Megszavazta a parlament az élelmiszeráfa-csökkentést

Agro Napló
Az Országgyűlés által elfogadott adóváltoztatások hatására 260 milliárd forinttal csökkennek az adóterhek – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi adótörvények parlamenti végszavazása után – közölte az MTI. Több, az élelmiszeripart is érintő adócsökkentés került a törvénybe.

2018-ban folytatódnak az adócsökkentések és a jövő év a kisebb adóadminisztráció éve lesz Magyarországon. 260 milliárd forint adóval kell kevesebbet fizetni 2018-ban az idei évhez képhez - a miniszter.

Jövőre 5 százalékra csökken csökken a mostani 27 százalékról a hal, mint az egyik alapvető élelmiszer áfa-kulcsa. A kormány reményei szerint ezzel egy egészségesebb étkezési kultúrához is hozzá tud járulni a kabinet. A különböző sertésvágási melléktermékek és a belsőség áfája is csökken, a szakma azt vetette fel, ha a sertéshús áfája csökken, akkor a hozzákapcsolódó belsőségeknek is legyen alacsonyabb az áfája.

A vendéglátási szolgáltatások áfakulcsa is csökken, például kisebb adót kell a vendéglátóknak az étkezőhelyi vendéglátásban előállított étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italok után fizetni. Elmondta, ez abból adódik, hogy az áfa mértéke 2018. január 1-jétől a jelenlegi 18 százalékról 5 százalékra mérséklődik. Bővül a kisüzemi sörfőzdei kedvezményezettek köre, 2017. július 1-jétől minden 200 ezer hektolitert meg nem haladó mennyiségű sört előállító vállalkozó alkalmazhatja az 50 százalékos jövedéki adókedvezményt.

A miniszter szerint az egyszerűsítések közé tartozik és az adócsökkentés mellett a versenyképességet is javítja az, hogy a szociális hozzájárulási adó mértéke 22 százalékról 20 százalékra csökken jövőre.

A miniszter szerint az egyszerűbb adminisztrációt segíti, hogy jövőre a vállalkozásoknak nem kell külön bejelentkezni az önkormányzatnál, elegendő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Emellett a megfelelő felkészülési idő biztosítása érdekében csak 2018. július 1-jétől lesz kötelező a számlázó programok használatakor az online adatszolgáltatás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?