Termelői piacteret indított egy startup a magyar éttermeknek

Agro Napló
Elindította a kis- és közepes termelőket éttermekkel közvetlenül összekötő magyar Supp.li startup online piacterét. A cég 144 millió forintos befektetést kap a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől.

A Supp.li az MTI-vel közölte: a piactérre különleges élelmiszerek termelői tölthetik fel friss és feldolgozott termékeiket, amelyeket éttermek és séfek megrendelhetnek. A platform fejlesztése mellett a Supp.li ellenőrzi a feltöltött élelmiszerek minőségét, és a teljes logisztika lebonyolítását is magára vállalja. A cég jelenleg Közép-Európában lát el éttermeket, hosszú távú célja pedig az éttermi-termelői ellátási lánc megreformálása egész Európában – írták.

A vevői és eladói oldalról jelenleg mintegy 100 ügyféllel rendelkező cég 2016-ban indult, árbevétele az első évben 0 forint volt, 2018-ban 10 millió forint alatt alakult. Tájékoztatásuk szerint miközben a fejlesztők még az online felületen dolgoztak, az üzletfejlesztők az összes bécsi és berlini Michelin-csillagos éttermet végiglátogatták, így megrendelések is érkeztek világhíres séfektől.

A kis- és közepes termelőket az új piacokra való belépésben és a disztribúcióban támogatják. Jelenlegi partnereik között ötcsillagos hotel, Michelin-csillagos séf és top éttermek is szerepelnek – idézte a közlemény Balog Zsolt ügyvezetőt.

A cég jelenleg saját logisztikai rendszerét tökéletesíti Magyarországon, majd a magyarországi tesztelés után a Hiventures befektetéséből az osztrák és a német piacon fog növekedni.

Terveik szerint 2022-re a Supp.li Európa meghatározó online piactere lehet. Az éttermi alapanyag-beszerzésben jelentős előrelépés lesz, amikor a magyar mangalica gond nélkül és pillanatok alatt eljuthat egy budapesti vagy londoni séf konyhájába, miközben az olasz gomolya vagy az izlandi zuzmó hasonlóképp megérkezik egy magyar étterembe – vélte az ügyvezető. Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb kockázati tőkealapja.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Újabb segítséget kapnak a kistermelők

Újabb segítséget kapnak a kistermelők

Az agrártárca kiemelten támogatja a hazai kistermelőket és ennek érdekében könnyíti a kis mennyiségű élelmiszer-előállítás, valamint értékesítés higié...

Így támogatnák a hazai élelmiszeripart

Így támogatnák a hazai élelmiszeripart

Az élelmiszerszuverenitásunk megerősítését és a magyar termelők támogatását is segíti a Élelmiszeripar Bajnokai Program – közölte közösségi oldalán Na...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?