A rendezvényt mindkét napon Ángyán József, a VM parlamenti államtitkára nyitja meg, és V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár zárja. Csatári Bálint, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnöke a tanyavilág jelenéről és jövőjéről beszél majd. A tanyaprogramot a VM szakemberei mutatják be, a pályázat gyakorlati kérdéseiről pedig Mezőszentgyörgyi Dávid, a VKSZI főigazgatója tart előadást.
A Tanyafejlesztési Program összesen 825 millió forintos támogatására szeptember 1-től 30-ig pályázhatnak az érintett őstermelők, családi gazdálkodók, önkormányzatok, kistérségi társulások és tanyagondnoki szervezetek. A beérkező pályázatokat feldolgozását a VKSZI végzi majd. A program kiemelt célja a tanyarendszer korszerű megújítása, valamint az ott élők helyzetének, gazdálkodásának támogatása. Jellegzetes földrajzi, építészeti, nyelvi, néprajzi és tájképi sajátosságai alapján a tanyás településrendszer a magyar nemzeti örökség és egyben az európai örökség részét képezi.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni augusztus 26-ig lehet, a jelentkezési lap és a program letölthető az MNVH honlapjáról. A kitöltött dokumentumokat a rendezveny@vkszi.hu e-mail címre várják a szervezők.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)
Forrás: kormany.hu