Tejkampány a tudatos fogyasztás ösztönzésére

Agro Napló
A tejre és a tejből készült termékekre, mint egészséges tápanyagforrásokra kívánja felhívni figyelmet novemberben az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC), valamint a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Tej Terméktanács), a szóban forgó szervezetek  együttműködésével megvalósuló kampány keretében, így ösztönözve a belföldi minőségi tej- és tejtermékfogyasztást, illetve népszerűsítve a tudatos választást és vásárlást is – a promóció szervezői ezt jelentették be október végén a fővárosban a kapmány beharangozó sajtótájékoztatójukon.

Magyarországon mérsékelt ütemben ugyan, de évente folyamatosan emelkedik a tej és tejtermékek átlagfogyasztása, ami jelenleg éves szinten tejegyenértékben számolva (vagyis az összes tejtermék fejenkénti fogyasztása tejliterre vetítve) fejenként mintegy 170-175 kilogramm, ami azonban – főként tejtermékek tekintetében – elmarad az uniós átlagtól, ez évente és fejenként 200 kilogramm körüli mennyiség. A kampány éppen ezért a tej és tejtermékek fogyasztásának fontosságával, illetve pozitív élettani hatásaival ismerteti meg a lakosságot.

Tarpataki Tamás, az AM agrárpiacért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a tejágazat az egyik legalapvetőbb ágazata a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak. A tejágazat a pandémia alatt és jelenleg is helyt tudott állni, ami a tejtermelőknek és a szakmaközi szervezeteknek köszönhető. Az ágazat stabil működéséhez a szaktárca támogatása mellett elengedhetetlenek a terméktanács és az Agrármarketing Centrum ösztönző kampányai. Hozzátette, hogy a tej- és tejtermékek kiemelkedően fontosak a fejlődő szervezet számára, hiszen számos jótékony élettani hatásuk van.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője többek között arról beszélt: „A tej? Az tej. – Minden ízében szeretjük” tejfogyasztást ösztönző, edukatív kampány célja a tinédzserek, fiatalok és fiatal felnőttek informálása is. A kampány során bannerekkel, PR cikkekkel, közösségi média tartalmakkal és influencer együttműködésekkel lesznek jelen az online térben. Emellett egy online játékot is fejlesztenek, amelyet rádiókampány fog támogatni, valamint a kampány egyes elemeivel közterületeken is találkozhatnak az emberek. Sőt, „Tejszív” kifestők is készülnek óvodásoknak és iskolásoknak.

A tejfogyasztás fontossága kapcsán az ügyvezető rámutatott,hogy a tej fehérjéi teljes értékűek, könnyen emészthetők és jól hasznosulnak. A jó minőségű fehérjék pedig megfelelő mozgásmennyiség mellett védik az izomrendszert, növelik az állóképességet és javítják az immunrendszer állapotát is.

Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója elmondta: nyolc éve dolgoznak azért, hogy az általuk működtetett közösségi marketing alap segítségével elősegítsék és ösztönözzék a fogyasztók több, gyakoribb és tudatosabb tej- és tejtermék fogyasztását, valamint a tejtermékek sokféleségének bemutatásával és megszerettetésével segítséget nyújtsanak az egészségtudatos táplálkozás kialakításában.

Az elmúlt év megpróbáltatásai kihívások elé állították a tejágazat valamennyi szereplőit, mind a tejtermeléssel, mind pedig a tejfeldolgozással foglalkozó gazdaságok működése nagy mértékben nehezedett. A mostani, általános költségnövekedéssel terhelt gazdasági környezetben minden segítség duplán számít a szektor számára, és minden egyes lépés egyben befektetés a jövőbe. Az ágazat valamennyi szereplőjét felelősségteljes együttműködésre ösztönzik, ami elengedhetetlen feltétele pozitív jövőképüknek.

A háttér

A tejfehérje segíti a kalcium felszívódását, a tejzsír jól emészthető, kedvező a felszívódása. Ásványi anyagok közül elsősorban a kalcium- és foszfortartalma jelentős, de található benne magnézium, nátrium és a testünk működéséhez szükséges egyéb mikroelemek is. Vízben és zsírban oldódó vitaminoknak is hasznos forrása, B1-, B2-, B12-vitamint, valamint A- és D-vitamint is tartalmaz.

Az új hazai táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR® 6-17 éveseknek szóló változata szerint naponta 3 adag tej vagy ennek megfelelő tejtermék elfogyasztása javasolt a gyermekeknek (nagyságrendileg fél liter tej vagy ezzel egyenértékű tejtermék).

Egy deciliter tej kalciumtartalmának (mintegy 120 milligramm) megfelelő tejtermékek: 2-3 dekagramm sajt (2-3 vékony szelet) vagy 15 dekagramm félzsíros tehéntúró (1 teniszlabdányi) vagy 1 deciliter joghurt, kefir

„A tej? Az tej.”

A tejtermelésben és a tejfeldolgozásban alkalmazott folyamatos modernizálások, a környezetbarát technológiák és a fenntartható megoldások mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gazdaságok képesek legyenek alkalmazkodni az éghajlatváltozás kihívásaihoz.

Ha olyan tejet, tejterméket választunk, amely magyarországi gazdaságból származik, akkor egyfelől biztosak lehetünk abban, hogy kiváló a minősége, másfelől teszünk a felesleges károsanyag-kibocsátás ellen is. Ez persze nemcsak a tejtermékekre, hanem mindegyik táplálékra igaz. A tudatos vásárlás lényegében a környezetvédelemhez kapcsolható felelősségvállalás.

Az eltarthatóság a technológiától függ

Az ultramagas hőmérsékleten történő hőkezelésnek és a speciális csomagolásnak köszönheti az UTH tej a tartósságát. A megfelelő hőkezelés nemcsak az UHT tejnél, hanem minden esetben elengedhetetlen a tej fogyasztása előtt.

Laktózérzékenység és tejfogyasztás

Ma már a laktózérzékeny embereknek sem kell száműzniük életükből a tejet! Számukra a tej és a tejtermékek laktózmentes változatai jelentenek megoldást, melyeket széles választékban lehet beszerezni.

„Tej a tejen túl”

Olyan finomságok is a sokféleséget garantálják, mint az ízesített tejek vagy a tejdesszertek, melyeket hivatalosan a tejkészítmények közé sorolunk. A savanyított tejtermékeket az egészségre gyakorolt jótékony hatásuk miatt fontos kiemelnünk: az élőflórás joghurt vagy a kefir a bélrendszer egészségét védő, jó hatású baktériumokat is tartalmazhat. Emiatt fogyasztásuk hasznos az emésztőrendszer egészsége szempontjából.

A különféle sajtok, a tejszín, a tejföl nehezen nélkülözhető alapanyagai a leveseknek, főételeknek, a mártásoknak és süteményeknek is.

A rögös túró

A rögös túró kiváló fehérjeforrás, ráadásul koncentráltan tartalmazza a tej fehérjéit és ásványi anyagait. A benne található zsírok nemcsak energiaforrásként szolgálnak, hanem fontos szerepet töltenek be a szervezetünk anyagcseréjében is. Mindemellett számos diétába, többek között máj-, cukor-, szív- és érrendszeri- és daganatos betegek, valamint sportolók étrendjébe és fogyókúrába is remekül beépíthető.

A rögös túró zsírtartalmával fordítottan arányos a kalciumtartama. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a sovány változat közel másfélszer több kalciumot tartalmaz, mint a zsíros. Továbbá megtalálhatók benne olyan értékes tápanyagok is, mint a foszfor, kálium, magnézium és A-vitamin.

Vitamin- és ásványi anyag tartalmának köszönhetően a rögös túró hatékonyan hozzájárul a csontok és a fogak egészségének, valamint bőrünk épségének a megőrzéséhez, az agy, az ideg- és az immunrendszer megfelelő működéséhez.

A vaj

Fogyasztása esetében minőségre és mennyiségre kell fektetni a hangsúlyt. A vaj általában nagy energiatartalommal rendelkezik, ami a nagy zsírtartalmának köszönhető, ám a zsírra is szüksége van a szervezetünknek, hiszen „tartalék tápanyagnak” számít. Sőt nélkülözhetetlen szerepe van a zsíroldékony (A-, D-, E-, K-) vitaminok hasznosulásában, a nemi hormonok képződésében, a megfelelő ütemű növekedésben és fejlődésben. A mértékletesség aranyszabályát érdemes követni a vaj fogyasztása esetén is, ennek megfelelően a kiegyensúlyozott és változatos étrendből egészséges személynek nem kell kizárnia.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?