Az ország nagy részén már befejeződött az aratás

Agro Napló
Hazánkban a legtöbb helyen gyakorlatilag befejeződött az aratás, az ország kenyere a kihívások ellenére idén is biztosított – közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt héten lehullott jelentős mennyiségű csapadék megnehezítette és megakasztotta a betakarítási munkákat. A még le nem aratott gabonák sok helyen megdőltek. A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt országosan még valamivel több, mint 30 ezer hektár őszi búza vár betakarításra, de ebből lehet, hogy egy jelentős rész már nem fog érdemben hasznot termelni a gazdálkodóknak – tette hozzá.

Nagy István kiemelte, az őszi árpa aratása már az elmúlt hetekben befejeződött. Az országos termésátlag 5,5 t/hektár, ami elmarad a várakozásoktól. A búza betakarítása is csaknem befejeződött, aratásának készültsége eléri a 96%-ot és 5,6 t/ha körüli termésátlagot mutat. Hangsúlyozta, a tavaszi árpa betakarítása is gyakorlatilag végéhez ért, 4,4 t/ha termésátlaggal. A tritikálé 96%-a be lett takarítva 4,7 t/ha átlaggal. A rozs betakarítása pedig 98%-os 3,3 t/ha termésátlaggal – sorolta a miniszter. A nyári aratású kultúrák vetésterülete nőtt, többek között a termésbiztonság, a kisebb költségigény, valamint az ukrán gabona okozta piaci bizonytalanságok miatt a kukorica rovására – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

A tárcavezető kitért arra is, hogy az idei nyáron a gabona és olajosnövény felvásárlási árak rendkívül alacsony szintje okoz kihívásokat. A hazai felvásárlási tarifák és az irányadó párizsi árutőzsdei gabonajegyzési árak között óriásira nőtt a különbség. Az ukrajnai háború, az Ukrajnának biztosított teljes vámmentesség, a fekete-tengeri kikötők blokádja miatti szállítási lehetőségek folyamatos változása rendkívüli módon felbolygatta a világ gabonapiacát – fűzte hozzá.

Nagy István a nyári aratás kapcsán köszönetet mondott a gazdák szorgalmáért és kitartásáért, az elhivatott munkájuknak köszönhetően kerülhet ugyanis az új kenyér a magyar lakosság asztalára. A biztonságos élelmiszer-ellátás nemcsak stratégiai, hanem nemzetbiztonsági kérdés is. A magyar mezőgazdaság több mint 20 millió ember ellátására képes, így jó érzés azt látni, hogy az ágazat szereplőire minden körülmények között a koronavírus-járvány idején, vagy éppen az ukrajnai háború alatt is mindig lehet számítani – húzta alá az agrártárca vezetője.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Mindjárt véget ér a nyári aratás

Mindjárt véget ér a nyári aratás

Az idei nyári aratási munkák a végéhez közelednek. A termés a tavalyi, rendkívül aszályos évhez képest kedvezőbb – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságé...

Milyen lesz az idei termés?

Milyen lesz az idei termés?

Fennakadás nélkül zajlanak a nyári betakarítási munkálatok a földeken, az aratás közepén vagyunk – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi olda...

Nagy a bizonytalanság gabonapiacon

Nagy a bizonytalanság gabonapiacon

A gazdálkodók valószínűleg kisebb területen vetnek majd tavasszal gabonát, ha továbbra is akadozni fog az értékesítés – közölte az agroinform.hu az MT...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?