A legfrissebb előrejelzések szerint 2050-re planétánk lakossága meghaladja majd a 9 milliárd főt, akik közül több mint 6 milliárdan városokban laknak majd. Mindez azt jelenti, hogy ugyanazon az 1 hektár földön, ahol 1960-ban még csak 2 főnek elegendő élelmiszert termeltek meg a gazdák, 2050-ben már 6 éhes száj osztozik majd, miközben az élelmiszertermelés helyszíne is egyre távolabb kerül a fogyasztás helyszínétől. További problémát jelent a vízhasználat és az öntözés optimalizálása is, a jövőben ugyanis 9 milliárd embernek ugyanannyi vízmennyiségen kell majd osztoznia, mint amennyi felett a római birodalom idején 300 millió ember rendelkezett. De hogyan leszünk képesek ekkora mennyiségű és megfelelő minőségű élelmiszert előállítani, ha a földfelszínnek mindössze 22 százaléka termékeny, az erőforrások pedig már napjainkban is végesek?

Amint azt Dr. Popp József székfoglaló előadásában hangsúlyozta, az egyik legfőbb problémát nem is a megtermelt élelmiszer mennyisége jelenti, hanem annak globális elosztása. Miközben ugyanis Földünk népességének 33 százaléka túlsúllyal, ebből 30% elhízással kapcsolatos egészségügyi gondokkal küzd (hazánk lakosságának 60 százaléka túlsúlyos, ebből 28,5% elhízott), a világ más területein 800 millióan éheznek a kalóriahiány miatt, további 2 milliárdan pedig a rejtett éhség jelensége, azaz a mikrotápanyagok (vitaminok, ásványi anyagok) hiánya miatt számítanak alultápláltnak. E kérdéskör egyik fenntartható és költséghatékony megoldása lehetne a mintegy 50 országban előírt élelmiszerdúsítás, melyek elterjedt példái a jódozott só, az omega-3 zsírsavval dúsított kenyér vagy a D-vitaminnal dúsított tej is, ám mivel ezeket a termékeket magasabb áron értékesítik, sok esetben éppen azok nem jutnak hozzá, akiknek igazán szükségük volna rá.

A dúsított termékeken túl a jövőben minden bizonnyal kiemelt szerepe lesz az olyan alternatív fehérjeforrásoknak, mint a laboratóriumi hús, valamint a szója-, borsó- vagy céklaeredetű vegahús, melyek piaci bevezetése néhány úttörő vállalat fejlesztései révén már napjainkban is gyorsan bővül. Emellett esszenciális kérdés a növényvédelem nélküli termésveszteség és az élelmiszer-veszteség és -pazarlás is, utóbbi ugyanis az élelmiszerlánc mentén felhasznált összes felhasznált energia 38 százalékát teszi ki. Ezen a területen többek között az hozhatna áttörést, ha az el nem adott élelmiszert felajánlanák az élelmiszerbanknak, ha intelligens csomagolással és okos hűtőszekrény fejlesztésével növelhető lenne a termékek eltarthatósága és minősége, sőt egységesíteni kellene a lejárati és szavatossági idő fogalmát is.

Hogy a fenntartható élelmiszerellátás kapcsán megfelelő válaszokat találjunk, Dr. Popp József szerint kiemelten fontos, hogy további fejlesztéseket végezzünk a megújuló energiaforrások, a precíziós nemesítés, a növényvédelem, a talajegészség, az agrárdigitalizáció és az akvakultúra terén. A klímaváltozás miatt csökkenő biológiai sokféleség ráadásul gondot okoz majd az olyan ökoszisztéma-szolgáltatások hatékonysága és stabilitása terén is, mint a beporzás, a talajképzés, az anyagciklusok irányítása vagy a hidrológiai szabályozás, így e hatásokkal kapcsolatos tudományos ismereteinket is pontosítanunk kell.