Telt ház előtt zajlott le március 11-én a Metszési bemutató

Agro Napló
A MATE Szőlészeti és Borászati Intézete, a MATE Georgikon Campus és a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. szervezésében megvalósult rendezvény szinte rekordszámú, 140 fő részvételével zajlott.
Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

A rendezvényen köszöntőbeszédet mondott Dr. Szőke Barna, MATE Szőlészeti és Borászati Intézet kutatóállomás-vezetője, aki bemutatta az Intézet struktúráját. Dr. Sáringer-Kenyeres Marcell, Keszthely Város Önkormányzatának képviselője köszöntőjében jelezte, hogy Keszthely Város legfontosabb alappillére mindig is a Georgikon volt. „Egyetemi városunk, nem értelmezhető a Georgikon, a köré épült infrastruktúra és az oktatás nélkül. Gyorsuló világunkban egyre fontosabb feladata van a mezőgazdasági kutatásokat végző intézményeknek, hogy szakmai bázisként a térségükben gazdálkodók munkáját segítsék, az új tudományos eredményeket és technológiákat a társadalom számára elérhetővé tegyék.” Dr. Brazsil József, Da Bibere Zalai Borlovagrend elnök-nagymestere üdvözölte a résztvevőket és jelképesen is bemutatta, hogy megemeli a kalapját a résztvevők és a rendezvény előtt. Dr. Szabó Péter, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campus általános campus főigazgató-helyettese köszöntőjében elmondta, hogy a MATE Georgikon Campus immár 226 éve áll az agrár-felsőoktatás szolgálatában és idén is nagyszámú érdeklődés övezte a Georgikont a felvételizők tekintetében – értesült a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) közleményéből az Agro Napló.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

Szakmai előadást tartott Csomós Bálint, a BASF Hungária Kft. képviseletében, aki „Mindig egy lépéssel a kórokozók előtt” címmel bemutatta cégük megoldásait a különböző növényvédelmi problémák tükrében.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

Dr. Kovács Barnabás, MATE Szőlészeti és Borászati Intézet adjunktusa előadásában kifejtette, hogy a szalmaborkészítés, avagy beltéri szőlőtöppesztés azzal, hogy a kései szüreteléshez képest korábban viszi be a termést biztonságos közegbe, minden évben kiszámíthatóbb mennyiségű és minőségű alapanyagot képes a borásznak biztosítani. A töppesztést passzívan is jól szellőző helyiségben szükséges úgy végezni, hogy a rovarkártevőket távol tartsuk, míg a kórokozók tevékenységét preventív, megelőző módon (csak teljes egészében egészséges termést helyezzünk el a folyamat elején) gátoljuk.

Dr. Varga Zoltán, Syngenta Magyarország Kft. képviseletében a 2022. év növényvédelmi tanulságairól beszélt: a tavalyi évben szokatlanul hűvös volt az április, -140,5 mm volt a lehullott csapadék mennyisége 13 év vonatkozásában. Nemcsak a mennyiség volt kevés, de az eloszlás is borzalmas volt. Kiemelte, hogy a 2023-as év növényvédelem tekintetében ismét „a lisztharmat éve volt”.

Makra Máté, a Yara Hungária Kft. szaktanácsadója a cég tápanyagutánpótlási aktualitásairól, szőlő tápanyagutánpótlási technológiájáról adott elő. 

Vaszily Zsolt, HUMINISZ Kft. képviselője „Növénykondícionálás és növénytáplálás az eredmények tükrében” című előadásában rávilágított, hogy az elmúlt 119 évben az évi csapadékösszegekhez mérsékelt, 2,86%-os csökkenést tapasztalhatunk. Az éves csapadékösszeg változása 1961 és 2019 között ugyanakkor országos átlagban 5,4%-os növekedést mutat. A változás térben sem egyenletes, az ország egyes tájain – 20%-os, máshol akár +23%-os változásokat is találunk.

Mag Zoltán, Tarján Acél Kft. a szőlő egyik legfontosabb ültetvényszerkezeti elemét, a cég által forgalmazott salgófém szőlőtámrendszert ajánlotta a résztvevők figyelmébe.

Homola Kristóf, az Fx3 Drone Kft. ügyvezetője bemutatta a drónok használatának jogi hátterét Magyarországon. Az egyes munkafolyamatokban való alkalmazhatóság, a megoldások és a „jógyakorlatok” bemutatására is sor került. A drónok növényvédelemben (területek felvételezése, RGB és multispektrális mérések, permetszer kijuttatás) betöltött szerepének bemutatása.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

Az ebédszünetet követően a MATE Georgikon Campus cserszegtomaji Szőlészeti-Borászati Kísérleti telepén folytatódott a gyakorlati program, ahol a résztvevők koszorút helyeztek el Dr. Bakonyi Károly szobránál: Szládovics László a borlovagrend, míg Dr. Szabó Péter az egyetem képviseletében. Mint ismert, Bakonyi Károly nevéhez fűződik a keresztezéses nemesítési tevékenység elindítása Cserszegtomajon: az általa, a georgikonon nemesített Cserszegi fűszeres immár a második legnagyobb felületen termesztett fehérbort adó szőlőfajta. A gyakorlati bemutatók keretében Varga Áron, az Fx3 Drone Kft. drónpilótája tartott bemutatót, majd interaktív metszésre került sor Dr. Lukácsy György, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet adjunktusának vezetésével. A programot az egyetem saját nemesítésű fajtáiból történő borkóstolás zárta, melyet Szládovics László, a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. Szőlészeti-Borászati ágazatvezetője tartott meg.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

(Forrás: MATE)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?