Az eurázsiai (hazai, Vitia vinifera) szőlőfajták nyugalmi időben általában –15 °C-os lehûlést bírnak ki hosszabb ideig károsodás nélkül. Ennél nagyobb és tartós lehûlés esetén – a lehûlés idejétől és mértékétől függően – a különböző fajták tőkéinek fás részein kisebb-nagyobb fagykárok keletkeznek. Az egyes fajták viszonylagos fagytûrőképességében kb.
–18°C-ig nagy különbségek mutatkoznak. Minél alacsonyabb a hőmérséklet, annál inkább elmosódnak a fajták közötti különbségek. –20 °C alatt az eurázsiai fajták (néhány kivételtől eltekintve) jelentősen károsodnak. Több hazai interspecifikus (fajhibrid) fajta (pl. Kunleány, Bianca, Csillám, Duna gyöngye stb.) ellenben –22 és –28 °C-os lehûlést is kibír; annyira, hogy azok magasmûvelésû tőkéit nem kell újranevelni, de világos rügyei jelentősen károsodhatnak ilyen alacsony hőmérsékleten.
Azonos mértékû lehûlés a rügyek szervi nyugalmi fázisában (novemberben) nagyobb károkat okoz, mint a nyugalomból ébredés fázisa után, a nyugalom utáni fázisban (januárban). A fajták viselkedése, viszonylagos fagytûrési, illetve károsodás szerinti sorrendje a hideghatás időpontjától, a lehûlés és felmelegedés különbségétől, gyors változásától függően is változik. A hideg elviselése és a károsodás mértéke a hideghatás időtartamától is függ.
A szőlőfajták viszonylagos fagytûrése mellett külön figyelmet érdemel az úgynevezett téltûrésük. Ez azt jelenti, hogy számos fajta nem csak a nagyobb lehûlésre, hanem a nyugalmi idő alatti gyors hőmérsékleti ingadozásokra is érzékeny (pl. Ottonel muskotály, Chasselas, Medoc noir), pedig e fajták egy része nem is tartozik a kifejezetten fagyérzékeny fajták közé.
A fagykárok kialakulásában jelentős a szerepe a szőlőültetvény domborzati viszonyainak, tengerszint feletti magasságának, égtáji fekvésének és a terület lejtésének. Közismert a mélyfekvésû, lefolyástalan, un. fagyzugos területek kedvezőtlen hatása. Több-évszázados tapasztalatok szerint a biztonságos szőlőtermesztésre hazánkban a tengerszint felett 150-250 m között elhelyezkedő, mérsékelten déliesen lejtő területek és olyan fennsíkok a legalkalmasabbak, ahonnan le tud folyni a hideg levegő.
A termesztés színvonala (amelyből a tőkék állapota következik) is jelentős szerepet játszik a fagykárok kialakulásában és nagyságában. Túlterhelt, legyengült, kimerült tőkéken a rosszul beérett, kevés szénhidrátot tartalmazó vesszők rügyei már –10 °C-os lehûléstől is károsodhatnak.
Azokban az ültetvényekben, ahol a peronoszpóra és a lisztharmat (2001-ben a tenyészidő végére több helyen) nagymértékben felszaporodott, a rügyek jelentős fagykárosodását lehet tapasztalni. A nyári szárazság, majd a hûvös, csapadékos ősz kedvezőtlenül hatott a vesszők beérésére, és ez is hozzájárult a fagykárok kialakulásához.
A tápanyaggal rosszul, hiányosan ellátott ültetvények nagyobb mértékben károsodnak a téli fagyoktól, mint a szakszerûen trágyázott ültetvények; főleg a kálium hiánya fokozza a fagykárt. A túltrágyázás is kedvezőtlen; a nagy adagú nitrogén növeli a fagykárt.
Egyéb tényezők is elősegíthetik a fagykárok kialakulását és növelhetik a mértékét. Szakszerû termesztéstechnológiával, elsősorban a termőhely és a fajta megválasztásával előzhetjük meg, illetve mérsékelhetjük a téli fagykárokat, de hazai viszonyaink között teljesen nem kerülhetjük el.
A fagykár mértékének vizsgálatát szûkebb értelemben csak a vessző részeire, főleg a rügyre vonatkozóan végezzük. A fagykárok keletkezésének sorrendje általában a következő: rügyalap, főrügy, mellékrügyek, bélsugarak, háncs, kambium, fatest. A fagyoktól károsodott rügyek %-os arányát rügyvizsgálattal határozzuk meg. Ennek ismerete a metszéshez, a tőkék rügyterhelésének meghatározásához szükséges. A rügyvizsgálathoz fajtánként, tőkemûvelés-módonként, valamint eltérő jellegû ültetvényrészenként 10-10, metszésre alkalmas, teljes hosszúságú vesszőt szedjünk. A rügymetszeteket kétféle módon készíthetjük: Az egyik módszer szerint az éles kést a rügy csúcsára, megközelítően a vessző tengelyének irányába helyezzük, majd húzva-vágással a rügy tengelye mentén átvágjuk a rügyet, és egyik felét a rügyalap átvágásával levágjuk a szárcsomóról. Az így készített vágási felületen vizsgálhatjuk a főrügyet, valamint a vessző tengelyének irányában a főrügy alatt és felett elhelyezkedő mellékrügyet és a rügyalapot. Ha a metszési felületen a rügyalap, a főrügy és a mellékrügyek zöld színûek, nincs fagyási károsodás. A fagykárt (fagyási sérülést) a szövetek barna, barnásfekete elszíneződése mutatja. A fagyás fokozatai: csak a rügyalap fagyott, a rügyalap és a főrügy is fagyott, minden fagyott (természetesen az is előfordulhat, hogy az egyik, fejletlenebb mellékrügy zöld, tehát nem fagyott meg). Az ezzel a módszerrel készített rügymetszeten a fejlettebb, összetettebb rügy vágási síkján kívüleső mellékrügyek, a mellékrügyek mellékrügyei (a másodrendû mellékrügyek) nem láthatók és nem vizsgálhatók.
A másik módszer szerint a rügy tengelyére merőlegesen, középen vágjuk el a rügyet. Előfordulhat, hogy a mellékrügyek a vágás alatt helyezkednek el; ebben az esetben a vágást kissé mélyebben megismételjük. Túlságosan mélyen készített vágással levághatjuk a rügyeket, ezért fagykárosodásukat nem tudjuk vizsgálni.
A rügyeket alulról fölfelé haladva, az első világos rügytől legalább a 10. rügyemeletig vizsgáljuk. Ha rügyek több, mint felében megfagyott a főrügy, a vizsgálatot a vessző 20. rügyemeletéig (ennél rövidebb vesszőn a teljes hosszon) végezzük el. Nagymértékû fagykár esetén a hónaljvesszők rügyeit is vizsgáljuk meg. A beérett hónaljvesszők rügyei ugyanis alacsonyabb hőmérsékleten károsodnak, mint az elsőrendû vesszők rügyei. Már a 4 mm vastagságú hónaljvesszők rügyeiből fejlődő hajtások is hozhatnak termést. Ezért ezeket is hasznosíthatjuk a tőkék rügyterhelésére, illetve termés nyerésére.
A rügyvizsgálatok eredményeit táblázatba írjuk: Minden vízszintes sor egy-egy vessző rügyeinek vizsgálati eredményét tartalmazza. A vesszők azonos rügyemeletei egymás alá kerülnek. Ez lehetővé teszi rügyemeletenként a rügyek fagykárosodásának értékelését. Ehhez legalább 50 vessző rügyeit kell vizsgálni.
A téli fagyoktól károsodott rügyû tőkék átlagos rügyterhelésének kiszámításához gyakorlatilag a főrügyek állapotát szoktuk figyelembe venni, bár néhány fajtánál a mellékrügyekből is kaphatunk termést.
A tőkék terhelésére az egészséges rügyek %-os arányával számolhatunk. Még a rügyek 60 %-os fagykárosodása esetén is elérhetünk teljes (tervezett) termést, ha a metszést a lehetséges téli nagy fagyok ideje után végezzük. A tőkék átlagos rügyterhelését úgy számítjuk ki, hogy a tőkénként tervezett átlagos rügyterhelés számát megszorozzuk 100-zal, a kapott eredményt elosztjuk az egészséges rügyek százalékos arányának számával. Pl. ha tőkénként 24-rügyes terhelést terveztünk, 20 %-os rügykár esetén tőkénként 30 rügyet kell hagyni.
Olyan ültetvényben, ahol nagy téli fagykárra lehet számítani, a nagyobb fagyok előfordulási ideje után metsszünk. A fagykár bekövetkezte előtt metszett szőlőben nincs lehetőség a fagykár termést csökkentő hatását a rügyterhelés növelésével közömbösíteni.
A rügyek nagymértékû elfagyása után a kései metszést javasolják egyesek. Ilyen esetben meg kell várni a rügyek duzzadását, hogy felismerhetők legyenek az ép állapotban maradtak, és így megválaszthatjuk az idei termés biztosítására szükséges rügymennyiséget. Ezt az eljárást csak kis területen, leginkább házikertekben alkalmazhatjuk.
A téli nagy lehûlések, a –25°C-os körüli hőmérsékletek a takarással, védhetetlen, idős fásrészeket is károsíthatják. Ezt a tőkemûvelésmódok és a fajták, valamint (ha lehetőség van rá) a termőhely megválasztásánál – a gazdaságos szőlőtermesztés érdekében – a szőlőültetvények létesítése előtt figyelembe kell venni.
Dr. Sz. Nagy László
Címlapkép: Getty Images
