A FAO (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete) komolyan foglalkozik a nők jogaival, a női egyenjogúság kérdésével. Mi ennek az oka?

Cristina Amaral: Tanulmányok és a gyakorlat is azt mutatja, hogy a vidéki nők és lányok helyzetének javítása elengedhetetlen a mezőgazdaság fejlődéséhez. A nők a mezőgazdasági munkaerő egy nem elhanyagolható részét adják. A FAO pedig elismeri a szerepüket és hozzájárulásukat az éhezés és a szegénység felszámolásához.

A női egyenjogúság megvalósítása része a FAO vállalásainak, ahogy azt az 1979-ben elfogadott a Nők elleni Diszkrimináció Egyezmény (CEDAW) is megfogalmazza, melynek minden FAO tagállam részes fele, és a szervezet saját egyenjogúsági politikája is ezt bizonyítja.

A nők helyzete itt, Európában és Közép-Ázsiában azért jobb, mint máshol a világon, nem igaz?

CA: Miközben az országok között sok eltérés mutatkozik a női egyenjogúság tekintetében, a régió átlagát nézve az iskolázottsági és gazdasági mutatók egyértelműen biztatók. Ha azonban ezeket részleteiben vizsgáljuk, lebontva például helyre, mint város vagy vidék, feltárulnak előttünk az egyensúlytalanságok. És természetesen jellemzően nem a vidéki nők javára billen a mérleg. Ők kevesebbet keresnek, szűkebbek a gazdasági lehetőségeik, és, mindezek következményeként, nagyobb az esélyük a társadalmi lecsúszásra.

Mik a legnagyobb nehézségek, amikkel nőknek a világ ezen felén szembe kell nézniük?

CA: Egyenlőtlen esélyek a termelési eszközökhöz és szolgáltatásokhoz (mint a földterület, állatok, piacok, munkaerő és pénzügyi szolgáltatások) a leggyakoribb oka a vidéki nők gazdasági nehézségeinek. A háztáji munkák (különösen nehéz) terhe is az ő vállukon nyugszik, miközben gyakran kimaradnak a szociális ellátórendszerből. Munkájuk sok esetben láthatatlan, a családi gazdaság művelése vagy a családról való gondoskodás nem számít annak. Mégis, a halászattól kezdve, a növénytermesztésen át az állattenyésztésig számos területen bizonyították már talpraesettségüket, ügyességüket és kitartásukat. Egy kis segítséggel a szegénység, éhezés és a nyomor jelentette kihívást képesek lehetnek átfordítani lehetőségekké – családjaik és a közösségek javára.

Mit tesz a FAO a vidéki nők helyzetének előrébb lendítéséért?

CA: Szervezetünk egyrészt összegyűjti a tudást a nőket érintő és a társadalmi-gazdasági régióspecifikus jelenségekről, és hogy ezek hogy befolyásolják a mezőgazdasági termelés és a természeti erőforrás gazdálkodás fenntarthatóságát. Felmérjük egyes országok helyzetét ezt a szempontot vizsgálva, mert ez a tudás és az adatok megléte előfeltétele a megfelelő döntések meghozatalának, és ezáltal a vidéki nők lehetőségeinek kiszélesítéséhez.

Egyúttal tevékenységünk során arra törekszünk, hogy a leginkább rászoruló nőkről se feledkezzünk meg, aktívan bevonjuk őket, maguk is a változás részeseivé váljanak.

A saját élete és karrierje során ütközött már nehézségekbe csak azért, mert nő?

CA: Már fiatal koromtól hozzáfértem az oktatáshoz és munkalehetőségem is hamar adódott. 18 éves voltam, amikor az első fizetésemet megkaptam. Ez egyetem megkezdésekor a mezőgazdasági szakokon még kisebbségben voltunk mi, lányok– a közvélekedés szerint az inkább „férfimunka.” Most már azért kevesebb a hátráltató tényező és sokszor a lányok kitűnnek a jelentkezéskor pontszámaikkal. Bizonyos pozíciókban keményen kellett küzdenem az előítéletek szemben. Sokszor irányítottam embereket, álltam szervezetek élén a világ különféle pontjain, de nőként figyelnem kellett a kulturális sajátosságokra is. Ám a nap végén úgyis mindenkinek, nőknek-férfiaknak egyaránt el kell végezniük a rájuk kiszabott feladatot, nem pedig egymással versengeni.

Mit tanácsolna a vidéki nőknek, lányoknak?

CA: A legfontosabb tanácsom az, hogy meg kell ragadni minden lehetőséget a tanulásra. Tanulni, amennyit csak lehet. Szélesíteni a látóterünket. Az oktatás elsődleges a nők helyzetének javításában, és ehhez sosem késő. Másodszor, ne ijedjünk meg az aktív társadalmi szerepvállalástól. Legyen véleményünk és váljunk részeseivé közösségünk társadalmi és politikai életének. Hallassuk a hangunkat. Csatlakozzunk másokhoz és vegyünk részt a helyi szerveződésekben. Végül, de nem utolsó sorban, küzdjünk a gazdasági függetlenségünkért.