A faj ökológiai igénye
A diót jellegzetesen a folyópartok kísérőnövényeként emlegetik. Mélyrétegû, levegős, jó vízgazdálkodású talajokat igényel. Termeszthetőségének legfontosabb kritériuma a víz. Évi 800-1.000 mm vízigénye hazánkban csak öntözéssel oldható meg. A levegőtlen, erősen kötött agyagtalajok, valamint a száraz, köves talajok nem alkalmasak: a dió számára leginkább a termékeny öntéstalajok felelnek meg. Külön ki kell emelni, hogy öntözött kultúrában a termésmennyiség akár megduplázódhat. A téli erős lehûlések során, a kárpáti fajtakörbe tartozó fajták - 20 °C-ot is károsodás nélkül elviselhetnek. A francia fajtakörbe tartozó változatok fagyérzékenyek, ezért hazánkban nem terjedtek el. Rügyfakadáskori -3, -5 °C lehûlésre már érzékenyen reagál, ebben az időszakban sokszor szenved fagykárosodást. A faj jellegzetes termőhelyei: Szabolcs-Szatmár- Bereg megye 390 ha, Pest megye 360 ha, Somogy megye 350 ha, Vas megye 350 ha, más megyékben kultúrája 300 ha alatt található.
Fajtahasználat
Mivel a magonc dió heterogén állományt ad, ezért áruültetvényekben oltványok telepítése ajánlott. A Juglans regia alany erős növekedésû, legszebben mutat rajta a Tiszacsécsi 2 fajta. A Juglans nigra alany gyengébb növekedésû, viszont jóval igényesebb faj. Ugyanakkor affinitási problémák léphetnek fel a nemes és az alany között. Valamint a cseresznye levélsodródás vírusára a Juglans nigra különösen érzékeny, s így többnyire fertőzött. Fontos tehát a megfelelően vírustesztelt szaporítóanyag beszerzése. A nemes fajták közül néhányat a Kasmir-völgyből származó Kaghazi fajtából nemesítettek, s főleg Amerikában kezdték őket termeszteni. A Kaghazi gyümölcse nagy (legnagyobb hosszúsága: 5,5 cm, legnagyobb szélessége: 3,5 cm). Az amerikai fajták közül ki kell emelni a kaliforniai termőtájban elterjedt Concord fajtát, amely gombaimmunitással rendelkezik és kitûnő minőséget ad. Magyarországon 1953-tól Szentiványi Péter irányításával tájszelekció kezdődött a Felső-Tisza vidéken (Tiszacsécse, Milota környékén). Porpáczy Aladár pedig Eszterházán (mai Fertőd) többek között az Eszterházai I. fajtát szelektálta, amelynek nagy, kissé lapított gyümölcse szintén jó minőséget biztosít. Mezőföldön (Alsószentiván környékén) is számos kitûnő fajtát szelektáltak. Legjelentősebb honosított fajta a Pedro, amely oldalrügyein is terem 50 %-tól max. 80 %-ig. Néhány vérbélû fajtával is találkozunk, főleg a Dunántúlon, amelynek héja kézzel törhető, a bél kárminpiros vagy barnás ibolyás. A vérbélû fajták többsége korai.
Mûvelési rendszer
Közismert, hogy a diófák esetében többnyire 120 cm törzsmagasság felett, a központi tengelyen, 6-7 vázágat alakítanak ki. Szórt állású kombinált koronát, vagy természetes gömbkoronát nevelnek. A Juglans regia alany használatakor négyzetes kötésben ültetik a fákat, ahol 12-15 m sor- és 12-15 m tőtávolsággal számolnak. A Juglans nigra alany megengedi a 8 × 8 m-es sor- és tőtávolságot. Üzemi ültetvény létesítése során – különösen akkor, ha integrált rendszerben gondolkozunk – az alábbiak figyelembe vétele ajánlott:
– A megfelelő fény- és hőmennyiség biztosítása az ültetvény déli fekvésbe helyezésével oldható meg;
– fontos az egyöntetû törzsmagasság, valamint a törzs elágazástól való mentessége;
– a megporzás biztosítása minimum két vagy három fajta ültetésével történik, de a porzófajta aránya ne legyen több, mint 5-10 %;
– mindig oltványokat telepítsünk, amelyek egyöntetûek és vírusteszteltek.
A fák metszésének legfontosabb ismérvei
Alakító metszéskor a koronát 1 vagy 1,2 m-es törzsön neveljük. A fiatal oltvány visszavágása 130 cm-nél történik. A konkurens elágazásokat eltávolítjuk. A sudáron szórt állásban egymástól 40-50 cm-re 5-6 vázágat hozunk létre. Laza gömbkoronát neveljünk. Erősebb törzset úgy kaphatunk, ha a törzsmagasságon belül úgynevezett törzserősítőket hagyunk, amelyek a törzsön néhány rügyes csonkokat képeznek. A törzserősítőket a fa két-három éves korában távolítjuk el. A sudáron nevelt elágazásokat is – ha azok túlságosan gyengék – legalább két éven át erőteljesen visszavágjuk, hogy fokozzuk a fák vegetatív növekedési hajlamát, s ezzel megfelelő oldalelágazásokat nyerjünk. A fiatal növények koronaalakítását lombtalan állapotban, tehát a nyugalmi állapot során végezzük el. Termőkorban a komolyabb beavatkozások augusztusban vagy szeptember elején történnek, amikor a koronából eltávolítjuk a sûrûsítő elágazásokat, szabályozzuk az elágazódások hosszúságát, az elöregedett részeket ifjítjuk vagy kivágjuk. A nyár végén történő metszéssel megakadályozhatjuk a diófa nedvének kicsurgását. A korai öregedés ellen a mohától és zuzmótól lepett fák törzsét megtisztítjuk, és mészkénlével permetezzük.
Növényvédelem
Az integrált termesztés kritikus pontja a megfelelő növényvédelem, ehhez azonban ismernünk kell a fák betegségeit és károsítóit.
Elsődleges az egészséges szaporítóanyag biztosítása. Fontos a cseresznye levélsodródását okozó vírustól (Cherry leaf roll virus), valamint két gombától: a rozelliniás gyökérpenésztől (Rosellinia necatrix (Hartig) Berlese) és a szegecsfejû gyökérgombától (Roseleria pallida (Fries) Sacc.) való mentesség. Az esetleges újratelepítések során is nagy kárt okozhatnak a fenti kórokozók.
Csapadékos tavaszokon számolni kell a dió baktériumos megbetegedésével (Xanthomonas juglandis (Pierce) Dowson).
A dió állandóan fellépő gombás betegsége a diófa gnomóniás levél- és gyümölcsfoltossága (Gnomonia leptostyla), amellyel szemben a magoncok igen nagy érzékenység-különbséget mutatnak.
Jelentős állati kártevő a cserebogárpajor (Melolontha melolontha), hiszen gyökérrágással a fák gyors pusztulását okozhatja. Erről mintagödrök ásásával győződhetünk meg, és ha a csimaszok száma több mint 1-2 db/m², akkor a talajforgatással egyidejû fertőtlenítésről kell gondoskodni. Továbbá problémát okozhat a nemezes gubacsatka (Aceria erinea), valamint az amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea Drury). A termést közvetlenül az almamoly is veszélyezteti (Cydia pomonella), ezért almaültetvényt nem hoznak létre dióültetvény közelében. Az üzemi ültetvényekben az utóbbi két évtizedben jelentős kárt okoztak a levéltetvek. Két faj játszik szerepet: a tarka diólevéltetû (Callaphis juglandis) és a sárga diólevéltetû (Chromaphis juglandicola).
A nagyra növő diófák védelmére csak a légi permetezés alkalmas, az is csupán akkor, ha a térállás megengedi a permetlé alsóbb zónába való hatolását. A diófák hatékony kémiai védelmét tovább nehezíti, hogy több széles hatásspektrumú inszekticid használata a héjasokban nem engedélyezett (Danitol 10 EC, Karate 2,5 EC, Ultracid 40 WP), továbbá nincs engedélye számos hatékony atkaölő szernek sem.
Betakarítás
Érett a dió, ha a burok fölreped és a mag könnyen kihull. A termést, ha rudakkal verik le, a termőrészeket károsítani fogják: a speciálisan kialakított rudak tehát kizárólag rázás céljából alkalmazhatók. A szüret minden esetben a fû lenyírásával kezdődik. Árutermő üzemekben, amennyiben kémiai érésszabályozást alkalmaznak, azt szüret előtt 1-2 héttel végzik el: többnyire 200-400 ppm-es Ethrellel permeteznek. Így elérhető a termés javának együttérése s könnyebb rázása. A betakarítás során komplex géprendszert használnak, amelyek törzs- vagy ágrázó gépek, rendsodró-, tisztító-, fehérítő- és szárítógépek. A termést 40 °C-on 8-12 %-os nedvességtartalomig szárítják, majd (héjastul) száraz helyiségben tárolják. A dió törését közvetlenül a felhasználás, értékesítés előtt végzik. Az integrált termesztés során előállított kiváló árudió értékmérő tulajdonságai az alábbiak: 30-32 mm-nél nagyobb átmérőjû termés, gömbölyded vagy tojásdad alak, legömbölyített karimájú, egyenletesen sima csonthéj, amely kemény, de vékony és könnyû töretû: géppel is jól törhető. A héj belseje sima: benyúló dudorok és lécek nélküli, valamint fontos a termés 50%-át meghaladó mag-bél arány. A semleges ízû maghéj legyen finom, hártyaszerû, a halványbarna magbél pedig legyen kellemes ízû, jó zamatú és nagy olajtartalmú.
A mogyorótermesztés legfontosabb jellemzői
A mogyoró származása és jelentősége
A mogyoró a nyírfélék családjába (Betulaceae), a Corylus nemzetséghez tartozik. A mogyoróbokor elnevezés nem minden faj esetében helytálló. Léteznek fatermetû fajok, amelyek sarjakat nem nevelnek. Néhány termesztett mogyorófajtánk létrejöttében a nálunk is honos európai mogyorónak (Corylus avellana L.) volt döntő szerepe. A fajták kialakításában szintén szerepet játszott a kelet-mediterrán pontusi mogyoró (Corylus pontica K. Koch), a csöves mogyoró (Corylus maxima Mill.). A törökmogyoró – vagy Levantei mogyoró (Corylus colurna L.) –, amelynek gömbölyded termése fogyasztható, gyakran szolgál alanyként a törzses oltványok előállításakor. Az észak-amerikai fajok közül a csemegeként fogyasztott floridai mogyoró (Corylus americana Mach.) érdemel említést. A mogyoró őshonos Nyugat-Ázsiában, a Balkán-félszigeten, Kelet-Ázsiában, Észak-Amerikában. Termesztik ősidők óta Törökországban, Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban, később Amerikában, Franciaországban és Angliában. A legtöbb mogyorót Olaszország és Törökország termeszti, s főleg az észak-európai országokba exportálnak. A mogyoró termése mintegy 60% zsírt, 14% fehérjét, 5 mg/100g C-vitamint tartalmaz.
Jelentős a makro- és mikroelem tartalma, valamint az általuk kifejtett élettani hatása.
Az erdeinkben termett mogyorót rendszeresen gyûjtötték, de a többi gyümölcsfajjal szemben az őshonos mogyorót sokáig nem termesztették, saját fajtáink sem voltak. Üzemi termesztésre alig van példa, a nagycsérpusztai kultúrát felszámolták. A mai legjelentősebb ültetvény Balatonbogláron található.
A magról szaporított mogyoró főgyökérzettel rendelkezik, míg a bujtással, dugványozással szaporított növények járulékos gyökérzetet fejlesztenek. A mogyoróbokor 2-7 m, a törökmogyorófa pedig 15-25 m magasra nő. A mogyorófaj egylaki és váltivarú. A hím- és nővirágok külön virágzatokban fejlődnek. A barkák murvalevelekből, előlevelekből és csupasz virágokból állnak, amelyekben többnyire nyolc porzó van, a portokok hosszanti repedéssel nyílnak. A termős virágok a hajtórügyektől megkülönböztető kárminszínû bibepamattal nyílnak, a virágzatban 4-16 egyszerû nővirág található. A mogyoróvessző hajtó- és vegyes rügyeket tartalmaz. A hajtórügyből terméketlen hajtások fejlődnek, míg a vegyes rügyekből termést hozó hajtások származnak. A mogyoró termése makk, amelyet kupacs burkol. A nővirág magházában két magkezdemény található, amelyben egy mag fejlődik. A mag két nagy, ehető sziklevélből áll (táplálószövet nincs), az embrió a sziklevelek között helyezkedik el. Magvetés után a mogyoró legkorábban 5-6 év után terem, ebben az esetben nincsen fajtaazonosság. Amennyiben a mogyoró szaporítása vegetatív úton történik, az erősítő-iskolában nevelt bujtványok, dugványok a kiültetést követően a második, harmadik évben már teremnek s fajtaazonossággal rendelkeznek. A teljes termés időszaka 15-20 év. Utána 15 évig fokozatosan csökken a termés mennyisége. A mogyoró 45-60 évig terem. Hazánkban 20 év alatt mintegy 4 alkalommal jelentkezett teljes terméskiesést okozó fagykár. A fajták többségénél nagy gondot jelent a rövid nyugalmi időszak. A nővirágok gyakran december hónapban nyílnak. A hímvirágok viszont február közepe előtt ritkán nyílnak ki. A jelenség egyfajta genetikai védekezés az önbeporzás ellen. A mogyoró tehát többnyire önmeddő. Eredményesen csak idegen beporzással termeszthető. A nyugalmi idő hossza függ az időjárástól. A nővirágok +4 - +9 °C-nál nyílnak, a barka megnyúlásához +9 °C szükséges. A beporzást kizárólag a szél segíti (4-11 millió virágporszem/barka). A méhek bár táplálkoznak a barka virágporával, de a nővirágokat nem látogatják. A jó termékenyülés másik feltétele a pollen csírázóképessége, és az összeférhetőség kérdése.
A faj ökológiai igénye
A mogyoró víz- és fényigényes növény, valamint csapadékigénye sem elenyésző, évi 600-700 mm. Öntözött kultúrában gyakran kétszeres termésmennyiséget biztosít. A szélre különösen érzékeny növény, ezért lankás és szélvédett területekre telepítik. Leginkább a jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag, középkötött talajokon érzi jól magát.
Fajtahasználat
A bokormogyorót saját gyökéren szaporítják, míg a magas törzsû oltványokhoz törzsképzőként a Corylus colurna magoncait használják, amelyek nem sarjadzanak és jó az affinitásuk. A termesztett fajták esetében növelni szükséges a virágok fagytûrését, valamint fontos a későn virágzó fajták kiválasztása. További elvárás a termőképesség fokozása (mekkora a léha makk mennyisége), valamint az, hogy a fajták kevés sarjat neveljenek. A hazánkban termesztett mogyorófajták jórészt a pontusi fajtakörbe tartoznak (Barcelona, Bollwilleri csoda, Római mogyoró). Gömbölyû termésük a kupacsból kihull. Csövesmogyoró-származékok a Lambert mogyorók, makkjuk megnyúlt, hengeres és az összeszûkülő, hosszú kupacsból éretten sem hull ki. Hibrid eredetû fajták is találhatóak, így a Zelli (a Cosford) és más Lambert származékok. Érett makkjuk a kupacsból kihull.
Mûvelési rendszer
A mogyorót legkedvezőbb ősszel ültetni. Tavaszi ültetés esetén rendszeres öntözésről kell gondoskodni. Az ültetés mélysége nagyon fontos tényező: olyan mélyen ültetünk, amilyen mélyen a faiskolában ültették a szaporítóanyagot. Magasra ültetve szárazságtól szenved, mélyre ültetve intenzívebb sarjképzést tapasztalunk. A legmagasabb oldalgyökerek a talaj alá 5-7 cm-re kerüljenek. Javasolt három, különböző fajta együtt telepítése a megfelelő termékenyülés biztosításához. A mogyorót vagy bokor alakúra vagy – a talajmûvelés, termés betakarítás könnyítése végett – alacsony (60-80 cm) törzsön 3-5 vázágú, ritka, nyitott koronával neveljük. A telepítés gyakori sor- és tőtávolsága 7 × 4 m.
A metszés legfontosabb ismérvei
A mogyoróbokor az első év tavaszán erőteljes visszavágást igényel, különösen akkor, ha a tő gyenge, a gyökérzet hiányos. Ebben az esetben a visszametszés 20 cm-re történik. Csak laza korona terem 15-70 cm-es vesszőket, amelyek jól berakódnak vegyes rügyekkel s megfelelő termésmennyiséget biztosítnak. A bokoralak esetén 3-5 erőteljes sarjat hagyunk, amelyeket 30 cm-re vágunk vissza. Ezeken alakítunk ki 6-10 vázágat, amelyeket idővel megfelelő állású sarjakkal lecserélünk.
A fa alak létrehozása során laza katlankorona kialakítása a cél, amelyben 5-6 vázág található. A sudár helyére törekvő, valamint a befelé növő vesszőket el kell távolítani. Termőkorban a hetedik év után évente metszünk. A letermett vesszőket az utolsó vegyes rügy (nővirágot is tartalmazó képlet) felett két rügyre vágjuk vissza, vagy a vesszőket egyszerûen a felére kurtítjuk, hogy az oldalelágazódást segítsük.
A folyamatosan előtörő tősarjakat tavasszal távolítjuk el, különösen az első négy évben fontos a sarjak rendszeres irtása. Termőre fordult ültetvényben használhatóak a különböző gyomirtó vegyszerek is.
Növényvédelem
Gombás betegségek közül leginkább a mogyorólisztharmat (Phyllactinia guttata) veszélyezteti az ültetvényeket. A mogyorót a tölgyesektől távol kell tartani, mert a tölgylisztharmat is fertőzheti. További gondot jelent a moníliás mogyoróhullás.
A rovarkártevők közül ki kell emelni a mogyoró-gubacsatkát, amely a rügyek rendellenes duzzadását, deformálódását idézi elő. A kártétel ellen nyár közepéig szükséges védekezni, s ugyanakkor a mogyoró-takácsatkák károsítására is figyelni kell. A mogyoró- és esetenként a tölgymakk-ormányos kártétele szintén komoly problémát jelent. Az imágók május harmadik dekádjától június végéig repülnek. A főrajzás időszaka hazánkban június első felére tehető. A mogyoróormányos rajzásmenete higanygőz-izzóval ellátott fénycsapda kihelyezése által jól nyomon követhető. A mogyorószüret közepén, végén a Pantilius tunicatus poloskafaj kártételével kell számolni. A poloskák szívogatása nyomán a hímvirágzatban fellépő részleges vagy teljes barnulás és barkapusztulás a következő évi termést veszélyezteti. A megfelelő védekezéshez további információk a fenti táblázatban találhatók.
Betakarítás
Az éredő makk héjának alsó fele barnára színeződik. A Zelli típusú fajták kiperegnek, a Lambert típusú fajták a kopácsban maradnak. A termés nem egyszerre érik, ezért 2-3 naponta szedjük. Ha a mogyorót éretlenül takarítjuk be, akkor a mag ráncosodhat. A tárolás a por lemosásával kezdődik, valamint a léha makkokat eltávolítják. A mosóvízben klór felhasználásával a terményt fertőtlenítik, majd padlóra terítik, száraz helyen gyakorta forgatják. A mogyorót erős szagú terménnyel ne tároljuk együtt. Májusig, fagymentes helyen, a tárolás könnyen megoldható, később viszont speciális, szabályozott légterû hûtőtárolókban történik a termés eltartása. A mogyoró áruértéke akkor megfelelő, ha a makk 12-14 mm nagyságú, kiegyenlített méretû és alakú. A magbél jól töltse ki a rendelkezésre álló teret, ne töppedjen tárolás közben se, a mag-bél arány haladja meg az 50%-ot. A magbél legyen jó ízû, nagy olaj- és fehérjetartalmú.
Felhasznált szakirodalom:
Gál T. (1997): Növényvédelem. Mogyoró. In: Soltész M. (Szerk.) Integrált gyümölcstermesztés. Mezőgazda, Budapest
Gyúró F. (1974): A gyümölcstermesztés alapjai és technológiája. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Gyúró F. (1990): Gyümölcstermesztés. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Makó Sz. (1997): Növényvédelem. Dió. In: Soltész M. (Szerk.) Integrált gyümölcstermesztés. Mezőgazda, Budapest
Soltész M. (1997): Integrált gyümölcstermesztés. Mezőgazda, Budapest
Valli, R. (1998): Arboricoltura generale e speciale. Edagricole - Edizioni Agricole, Bologna
Dr. Iváncsics József
Címlapkép: Getty Images
