2024. május 6. hétfő Ivett, Frida

Elkészültek a KAP közvetlen támogatási jogszabályai

Agro Napló
A Földművelésügyi Minisztérium közli a témában nem megfelelően tájékozott újságírókkal, politikusokkal, hogy az új Közös Agrárpolitika (KAP) közvetlen támogatási rendeletei mind elkészültek, jelenleg az egyeztetés különböző szakaszaiban vannak.

Tehát az agrárszektor.hu félrevezet, mikor meg nem nevezett szakértőkre hivatkozva azt mondja, hogy „a közvetlen kifizetések új elemeként belépő zöldítésnél vagy kisgazdasági átalánytámogatásnál, vagy az uniós jóváhagyás alatt álló agrár-vidékfejlesztési pályázatoknál – egyelőre hiányoznak a fejlesztéseket megalapozó hazai jogszabályok is.”



Ugyanis a hét rendelet részletes szakmai tartalmát és a végrehajtáshoz szükséges feladatokat az FM a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal szoros együttműködésben készítette el, a jogszabályok végrehajtásra történő felkészülés ütemezetten halad. Tekintettel arra, hogy a mögöttes közösségi jogszabályok csak 2015. január 1-től hatályosak, maguk a hazai rendeletek sem jelenhettek meg korábban.



Ennek ellenére a gazdálkodók 2014 őszén kiadott közleményeinkből és számos cikkből vagy előadásból megfelelően tájékozódhattak, így a felkészülést is időben megkezdhették. A rendeletek január és március között folyamatosan fognak megjelenni, a közigazgatási egyeztetés, és a publikálás függvényében.



Forrás: FM Sajtóiroda

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!