2024. december 19. csütörtök Viola

Szőlőskertek bővítésére is igényelhetünk támogatást

Agro Napló
Még tavasszal megjelenhet a kertészeti ültetvénytelepítést célzó pályázat módosítása, így hamarosan a szőlőskertek bővítésére is igényelhetnek európai uniós támogatást a gazdálkodók – írja a Magyar Idők. A 19 milliárd forintos keretből még hatmilliárd forint áll a termelők rendelkezésére.

Néhány héten belül megjelenhet a kertészeti ültetvénytelepítést célzó vidékfejlesztési pályázat módosítása, amelynek köszönhetően szőlőtelepítésre is kérhetnek majd támogatást a termelők. Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára lapunk kérdésre elmondta: a módosított felhívás várhatóan már tavasszal elérhetővé válik. Az államtitkár szerint a 19 milliárd forinttal meghirdetett program terhére eddig mintegy 13 milliárd forintnyi támogatási kérelem érkezett be, a szőlőtermelők tehát a fennmaradó hatmilliárd forintra pályázhatnak majd.

Ez az összeg Kis Miklós Zsolt szerint bőven fedezi a legfeljebb 642 hektárnyi szőlő telepítéséhez nyújtható támogatást. Az európai uniós szabályok szerint ugyanis ekkora területre kaphatnak a magyar termelők idén telepítési engedélyt. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg is folynak az egyeztetések arról, hogy a támogatást pontosan milyen feltételekhez kösse a Miniszterelnökség. Kérdéses például az, hogy a többi növényhez hasonlóan a szőlő telepítéséhez nyújtott támogatásnál is előírjanak-e öntözésfejlesztési kötelezettséget, illetve hogy az országban egységes vagy borvidékenként eltérő mértékű legyen az elérhető uniós forrás mértéke. Nem mindegy ugyanis, hogy egy gazda sík vidéken vagy hegyoldalban kíván szőlőt telepíteni, utóbbinak a költsége ugyanis sokszorosa lehet az Alföldön kialakított szőlőskert árának.

Ahogyan arról korábban a Magyar Idők is beszámolt, a telepítési engedélyek odaítéléséről a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) dönt, a kérelmeket e hónap végéig adhatják be a szőlősgazdák. A jogszabályok szerint évente az előző évben megállapított összes hazai szőlőterület egy százalékával lehet növelni az ültetvények nagyságát hazánkban, ez idén országos szinten 642 hektárt jelent. Az előzetes várakozások szerint a szőlősgazdák a teljes keretet kimerítik majd.

A beérkezett kérelmeket hármas szempontrendszer alapján fogják rangsorolni. Pluszpont jár például azoknak, akik a borvidéki átlagnál magasabb termőhelyi adottságú területre telepítenék ültetvényüket, illetve a kormány agrárpolitikájával össz­hangban a kis- és közepes vállalkozásokat is előnyben részesítik a kérelmek elbírálásánál. Szintén pluszpont jár, ha az ágazati stratégiának megfelelően olyan fajtára kérnek telepítési engedélyt a gazdák, amely szerepel az adott borvidék által összeállított listán. A HNT szerint a szőlőtelepítés nagyon költséges beruházás, ezért is kiváló lehetőséget jelenthet a gazdálkodóknak, ha a saját forrás mellett európai uniós támogatást is felhasználhatnak az ültetvények bővítéséhez.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Emelné a bor árát a HNT

Emelné a bor árát a HNT

Az elmúlt években a magyar borok nagykereskedelmi árai nem, vagy csak igen csekély mértékben változtak, annak ellenére, hogy az ágazat termelési költs...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?