Idén is igényelhet támogatást az állatbetegségek legyőzéséhez!

Agro Napló
2023. január 1-jétől újra elérhető az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére irányuló, állattartó ágazatokat segítő támogatási program.

Az újrainduló támogatási programban résztvevő állattartók a 2023. január 1-jét követően elvégzett szolgáltatásokról kiállított számlák után igényelhetnek támogatást. A „148-as” néven ismert rendelet módosítása a legújabb tudományos ismeretekhez, napjaink állategészségügyi kihívásaihoz és elvárásaihoz igazodóan, a források célzottabb, specifikusabb felhasználását teszik lehetővé. A korábbi támogatási célok szakmai felülvizsgálatát követően egyes, a továbbiakban nem indokolt állatbetegségeket töröltek vagy módosítottak, ami lehetővé tette a források célzott átcsoportosítását is. Továbbá költséghatékonysági szempontból az azonos állatfajoknál a több betegség kiszűrésére alkalmas mintavételeket is összevonták – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

A módosult jogszabály korunk egyik legjelentősebb egészségügyi kérdésköre, az antimikrobiális rezisztencia elleni védekezést szolgáló vizsgálatok elvégzésének támogatását is célozza. Az új jogcím alapján a kislétszámú állattartó telepet működtető állattartók igényelhetik a támogatást az állományaik célzott antibiotikum kezelése érdekében.

A megváltozott rendelet szerint a kiemelten fontos állategészségügyi intézkedések biztosítása érdekében egyes szolgáltatások támogatási összegei megemelkedtek. A támogatás és annak változtatásai jelentősen hozzájárulhatnak az állatbetegségek elleni védekezés hatékonyabbá tételéhez.

Az igényléssel kapcsolatos részletek a Magyar Államkincstár honlapján érhetőek el.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?