2025. január 11. szombat Ágota

Erősödő brazil-magyar agrárdiplomácia

Agro Napló
Fazekas Sándor brazil kollégájával Jorge Alberto Mendes Ribeiro Filhoval, a Brazil Szövetségi Köztársaság mezőgazdasági, állattenyésztési és élelmezésügyi miniszterével tárgyalt.

 

A találkozón szó volt a magyar-brazil agrárkutatási és kereskedelmi együttműködési lehetőségek fejlesztéséről. Ezen belül a biotechnológiai és az akvakultúra területén rejlő közös kutatási projektekről, valamint a júniusi Rió+20 konferenciáról. A júniusban esedékes rendezvény fő célkitűzése a megújuló energiaforrások részarányának növelése és az energiahatékonyság fejlesztése.



Az elmúlt években aktívabbak lettek a magyar-brazil kétoldalú kapcsolatok, több magas szintű kormányzati tárgyalásra került sor. Latin-Amerika országai ma már megkerülhetetlenek az egész emberiséget érintő globális kihívások kezelésében, ezért Magyarország szorosabb együttműködésre törekszik a térséggel. A külügyminiszter március 26-án, a Budapesten megrendezett Magyar-Latin-Amerika Fórumon bejelentette, hogy rövidesen újra utazó nagykövet kezdi meg tevékenységét az Andok-térség öt országában.



A két ország agrár-külkereskedelme minimális, az import azonban nagyobb mint az export, ezért a külkereskedelmi mérlegünk évtizedek óta negatív. Brazília főleg nád- és répacukrot (13,2 millió dollár) dohányt (12,3 millió dollár), kávékivonatot (9,5 millió dollár), valamint fagyasztott baromfihúst (941 ezer dollár) szállított hazánkba 2011-ben. Magyarországról szárított zöldséget és friss szőlőből készült bor visznek Latin-Amerikába.



(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

 

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2025. január 10. 13:29