Fotó: drnagyistvan.hu
Dr. Nagy István leendő agrárminiszterrel a Magyar Idők újságírója, Köpönczei Csilla készített interjút, melyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk:
– Az előző ciklusban parlamenti államtitkárként dolgozott a minisztériumnál, így jól ráláthatott a tárca irányítására is. Miben lesz más az ön által vezetett minisztérium?
– Azzal, hogy visszakaptuk a vidékfejlesztés feladatkörét, mindaz, ami a vidéki életet meghatározza, az agrártárcánál összpontosulhat. Emellett egyértelműen zöld minisztériumot szeretnék kialakítani. Ezért önálló környezetvédelmi államtitkárságot hozunk létre, amelyben külön helyettes államtitkár felel majd a környezetügyért és a természetvédelemért. Ami a klasszikus mezőgazdasági vonalat illeti, a következő ciklusban a versenyképesség növelése és a piacra jutást segítő szemlélet határozza meg a munkánkat.
– A vidékfejlesztés integrálásával a kecskeméti államtitkárság is visszakerül Budapestre?
– Egyelőre nem, hiszen az államtitkárság szakembergárdája ma zömmel Kecskemét környéki fiatalokból áll. Ha hirtelen áthelyeznénk a központot Budapestre, olyan veszteséget szenvednénk el, amit most, a támogatási ciklus közepén nem engedhetünk meg magunknak. Másrészt a minisztérium is költözés előtt áll, a Steindl Imre-program keretében a tárca Kossuth téri épületét is felújítják. A tervünk az, hogy a munkálatok végeztével már a vidékfejlesztéssel együtt költözzünk vissza az épületbe. Két évünk van arra, hogy felkészítsük erre a kecskeméti államtitkárságot.
– Milyen változásra számíthatnak a gazdálkodók a pályázatok elbírálása és a kifizetések terén?
– Nagy előrelépést szeretnénk elérni, alaposan lerövidítve a döntéshozatali folyamatokat. Erre van mód, hiszen számos kötelező egyeztetési utat megspórolunk azzal, hogy egy szervezeti egység alá kerül az agrárium és a vidékfejlesztés. Szerencsés csillagzat alatt vagyunk: a támogatói döntések zöme már megszületett, a kifizetési kérelmek elbírálására várnak az érintettek. Ezt a folyamatot kell most felgyorsítani.
– Bár még javában tart az aktuális európai uniós támogatási ciklus, sokan már azt találgatják, mi jön az új évtizedben. Milyen tervekkel vág neki a tárgyalásoknak?
– Számtalan találgatás látott napvilágot a Közös Agrárpolitika (KAP) jövőjével kapcsolatban, azonban arra kérek mindenkit, hogy ne essen kétségbe. Ez az időszak az ötletelésről szól, de ahogy telik az idő, úgy válnak egyre világosabbá az irányok. A célunk az, hogy megőrizzük az erős, két pilléren alapuló támogatáspolitikát. Azt szeretnénk elérni, hogy néhány egyszerűsítéssel, a rendszer finomításával a fiatalokra nagyobb hangsúlyt helyező program határozza meg a következő ciklust. Ehhez keressük a szövetségeseket. A magyar agrárdiplomácia elég tapasztalt ahhoz, hogy a hazai érdekeket meg tudjuk védeni Brüsszelben.
– A bizottsági meghallgatásán számos stratégiai kérdést vetett fel, amelyre az előttünk álló években választ kell találni. Ezek egyike az öntözés fejlesztése.
– Nagyon komplex problémáról van szó. A felszín alatti vizek felhasználását komoly vita övezi. Éppen ezért a felszín feletti vizeink hasznosításával kell kezdenünk a munkát. Mindaddig ugyanis, amíg több vizet engedünk ki az országból, mint amennyi befolyik, erkölcsi jogunk van az ebből adódó különbséget öntözésre fordítani. Jelenleg alig 85 ezer hektárt öntözünk, holott a meglévő csatornahálózat elvileg több mint 200 ezer hektárt tudna ellátni. Azzal, hogy az elhanyagolt, zavaros tulajdonosi hátterű csatornák helyzetét rendezzük, és kialakítjuk a rendszer működésének jogi hátterét, máris megháromszorozhatjuk az öntözött terület nagyságát. A megvalósítás időszaka alatt pedig lesz mód arra, hogy lefolytassuk a kútfúrással kapcsolatos vitákat.
– Milyen konkrét intézkedésekre számíthatunk?
– A tavaszi áradáskor, amikor a nagy vizek megérkeznek, el kell tárolni a vizet, hogy nyári aszály idején abból öntözni tudjuk a földeket. Ezt nem ússzuk meg tározók építése nélkül, a jelenlegi kapacitásokat bővíteni kell. Mintaprojekteket indítunk, egy-egy jól lehatárolt térséget kiválasztva, 15-20 ezer hektárt lefedve építjük ki a rendszert. Ezzel a gazdálkodóknak is be tudjuk mutatni, hogy hogyan működik az öntözés és milyen előnyei vannak. A tapasztalatok pedig segítik az országos hálózat kialakítását.
– Sok helyen épp a termelők közti egyezség hiánya gátolja a fejlesztéseket. Hogyan lehet feloldani az ellentéteket?
– A saját érdek erős motiváció. A gazdálkodókat szövetségbe hívjuk, a mintaprojektek eredményeit bemutatva is arra ösztönözzük őket, hogy fogjanak össze, alkossanak olyan közösségeket, amelyekben egy-egy terület öntözését meg tudják valósítani. Öntözés nélkül ugyanis a jövőben nem lehet versenyképesen, eredményesen gazdálkodni.
– Az együttműködés más formáira is nagy szükség lenne, a termelők azonban mégsem hajlandóak a közös munkára. Milyen lépésekkel ösztönöznék őket az összefogásra?
– Az integráció kérdését nem lehet megkerülni a jövőben, ez a versenyképes termelés alapja. A termelők ma még félnek ettől. Meg kell értetni a gazdákkal, hogy az önkéntes alapon működő összefogás a legkisebbek érdeke. Hiszen épp ők azok, akik méretüknél fogva hátrányt szenvednek a piacon. A cél, hogy minden megtermelt árunak helyet találjunk, erre azonban csak akkor van esély, ha termelői csoportokba tömörülve, nagy mennyiségben, azonos címke alatt, megfelelő minőségben tudnak szállítani a gazdák.
– Ezzel csökkenthető a gazdák kiszolgáltatottsága is?
– Nagyon kiegyenlítetlenek a viszonyok a piacon. A feldolgozók és a kereskedők is előre meghatározott árréssel dolgoznak, a termelőnek viszont viselnie kell minden kockázatot. Egy gazdálkodó soha nem tudhatja, hogy végül önköltségi ár alatt vagy felett tudja-e eladni a termékét. Ezen sürgősen változtatni kell. Ha a már említett termelői csoportok összefogásának eredményeként saját feldolgozóegységgel rendelkeznek, máris kiszámíthatóbb lesz a gazdálkodás. Az így felhalmozott tőkének köszönhetően pedig végül – húszéves távlatban egyáltalán nem megvalósíthatatlan célként – a kiskereskedelem is termelői kézbe kerülhet. Egy gazdálkodó akkor lesz igazán biztonságban, ha nemcsak a termelésből származó bevételből, hanem a feldolgozásból és az értékesítésből fakadó jövedelemből is részesülhet.
– Hogyan lehet rövid távon csökkenteni a piaci kockázatokat?
– A kárenyhítési rendszernek köszönhetően az elmúlt években nagyon jó eredményeket értünk el az időjárási kitettség csökkentésében. A jelenlegi három pillért egy újabb elemmel bővítenénk, ami az áringadozásokból fakadó kockázatokat kezelné. A kertészetek és az állattartók kezébe egy jövedelemstabilizáló eszközt szeretnénk adni. A kárenyhítési rendszer új eleme kiszámíthatóságot teremthet a piacon.
– A baromfiágazatot tavaly komoly kihívás elé állította a madárinfluenza, az idén pedig az afrikai sertéspestis megjelenésével a sertéstartókra vár nehéz időszak.
– A szigorú intézkedéseknek köszönhetően sikerült megvédenünk a sertésállományt, a veszély azonban így is nagy. Heves megye után már az ukrán határ mentén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is fertőzött állatot találtak a hatóság emberei. Most azon kell dolgoznunk, hogy megakadályozzuk a betegség további terjedését. Az agrárdiplomáciának pedig minden utat fel kell kutatnia, amely piacot biztosít a termékeknek. Ezzel megakadályozhatjuk, hogy az exportra szánt állatok és állati termékek a belső piacon ragadva lenyomják az árakat. Egyelőre úgy tűnik, hogy az összeomlást sikerült elkerülni, minden kilogramm magyar sertéshúsnak találtunk helyet a külpiacokon. Emellett pedig a hazai fogyasztók figyelmét is fel kell hívni arra, hogy továbbra is biztonsággal fogyasztható a hazai sertéshús.
– Az ágazat fejlődésének egyik legnagyobb gátja, hogy alig akad munkaerő vidéken. Milyen intézkedésekkel lehetne rábírni az embereket, hogy a kényelmes közmunka helyett a mezőgazdasági foglalkoztatást válasszák?
– Az agráriumban legalább 50 ezer emberre lenne szükség ahhoz, hogy a gazdaságok működőképesek legyenek, míg a közmunkaprogramban 150 ezren vesznek részt. A probléma az, hogy egyelőre főként szezonális munkát kínálnak a termelők, míg a közmunka a téli szezonban is jövedelmet biztosít. A következő hónapokban meg kell találnunk azokat az ösztönzőket, amelyek ahhoz kellenek, hogy a gazdálkodók egész éves elfoglaltságot tudjanak nyújtani az embereiknek. Ez nyilván a gazdálkodók részéről is áldozatokat követel. Meg kell érteniük, hogy a többletköltségek ellenére akkor járnak jobban, ha egész évben stabil, felkészült munkaerő segíti a gazdaság működését.
– A munkaerőhiány megkerülhetetlen kérdése a szakmai utánpótlás. Milyen eszközökkel lehet a fiatalokat megnyerni a mezőgazdaságnak?
– Ha a fiatalok elmennek vidékről, mert az informatika, a műszaki világ, az ipar, a kereskedelem nagyobb vonzerőt jelent, mint a mezőgazdaság, akkor az ágazat hosszú távon bukásra van ítélve. Létkérdés, hogy a fiatalokat meg tudjuk szólítani, ezért az oktatásban nagyfokú változásra van szükség. Azt nem engedhetjük meg, hogy a falu elöregedjen, hogy a fiatalok máshol keressenek boldogulást, és úgy gondolják, a falu a múlt. Azon dolgozunk, hogy a falu mindenki számára a jövőt jelentse.
– Évtizedek óta az ágazat egyik legnagyobb rákfenéje a közös osztatlan földtulajdon. Számos kísérletet tettek elődei arra, hogy felszámolják, de átütő sikert nem értek el. Ön mire készül ezen a területen?
– A tárca egyik fontos feladatvállalása az egészséges birtokszerkezet kialakítása. Ma közel egymillió hektárt érint ez a probléma, az öröklési rend miatt pedig minden nappal tovább nő ez a szám. Ez a régi átok olyan visszafogó erőt jelent, ami a versenyképességünket veszélyezteti. Az elmúlt évtizedek meddő próbálkozásai után most úgy érzem, hogy a törvényhozásban is megvan a kellő erő ahhoz, hogy végre pontot tegyünk erre a kérdésre.
A tulajdonjog védelmét és az öröklési szabályokat figyelembe véve olyan jogszabályi környezetet kell kialakítani, ami lehetővé teszi, hogy az állam elővásárlóként vagy felvásárlóként megszerezze azokat a területeket – s később továbbadja –, amelyeknek nem ismerjük a gazdáját. Emellett meg kell határozni, hogy mi az a legkisebb birtokméret, ami már nem osztható tovább. Tarthatatlan az a helyzet, hogy egy-egy pár hektáros parcellán 800 tulajdonos osztozzon.
– Az elmúlt nyolc évben a hazai birtokpolitika finoman szólva sem nyerte el az Európai Bizottság tetszését, a földforgalmi törvény ellen több kötelezettségszegési eljárás indult. Mire számít a következő években?
– Meggyőződésem, hogy ebben a kérdésben igazunk van: a föld a nemzeti szuverenitás fontos eleme, a magyar föld pedig a magyar gazdák javát kell hogy szolgálja. A visegrádi országokkal együtt azt az álláspontot képviseljük, hogy a termőföldet ki kell vonni az áruk szabad mozgásának hatálya alól.
Remélem, hogy ezt a gondolatot egyre több tagállammal együttműködve sikerül végre Brüsszellel is elfogadtatni. Már azzal is elégedettek lennénk, ha minden ország maga dönthetné el, hogy milyen kategóriába sorolja a termőföldet: nemzeti kérdésként kezeli vagy a szabadon adható-vehető áruk közé sorolja. Az álláspontunk egyértelmű. Soha nem lehet más célunk, mint a magyar gazdák érdekeinek védelme. Mi ezért felelünk, ezért választottak meg bennünket.
