Fotó: MTI

Az alábbiakban az interjút változtatás nélkül közöljük:

–  Az agrárium 2016-ban kimagasló évet zárt, a december közepi KSH-adatok szerint viszont 2017-ben csupán átlagos évről lehet beszélni. Hogy látszik mindez a miniszteri székből?

–  Évszázados rekordok nem szoktak minden évben megdőlni. Ha megnézzük a 2017-es évet, akkor azt látjuk, hogy a gazdák jól dolgoztak, ennek is köszönhető, hogy bár szeszélyes volt az időjárás, az elmúlt évekre visszatekintve is kiegyenlített a mezőgazdaság teljesítménye. A kukorica terméseredmények csökkenését mégis ki kell emelni, sajnos 2017-ben 6,7 millió tonna termett az országban, ami huszonöt százalékkal kevesebb a 2016-os eredménynél, és ez bizony alaposan befolyásolja a mezőgazdasági statisztikákat. A napraforgótermés megegyezett az előző évivel, búzából viszont mindössze tíz kilogrammal termett kevesebb, mint az 1988-as rekordévben. Emellett azt is meg kell említeni, hogy az export tizenöt, a beruházások összege húsz százalékkal, kétszázhuszonhárommilliárd forinttal emelkedett. Elismerés illeti gazdákat, mert az időjárás mellett megküzdöttek a baromfi-, a tej- és a sertéspiaci válsággal is, ami ugyancsak befolyásolta az állattenyésztés teljesítményét. Persze látom azt, hogy mindezeket az „apróságokat” a baloldali véleményformálók figyelmen kívül hagyják, ami azért baj, mert ez a problémasorozat nem csak a magyar mezőgazdaságot, hanem az egész európait sújtotta, és a magyar gazdák remekül helytálltak. Ezért a 2017-es eredményeket is európai és világ­piaci összefüggésekbe kell helyeznünk, ha reális képet akarunk kapni a hazai mezőgazdaság teljesítményéről.

–  A különböző válságokból hogyan lábaltunk ki, egyáltalán kilábaltunk belőlük?

–  Ez több hónapos folyamat, egy egész évet is igénybe vehet, amíg egy ágazatot talpra állítunk. Komoly eredményeket értünk el a sertés- és baromfiágazatban, a tejfelvásárlás pedig mindössze 1,2 százalékkal csökkent 2017-ben, ami nagyon nagy próbatétel volt, és az ágazat versenyképességét mutatja. Szerencsére most már magasabb ár segíti az értékesítést. Ez érvényes a sertéspiacon is. Kacsa esetében azonban negyven, libánál húsz százalék volt a csökkenés, hiszen a baromfiinfluenza miatt több millió szárnyast kellett kiirtani. Ezeket a tényezőket is figyelembe kell venni, amikor az ágazat teljesítményét értékeljük, mert ezek a gazdákon kívüli tényezők. 

–  Vissza kicsit a tejre, a napokban olvastam, hogy a román feldolgozóüzemek a magyar tejet preferálják az ott termelttel szemben. Nem visszás helyzet ez?

–  Inkább sajátságos, mert Magyarországra olcsó külföldi tejet hoznak, a jó minőségű magyar tej pedig a környező országok piacain tűnik fel. Említettem, a magyar tejágazat eredményesen alkalmazkodott a tejválsághoz, túlélte azt is, amikor Európában itt volt a legalacsonyabb a felvásárlási ár. A magyar tejpiac hódítása is mutatja, hogy a magyar termékeknek mekkora presztízsük van, és ahol be tudnak törni a piacokra, ott bizony prémiumterméknek számítanak.

–  Melyik ágazatot lehetne kiemelni a teljesítménye alapján?

–  A magyar mezőgazdaság összességében volt eredményes, nehéz körülmények között is fejlődött, erősödött a versenyképessége, és ez jó alap arra, hogy a következő esztendőkben is olyan teljesítményekre legyen képes, amit 2010 előtt aligha láttunk.

–  Ezt az agrárszakképzés hogyan tudja segíteni, a napokban arról beszélt, hogy az ágazat versenyképessége múlik ezen.

–  Nőtt a foglalkoztatás a mezőgazdaságban, ma már munkaerőhiányról kell beszélni. Sikeresek pedig akkor lehetünk, ha megfelelő felkészültségű emberek kerülnek ki az iskolákból. Hatvankét intézményünkben húszezer diák tanul, megőriztük a diáklétszámot, miközben tudjuk, hogy a gyermeklétszám sajnos csökken. A helyi gazdasági szereplőkkel, termelőkkel, élelmiszer-feldolgozókkal együtt alakítjuk ki az egyes iskolák szakmaszerkezetét. Jó néhány együttműködésünk van, pél­dául a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével, azért, hogy minél több gépész végzettségű diákunk legyen. E területen egyébként ezerkétszázról kétezer-ötszáz fölé emelkedett a beiskolázás öt év alatt, a szakemberhiányt tehát tudjuk pótolni. De ez igaz más ágazatokra is.

–  Csak nem azt akarja mondani ezzel, hogy sehol sincs szakemberhiány?

–  Nem, mert a kertészeknél például hiá­nyoznak a jó szakemberek. De a napokban éppen egy kertészeti iskolában jártam, és mondhatom, hogy nagyon szépen alakult a beiskolázás. A mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban 2010-ben kétszázkilencvennégyezren dolgoztak, most pedig háromszázhatvanezren, azaz mintegy hetvenezer munkahely jött létre 2017 harmadik negyedévéig. Ez azt mutatja, hogy a lehetőségeket jól kihasználtuk, de mutatja azt is, hogy még több munkavállalóra lesz szükség a mezőgazdaságban. Mert ahogy intenzívebb lesz a termelés és a feldolgozás, egyre több magasabb feldolgozottságú terméket állítunk elő. Ne felejtsük el, hogy a beruházások húsz százalékkal nőttek, úgyhogy kellenek a kiválóan képzett szakemberek.

–  Most meg úgy tűnik, hogy inkább munkaerőhiányról lehet beszélni. Ezt hogyan akarják megoldani?

–  Ahogy említettem, vannak megfelelő szakirányú képzések, korábban az agrárképző intézményekben mindenféle, számunkra nem megfelelő szakok voltak, így ott profiltisztítást hajtottunk végre. Arra számítunk, hogy az ágazat fehéredése, már ami a foglalkoztatottságot illeti, tovább folytatódik, tehát akiket korábban feketén foglalkoztattak most már azok is a bejelentett kategóriában fognak dolgozni. Remélhetően a külföldön munkát vállalók egy része is visszajön, mert magasabbak lesznek a bérek, különösen a hiányszakmákban. És fontos, hogy a kistelepüléseken is újabb munkahelyeket teremtett és teremt a mezőgazdaság.

–  Mi a helyzet a Közös Agrárpolitikával (KAP), amiről azt mondta, hogy Magyarország hajlandó lenne magasabb tagállami hozzájárulást fizetni, azt viszont nem támogatja, hogy az egyes agrárpolitikai programokat az adott tagország anyagi helyzete szerint támogassák, mert az versenytorzító hatású lenne. Hol jönne létre torzulás?

–  Magyarország abban érdekelt, hogy a jelenlegi támogatási rendszer ne változzon, hogy a gazdák versenyképesek maradjanak, és a minőségi élelmiszereket is méltányos áron vásárolhassák meg a fogyasztók. Ugyanis az agrártámogatások fő haszonélvezői az élelmiszer-vásárlók. Hiszen ha nincs olyan szintű agrártámogatás, mint jelenleg, akkor az élelmiszerek, a minőségiek mindenképpen, drágulni fognak. Ez viszont azzal járna, hogy dömpingáron gyenge minőségű termékek árasztanák el az európai piacot. Magyarország abból indul ki, hogy inkább a tagállami finanszírozást kell megemelni, és nem az egyes agrártámogatási formák, jogcímek támogatását lehetővé tenni. Ugyanis nem mindegy, hogy a közös kasszát finanszírozzuk, és pótoljuk a kieső brit befizetést, vagy egy-egy agrártámogatást némelyik tagállam jogosult lesz a költségvetési helyzete vagy éppen a gazdák nyomásgyakorlása következtében kiegészíteni. Mert akkor minden országban más lesz egy-egy agrártámogatás szintje, és akkor megszűnik a Közös Agrárpolitika. Aminek az a lényege, hogy lehetőleg azonos versenyfeltételek legyenek, hiszen nyilvánvaló, ha valamely területet jobban támogat egy állam, az versenytorzító hatású, hátrányos azon gazdák számára, akiknek az országa nem képes ugyanolyan szintű támogatásra. Mi az agrárközéposztályt támogatjuk, ezért is csökkentettük a nagygazdaságok területalapú támogatását az elmúlt években, emiatt folyamatos sajtótámadások vannak a nagybirtok- és GMO-párti, levitézlett agrárpolitikusok részéről, akik, amikor hivatalban voltak, csak csődtömeget hagytak maguk után.

–  Ez is biztosan kemény küzdelem, de van itt még egy, amit meg kell vívniuk a támogatásokért, mert az unióban bizonyos körök azzal fenyegetőznek, hogy ha nem változtatunk a migrációs politikánkon, akkor alaposan megnyirbálják az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat. Ezt a harcot, hogy vívják meg?

–  Keményen és határozottan. Elfogadhatatlan, hogy a migrációból fakadó feladatok finan­szírozását az agrárköltségvetésből valósítsák meg. Nem lehet a migrációt a gazdáknak járó támogatásokból finanszírozni. Mi eleve a betelepítés ellen vagyunk, az agrártámogatások pedig nem ajándékot jelentenek az unió részéről, amit meg lehet vonni, aki pedig jól viselkedik, az mégis kap. Az unió költségvetése úgy épül fel, hogy a tagállamok befizetnek a közös kasszába, és ezért cserébe kapnak támogatásokat, így agrártámogatást is. Tehát nem az a feltétele a mezőgazdasági finanszírozásoknak, hogy ki milyen pluszt vállal, hanem az, hogy tagállami kötelezettségeit teljesíti a befizetésekkel. És mi teljesítjük, ez pénzügyi kérdés, nem szabad összekeverni aktuál­politikai megfontolásokkal. Egyébként is, már a magyar gazdák viselték el az orosz embargó hatásait, ami teljesen rajtuk kívül álló ok, meg kell küzdeniük a szabadkereskedelmi megállapodások kapcsán megnyíló lehetőségek miatt az importtal, és erre még a migrá­ciót is a nyakukba akarják varrni? És akkor még a környezetvédelmi politikát is akarja finanszírozni az unió a KAP-ból…

–  Miért, nem kell környezetpolitika?

–  Természetesen lehet szó uniós környezetvédelmi politikáról, de ehhez meg kell teremteni a forrásokat, és legalábbis kérdéses, hogy erre a célra át lehet csoportosítani az agrártámogatásokat.

–  Mit jelent ez a környezetvédelmi po­­litika?

–  Még nem tudjuk pontosan, a bizottság közleményében a jelenlegi zöldítési rendszer megszüntetése szerepel, és helyette egy részletesebben nem kifejtett környezetvédelmi feladat terhelné az agrárbüdzsét.

–  A zöldítés hogyan vált be? Hallani arról, hogy bizonyos szántóföldi kultúrákban, illetve vetésforgókban szinte kivitelezhetetlen.

–  A zöldítés is komoly feladat a gazdák számára, de megbirkóztak vele. Persze a tapasztalatokat ki kell értékelni, de nem lenne szerencsés, ha egy kevéssé ismert megoldás jönne helyette. A fenntarthatóság, a környezetvédelem a gazdáknak is fontos, hiszen tiszta környezetben akarnak termelni.

–  Térjünk vissza még egy kicsit a pénzügyekhez, a következő uniós ciklusban mire számíthatnak a gazdák?

–  Nehéz megmondani, 2018 első felében látjuk majd pontosan a pénzügyi kereteket és az agrártámogatások rendszerét. Mi azért küzdünk, hogy a magyar gazdák számára a támogatási szint megmaradjon.

–  De amit megtermeltek a gazdák, azt el is kell adni, új piacokat kell keresni. Az új piacok között most szerepel Kína. De miért éppen Kína, közelebb nem lehetne keresgélni?

–  Azért Kína, mert oda érdemes szállítani, ahol növekedés van, és képesek megvenni a termékeket. Kína pedig a világ egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága, élénk az érdeklődés a külföldi termékek, különleges élelmiszerek iránt. És hadd említsem meg azt is, hogy jelenleg Kelet-Közép-Európából Magyarországnak van a legtöbb beviteli engedélye Kínába. Tej, baromfi, sertéshús, élő ló és ehhez jött most hozzá a kukorica és a méz.

–  Miért pont a méz? Hiszen meglehetősen gyakran olvasni arról, hogy Kínából érkező hamisított mézeket foglaltak le vagy itthon, vagy az unióban.

–  A méz tényleg lehetne vitatható téma, de nem az. A válasz pedig egyszerű: érdekünk, hogy mézet adjunk el ide. A méz gyűjtőfogalom, olyan, mint a bor. Románia is az egyik legnagyobb bortermelő ország, és mégis tudunk oda bort eladni. A méz is ilyen, a mi tételeink a választékot bővítik. De a mi mézeink Japánban is nagyon népszerűek, pedig ott a világ összes élelmiszere megtalálható.

–  A külpiacokat, úgy látom, meghódították. De mi a helyzet itthon, hogy szerepel a Mézes reggeli program, amit a hazai mézfogyasztás fellendítéséért indítottak?

–  Százezer gyermek volt legutóbb a Mézes reggelin.

–  Alaposan összekenhették magukat…

–  Egy részük biztosan, de fontosabb az, hogy azok is megkóstolhatták ezt a terméket – mert voltak ilyenek is –, akik még soha nem ettek mézet. A hazai mézfogyasztás egyébként 2010 óta majdnem megduplázódott, de még most is valamivel egy kiló alatt van. Remélem, hogy a mézfogyasztás a tudatos vásárlás és az egészségesebb életmód iránti növekvő igény hatására erősödik.

–  Mi a helyzet a többi fogyasztásélénkítő programmal?

–  A halfogyasztás jelentősen nőtt, szerintem 2017-re meg is duplázódik. Ebben szintén szerepet játszik az egészséges életmód, de a különböző főzőversenyeknek is szerepük van ebben a felfutásban, nem véletlenül lett hungarikum a tiszai és a bajai halászlé is. Termelni mindenki tud, a kérdés az, hogy az árut el lehet-e adni? A mi fogyasztásélénkítő programjaink az értékesítést segítik, a vásárlókat pedig arra ösztönzik, hogy magyar terméket vegyenek. Mert a halfogyasztásban benne vannak a tengeri halak is. Ezeken a programokon keresztül más magyar termékekre is fel tudjuk hívni a figyelmet, ilyen például a fűszerpaprika, amit jelenleg szinte kizárólag csak a háztartások használnak. Az ipar kevésbé, mert a hazai drágább, mint az import. De aki főz egy jó halászlét, az szinte biztos, hogy magyar paprikával dolgozik. De ugyanez igaz a nyúlhúsra és az almára is. A nyúlhúsfogyasztás minimális Magyarországon, a franciáknál meg minden étteremben kapni. Fontos, hogy felfuttassuk a termelést és a fogyasztást is, mert amíg más országokat ellátunk nyúlhússal, idehaza alig kapni, a gasztronómiából is kiszorult. Pedig ha vissza tudjuk hozni, az munkahelyek ezreit jelenti. Az almánál kicsit más, de mégis hasonló a helyzet, hiszen abból jóval többet fogyasztunk.

–  De nem eleget?

–  Hazait nem, ezért örülök annak, hogy terjed a házhoz szállítás, piaci árusítás és más egyéb értékesítési formák. De ez is hosszú folyamat, mert azokat a piacokat, amelyeket az MSZP-s és SZDSZ-es vezetők elveszítettek, nekünk lépésről lépésre kell visszaszereznünk. Ugyanígy lépéről lépésre tudjuk pótolni a tönkretett kapacitásokat, a bezárt cukorgyárakat, tej- és húsüzemeket, a kivágott szőlőültetvényeket. A népszerűsítő kampányok ahhoz segítenek hozzá bennünket, hogy a termékeknek legyen piacuk, mert ha van piac, lesz beruházás és megélhetés is.

–  Az áfacsökkentésekkel, hiszen azok több terméket is érintettek, mi a helyzet?

–  Még rövid a bevezetésük óta eltelt idő, és komoly ármozgások is voltak, hogy véleményt fogalmazzunk meg, a piaci folyamatokat ki kell elemezni. Annyi már látszik, hogy a sertéshúsfogyasztás egy kilogrammal nőtt, és ez a plusz tízmillió kilogramm nem kis tétel. És nem mellesleg a piac fehéredett.

–  Folytatódnak az áfacsökkentések?

–  Remélem, igen.

–  Az új jelöltekről tárgyaltak már?

–  Még nem, az adótörvények és a költségvetés 2018-as téma, de biztos, hogy a tavasszal beszélni fogunk róla. Most annyit mondhatok, hogy vizsgáljuk egyes kenyérfajták, a vadhús és egyes hazai termelésű zöldség- és gyümölcsfajták áfacsökkentésének lehetőségét. Mi a hazai termelőket akarjuk helyzetbe hozni, nem az importőröket, ezért jó néhány estben nehéz a kívánt célt elérni.

–  Eddig csak élelmiszereket említett, italokat nem.

–  Pedig év vége van, ilyenkor gyakrabban koccint az ember. Komolyra fordítva, nagyon örülök annak, hogy a 2017-es szőlőtermés, ha szerény mértékben is, de felülmúlta az évtized termésátlagait, és nagyon jó kilátásaink vannak arra, hogy a 2017-es borok emlékezetes minőségűek legyenek. Az új borok nagyszerűek, és a pálinkakiválóságaink is jó néhány versenyen bizonyítottak.

–  Ha már itt tartunk, van kedvenc pá­­linkája?

–  Nagykunsági szilvát főzettem.

–  És milyen?

–  Dicsérik.

–  Ugyan nem fogyasztásélénkítő kampány, de fontos, a nemzeti fehérjeprogram is...

–  De még milyen fontos! A társadalmi vitán már túl vagyunk vele, most a kormány előtt van, és célunk, hogy a GMO-s alapanyagból készített takarmányokat kiszorítsuk a belső piacról. Ehhez az élelmiszeripari melléktermékek hasznosítása és alternatív takarmánynövények termelésének fejlesztése szükséges. Ez egy kutatás-fejlesztési program, bízom abban, hogy a kormány elfogadja és támogatja.

–  Beszéljünk még egy kicsit a hungarikumokról, legutóbb a pálos rend, a gulyásleves és a hollóházi porcelán került fel a listára. Meddig tart a bővítés, mert hallani olyan hangokat is, hogy sok lesz a jóból.

–  Először is, ebből a jóból sosem lesz sok. Másodszor hetven hungarikum van, körülbelül nyolcvan-száz között lehet majd ezt a kiemelkedő csúcsteljesítményt magába foglaló körben számon tartottak száma. Most a nemzeti értéktárban lévő értékeink közül nem látok olyat, ami tovább kerülhetne, talán a csíksomlyói búcsú lehet hungarikum.

–  Tudom, hogy szívügye az OMÉK, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár. Az idén hogyan sikerült?

–  Nagyon jól. Amióta Fidesz–KDNP-kormány van, kétévente rendszeresen van OMÉK, ami segíti a gazdák, a termelők és a termékek bemutatkozását, a vásárlók közvetlenül is láthatják milyen gazdag a mezőgazdaság és az élelmiszer-gazdaság termékválasztéka.

–  Az idén Japán volt a díszvendég, az onnan érkezők hogy érezték magukat?

–  Annyira megragadta őket a magyar emberek érdeklődése és szívélyessége, hogy ha nem is díszvendégként, de ott lesznek a következő OMÉK-on is. A kiállítások kapcsán hadd mondjam el azt is, hogy sikeres volt a berlini Zöld Hét, a Grüne Woche is, ahol négyszázötvenezren látogatták meg a magyar standot.

–  A tavasszal választások lesznek, folytatja a miniszteri munkát?

–  Nem ez a kérdés, hanem az, hogy a választásokat a Fidesz–KDNP nyerje meg. Csak nekünk van az ország jövőjével kapcsolatos, az emberek javát szolgáló és megvalósítható elképzelésünk. Ez érvényes az agrár- és vidékpolitikára is, mert az ellenzéknek nincs agrárpolitikája, és agrárpolitikusai sincsenek. Folytatni akarjuk az elkezdett munkát, mert sok feladat áll még előttünk. Még többet, még jobb minőségben szeretnénk termelni, még több embernek munkát adni, az elkezdett programokat pedig végigvinni, hiszen 2050-ig érvényes mezőgazdaság-fejlesztési programot fogadott el ebben az évben a kormány, ami a közép- és hosszú távú tervezhetőséget is biztosítja a gazdáknak. Fontos eseménye 2017-nek a földértékesítési program lezárulta, harmincezer gazda tudott földet venni. Harmincnyolc százalékuk fiatal gazda, ami azt mutatja, hogy van jövő a magyar mezőgazdaságban. A jelen teljesítményére pedig rá tudjuk építeni a következő évekét is.

Forrás: Magyar Hírlap