Lényeges az apasztás módjának helyes megválasztása. Történhet gyorsan, un. drasztikus módon és fokozatosan, un. hagyományos módon. A drasztikus apasztást 15 kg napi tejtermelésnél kisebb tejhozam esetén javasoljuk, míg a fokozatos apasztást átmeneti jelleggel célszerû alkalmazni a 15 kg-nál többet termelők esetében addig, amíg napi tejtermelésük az említett szint alá csökken, ezt követően ez esetben is a gyors apasztás az előnyös.
A gyors apasztás esetén a teheneket a várható ellésük előtt 60 nappal az apasztásra kijelölt nap reggelén a fejést követően az állatokat áthelyezik a szárazonállók csoportjába, és többet nem fejik.
Azt a tőgynegyedet, amelyik a laktáció során klinikai tőgygyulladásos volt, illetve az apasztás előtt 2-3 héttel végzett mastitest próbával 2-3+ reakciót adott és a bakteriológiai vizsgálat eredménye is pozitív volt, a kimutatott kórokozó antibiotikum érzékenységének megfelelő hosszúhatású (long acting) készítménnyel javasoljuk kezelni (az illető tőgynegyedet "lezárni").
Az apasztás utáni héten fokozott figyelmet kell fordítani a tőgy egészségi állapotára. Célszerû az apasztást követő két héten át hetente 2-3 alkalommal erre a célra szolgáló fertőtlenítő oldatban bemártásos módon bimbófürösztést végezni a tőgy utófertőzésének megelőzésére. Ezt a mûveletet az ellés előtti egy-két hét folyamán hasonló módon ajánlatos el- végezni. Az esetleg fellépő klinikai tőgygyulladást a szakma szabályai szerint kell kezelni.
A fokozatos apasztás esetén fokozatosan csökkentik a fejések számát és a kifejt tej mennyiségét, valamint kismértékben a napi takarmányadagot. Az apasztás időszakában naponta >15 l tejet termelő tehenek apasztását nagy körültekintéssel kell végezni. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy a galaktopoezist a tőgyben a fejés során kialakuló nyomáscsökkenés tartja fenn neuro-hormonális úton, tehát nem elsősorban a takarmányadag drasztikus csökkentésével lehet az ilyen teheneket elapasztani, hanem a napi fejések számának csökkentése vezet eredményre. A drasztikus takarmányadag csökkentés mesterségesen előidézett energiahiányt eredményez, amely (holstein fríz önfeláldozó tejtermelő állat) fokozott, vagy kóros mértékû zsírmobilizációt, szubklinikai zsírmobilizációs betegséget, szubklinikai hyperketonaemiát és ketoacidosist idézhet elő. Az energiaegyensúlyi zavar elléskor ismétlődhet, amely a májsejtek ismétlődő fokozott igénybevétele okán sokkal súlyosabb következményekkel is járhat.
Lényeges, hogy a laktáció elején, illetve a laktációs csúcstermelés időszakában bekövetkezett kondícióvesztést a tehén már a laktáció befejező szakaszában visszaszerezze, tenyészkondícióba kerüljön. A szárazonállás alatti takarmányozás a vehem fejlődését és a tenyészkondíció fenntartását szolgálja, amely életfenntartó szükségleten felül 2-3 kg tej megtermelésére elegendő tápanyagtartalmat jelent.
Ennek megfelelően a szárazonállás időszakában a napi takarmányadag 11?12 kg szárazanyagban 55-60 MJ NEl legyen.
A várható ellés előtt 2?3. héttől (az ún. előkészítés időszakában) kezdődően a tömegtakarmány adagját, elsősorban a szénaadagot (rétiszéna!) az állatok étvágyának megfelelően 10-30%-kal javasoljuk növelni. Hangsúlyozni szükséges a rétiszéna fontosságát egyrészt a strukturális rostnak a kérődzést fokozó hatása, másrészt a rétiszéna rendkívül kedvező dietetikai és nutritív hatása miatt. Ez az előkészítés ellés előtti első, a nagyobb mennyiségû takarmányfelvételhez való szoktatás, az ún. bendősítés fázisa.
Annak eldöntését, hogy ebben az időszakban, tehát az ún. előkészítés folyamán szükséges-e "abrakot" etetni, minden esetben a tömegtakarmány minősége és az állomány laktációs termelése határozza meg. Ugyanis a szárazonállás utolsó 2-3 hetében a magzat testtömeg-gyarapodása, a magzati folyadékok, a méh és a placenta tömegének gyarapodása is számottevő, emiatt jelentősen nő a tehenek energia- és fehérjeigénye (l. ábrák).
Ugyancsak jelentős a tejmirigy tömegének változása is, amely több mint duplájára változik a szárazonállás alatti tömegnek (l. táblázat). Mindezen változások tápanyag-igényének kielégítése elengedhetetlen, azonban arra kell törekedni, hogy ezt lehetőleg kiváló minőségû tömegtakarmánnyal lehessen megvalósítani. Abban az esetben, ha nem áll rendelkezésre jó minőségû tömegtakarmány, és/vagy az állomány laktációs tejtermelése eléri, illetve meghaladja 8000 kg-ot, az ellés előtti 2-3 hétben az állatok fokozódó táplálóanyag-igényét a tömegtakarmányon kívül "abrak" etetésével szükséges kielégíteni. Ebben az esetben azonban különösen nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy az abraknak (koncentrátum) bypass energiát (bypass szénhidrátot) és bypass fehérjét, valamint biológiai szempontból fontos hatóanyagokat, úgymint metionint (Mepron®, niacint, E-vitamint kell tartalmaznia. Bendőben könnyen lebomló szénhidrátot tartalmazó abrak etetése nem jöhet számításba a bendőacidózis kialakulásának kockázata miatt. Ugyancsak előnyös lehet szarvasmarha fajspecifikus nem keményítőbontó poliszacharidáz enzimet (Rumino-Zyme) adagolni, ami a bendőben lévő összetett szénhidrátok, elsősorban a növényi sejtfalban lévő hemicellulózok bontásával a bakteriális fehérjeszintézishez szükséges fermentálható szervesanyag mennyiségét, ily módon a bendőflóra szaporodásához szükséges energia mennyiségét növeli. Ezáltal jelentősen fokozódik a bendő emésztőkapacitása, nő az illózsírsav-termelés, javul az energia- és a fehérjeellátottság, végső soron nő a tehenek tejtermelése és javul az egészségi állapotuk.
Az abraketetést (tejelőtáp) az ellés napján javasoljuk megkezdeni 1 kg napi adaggal, majd az adagot kétnaponta 1 kg-mal javasoljuk növelni 7-8 kg napi adagra. Előnyös, ha az ellés napján az első etetéskor csak rétiszénát és ivóvizet kap az állat azért, hogy a kérődzés a legrövidebb időn belül újra meginduljon. Az ellés napján a második etetés alkalmával javasoljuk tömegtakarmány, széna és az 1 kg abrak etetését.
Az abrakadaptáció gyakorlatiasan és takarmányozás-élettani szempontból is legelőnyösebben úgy hajtható végre, ha az állat az ellető istállóban a fogadócsoport komplett takarmánykeverékét kapják a tehenek, amelynek adagját abraktartalmától függően fokozatosan növeljük, és a napi takarmányadagot jó minőségû lucernaszénával egészítjük ki az állatok étvágyának megfelelően.
| A tejmirigy tömege és az átáramló vérmennyiség az ellés körüli időszakban | ||
| Időpont | Tejmirigy | |
| tömege | átáramló vér (l/perc) | |
| Ellés előtt 2 hét | 20 | 5 |
| Elléskor | 44 | 21 |
| Ellés után 2 hét | 33 | 12 |
Ily módon az a bendőflórának a nagy mennyiségû abrakhoz való szoktatása, az előkészítés ellés utáni második fázisában az ún. abrakadaptációs szakasz alkalmazásával a tehén a bendőacidózis kialakulásának sokkal, kisebb kockázatával kerülhet a fogadócsoportba.
Fontos továbbá, hogy a fogadócsoportban a napi abrakadag ne haladja meg állatonként a 8 kg-ot, és az állat 30 napnál hosszabb ideig ne tartózkodjon ott. Ebben az időszakban a tehenek napi tejtermelése a laktációs csúcstermelés 80-85%-a, ezért a 8 kg abrak és a tömegtakarmány fedezi az állatok tápanyagigényét. Ugyanakkor ez az időszak elegendő a bendőhám adaptációjára is. Ez utóbbi az előkészítés ellés utáni második fázisában a bendőhám?adaptációs szakasz. Ezen időszak alatt a bendőhám felülete ismét eléri azt felület nagyságot, amely a laktációban alkalmazott energiában gazdag takarmányozás során nagy mennyiségben keletkező illó zsírsavak felszívódásához szükséges. A bendőhám felülete ugyanis a szárazonállás energiaszegény takarmányozása során mintegy 30?40%?kal kisebb lesz.
A többször ellett holstein-fríz tehén a laktációs csúcstermelését az ellés utáni 6-8. héten éri el. Erre az időszakra a teheneket a nagy tejtermelésû csoportba kell áthelyezni, és az abrakadag nagyságát ekkor már a tömegtakarmány minősége, a csoportba tartozó állatok napi átlagos tejtermelése határozza meg.
Az először ellő előhasi üszők takarmányozása eltér a többször ellett tehenekétől. Az előhasi üsző az ellés utáni első hét végére laktációs csúcstermelésének 40%-át, a második hét végére 60%-át éri el, ezért az ellés utáni hetekben nincs olyan nagy mennyiségû energiafel-vételre szüksége, mint a többször ellett állatoknak. Ily módon több idő áll rendelkezésre, hogy a bendőflórát hozzászoktassuk a nagy energiatartalmú takarmány felvételéhez. Azonban nem szabad arról elfeledkezni, hogy az először ellő üsző még fejlődésben van, tehát a létfenntartás és a vehemépítés táp-, ásványianyag és vitaminszükségletén kívül a saját testtömeg-gyarapodásának igényét is figyelembe kell venni. Ezért az előhasi üszők az ellés előtti hónapokban az etetett tömegtakarmány tápanyagtartalmától függően 1-4 kg abrakot is kaphatnak.
Az abraketetést közvetlen az ellés előtti 2-3 héten azonban a többször ellett tehenek esetében alkalmazott takarmányozáshoz hasonlóan javasolunk. A kedvező bendőfermentáció elősegítésére elsőborjas és többször ellett tehenek esetében is állatonként naponta 15-20 g élő élesztőt (Live-Sacc) javasolunk a napi takarmányadaghoz keverni.
Ügyelni kell arra, hogy az ellés körüli időszakban ne lépjen fel energiahiány, mert ebben az esetben a produkciós betegségek fellépésén kívül jelentős szaporodásbiológiai zavarok is kialakulnak, mert késik a petefészek ellés utáni reaktivációja. Gyakorivá válik az inaktív petefészek, valamin az üreges sárgatest előfordulási gyakorisága is megnő.
Ebben az időszakban nagy figyelmet kell fordítani a kiegyensúlyozott fehérjeellátásra.
A fehérjehiány termeléselmaradáson kívül szaporodási és immunológiai zavarokat okozhat. Tekintettel arra, hogy a fehérjeellátottság limitálja a tejtermelést, a tejtermelés elmaradás (csökkenés) következik be, és mivel relatíve energiafelesleg alakul ki, az állatok a laktáció középső és befejező szakaszában meghíznak. A kövér tehénben az ellés után energiaegyensúlyi zavar alakul ki, ami szubklinikai, vagy klinikai tünetekben is megnyilvánuló zsírmobilizációs betegségben manifesztálódik, annak összes káros következményével együtt.
A bőséges fehérjeellátottság következtében a túlzott mennyiségben fogyasztott, különösen a bendőben könnyen metabolizálódó fehérjeforrásból nagy mennyiségben képződik ammónia. A bendőben élő mikrobák ilyen nagy mennyiségû fehérjét nem képesek saját testfehérjévé szintetizálni. Ennek elsősorban az energiaellátás lehetősége szab határt, mert 10 g baktériumfehérje szintéziséhez 60-70 g takarmány szerves-anyag energiatartalma szükséges. Kézenfekvő, hogy ilyen nagy mennyiségû energiát az állat nem képes felvenni. Az energiahiány következtében csökken a bendőben élő baktériumok száma és fehérjeszintetizáló kapacitása, ami a bendőbeli ammóniakoncentráció további növekedését eredményezi. Az ammónia a bendőből felszívódik és a portális keringéssel a májba kerül, ahol karbamiddá szintetizálódik a máj méregtelenítő tevékenysége következtében. A túlzott fehérjeellátás, a magas karbamid koncentráció jelentős szaporodási zavarokat is előidéz. Ennek egyik oka, hogy a vér karbamid-koncentrációjának növekedése a méhnyálka pH értékét is növeli, ily módon kedvezőtlen feltételeket teremtve a zigóta megtelepedéséhez a méhben. A karbamid spermicid tulajdonsága sem elhanyagolható tényező. Ismert tény, hogy a túlzott fehérjeellátás súlyosbítja az energiahiány következményeit, amelyen keresztül csökkenti a fertilitást (l. előbb). Ugyanakkor a termékenyítéskori a túlzott fehérjeellátás csökkent szérum progeszteron koncentrációval jár, illetve a magas vér-karbamid koncentráció gátolja a méhre gyakorolt progeszteron hatást, melynek következtében gyakorivá válik a korai embrióelhalás.
Ugyancsak figyelmet kell fordítani a kedvező karotin-ellátottságra. Karotin-hiány esetén gyakori a magzatburok-visszatartás, az involúciós zavar, a gennyes méhhurut. Nő a csendes ivarzás aránya, mert megnő a tüszőrepedés előtti LH csúcs és a tüszőrepedés közötti idő ezáltal az LH csúcs laposabb lesz és az ivarzási tünetek jellegtelenné válnak. Emiatt, valamint mert a sárgatest mérete is jelentősen kisebb, ezért kevesebb progeszteront termel, gyakorivá válik a petefészekciszta.
Nagyon lényeges, hogy a takarmányadag Ca-tartalma alacsonyan limitált legyen, a Ca - P arány az ellés előtti 2-3. héttől az ellésig közelítsen az 1:1 arányhoz, mert ez a biz-tosítéka, hogy a mellékpajzsmirigy a Ca- és a P-forgalomban betöltött regulátori szerepét az ellést követően ellássa, és így a takarmány Ca- és P-tartalma hasznosuljon (a Ca-kötő fehérjék aktiválódása folytán a Ca felszívódjon).
Az ellés után az eredményes termékenyítésig a Ca: P arány 1.6-1.7:1 legyen, és a mennyisége az állat szükségletét fedezze.
Az eddigiekben felemlített takarmányozási stratégia, valamint főbb takarmányozási szempontok figyelembevétele a napi takarmányozási gyakorlatban jelentősen csökkenti az ellés utáni időszakban fellépő produkciós betegségek kialakulását és a szaporodási zavarok fellépését.
Dr. habil Brydl Endre
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar
Állathigiéniai, Állomány-egészségtani és Állatorvosi Etológiai Tanszék
Címlapkép: Getty Images
