Hatékony fellépést követel az élelmiszerekkel való visszaélés-Videóval

Agro Napló
A lehető leghatékonyabban kell fellépni az élelmiszerekkel való visszaélés ellen, mert a bűnözés e formája sok embert veszélyeztethet - fejtette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára az e témával foglalkozó szakmai konferencián.

Kardeván Endre az "Együtt az élelmiszerlánc-bűnözés ellen" című tanácskozáson jelezte: Magyarországon és a világ más országaiban is megszaporodtak a csalással, hamisítással előállított élelmiszerekkel, az emberi fogyasztásra alkalmatlan, vagy az egészségre veszélyes termékek illegális forgalmazásával kapcsolatos ügyek.

Hozzáfűzte: a veszély növekedését jól jelzi, hogy a becslések szerint a legális forgalom 5-7 százalékát, 200-300 milliárd eurót is elérheti az illegális tevékenységből származó haszon.

Magyarországon mintegy 10 milliárd forintra taksálják ezt a nyereséget. Kedvező azonban, hogy az élelmiszerlánc-bűnözés növekvő veszélyét egyre szélesebb körben felismerik – mondta.

Kardeván Endre felhívta a figyelmet: az élelmiszerlánc-bűnözés – amely kiterjedhet például a hamisításra, egy közkedvelt márka gyenge minőségű utánzására, a lejárati idő megváltoztatására – azért lett egyre népszerűbb bűnözési forma világszerte, mert az élelmiszerhamisítás nagy haszonnal kecsegtető és alacsony kockázattal járó bűncselekmény.

Rámutatott: a magyar hatóságok – főként a NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) és az ÁNTSZ (Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat) - folyamatosan védik az élelmiszerláncot a hamisítókkal és a csalókkal szemben. Az ügy jelentőségét jelzi, hogy a múlt évben elfogadott Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia önálló fejezetben foglalkozik a visszaélések elleni küzdelemmel és a kritikus infrastruktúrák védelmével.

Nagy előrelépés volt ezen a területen, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal keretében létrejött a hatósági jogkörrel felruházott Kiemelt Ügyek Igazgatósága. Az országosan eljáró operatív csoport szakemberei több hónapos előkészítést követően, célzottan derítik fel az élelmiszerlánc-hamisítási és csalási ügyeket - mondta Kardeván Endre.

Kiemelte: az élelmiszerhamisítástól leginkább ott kell tartani, ahol a csalók a legkisebb kockázat mellett a legnagyobb profitot remélhetik. Ez a helyzet egyrészt a kis mennyiségben, de drága, különleges alapanyagokból előállított, másrészt az olcsó, de nagy mennyiségben előállított termékeknél.

Az államtitkár az élelmiszerekkel kapcsolatos bűnözés elleni fellépés eszközei közül a nyilvánosság szerepét, a hatóságok közötti információ-áramlást és a társadalmi nyilvánosságot emelte ki. Mint mondta, ezek a leghatékonyabb eszközök, ezért ezekkel az eddigieknél is tudatosabban kell élni. Le kell bontani azokat a gátakat, amelyek a személyi vagy üzleti jó hírnévre, adatvédelemre hivatkozva megakadályozzák az információk nyilvánosságra kerülését – mondta az államtitkár.

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?