2015-öt írunk, térségünkben mi jellemzi a vidéken élő nők mindennapjait?

Az egész régiót vizsgálva, Közép-Ázsia gyapotültetvényein és Moldova gyümölcsösein át, egészen a Kaukázus déli csücskéig, a kihívások, amikkel a vidéki nők nap, mint nap szembesülnek nagyobbak, mint valaha. Többségük aktívan kiveszi a részét a mezőgazdasági munkából és nem csak a konyhakertben, de kint a földeken, vagy állatot nevelnek, növényeket termesztenek.

Mindemellett a háztartás terhe, a főzés, takarítás és gyereknevelés illetve a betegek és idősek gondozása is az ő vállukon nyugszik. A falvak rossz infrastrukturális helyzete miatt gyakran nehéz tiszta ivóvízhez vagy épp tüzelőhöz jutni, ez pedig megduplázza vagy akár megháromszorozza a nők munkaterhelését.

Gyakori probléma, hogy az ezeken a területeken élő nők alacsony bérezésű, szezonális és akár nem bejelentett munkákat tudnak találni. Vagyis a társadalmi-gazdasági biztonság tekintetében sokkal kiszolgáltatottabbak – akár életük végéig. Annak ellenére, hogy egy falun élő nő keményen dolgozik hosszú évekig, előfordulhat, hogy nyugdíjas korba lépve csak nagyon alacsony járandóságot vagy egyáltalán semmit sem kap.

Sajnos az sem javít a helyzeten, hogy a társadalom természetesnek veszi ezt a munkaterhelést, és a nemek közti egyenlőség problémáját a falvakban az amúgy is kopott szociális hálóval gondolja orvosolni. A vidéki nők többlet terhe akadály az egész közösség számára, ez az, amit mindnyájunknak meg kellene érteni.

Ezek szerint, ha a vidék nők problémákkal szembesülnek, az kihat a tágabb környezetükre, jól értem?

Igen, pontosan. A FAO becslései szerint, ha a mezőgazdaságban dolgozó nők a férfiakhoz hasonló esélyekkel rendelkeznének, például az erőforrásokhoz való hozzáférés terén, az ágazat termelékenysége akár 20-30 %-kal is magasabb lehetne, ami a fejlődő országokban a teljes mezőgazdasági termelés 2,5-4 %-os növekedését jelentené. Ezzel az alultáplált emberek számát 12-17 %-kal lehetne csökkenteni világszerte.

A döntéshozók Európában és Közép-Ázsiában már elkezdtek foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, vagyis a nemi diszkriminációval a tulajdoni rend, az öröklés és vagyonátruházás terén. Mégis, akadnak országok a régióban, ahol az agrárvállalkozások alig 17 %-a lett női tulajdonos nevére bejegyeztetve. Hozzáférésük a megművelhető földterülethez vagy a megfelelő technológiához sem teljesen megoldott, miközben a férfiak átlagkeresetének 70%-át vagy még kevesebbet kapnak munkájukért. Hogy hova vezet ez? Egy női vállalkozás csak kevés alkalmazottat tud foglalkoztatni, alacsony tőkével indul és a távlati lehetőségei sem olyan biztatóak.

Mégis mi okozta ezt a helyzetet?

A gyakorlat azt mutatja, hogy a poszt-szovjet térségben a központi tervgazdálkodásról a szabad piacgazdaságra való átállás jelentősen hozzájárult a nemek közti egyenlőtlenségek növekedéséhez. Ennek egyik legnagyobb vesztese a vidéken élő nők, akik körül a szocialista rendszer megszűnésével gyengült a szociális védelmi háló, miközben jelentős számban váltak munkanélkülivé.

Ha elrugaszkodunk a szegénység leegyszerűsítő definíciójától, miszerint az nem más, mint a jövedelem vagy a pénzügyi erőforrások hiánya, látjuk, hogy ezek a nők elvesztették a jogaikat, politikai befolyásukat, megfelelő munkalehetőségeiket és a hozzáférést az információhoz, szolgáltatásokhoz, infrastruktúrához vagy a természeti erőforrásokhoz. A reformok ellenére sem sikerült a magánszektornak egyenlő esélyeket biztosítani a nők számára egy vállalkozás elindításához, a tulajdonhoz vagy akár a hitelfelvételhez. 

Európában és Közép-Ázsiában eljutottunk a szegénység elnőiesedéséhez. A férfiakkal összevetve, a nőket tényleges arányuknál magasabb mértékben sújtja a szegénység, bármely aspektusát is vesszük górcső alá. Bár a Nemenkénti Egyenlőtlenségi Index (Gender Inequality Index, GII) – egy a nők reprodukciós képessége, lehetőségei és gazdasági státusza alapján felállított globális rangsor – számításakor nem is vesznek minden szempontot figyelembe, a régió legtöbb országa így is magas értéket mutat. A nők jogainak patriarchális megközelítése gátolja a további előrelépést, csak hogy egy a térségben gyakori példát említsek.

A munkaerő-áramlás szabadsága mennyiben változtatott a helyzetükön?

A számok egyértelműen mutatják, hogy Közép-Ázsiát még soha előtte ennyi nő nem hagyta el, mint napjainkban. Figyelemre méltó változás, hogy többségük önállóan, munkavállalás céljából utazik, és nem családegyesítés címén a már külföldön élő férfi családtag miatt.

Számos oka lehet annak, ha egy vidéken élő nő más országban próbál álláshoz jutni. Az otthona elvesztésétől való félelem, családi erőszak vagy épp amiatt, mert olyan lehetőségekre vágyik, amik otthon nem elérhetők. Helyzetük azonban bevándorlóként sem könnyű, alacsony státuszú munkakör, rossz munkakörülmények, alacsony bérek és a szociális védelem hiánya nehezítheti azt. Ki vannak téve a diszkrimináció, erőszak és kizsákmányolás veszélyeinek, sőt, akár emberkereskedelem áldozatává is válhatnak, ami szintén nem ritka a térségben.

Az is sok probléma forrása lehet, ha a család férfitagja vállal más országban munkát. A hazautalt pénzek gyakran kiszámíthatatlanul érkeznek, vagy el is maradnak teljesen, arra kényszerítve a feleségeket és anyákat, hogy stabilabb jövedelem után nézzenek egy munkaerőpiacon, ami nem különösebben nyitott a női munkavállalásra.

Azt gondolnánk, hogy ebben a helyzetben a nő lesz a háztartás tényleges irányítója, miközben még a korábbinál is kiszolgáltatottabbá válhatnak. A Közép-Ázsiára jellemző „patrilokális” tradíciók – amikor a feleség költözik a férjhez vagy annak családjához – miatt sok otthon maradt feleség a férj szüleinek gondjaira bízva nem sok beleszólást kap a hazautalások felhasználásába. Az is előfordul, hogy a férfi közben új családot alapít, csökkentve az otthoniaknak szánt támogatást, míg végül akár teljesen el is hanyagolja őket. Tádzsikisztánban a közelmúltban kialakult telefonon és sms-ben lebonyolított „távválások” további terjedésének emberi jogi csoportok közbelépésére a hatóságok vetettek véget.

Előre tekintve kicsit, a kormányok hogyan teremthetnének jobb lehetőségeket a vidéken élő nők számára?

Idén a nemzetközi nőnap fókuszában a nemek közti egyenlőséget célzó Pekingi Nyilatkozat és Cselekvési Platform óta eltelt 20 év eredményei állnak. A térség minden országa, kivétel nélkül, rendszeresen beszámol a Pekingben elfogadott elvek megvalósulásáról, amelyek tartalmazzák a vidéki nők társadalmi jelentőségének elismerését is. Mégis, még napjainkban is a Kelet-Európában és Közép-Ázsiában élő nők rendkívüli kihívásokkal szembesülnek nap, mint nap.

Ezen túlmenően, a vidéki nők megérdemlik, hogy ők is ugyanúgy hozzáférhessenek a természeti erőforrásokhoz, mint a termőföld, legelők, halászat vagy épp a víz. Egyenlő hozzáférés a szolgáltatásokhoz szintén fontos, legyen szó a pénzügyekről, jogról vagy az értékesítésről, esetleg mezőgazdasági tudásról, gyerekgondozási ismeretekről, melyek révén ezek a nők és a vidéki közösségek sokkal erősebbé válhatnak.

A női érdekképviseleti szervezetek támogatásával egy lépéssel közelebb kerülnénk ahhoz, hogy ők is hallathassák hangjukat és hozzászólhassanak a politikai és gazdasági döntésekhez. Ez utóbbi különösen fontos, hogy a vidéki közösségekben mindenki számára, legyen akár férfi vagy nő, elérhető legyen a tisztességes megélhetés lehetősége a mezőgazdaságban – és azon túl is.

Forrás: FAO