Digitális innováció Afrikában

Agro Napló
A fiatalok világszerte egyre nagyobb számban fordítanak hátat a mezőgazdaságnak. Az ágazat megköveteli a kemény fizikai munkát és cserébe alacsony béreket ajánl. Egyik sem vonzó az új generációk számára, akik ezért inkább a nagyobb városokban próbálnak szerencsét. A mezőgazdaságban azonban minden ágazatnál nagyobb lehetőség rejlik a szegénység csökkentésére – írja a FAO.

Az egyre nagyobb számú fiatalnak jövedelmező munkalehetőségre van szüksége. A digitalis innováció az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban új lehetőségeket hozna a fiatalabb nemzedékek és a kisgazdálkodók számára. Fotó: © FAO/Alioune Ndiaye

A szubszaharai Afrikában élő 1,2 milliárd ember több mint 60%-a 25 év alatti. Ennek a növekvő létszámú fiatal rétegnek jövedelmező munkalehetőségre van szüksége – és itt lép a mezőgazdaság és az élelmiszertermelés a képbe, valamelyest újragondolt formában.

A kulcs tehát az innovációban rejlik.

Már jelenleg is számos digitális és technológiai újítást alkalmaznak a mezőgazdaságban, melyek az ágazatot hatékonyabbá tették, és nem mellékesen, új lehetőségeket és szolgáltatásokat nyitottak meg a fiatal vállalkozók előtt.

Bemutatunk öt példát arra, hogy a digitális technológia hogyan forradalmasítja a mezőgazdaságot:

  • Drónok:
  • Egyes becslések szerint a következő öt évben az élelmiszeripar és a mezőgazdaság a második legnagyobb drón-használóvá lép elő. A FAO már több országban bevetette a technológiát, hogy valós idejű és részletes adatokat szerezzen az élelmezésügyet és mezőgazdaságot érintő kihívásokkal kapcsolatban. Ilyenek például a természeti katasztrófák kockázatának vagy az általa okozott károk felmérése.

    Bal: Drónok segítségével méri fel a FAO a természeti katasztrófák kockázatát vagy az azok okozta károkat. Fotó: ©Veejay Villafranca/NOOR a FAO számára. Jobb: Egy új, hangos alkalmazással bizonyosodhatnak meg a gazdák, hogy őszi sereghernyó pusztítja-e a termést. Fotó: ©FAO/Tamiru Legesse

  • Őszisereghernyó-megfigyelő és korai figyelmeztető rendszer app (FAMEWS):
  • Az őszi sereghernyó egy pusztító kártevő, amely károsítja a kukoricát és más fontos terményeket az amerikai, afrikai és ázsiai kontinensen. A földeken dolgozó gazdáknál jobban senki nem tudja kezelni ezt. Ezért a FAO kifejlesztett egy eszközt, amivel a gazdák adatokat tudnak rögzíteni. Az ide feltöltött információ egy globális, web alapú platformba vándorol, ott kielemzésre kerül, hogy a gazdák valós idejű helyzetjelentést kapnak a fertőzöttség szintjéről, illetve javaslatot a károk csökkentéséhez szükséges lépésekre.

    Őszi sereghernyó. Fotó: ©FAO

  • Nuru beszélő app:
  • A FAO és a Pennsylvaniai Állami Egyetem közösen fejlesztett egy az őszi sereghernyó applikációt kiegészítő beszélő alkalmazást, a Nurut, ami a növényhez tartva azonnal megerősíti, ha őszi sereghernyó okozta kárról van szó. A Nuru egyesíti a gépi tanulást és a mesterséges intelligenciát. Az angol mellett hamarosan „beszélni” fog franciául, szuahéli és twi nyelveken, és folyamatosan újakat tanul, hogy a gazdákat a saját nyelvükön szólítsa meg. Hamarosan a két applikációt összekapcsolják.

  • Abalobi telefonos alkalmazás:
  • Az Abalobu, ahogy már a neve is sugallja – hiszen xhosza nyelven az „abalobu” halászokat jelent – egy mobilalkalmazás, mellyel a kishalászok rögzíthetik hogy mit, mikor és hol fogtak, milyen módszerrel és mennyiért tudták értékesíteni. Mindezen információt nem csak tárolja az app, de más halászoknak is elérhetővé teszi. Dél-Afrika partjainál jelenleg mintegy 30 000 ember él ebből, a kereskedelmi és megélhetési halászat mezsgyéjén táncolva. Így saját tudásbázisuk megteremtésével tehetik erősebbé közösségüket, különösen az éghajlatváltozás tekintetében.

    A FAO négy új alkalmazást fejlesztett ki a mezőgazdasági termelők számára, hogy időben információkhoz juthassanak az időjárásról, az állattartásról, a piacokról és a táplálkozásról. © FAO/Alioune Ndiaye

  • Alkalmazások mezőgazdasági szolgáltatásokkal
  • Négy új alkalmazás ad a mezőgazdasági termelőknek valós idejű tájékoztatást az időjárásról, az állattartásról, a piaci helyzetről és a helyes táplálkozásról.

    Az időjárás és a termésnaptár alkalmazás egyszerre mutatja a várható időjárást és a szezonális terményeket, ezzel idejekorán jelezve a lehetséges kockázatokat. Az gyógymódok és állati takarmányok applikációból információhoz juthatunk az állatbetegségek ellenőrzésére és a takarmányozásra vonatkozó stratégiákról, ezzel mérsékelve az esetleges károkat. Az AgriMarketplace használatával a gazdák tájékozódhatnak nyersanyag vásárlás előtt az aktuális piaci helyzetről és árakról. Végül, az e-Nutrifood a vidéki területeken élők számára ad ajánlást az egészséges ételek előállításához, megőrzéséhez és a helyes táplálkozáshoz.

    A fiatal generációk fogékonyak az új megoldásokra. A digitális technológiák már jelen vannak, és az innováció elengedhetetlen a jövő számára.

    A fiataloktól és az őket összefogó szervezetektől jövő új ötletek világszerte segítenek kiaknázni az élelmezésügyben és a mezőgazdaságban rejlő lehetőségeket. Segítségükkel csökkenthető a szegénység, a vidéki térségek lemaradása, a fiatalok alacsony foglalkoztatása, valamint az akadályok az információhoz, technológiához és a piacokhoz való egyenlő hozzáférésben.

    A FAO támogatója és maga is forrása az innovatív megoldásoknak az élelmezés és a mezőgazdaság jövőbeni kihívásainak megoldására.

    Címlapkép: Getty Images
    NEKED AJÁNLJUK
    CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
    KONFERENCIA
    Agrárszektor Konferencia 2024
    Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
    EZT OLVASTAD MÁR?