A NAK is részt vesz az idei virtuális AGROmashEXPO-n

Agro Napló
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az előző évekhez hasonlóan idén is részt vesz kiállítóként az AGROmashEXPÓ-n, amely ezúttal online lesz elérhető, március 3-6. között, a www.agromashexpo.hu oldalon – tette közzé honlapján a köztestület.

Felhívják az érdeklődők figyelmét: a látogatók „belépése” regisztrációhoz kötött, ami után korlátlanul és díjmentesen látogathatják az eseményt a kiállítás teljes ideje alatt.

Jelzik azt is, hogy a szervező Hungexpo Zrt. hosszú ideje dolgozik rendezvényeinek digitális megvalósításán. A jelenlegi rendkívüli körülmények felgyorsították ezt a kezdeményezést, és az AGROmashEXPO – Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye – idén online formában lesz a mezőgazdasági eszközök és gépek forgalmazóinak, valamint vásárlóinak találkozóhelye.

A virtuális rendezvény egy könnyen használható, innovatív felületen érhető el. A regisztráció után a résztvevők akár telefonjukról is bebarangolhatják a kiállítás területét, a chat funkció segítségével pedig azonnali információt kérhetnek az adott termékről vagy szolgáltatásról.

Az eddig megszokotthoz képest a 39. AGROmashEXPO hosszabb „nyitvatartással” várja az résztvevőket, mivel a meghirdetett kiállítási napok után további egy hétig látogatható a felület, amely a chat funkció kivételével teljes körűen használható lesz.

A nyitó nap programjai között szerepel egyebek mellett: a hivatalos megnyitót követően a Szántóföldi Szakmai Nap – szakmai partnerként a Gabonatermesztők Országos Szövetsége idén is megszokott programjával várja a gazdálkodókat.

Továbbá egy kerekasztal-beszélgetést is hallhatnak az érdeklődők „Az agrárium aktualitásai a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szemszögéből” címmel. Az eszmecsere résztvevői között  előreláthatólag ott lesz: Győrffy Balázs, a NAK elnöke; Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke; Luzsi József, a NAK vidékfejlesztésért felelős alelnöke; Süle Katalin, a NAK általános agrárgazdasági ügyekért felelős alelnöke; Zászlós Tibor, a NAK mezőgazdaságért felelős alelnöke, valamint moderátorként Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese.

Bővebb információt a rendezvény weboldalán találhatnak a látogatók. Regisztrálni pedig a agromashexpo.hu/latogatoknak/virtualis-kiallitas-regisztracio/ weboldalon lehet – tájékoztat az ismertető.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?