NÖVÉNYSZEMLÉK – elkezdődtek a májusi továbbképzések

Agro Napló
Bodrogkeresztúron a Füleky Pincészet Veresek-dűlőben található szőlő ültetvénye volt az első, a Zalagrár Kft. Kemedollár határában fekvő őszi búza táblája pedig a második állomása az AGRO.bio Hungary Kft, a Pro-Feed Kft. és a Valcum-Agro Kft. által szervezett országos sorozatnak.

A helyszínenként 10-15 fő részvételével zajló eseményeken a „talajbiológiai” szelvény feltárását követően szó esett a talaj termékenységét meghatározó legfontosabb paraméterekről, a talajbiológiai aktivitás jelentőségéről, a szervesanyag gazdálkodás fontosságáról, a talaj-növény rendszer működtetéséről. A talajtani alapok megismerése után a növénykultúra működésével, fejlődésével és a kórtani diagnosztika terepen alkalmazható módszereivel ismerkedtünk meg.

A szőlő élettani jellemzésénél kitértünk a gyümölcsök fejlődésében és növekedésében meglévő párhuzamokra. A jelenlévők azt is megtudták, hogy a szőlő jelenlegi stádiumában még mindig az elmúlt ősszel felhalmozott tartalékaiból él. Gyökereinek tavaszi intenzív növekedési szakasza lezárult, és a hajtások jelenlegi 5-6 leveles állapotában kezdődik azok erős növekedése.

A kórtani „szekcióban” a klasszikus betegségek mellett elsősorban a szőlő fás részeinek egészségügyi problémáiról beszéltünk. Egy „patinás” diagnosztikai készlet segítségével a leveleken található tünetek felismerését gyakoroltuk.

A zalai őszi búza tábla talaja igazi csemegének bizonyult, hiszen több talajképző folyamatot tudtunk bemutatni, és láttuk a talajtömörödés káros hatását, a talajbiológia keverő szerepének nyomait, a vas vegyértékváltásának jeleit. Élő növényeken és fotókon mutattuk be a fontosabb betegségek tüneteit, és szó esett a szárfuzáriózis elmúlt évi fellépéséről. A kiosztott kézi nagyítók segítségével a jelenlévők megvizsgálták a fejlődő kalászok virágkezdeményeit és záró kalászkáit.

Örömünkre szolgált, hogy a határszemléken nemcsak gazdálkodók vettek részt, hanem szép számmal jöttek el különböző integrátor-, gyártó- és forgalmazó cégek képviselői, vezetői is. Ez is megerősít bennünket abban, hogy továbbképzéseink a mezőgazdaság növénytermesztési szektorában dolgozó felhasználók és szaktanácsadók számára is releváns szakmai tartalmat kínálnak.

A még hátralévő helyszínek és kultúrák:

  • május 17. Kardoskút – napraforgó és kukorica
  • május 18. Hobol – szója
  • május 24. Kocs – kukorica, napraforgó és cukorrépa
  • május 25. Karcag – cirok, napraforgó, búza

A sorozat programja és a részletek a www.regionalisszakmaiforum.hu oldalon megtalálhatók.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Közepes minőségű termésre számítanak

Közepes minőségű termésre számítanak

Közepes minőségű lehet az idei termés a szántóföldi növényeknél – vélekednek a  Concordia Közraktár Zrt-nél: a repce gyengébb lett a tavalyinál, árpáb...

Legalább két hetet csúszik az aratás

Legalább két hetet csúszik az aratás

Legalább két hetet csúszik az aratás az idén. Elsősorban azért, mert a hűvös május miatt még nem érett a termés, de a felázott földekre amúgy sem lehe...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?