Nemzetközi hódítóúton a borsók és lencsék

Agro Napló
Magyar nyelvű infógrafika és összefoglaló is elérhető már a FAO központi oldalán.

Részlet az infógrafikából

Nem sokkal a quinoa nemzetközi éve után újra valami jóízű felé fordítja figyelmét a világ: az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 2016-ban a hüvelyesekre koncentrál.

A szárazhüvelyesek, amelyek a nemzetközi év középpontjában állnak, csoportjába tartoznak a babok, borsók, lencsék vagy épp a csicseriborsó. Szerte a világon kedvelt és gyakran fogyasztott alapanyagokról van szó, a legtöbb nemzet konyhájában megtalálhatók, miközben gazdasági jelentőségük sem elhanyagolható. Ám ezek mellett egészségügyi és környezetvédelmi szerepük felett sokszor elsiklottunk.

A Hüvelyesek Nemzetközi Éve azonban idén ebben változást hoz.

Az év folyamán szerte a világon rendezvények, kampányok és kiadványok sora mutatja be ezen termények előnyeit és a bennük rejlő lehetőségeket.

A FAO a témának dedikált honlapján összegyűjtve már most is találunk sok információt, amelyek közül magyar nyelven is elérhető egy általános összefoglaló és a meglepő tényeket és érdekességeket bemutató infógrafika.

„Amikor egy egyszerű lencselevest eszünk ebédre nem igazán gondolunk bele, hogy mennyi vitamin (C-vitamin, béta-karotin) vagy épp ásványi anyag (vas, magnézium, foszfor) van abban a tál ételben”, mondta Eleonora Dupouy, a FAO élelmiszerbiztonsági szakértője. „A hüvelyesek egészséges és megfizethető hozzávalói egy változatos étrendnek.”

Ám ezzel nem ér véget a hüvelyesek előnyös tulajdonságainak sora. A növények ezen csoportja nem csupán kivesz a talajból, hanem mondhatni „vissza is ad.”

„A nitrogén-megkötő tulajdonságuk a vetésforgó módszerével kombinálva szinte újjáéleszti a talajt,” említette Avetik Nersisyan, a FAO növénytermesztési szakértője. „Vagyis termesztésük kevesebb műtrágyát igényel, ami a környezetvédelem és fenntarthatóság miatt lényeges.”

A gazdák szerte a világon már évezredek óta felismerték és ki is használják ezt a termelésben. Napjainkban ez a klímaváltozás elleni küzdelmünkben is szerepet játszhat.

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

A Hüvelyesek Nemzetközi Éve 2016
www.fao.org/pulses-2016/en/  

Tápláló magok a fenntartható jövőért
www.fao.org/documents/card/en/c/2ed98842-9993-4f9b-90d8-e182c60b747b/

Hüvelyesek – meglepő tények, érdekességek
www.fao.org/documents/card/en/c/ce177150-1e58-418b-b704-294f0939bba9/

Receptek [EN]
www.fao.org/pulses-2016/recipes/en/

Hanganyag: Pulses: Orphan Crop of the Super foods
soundcloud.com/unfao/tzh-04-pulses-orphan-crop-super-food

Forrás: FAO

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?