1. táblázat: Bogyós gyümölcsûek termesztése, valamint tervezett fejlesztése (Porpáczy, 2001. alapján, valamint forrás: KSH adatok)
Gyümölcs faj	Termőterület (ha)		Termésmennyiség (ezer t)
	1996-1999	2006-2100	1996-1999	2006-2100
Szamóca	910	950	8,2	10,0
Málna	2100	2200	17,9	20,0
Szeder	620	650	5,8	7,0
Ribiszke	1900	2100	13,4	18,9
Köszméte	880	900	7,8	10,0
Összesen:	6410	6800	53,1	65,0

Jelenlegi gyümölcsös termőterületünk nem éri el a 95 ezer hektárt, ennek 5.7 %-a a bogyós gyümölcs, valamint elmondható, hogy a 865 ezer tonna évi gyümölcstermesztés 4.6 %-át teszi ki a bogyós gyümölcs, továbbá az ágazat árbevételének 12 %-a származik a bogyós gyümölcsûek értékesítéséből. Itt szükséges megjegyezni, hogy továbbra is nagy igény jelentkezik a kézzel szedett málna és a géppel szüretelhető ribiszke iránt. Magyarországon a bogyós gyümölcsûek fajta- és termesztéstechnológiai kutatásait a Fertődi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Kht-ban folytatják.

A ribiszke származása, morfológiai jellemzése

A termesztett ribiszke (Ribes nemzetség) egyike azon bogyós gyümölcsû növényünknek, amelynek fajtái nem egy faj alakkörébe tartoznak. Őshonos volt a Ribes petraeum Wulf. Ismertek az Euribes tagozat: Ribes vulgares (közönséges ribiszke), Ribes rubrum (vörös ribiszke), Ribes petraeum (szirti ribiszke), valamint a Coreosa tagozat: Ribes nigrum (fekete ribiszke), Ribes odoratum (illatos ribiszke). Hajtásrendszerére jellemző, hogy 1-2 méterre megnövő cserjebokor. A mellékágak keletkezése a cserjetörzsből (főhajtások) évente igen erőteljes. Külön ki kell emelni a Ribes aureum (aranyribiszke) alanyt, amelyre oltva a nemes fajtákat magas törzsû fácskát kapunk. Ugyanúgy beszélünk ágról, vesszőről, hajtásról is. A levelek egyszerûek, karéjosan tagoltak. A virágok jellemzően fürtvirágzatot alkotnak. A virágzási idő: április és június között fajok és fajták szerint változik. Termékenyülésük túlnyomó részben idegen (rovarok általi) megporzás. A Ribes nigrum és R. vulgaris általában önmegporzó növény. Jellemzően áltermést figyelhetünk meg. A bogyótermésben kúpos-kerülékes magok találhatók. A ribiszke közismert mesterséges rendszerezése nem szerencsés, amelyet a gyümölcs színe alapján végeznek (1. fehér gyümölcsû, 2. piros gyümölcsû, 3. fekete gyümölcsû, 4. rózsaszín gyümölcsû, 5. csíkos gyümölcsû fajták), mivel például a Ribes nigrum faj nem csupán fekete gyümölcsû fajtákat tartalmaz (Porpáczy, 2001).

A piros ribiszke termesztése

Hazánkban 800 ha körül ingadozik a kialakított ültetvények területe. 5 t/ha esetén évente kb. 3700 t gyümölcsöt takarítanak be, amelyből mintegy 600 t exporttal számolhatunk. Viszonyításul a világ összes termesztése mintegy 600.000 t. Kiemelt Lengyelország (170.000t) és Németország (180.000t) termesztése.

Köztermesztésben lévő piros ribiszke fajták

Fertődi hosszúfürtû: (fertődi nemesítés: 1976) Fürtjei rendkívül hosszúak, a bogyók gömb alakúak. Hûtőipari feldolgozásra is alkalmas. Egyik legbővebben termő és géppel is betakarítható fajta. Nemesítés, honosítás: Fertőd, Zatykó-Porpáczy.
Jonkheer van Tets: (holland) 1971 óta engedélyezett fajta. Üzemi termesztésre kiválóan alkalmazkodott. Európában legnagyobb mértékben elterjed. Nagyüzemben nálunk is a legfontosabb fajta. Június közepétől már szüretelhető. Nem hullik! Bogyója nagy, sötétpiros, íze kellemes. Gyümölcsleves, savas, ipari feldolgozásra kiválóan alkalmas. Friss fogyasztásra kevésbé megfelelő. Bőven terem, csak a Fertődi hosszúfürtû előzi meg.
Red Lake: (USA) 1975-ben már bekerült hazánkba. Nem terjed úgy el, mint a Jonkheer. Fürtjei hosszabbak, mint a Jonkheer fajtáé. A Jonkheer után 10 nappal érik (középérésû). Üzemi fajták közül a legízletesebb. Friss fogyasztásra alkalmas. Jonkheerrel egymást kielégítően termékenyítik. Kisebb mértékû üzemi telepítésre javasolt. Házi kertben is kiváló. Rondom: (Csabai bőtermő) holland fajta. A bogyó meggypiros, tetszetős, a fürt tömött. Késői érésû, a Fertődi hosszúfürtûével egybe esik. Elsősorban friss fogyasztásra alkalmas. Jól terem, csemege minőségû.

Köztermesztésben lévő fekete ribiszke fajták jellemzése

Fontos kiemelni, hogy a megfelelő termésmennyiséghez pollenadó fajták szükségesek. Hazánkban 1500 ha-on évente 3500 tonna terméshozammal termesztik. A Duna-Tisza közén létesítettek nagyobb állományokat. C-vitamin tartalma jelentős. Piros ribiszkével vagy más gyümölccsel együtt feldolgozva forgalmazzák. Önmagában ritkán fogyasztják kellemetlennek tartott íze miatt. Manapság fontos, hogy gépi betakarításra alkalmas legyen a fajta.
Altalszkaja deszertnaja: (szovjet, 1971 óta termesztik hazánkban). Nagyon korai érésû, együtt érik a Fertődi 1. elnevezésû fajtával. Hosszú fürtû, rajta 4-7 db bogyó. Túlérve kissé pereg. Termőképessége kiemelkedő. Gyengén öntermékenyülő. A bogyó gyenge tapadása miatt gépi szedésre alkalmas. Lisztharmatra fogékony (Amerikai köszméte lisztharmatra!)
Brödtorp: (finn, 1971 óta hazánkban is termesztik). Korai érésû. Hosszú fürtû, több bogyó (max. 8 db). Kiegyenlítetten bőven terem. A legnagyobb mértékben öntermékenyülő. Lecsüngő elfekvő ágakat is nevel. Az érési láncba jól beilleszthető. Gépi betakarításhoz a bokrokat a lecsüngő ágak miatt meg kell metszeni!
Fertődi 1.: 1959 Fertőd, 1976 óta elismert fajta. Érése június eleje. Fürtje hosszú, bogyói a legnagyobbak. Bőven és rendszeresen terem. Gépi szüretelésre alkalmas. Lisztharmattal és egyéb gombakártevőkkel szemben meglehetősen ellenálló.
Wellington: (1913 Anglia, East-Malling) 1971 óta hazánkban is termesztik. Késői érésû, június közepe. 7-9 bogyó/fürt, de a bogyók mérete általában változó. Elmarad terméshozama a már említett fajtáktól. Gyengén öntermékenyülő. Késői érésével zárhatja az érési sort.

Az ültetvények kialakítása és gondozása

Közismert, hogy a faj aránylag jól tûri a szárazságot, így hazánkban öntözés nélkül is sikeresen termeszthető. Nyáron, nagy szárazság esetén, a termés azonban kissé fonnyadhat. Ezért a legmelegebb napokban öntözésre szorulhat. Tavasszal korán kihajt: a metszést ennek megfelelően időben be kell fejezni. Megjegyzendő, hogy egész télen át metszhetünk. Sok sarjat nevel. A termést az egy éves erős sarjakon és a 2-3 éves gallyakon hozza. Tehát a metszés nem jelent mást, mint a bokrok állandó ifjítását, az idősebb részek eltávolítását. Tavasszal a vesszőket 3-4 rügyre vágják vissza. A jól nevelt bokor ritkás és szellős. A négy vagy annál idősebb meghagyott sarjak megbarnulnak, nem teremnek megfelelően. Ezeket tőből szükséges eltávolítani. Ismert módja az ültetvények fenntartásának, hogy a ritkított bokorban ősszel 8 vesszőt hagyunk, s a bokrokat 3 évente újítjuk fel. Ne feledjük el, hogy a piros ribiszke fajták öntermékenyek, a fekete ribiszke fajták viszont beporzást igényelnek. A mûvelési rendszer jellemzően bokormûvelés, amely 2,5 - 3 m sor- és 1,5 - 2 m tőtávolságot jelent. Fekete ribiszke esetében gyakori a 2,8 x 1 m sor- és tőtávolság. Sövénymûvelés esetén 3 x 0,6-0,7 m sor- és tőtávolság kialakítására törekednek. A sövénymûvelés még kézi betakarítás esetén is jóval célravezetőbb. A metszés során fontos ismeret, hogy a piros ribiszke gallyazata nem hajlamos a felkopaszodásra, mert a rajta lévő rövid termőképletek több éven át életképesek. A fekete ribiszke termővesszejeinek és nyársainak termőképessége azonban évről évre rohamosan csökken. Az ágak törékenyek lesznek, s így a gépi szüretet kevésbé bírják.

Az integrált termesztés során felmerülő legfontosabb növényvédelmi problémák

Lombhullás után szükséges azonnal sárgaméreggel permetezni a kaliforniai pajzstetû folyamatosnak mondható kártétele miatt. Tavasszal a permetezést többnyire Agrollal ismétlik meg. További közismert betegségek a ribiszke lisztharmat, ribiszkerozsda, vírusok, valamint az amerikai köszméte lisztharmat. Legfontosabb kártevők a pajzstetvek, üvegszárnyú ribiszkelepke, levéltetvek, takácsatka, rügy-gubacsatka. A védekezés már a szaporítóanyag tulajdonságaival megkezdődik, hiszen telepítésre vírusmentes töveket szabad felhasználni. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a levéltetvek (mint vírusvektorok) ellen rendszeres védelmet kell biztosítani. A gombafertőzés által okozott jellemző levélbetegségek ellen a ditiokarbamátok javasoltak, ugyanakkor az integrált termesztésben felhasználásuk korlátozott: egy termesztési időszakban csak 3-4 alkalommal permetezhetünk velük, valamint az egymást követő, többszöri kezelések is mellőzendők. Az amerikai lisztharmat ellen az integrált termesztésben a fenarimol hatóanyagú készítmények használatosak. Esetenként a virágzást követően június második feléig több permetezésre is szükség lehet a kellő védekezés érdekében. Az üvegszárnyú ribiszkepille ellen egészséges szaporítóanyag felhasználásával, a fertőzött tövek azonnali eltávolításával és megsemmisítésével, továbbá a megfelelő inszekticidek kijuttatásával lehet fellépni. A rajzás ütemének megfigyelése feromoncsapdákkal (Csalomon 16) és ribiszkeszörpből készített illatcsapdákkal történhet. A ribiszke gubacsatka elleni védelem alapja szintén az egészséges szaporítóanyag. A rügyfakadást követően a levelek felületén mégis megjelenő, szívogató gubacsatkák ellen a piros ribiszke estében a kolloidkén-tartalmú készítmények, míg a kénre érzékeny fekete ribiszkénél az akaricid mellékhatással bíró szisztematikus inszekticidek (BI 58 EC, Danadim 40 EC) alkalmasak (Glits M. és mtsai, 1997).

A ribiszke-köszméte termesztésének jelentősége hazánkban

A fekete ribiszke bogyótömegének és a termésbiztonság növelése céljából a fekete ribiszke-köszméte fajhibridek (R. nigrolaria, magyar nevén ribiszke-köszméte) nagyon ígéretesek, mivel a köszméte számos előnyös tulajdonsággal gazdagítja a fekete ribiszkét: nagyobb bogyó, jó öntermékenység és termésbiztonság, valamint a ribiszkerügy gubacsatkával szembeni ellenállóság. Fontos kiemelni, hogy a ribiszke-köszméte fajták íze kellemes és a feketeribiszke-illat csak diszkréten érződik. Friss fogyasztásra, mélyhûtésre és konzervipari feldolgozásra egyaránt alkalmas gyümölcsöt nyertek. Azonban meg kell jegyezni, hogy a különböző alnemzetségekbe (Coreosma és Grossularia) tartozó fajok keresztezése, a kompatibilitási viszonyok miatt, számos nehézségbe ütközik. A felnevelhető hibridek általában sterilek lesznek, tehát termést nem hoznak. Itt jegyzendő meg, hogy a növényvilágban a kolchicin nevû mutagén anyag felhasználásával genom mutáció hozható létre: a kromoszómaszám megkétszerezhető. Az így létrehozott fajhibrid eredetû amfidiploid növényben minden kromoszómának kialakul a homológ párja, a szervezet újra egyensúlyba kerül és sterilitása feloldódik. Kolchicines kezeléssel tehát termékeny fajhibridet nyertek (Porpáczy, 2001). A fajhibrid alaki bélyegei a két faj közöttiek. A vesszői tüskétlenek, a termés fürtös s rövid fürtjében kettő-öt igen nagy bogyó fejlődik. A növények termőképessége megbízható, virágaik pedig nagymértékben öntermékenyek. A gyümölcs színanyagai és más beltartalmi értékei is köztes jellegûek.

Néhány elterjedt fajta bemutatása

Josta: Nemesítése 1922-ben kezdődött Németországban, a Max Planck Intézetben. Az első keresztezéseket Lorenz végezte, majd Bauer folytatta. Köszméte szülőnek egy domináns Sphaerotheca-rezisztencia gént tartalmazó, Amerikából származó vadköszméte fajt, a Ribes divaricatumot használták fel. A keresztezés eredményeként steril hibrideket kaptak. Ezek nagy része a háborúban elpusztult, de a megmaradtak között akadt néhány (spontán tetraploid) termékeny egyed. Ezeket 1953-ban Bauer keresztezte és az így létrehozott magoncokból emelte ki a Josta fajtát. Bokra robusztus növekedésû, nagyon erős vázágrendszerû. Terülő bokoralkatát a R. divaricatum fajtól örökölte. Hazánkban 1983-tól fő árufajta. A fekete ribiszkére emlékeztető, de annál erősebb vesszők tüskétlenek. Fürtös virága mindkét szülőénél nagyobb: három-öt virág fejlődik rajta. A bogyók nagyok, megnyúlt kerekdedek. Átlagos bogyótömege 2.41 g, átmérője 14.6 mm. Öntermékenyítéssel 62.0 %-os kötődést ad. Bokronkénti termése négy termőév átlagában 3.6 kg/bokor. Íze kellemes, a fekete ribiszke illata finoman érződik a gyümölcsben. Friss fogyasztásra, mélyhûtésre és konzervipari felhasználásra egyaránt alkalmas.
Rikő: A GYDFV Fertődi Állomásán 1964-ben Porpáczy Aladár a Silvergieter F.59 fekete ribiszke és a Lady Delamare köszmétefajta keresztezésével 310 magot kapott, amelyekből kolchicines kezelés után 14 amfidiploid termékeny fajhibrid született. Ezek egyike a Rikő. (1967-ben a Silvergieter F.59 fekete ribiszke és a Zöld Óriás köszméte származékaként - ugyanezen nemesítői eljárással - hat termékeny amfidiploid fajhibridet kapott. Ebből emelte ki a Nigrolaria F2 jelzésû klónt.). A Rikő bokra robusztus növekedésû, amely kedvezőbb a termesztés szempontjából. Nem szükséges R. aureum alanyra oltani! A fajhibrid virága és virágzata köztes jellegû, de a virág méretben mindkét szülőét felülmúlja. Gyümölcsének állaga szintén köztes jellegû: barnásfekete, majd sötétkék színû, fényes. Íze kellemes, enyhe feketeribiszke-illat érződik. Hazánkban 1994 óta fő árufajta. Gyümölcse mindarra a célra felhasználható, amire a Jostáé.

Ültetvények kialakítása és fenntartása

A telepítés előtti tápanyag feltöltés és a talaj előkészítés jórészt megegyezik a ribiszkénél leírtakkal. A bokor formára nevelt fajhibrid nagyobb termetû, mint a fekete ribiszke, ezért 3 m-es sortávolság mellett 0.7-1 m tőtávolságot javaslunk, amely hektáronként 3333-5600 tövet jelent. R. aureum alanyra oltva növekedése mérséklődik, így a köszméte vagy ribiszkeoltványoknál szokásos tenyészterület szintén megfelel a termesztéséhez. Házikertben 1-1.2 m2-es tenyészterülettel számolunk. Németországban a Josta fajhibridet két alanyfajtára oltják, hogy növekedését csökkentsék. A ribiszke-köszméte ápolása teljesen megegyezik a ribiszkéével. Az amfidiploid fajhibrid robusztus növekedésû és sérülékeny vázrendszere sajnos nem teszi lehetővé a bokrot kettéválasztó, folyamatos mûködésû kombájnok használatát. Gépi betakarításra kizárólag a kézi vibrátorok alkalmasak.

A köszméte integrált termesztése

Közismerten hazánkban az első jelentős ültetvényeket Gyöngyös környékén hozták létre. A faj térhódításának azonban gátat vetett az amerikai köszmételisztharmat. A kártétel megakadályozása érdekében Mohácsy Mátyás irányításával begyûjtötték az Európában fellelhető összes köszmétefajtát. A világháború azonban meghiusította a kísérleteket. A köszmétetermesztés fellendítése az élelmiszer- és konzervipari termékek növekvő skálája által egyre nagyobb jelentőséggel bír.
Az integrált termesztésben az alábbi fajták ajánlottak:
Pallagi óriás: A Zöld óriás klónja, amely 1972-ben kapott állami elismerést. Kiválasztását erősebb, merevebb hajtásrendszere, nagyobb ökológiai tûrőképessége indokolta. Vesszői erősek, vastagok, világosbarnák. Levelei nagyok, középzöldek, fényesek. A köszméte amerikai lisztharmatával szemben közepesen ellenálló, csak a növekedésben lévő zöld részei fogékonyak. Gyümölcse nagy vagy igen nagy, tojásdad.
Zöld győztes: Ugyancsak a Zöld óriás klónja, 1992-ben minősítették. A Pallagi óriástól leginkább kompaktabb növekedésével, sötétzöld lombozatával (melyet a nyári hőségben és szárazságban is jól megtart), valamint a lisztharmat- és szürkepenész-fertőzéssel szembeni nagyobb toleranciájával különbözik. Nagyobb gyümölcssûrûsége (fajlagos termőképessége) a szedési teljesítményt is növeli.
Szentendrei fehér: A Szentendre környékén elterjedt tájfajtából emelték ki az 1972-ben elismert klónt. A téli fagyok nem károsítják, a tavaszi fagyokra – lazább koronája miatt – érzékenyebb, mint a Zöld óriás típusú fajták. Kifejlett levelei teljesen rezisztensek az amerikai köszmételisztharmattal szemben, a hajtáscsúcsai is toleránsabbak, mint a többi fajtáé. Mereven felálló vesszői végig tüskések, a tüskék egyesével, hármasával állnak. Laza bokrot nevel. Gyümölcse nagy, kerekded vagy széles ovális, fehéreszöld, éretten sárgászöld, napos oldalán többé-kevésbé piros pettyes.
Piros ízletes: A Gyöngyösi piros magonca, 1983-ban kapott állami elismerést. Az erős növekedésû fácska laza, szétterülő, lecsüngő, vékony vesszőkből álló koronát nevel. Lombja világoszöld, közepesen ellenálló. Termékenysége felülmúlja a zöld fajtákét. Gyümölcse nagy, éretten sötétpiros, kissé hamvas, molyhos felületû. Elsősorban a házikertekben lehet – friss fogyasztás céljára – szerepe.
Zöld gyöngy (54/23 számú fajtajelölt): A Szentendrei fehér és a Ribes divaricatum hibridje. Az amerikai köszmételisztharmattal szemben teljesen rezisztens. Gyümölcse gömbölyû, kicsi, de 10 mm-nél mindig nagyobb. Csak gépi szüret esetén lehet jelentősége a termesztésben.

Ültetvények kialakítása

A bokormûvelés jórészt megegyezik a ribiszkénél leírtakkal. A köszméte bokormûvelésének azonban hátránya is van. A nagy termések terhe alatt leívelődő vesszői elfekszenek a talajon, így a gyümölcs szennyeződik, esős időjárás esetén rothad. A lehajló vesszők legyökeresednek, körülményessé válik a talajmûvelés és a gyomirtás. Ha mindezek ellenére gazdag a termés, a vesszőkön található sok tüske miatt lassú (és nagyon kellemetlen) a szedés, alacsony a szedési teljesítmény. A levegősebb bokor egészségesebb, könnyebben szedhető és nagyobb gyümölcsöt terem. Évente el kell távolítani az elöregedett gallyakat, helyettük ugyanannyi vesszőket szükséges nevelni. A legtöbb köszmétefajta szétterülő koronát nevel, így elsősorban a kifelé hajló ágakat célszerû eltávolítani és a felfelé törőket pedig meghagyni. A törzses mûvelés jól csökkenti a kórokozók fertőzésének lehetőségét. A fák fajlagos termőképessége, az egységnyi koronatérfogatban elérhető termés mennyisége, valamint a szedési teljesítmény is jóval nagyobb, tehát megnő a területegységenkénti termés. Hátránya viszont, hogy drágább az ültetvény létesítése, amit a nélkülözhetetlen támberendezés költsége is növel. A tősarjak eltávolításáról folyamatosan gondoskodni kell. Az oltványok átlagosan évi 3-5 %-a elpusztulhat, ezért az ültetvény pótlása fontos teendő. Az oltványnevelés során a nemes köszmétefajták alanyául az aranyribiszkét (Ribes aureum Pursh.) és annak típusait használják. A sok alanytípus közül a Brecht és a Pallagi 2 felelt meg leginkább. A támrendszer a 80-100 cm-es törzsmagasságú köszméteültetvény létesítésénél elmaradhatatlan: leginkább a korona feletti huzalos támasz vált be. A 3 mm-es horganyzott huzalt az oltványok koronája felett feszítjük ki és erre 10-15 cm hosszú kötésekkel aggatjuk a koronákat. Ideális a 100 m hosszú sor, amelynek két végére és a közepére impregnált faoszlopok kerülnek. 8-10 oltványonként egy-egy szőlőkaróval is megerősíthető a támaszt, ugyanakkor fontos, hogy az oszlopok és a szőlőkarók ne legyenek magasabbak, mint a huzal, mert akadályozhatják a mûvelést (Harmat, 1997).

A fiatal fácskák metszése

A köszméteoltványokat célszerû a telepítés előtt metszésben részesíteni és figyelembe venni azt, hogy a koronát alkotó vesszők leggyakrabban egy pontból erednek, s ha alapjuk közel van egymáshoz, vastagodásuk után nem lesz elegendő helyük. Csupán három vesszőt érdemes meghagyni, egy függőleges irányba fejlődőt és további kettőt, amelyeket egymással ellentétes irányba indítunk. A többit tőből el kell távolítani. A meghagyott vesszők közül csak az átlagosnál hosszabbakat szükséges visszametszeni. A vessző visszavágás után se legyen 15-20 cm-nél rövidebb. A második-harmadik évben is csak a koronát sûrûsítő, befelé növő és egymást keresztező vesszőket szükséges eltávolítani (Harmat, 1997).

Az ültetvények védelme

Leginkább a betegségek jelentenek problémát. A köszméte levélérsárgulása (kórokozó: Gooseberry vein banding vírus) szórványosan fordul elő. Kórokozója szaporítóanyaggal és levéltetvekkel terjed. A levélbetegségek közül a drepanopezizás levélfoltosság (kórokozó: Drepanopeziza ribis f. sp. grossulariae) a legjelentősebb. Szintén előfordulhat a mikoszferellás levélfoltosság (kórokozó: Mycosphaerella ribis). Miként már említésre került óriási gondot jelentett a köszméte amerikai lisztharmata (kórokozó: Sphaerotheca mors uvae). A hajtásvégeken először fehér, majd sötétbarna bevonat észlelhető, így fertőzési forrás a beteg vessző és/vagy hajtás, ahonnan újabb és újabb fertőzések lehetségesek. A köszméterozsda (kórokozó: Puccinia ribesii caricis) csak azokat a köszméteültetvényeket károsítja, amelyek közelében, sás (Carex) fajok találhatók, mivel gazdanövényként a kórokozó ezekről a növényekről kerül a köszmétére.

A kártevők közül a pajzstetûfajokat kell kiemelni: közülük is a kaliforniai pajzstetû (Quadraspidiotus perniciosus) a legveszedelmesebb. Gyakori az akácpajzstetû (Eulecanium corni) előfordulása is. A lombozatban a köszméte-levéldarázs (Pteronidea ribesii) és a ribiszke-levéldarázs (Pteronidea pallipes) tesz kárt: tarrágást végezhetnek. A hajtások fiatal leveleinek szívogatásával károsít a hajtászsugorító köszméte-levéltetû (Aphis grossulariae). Ilyenkor a hajtás növekedése leáll, a levelek torzulnak, majd elszáradnak. A kártétel leginkább az intenzív hajtásnövekedés időszakában jelentkezik. Végül az üvegszárnyú ribiszkelepkét (Synanthedon tipuliformis) szükséges megemlíteni, amely a köszmétét is károsíthatja, bár kártétele elmarad a ribiszke ültetvényekben tapasztaltaktól (Glits és mtsai, 1997).

A hazai szamóca termesztés fejlesztése

A kiváló ízû és színû, valamint megfelelő alakú szamóca egyike a legnépszerûbb gyümölcsöknek. A világ szamóca termelése 2.7 millió tonna, ennek harmadát az US állítja elő. Európában Lengyelország 200 ezer, Spanyolország 170 ezer tonna gyümölcstermésével áll az élen. A korai fólia alatt termesztett spanyol szamóca mellett jelentős az olasz primőráru is. Részben ennek a konkurenciának tudható be, hogy a korábbi 20 ezer tonna hazai termésünk 8.2 ezer tonnára esett vissza. Összességében megállapítható, hogy a hazai ökológiai és talajviszonyok alkalmasak a szamócatermesztésre, ugyanakkor hangsúlyozni szükséges, hogy kizárólag öntözött kultúrában. A hagyományos telepítési rendszert az egy soros 0.7 x 0.25 m, illetve a 0.8 x 0.2 m térállás jellemezte. A kultúra indítása során zöld vagy frigó (hûtve tárolt) palántát használtak. Virágzás után, amennyiben betartották a termesztéstechnológia egyes elemeit, szalmával takarták a sorközöket a gyümölcs szennyeződésének elkerülése végett. Az állományt többnyire 2-3 termőévig tartották fenn. Meg kell jegyezni, hogy az ilyen ültetvények többnyire alacsony és ingadozó termést hoztak, a gyümölcs gyakran aprózódott, valamint a vártnak nem megfelelő minőséget mutatott. Az új termesztési technológia elemei részben a kaliforniai, spanyol és olasz eredmények alapján elsőként a Plant-Coop Kft, valamint a Taron szlovák cég honosítása által került hazánkba. A rendszer lényege, hogy a tápanyaggal feltöltött, megfelelően előkészített területen az olasz MAS cég által gyártott gép egy menetben 20 cm magas, 70 cm széles bakhátat készít, amelynek közepére szivárogtató öntözőcsövet csévél le, majd efölé teríti az 1400 mm széles, 0.06 mm vastag, fénystabilizált, a palánták helyén pedig perforált, fekete fóliát, amelynek mindkét szélét a gép a talajba húzza. A bakhátakra 30 cm sortávolságú ikersorokba 25 cm tőtávolságra ültetik a palántákat, vagyis 30 x 25 + 115 cm-re, így mintegy 53-55 ezer palántát találhatunk hektáronként (Porpáczy, 2001).

A szaporítóanyag minősége, az ültetési idő meghatározása

A zöld palánta alkalmazása egyre inkább háttérbe szorul, mivel túl későn szedhető fel és ültethető ki. Az így telepített szamóca az elkövetkező évben gyakran nem terem. A fentiek elkerülése érdekében született meg a 'frigó' szamóca palánta, amit szintén késő ősszel, nyugalmi állapotban szednek fel, de hûtőben tárolva optimális időpontban – június közepén, július elején – ültetik ki, ebből következik, hogy a következő esztendő teljes termőév lesz. A frigó szamóca palántát a közismert olasz szabvány szerint az alábbi minőségi osztályokba sorolják. Telepítésre a két középső kategória a leginkább ajánlott.

2. táblázat: Szamócapalánták osztályokba sorolása
Osztály	Gyökértörzs átmérő (mm)
„A-”	6-7
„A”	8-9
„A+”	11-13
„AA+”	14-18

Tápanyag gazdálkodás és öntözés

Kizárólag optimális víz- és tápanyagellátás mellett lehet elérni 20-25 t/ha kiváló minőségû gyümölcstermést (szemben a hagyományos 6.5 t/ha országos átlaggal). Ezt a szivárogtató cső segítségével biztosítják. 3.8 millió Ft beszerzési áron olyan elektronikus programvezérlésû holland szivattyú és tápanyag-adagoló egység építhető be, amely 10 ha területet képes ellátni: teljesítménye 70 m3/óra. Az öntözéssel két tápoldat keveréket juttatnak ki, naponta 2-4 kg/ha mennyiségben. A telepítés után „kék” színût, amely az N:P:K hatóanyagot 19:6:20 arányban tartalmazza, majd a virágzást megelőzően alkalmazzák a „piros” színût, amely az N:P:K hatóanyagot 12:12:36 arányban hordozza. Az utóbbiból a termésérés végéig 170 kg/ha mennyiséget használnak fel. A tápoldatok egyes nélkülözhetetlen mikroelemeket is tartalmaznak (bór, cink, réz, vas, stb.). A szamócát kézzel, a csészelevelekkel együtt takarítják be. A nagytömegû, darabos gyümölcsből óránként 15 kg-ot lehet leszedni, szemben a hagyományos ültetvényekkel, amelyekről legfeljebb 5 kg-ot szüreteltek. Az intenzív víz- és tápanyag ellátással a szedési idény fajtánként 3 hétről 5 hétre nyúlt meg.

Termesztésre leginkább javasolt fajták

Az integrált termesztés egyik fő eleme a megfelelő fajták kiválasztása. A fajtahasználatban törekedni kell a nagy hozamú, jó gyümölcstömegû és –minőségû, szürkepenészre és gyökérrothadásra toleráns fajták telepítésére. Szükséges kiemelni, hogy a fóliatakarás alatt fokozott a fitoflora és verticillium fertőzés veszélye. A friss fogyasztás a nagy, teljesen színeződött, fényes gyümölcsöt kedveli. Kistömegû (apró) a 8 g alatti, középnagy tömegû a 8-12 g közötti, nagytömegû a 12 g feletti gyümölcs. A hûtőipar nem a nagy (!), hanem a középnagyságú, kiegyenlített méretû, kemény húsú fajtákat dolgozza fel. Fagyasztás során szebb árut adnak a sötétebb színû fajták. A konzervipar igényei szerényebbek, szintén a sötétebb gyümölcsû fajtákat részesíti előnyben. Az integrált termesztésben a szamóca fajták túlnyomó többsége egyszer termő. Ugyanakkor a házi kertekben divatba jöttek a folyton termő vagy úgynevezett remontáló fajták.

3. táblázat: Szamócafajták gyümölcstömege és termőképessége intenzív termesztésben (külföldi és hazai termesztési kísérletek átlaga, Porpáczy, 2001. nyomán)
Fajta	Gyümölcstömeg	Termelőképesség
	(g)	g/tő	t/ha
Dana	10,2-12,1	520	26,0
Elsanta	12,7-13,5	425	21,3
Gerida	9,6-10,8	430	21,5
Gorella	8,2-9,5	560	28,0
Marmolada	9,7-11,2	670	33,5
Honeoye	10,7-11,9	515	25,8
Lambada	11,7-13,6	375	18,8
Polka	8,7-9,3	590	29,5
Korona	11,7-14,2	495	24,8
Tenira	11,1-12,7	465	23,2
Fertődi 5.	9,8-11,7	560	28,0
Senga Litessa	10,7-11,9	520	26,0
Kortes	9,2-11,7	365	18,3
Rapella	8,7-11,1	395	19,8

Egyszer termő szamócafajták friss fogyasztásra

Dana: Olaszországból származó, a Gorellát 5-7 nappal követő érési idejû fajta. Bővebben terem és nagyobb gyümölcsöt nevel, mint a Gorella.
Elsanta: Holland eredetû, Európa vezető fajtája. Közepes érési idejû, bőtermő fajta. Bokra középnagy, kevés indát nevel. Kúpalakú gyümölcse középnagy, fényes világospiros színû, kemény húsú. A veticilliumos fertőzéstől állománya kiritkulhat, ezért hajtatásra csak új területre ültethető.
Gorella: Holland eredetû fajta, amely korábban Európa vezető fajtája volt. Középkorai érésû, nagy vagy középnagy, tompakúp alakú gyümölcse tetszetős, fényes, világospiros színû. Jól szállítható. Növekedési és indaképzési erélye közepes.
Gerida: Holland eredetû, közepes növekedési erélyû, lomb betegségeknek ellenálló fajta. Középérésû gyümölcse nagyméretû kúp, fényes, világospiros színû. Húsa kemény, jól szállítható. Nagyon bőtermő. Alkalmas intenzív termesztésre.
Marmolada: Olaszországból származó, nagy bokrú, középkorai érésû, nagyon bőtermő fajta. Gyümölcse mutatós, fényes piros színû, nagy vagy középnagy, tompakúp alakú gyümölcse középkemény, jól szállítható. Nagyon alkalmas intenzív termesztésre. (Kizárólagos hazai forgalmazója a Plant-Coop Kft.)

Egyszer termő szamócafajták hajtatásra

Honeoye: Középkorai érésû, igen bőtermő, nagy, egészséges bokrot nevelő fajta. Középkorai érésû gyümölcse nagy vagy középnagy, sötétpiros színû, húsa is középpiros, kemény, közepesen aromás.
Lambada: Korai érésû (a Gorella előtt 3 nappal), erős bokrú fajta. Gyümölcse nagy, hegyes kúpalakú, nyakas. Világospiros színû, fényes, húsa középkemény. Nagy termőképességû, kellemes aromájú fajta.

Leginkább hûtőipari feldolgozásra termeszthető, egyszer termő fajták

Polka: Középérésû, középnagy bokrot nevelő, intenzív körülmények között nagyon bőven termő fajta. Kemény, jól szállítható gyümölcse középnagy, kúp alakú, fényes, sötétpiros színû, jól csumázható. Kedvezőtlen víz- és tápanyag ellátottság mellett gyümölcse hamar elaprósodik.
Tenira: Közepes érési idejû, bőtermő, középnagy, jól indásodó bokrot nevelő fajta. Közepes gyümölcsnagyságú, fényes, világospiros színû, elaprósodásra hajlamos, keményhúsú fajta.
Korona: Középérésû, erős bokoralkatú, jól indásodó fajta. Gyümölcse nagy, kúpalakú, sötétvörös, kemény, elaprósodásra hajlamos. Rendkívül bőven terem.
Fertődi 5: Középerős bokrot nevelő, kevés indát hozó, középérésû fajta. Nagy gyümölcse tompakúp alakú, fényes, a felülete és a húsa is sötétvörös. Húsa kemény, aromája kellemes. Betegségekkel szemben ellenálló.

Leginkább konzervipari feldolgozásra termeszthető, egyszer termő fajták

Senga Litessa: Német származású, középérésû, bőtermő fajta. Gyümölcse nagy, gömb alakú, fényes, élénkpiros színû. Húsa közepesen kemény, leves, közepes aromájú.
Kortes: Fertődön előállított, erős növekedésû és indásodású hazai fajta. Középérésû gyümölcse nagy, kúp alakú, sötétvörös színû, kiváló termőképességû fajta.

Folyton termő (remontáló) fajták

Rabunda: Erős növekedésû, gyengén indásodó, közepes méretû, tompakúp alakú, kiegyenlített gyümölcsnagyságú fajta. Színe középpiros, húsa kemény, íze kellemes.
Rapella: Gyenge növekedésû, bőtermő, hosszúkás tompakúp alakú, világospiros színû, közepes gyümölcsnagyságú fajta. A fagyokig virágzik.
Rimona: Középerős növekedésû, kevés indát nevelő fajta. Gyümölcse középnagy, kúp alakú, hosszú, bíborpiros színû. Húsa kemény, közepesen aromás.

A beruházás költségei és megtérülésük

Egy hektár fóliával takart ikersoros ültetvény bekerülési költsége szivattyú és automatika nélkül 3-3.2 millió Ft. Tápanyagellátó szivattyúval 4-4.3 millió Ft (1 kg fólia 16 fm 400,- Ft, 1 kg szivárogtató cső 25 fm 520,- Ft, 1 db palánta 42 Ft/db, ami a fajták szabadalmi díját is tartalmazzák). A meglévő referencia ültetvényeket a második, sőt a harmadik termőévre is meghagyták a terméseredmények lényeges csökkenése nélkül. Az elmúlt évben az újonnan létesített ültetvényről származó darabos gyümölcsöt 200 Ft/kg átlagárban tudták értékesíteni. 25 t/ha termés esetén ez bruttó 5 millió Ft/év, két termőév átlagában mintegy 10 millió Ft (Porpáczy, 2001).

A szamóca legfontosabb betegségei és kártevői, valamint a védekezés lehetőségei

A szaporítóanyag esetében természetesen itt is kizárólag vírusmentes növényanyag eltelepítésére kell törekedni. Telepítés előtt különösen fontos a talaj fonálféreg-fertőzöttségét megvizsgálni. Ugyanakkor hangsúlyozni kell azt a tényt, hogy az integrált termesztésben a vegyszeres talajfertőtlenítés csak végső esetben jöhet számításba. Gondot jelenthet a cserebogarak egyedszáma, amelyet szintén még a telepítés előtt ellenőrizni szükséges. A pajorok számát négyzetméterenként határozzák meg, s amennyiben az egy idős lárva vagy a 3-4 fiatal lárva értéket eléri, inszekticides kezelés szükséges. Fenti védelmet szerencsésebb az előveteményben végezni, mivel a fejlettebb lárvák ellen jobb eredményt ad. A szamóca másik, szintén talajon keresztül fertőző betegségével, a fitoftórás gyümölcsrothadással szemben, a talaj fóliával történő takarása (esetleg szalmatakarás) véd. A szakemberek körében közismert, hogy a szamócalisztharmat és a szamóca-levélfoltosság ellen a védekezés összekapcsolható. Április elejétől a virágzásig legalább két alkalommal kell permetezni. Júliusban és augusztusban egy-egy alkalommal szükséges a permetezés, amennyiben a szüret után a lomb nem került eltávolításra. A másik jelentős gombakártétel, a szamóca botrítiszes gyümölcsrothadása ellen szintén célzott kezelést javasolnak. Már a virágzás kezdetén és végén, majd csapadékos időjárás esetén később, a gyümölcskötődéskor kell védekezni. Erre a célra alkalmasak a vinklozolin, iprodion, procimidon, diklofluanid és polioxin hatóanyagú szerek. A gyomirtás egyszerûen megoldható a megfelelő talajtakarással, amelyre legalkalmasabb a fekete fólia. Amennyiben herbicid használatára kerülne sor, nem szabad megfeledkezni arról a tényről, hogy a szamóca sekélyen gyökerező növény, s így a talajon keresztül ható szerekre fokozottan érzékeny. A talajba kevésbé bemosódó pendimetalin vagy a napropamid + lenacil hatóanyagú készítmények kombinációja bizonyult megfelelőnek (Glits és mtsai, 1997).

Felhasznált szakirodalom

Glits M., Pénzes B. és Petrányi I. (1997): Ribiszke. Növényvédelem. In: Soltész M. (Szerk.), Integrált gyümölcstermesztés. Mezőgazda, Budapest
Glits M., Pénzes B. és Petrányi I. (1997): Köszméte. Növényvédelem. In: Soltész M. (Szerk.), Integrált gyümölcstermesztés. Mezőgazda, Budapest
Glits M., Pénzes B. és Petrányi I. (1997): Szamóca. Növényvédelem. In: Soltész M. (Szerk.), Integrált gyümölcstermesztés. Mezőgazda, Budapest
Harmat L. (1997). Köszméte. Mûvelési rendszer és fitotechnika. In: Soltész. M. (Szerk.), Integrált gyümölcstermesztés. Mezőgazda, Budapest
Porpáczy A.: A bogyósgyümölcs-termesztés fejlesztésének újabb eredményei. Unikum. Agrár elit Magazin. 2001. nov. p: 16-17.


Dr. Iváncsics József
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Kertészeti Tanszék