A magyar dió minősége magas, egyes évjáratokban pedig kiemelkedő, ezért az Európai Unió piacain keresett termék. A hazai fajták a versenytársaknál termesztetteknél korábban érnek, így a honi gyümölcs igazi réspiaci áru, a nagy konkurens Franciaország és az olcsó kaliforniai import előtt piacra kerül.
Hazánkban egyre népszerűbb a termesztők körében, a 2000-es évek eleji termőfelület mára megduplázódott. A telepítési kedv is jelzi, hogy a termelők bíznak a dió jövedelmezőségében. Azonban többségük, jellemzően csak a néhány hektárral rendelkező gazdák egy egyszerűen művelhető, különösebb ráfordításokat nem igénylő kultúrának tartják, mely extenzív körülmények között is kielégítő eredményeket hoz.
Ez azonban napjainkra erősen vitathatóvá vált. A világ diótermelésében a '90-es évek eleje óta óriási változások mentek végbe, a világ termése ez idő alatt megháromszorozódott. A termelés bővülése nem egyenletes, Európában szinte semmi nem változott, míg Kína 500 ezer tonnáról 2,5 millió tonnára bővítette kapacitásait. A dió világpiaca a növekedés ellenére sem telített még, vannak kiaknázatlan lehetőségek, azonban a verseny egyre élesedik. A termelésben különböző problémákkal szembesülnek a gazdák, melyek a jövedelmezőséget veszélyeztethetik.
A diót növényvédelmi szempontból korábban nem tartották jelentős beavatkozásokat igénylő növénynek. Ez azonban változni látszik. Bizonyos évjáratokban komoly gondot okoznak a gnomóniás és a xanthomonászos betegségek kórokozói (előbbi gomba, utóbbi baktérium). Nem teljesen tisztázott a barna csúcsi elhalás (BAN – brown apical necrosis) tünet kialakulása sem, ám szintén jelentős veszteségeket tud okozni. A tapasztalatok szerint korábban jelentéktelennek tartott kártevők – mint például a gubacsatkák – is képesek komolyan károsítani az ültetvényeket. Ráadásul új, korábban hazánkban nem jelen lévő kártevő is megjelent, a nyugati dióburok fúrólégy. A hazai ültetvények nagy része nem rendelkezik öntözéssel és a tápanyag-utánpótlásra sem fordítanak mindenhol kellő figyelmet.
A legelterjedtebb fajták a „Milotai 10” és az „Alsószentiváni 117”, melyek hazai nemesítések eredményeként jöttek létre. Ültetvényeink zömében ezekkel a fajtákkal találkozunk, nagy (10x10 m vagy 9x10 m) térállásra telepítve. Gyümölcsük kiváló, azonban terméshozási tulajdonságuk – mivel csúcsrügyön termő fajták – miatt az elméleti maximális hozam 2-2,5 t/ha körüli. A valóságban ez a szám hazánkban 1,5 t/ha körül van.
Külföldön már régóta termesztésben vannak olyan amerikai és francia fajták, melyek az oldalrügyeken hozzák a terméseket, így egy kisebb méretű fa is relatíve több termés leadására képes. Az elérhető hozam ezekkel a fajtákkal optimumhoz közelítő körülmények között átlagosan 4-5 t/ha, de nem ritka az ennél nagyobb hektáronkénti termés.
Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy ezek az állományok sűrűbb térállásba telepítve kisebb méretű fákat nevelnek, így jól gépesíthetővé és ezzel lényegesen könnyebbé válnak az ápolási és betakarítási munkák. Ezzel párhuzamosan természetesen jóval több szakismeret és nagyobb odafigyelés szükséges egy ilyen ültetvényhez.
Ahhoz, hogy a piacon versenyképesek maradjunk, elengedhetetlenné vált a hazai diótermesztés megújítása. Az ültetvények egy része elöregedett, üzemeltetésük a jövedelmezőség határán billeg. A diótermelők egy része ezt a szükséget felismerve összefogást, közös stratégia kidolgozását és az információk megosztását szorgalmazza.
Ennek érdekében szakmai egyeztetések keretében vizsgálják a magyar dió piaci megjelenésének megújítási lehetőségeit. A lehetőségeket gondosan mérlegelve kell kieszközölni a változásokat, elhamarkodott döntésekkel nehezen visszafordítható károk okozhatóak az ágazatnak. Az első köröket szinte kísérleti szinten kell megtenni, a lehető legtöbb külföldi és hazai tapasztalat felhasználásával. Az eredmények ismeretében mérlegelhető majd, hogy a következő, nagyobb lépést milyen irányban kell megtenni.
