ASP fertőzött vaddisznót találtak Fejér megyében

Agro Napló
A Fejér megyei Bicske község külterületén talált elhullott vaddisznóból mutatta ki augusztus 10-én az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte honlapján a hatóság, hozzáfűzve: az esetről az országos főállatorvos tájékoztatta az Európai Bizottságot és értesíti az érintett partnerországokat is.

Az állategészségügyért felelős szakemberek szerint az új eset a betegség vaddisznók közti természetes terjedésének következménye lehet. A legfontosabb feladat továbbra is a házisertés-állományok megvédése – szögezi le a Nébih közleménye.

A fertőzött vaddisznóhullát Fejér megye egy, korábban már fertőzötté nyilvánított területének Komárom-Esztergom megyéhez közeli szélén találták. A betegség az ASP vaddisznókban való természetes terjedésével kerülhetett át Komárom-Esztergom megyéből. A Nemzeti Klasszikus Sertéspestis és Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport augusztusi ülésén vizsgálja, hogy szükség van-e a Fejér megyében korábban megállapított fertőzött és magas kockázatú területek bővítésére.

Fontos – hívják fel a figyelmet a szakértők -, hogy az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes. A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami a megbetegedett állományok leöléséből, valamint a kereskedelmi korlátozásokból adódik. Éppen ezért a legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő átterjedésének megakadályozása, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.

A vírust a kirándulók is továbbterjeszthetik. Éppen ezért fontos, hogy a látogatók ne hagyjanak élelmiszer-hulladékot az erdőkben, valamint a cipőket, bakancsokat alaposan tisztítsák, lehetőség szerint mossák le a kirándulást követően.

A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes és folyamatosan frissülő információk találhatók a Nébih honlapján – olvasható a hatósági összefoglalóban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?