Napjainkban a metszés vallási kultusszal összefüggő célja helyett a termésszabályozást, a tőkék kezelhetőségét, a mûvelésmód fenntartását, a környezeti feltételekhez való alkalmazkodást és a fajta genetikai potenciáljának hasznosítását hangsúlyozzuk. Nem mintha mindezek ellentmondanának azoknak a gondolatoknak, amit a korabeli szakírók, Cato, Plinius, vagy Columella szőlőmûveléssel kapcsolatos mûveikben megfogalmaztak. Plinius például már annak idején kifejtette, hogy a tőke erejét meg kell osztani a hajtások és a fürtök között. Columella pedig a termővesszők kiválasztásának fontosságát és a tőkék élete folyamatos fenntartásának a szükségességét emelte ki.
A termőegyensúly fogalomköre
A metszés kiemelten fontos célja, hogy szabályozzuk a termés mennyiségét összhangot teremtve a szőlő vegetatív és generatív tevékenysége közt. A termesztő célja, hogy a termőegyensúly állapotát úgy érje el úgy, hogy a tőkék termésszintje elérje a kívánatos mennyiséget, de - természetesen a termesztés céljától függően - lehetőleg ne haladja meg az 1997 évi "Bortörvény" által meghatározott 100 hl-t hektáronként. Meghatározott termőhelyről származó minőségi bor ugyanis csak olyan ültetvény terméséből készíthető, melynek hozama legfeljebb 100 hl/ha. Különleges minőség esetén a szőlő termésszintje legfeljebb 75 hl/ha lehet. Ennek betartása azonban többek közt azért sem könnyû, mert bizonyos esetekben az ennek megfelelő rügyterhelés túlzottan erős hajtásnövekedéshez vezethet. Szintén kérdéses a termőegyensúly hosszú távon történő fenntarthatósága, amennyiben kórokozók, kártevők okozta károsítások, vagy elemi károk felborítják a vegetatív és generatív részek harmóniáját.
Egyszerû viszont termőegyensúly megteremtése és fenntartása ott, ahol évről évre azonos számú és erősségû hajtás, illetve egyenletes mennyiségû termés képződik.
A tőkék vegetatív és generatív tevékenységét legegyszerûbben ezek tömegével fejezhetjük ki. A szőlészek nemzetközileg is elfogadott módon a termés mennyiségének (y) és a vesszőhozamnak, a lemetszett venyigének (n) viszonyát az y/n hányadosával fejezik ki. Értéke összefügg a termesztéstechnológia mûveleteivel, ugyanakkor e szerint jellemezhetők egyes szőlőfajták is. Az y/n értéke kicsi, ha kevés a termés mennyisége, de akkor is, ha például nem csonkázzák az ültetvényt. Optimális rügyterhelés esetén értéke 4 és 8 közötti. Ettől magasabb értékek fokozott generatív tevékenységre, alacsonyabbak pedig vegetatív túlsúlyra utalnak. Az egyensúly megbomlásakor a túlterhelés, illetőleg az alulterhelés a jelei mutatkoznak.
Alulterhelés
Alulterhelésről akkor beszélünk, amikor a metszéskor meghagyott világos rügyek nagy arányban kifakadnak, sőt a tervezett terhelésen felül rejtett rügyekből fattyúhajtások is előtörnek. (A fattyúhajtás képzés nem kizárólag a terheléssel függ össze, fajtasajátosság is. A fajták származás szerinti rendszerezése alapján például a nyugati csoportba tartozó fajták - pl. Tramini - többnyire sok, a Fekete-tenger melléki csoportba soroltak - pl. Kövidinka - pedig általában kevés fattyúhajtást képeznek.) Gyakori az ikerhajtások, hónaljhajtások megjelenése. A hajtásnövekedés erőteljes, még a zsendülést követően is folytatódik. A tenyészidő végére kifejezetten vastag (12 - 14 mm-es) vesszők fejlődnek. A túlzott méretû lombfelület miatt fokozottabban jelentkeznek gombás betegségek. A termés mennyisége kevés, de minősége jó. Megjegyzendő azonban, hogy a legjobb minőség sokszor nem alulterhelt tőkéken, hanem a termőegyensúlyban levőkön alakul ki. Az alulterhelés elkerülhető hosszabb metszéssel, az előző évinél nagyobb tőkénkénti rügyszám meghagyásával. Ezen túl indokolt esetben csökkenteni kell a nitrogéntartalmú trágyák mennyiségét, illetve takarónövényeket kell alkalmazni. Néhányan gyengébb növekedést kiváltó alany használatában látják e probléma feloldását.
Erőteljesen növekvő ültetvényben a termésmennyiség kizárólag metszéssel történő korlátozása (pl. különleges minőség elérése céljából) semmiképpen sem javasolható. Ezzel csak tovább fokoznánk a növekedési erélyt! A megoldást ez esetben a fürtök egy részének az eltávolítása jelentheti. (Az AGRO NAPLÓ augusztusi számában erről a zöldmunkáról bővebben is olvashatnak.)
A termésmennyiség korlátozása egyébként lényegesen egyszerûbben valósítható meg idősebb, a biológiai öregkor szakaszában levő - 25 - 40 év körüli - szőlőültetvényekben. Itt a növekedés mértéke kisebb és a tőkék termőképessége beszabályozott. Megjegyzendő, hogy hazánkban az idős ültetvényeket többnyire azért számolják fel, mert termőképességük annyira lecsökken, hogy fenntartásuk már nem gazdaságos. A kis hozam oka viszont többnyire nem az idős tőkék csökkent teljesítő képessége, hanem a nagy mértékû tőkehiány. Az ültetvényállag folyamatos fenntartása, nagyobb technológia fegyelem esetén az idős ültetvények viszonylag hosszú időn át gazdaságosan fenntarthatók lennének.
Túlterhelés
A túlterhelés jelei az alulterheléssel ellentétesek. A meghagyott rügyek alvamaradása jelentős, 20 % feletti. Kevés a rejtett rügyből fakadó hajtások száma. A tőkéken számos gyengén fejlett, rövid, "csökött" hajtást láthatunk. Gyakran felfedezhetők a kálium hiányára utaló tünetek. A hajtásnövekedés korán leáll, a levelek viszonylag hamar elöregednek, lehullanak. Vékony vesszők fejlődnek, beérésük gyenge, szénhidrát tartalmuk alacsony. (Csökken a gyökerekbe, fás részekbe elraktározott szénhidrát mennyisége is.) A rügyek fagytûrő képessége mérsékelt. A fürtök rosszul termékenyülnek, az átlagosnál kisebb, lazább fürtök fejlődnek. A termés vontatottan, viszonylag magas titrálható savtartalommal, silány mustfokkal érik be. Amennyiben a túlterhelés jeleit tapasztaljuk, úgy az előző évi terheléshez képest rövidebb metszési elemeket célszerû hagyni. A terhelés csökkentésével a tőke "erejét" kevesebb számú rügyre koncentráljuk. A továbbiakban, a kisebb hozam eredményeként, a termés hajtásnövekedést csökkentő hatása sem érvényesül.
Az optimális rügyszám
A túlterhelt ültetvény hozama kétségtelenül nagy. A terhelés fokozásával a fürtök össztömege egy bizonyos határig növelhető, jóllehet az összefüggés nem egyenes vonalú. A tőkék terhelhetősége azonban nem korlátlan, az egyre nagyobb mennyiség egy határon túl a minőség rovására megy. A hazai megfigyelések szerint 8 - 16 rügy/m2 meghagyásával a tőkék 1,2 - 1,5 kg/m2 termést adhatnak anélkül, hogy minőségük jelentősen visszaesne. Az optimális terheléssel kapcsolatban számos eltérő véleménnyel találkozhatunk. Vannak, akik a 16 - 18 rügy/m2-es terhelést tartják kívánatosnak, mások 8 - 12-, avagy 6 - 9 rügy/m2 meghagyása mellett kardoskodnak, egyesek pedig még ettől is alacsonyabb rügyszámot javasolnak.
Aki el akar igazodni e különböző, olykor szélsőségesnek tûnő értékek közt, annak figyelembe kell venni azt is, hogy a termés mennyiségének és minőségének kialakításában a terhelésen kívül még számos igen fontos tényező is szerepet játszik. Az "optimális" rügyszám megválasztásakor ezért e tényezőket is figyelembe kell venni.
A terhelés megválasztásában szerepet játszó tényezők
Meghatározó a terhelés megválasztásában a fajta. Az ökörszabály úgy szól, hogy nagy fürtû fajtáknál, illetve termékeny klónoknál általában kevés; kis fürtû fajtáknál, kevésbé bőtermő klónoknál pedig viszonylag sok rügy szükséges négyzetméterenként. Figyelembe kell venni azt is, hogy az adott fajta mennyire érzékenyen reagál a terhelés növelésére. A Szürkebarát például csak komolyabb túlterhelésnél ad gyengébb minőséget. A másik végletbe tartoznak azok a fajták, melyek kifejezetten érzékenyek a terhelés növelésére. Ilyen például a Kékoportó. A harmadik csoportba azok a fajták sorolhatók, amelyeknél a kis hozamú években alig érezhető a metszés hatása, viszont a termésben gazdag évjáratokban a rügyterhelés hatása ugyancsak szembeötlő. E csoport egyik jeles képviselője a Rizlingszilváni.
Az előzőekből is következik, hogy szintén fontos tényező az évjárat. Az évjárathatásnak köszönhetően évről évre elérő lehet a rügyek termékenysége. Az ingadozások miatt ezért rendszeresen korrekcióra van szükség.
A tőkénkénti rügyszám kialakításával kapcsolatban meghatározóak a termőhely ökológiai adottságai. Közép-európai körülmények közt (- az itt termesztett fajtákkal -) például a kívánatos rügyterhelés 6 - 18 rügy/m2 közötti. A mediterrán medence országaiban ezzel szemben 3 - 6 rügy/m2 is elegendő lehet ahhoz, hogy akár 30 t/ha-t meghaladó termést szüreteljenek. Másként kell továbbá megválasztani a terhelést mélyrétegû tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású, illetve sekély termőréteg vastagságú, tápanyagban szegény, sülevényes talajon.
A terhelés megválasztásakor további szempontok figyelembe vétele is szükséges. A fás részek terjedelme, rügytermékenységet befolyásoló szerepe miatt figyelembe kell venni a mûvelésmódot. Nem szabad lebecsülni a választandó termesztéstechnológia (talajápolás, trágyázás, zöldmunkák) szerepét, a növény korát, egészségi állapotát sem. (Sokan például azt tartják, hogy a vírusos tőkék bizonyos szempontból előnyösek is lehetnek. Esetükben ugyanis az idős tőkékhez hasonlóan sokkal egyszerûbb a terméshozam visszafogásának megvalósítása anélkül, hogy vegetatív túlsúly alakulna ki.)
A tényleges terhelés meghatározása során tekintettel kell még lennünk a korábbi évek növekedésére, terméshozására és utoljára, de nem utolsó sorban a megcélzott minőségre is.
Összefoglalás
A metszés egyik fontos célja, hogy megteremtsük az egyensúlyt a szőlő vegetatív és generatív tevékenysége között. Ennek alakulását legegyszerûbben a termés mennyiségének (y) és a vesszőhozamnak (n) a viszonyával, az y/n hányadossal fejezhetjük ki. Optimális rügyterhelés esetén az y/n érték 4 és 8 között alakul. Ennél nagyobb értékek túlzott generatív tevékenységre, kisebbek pedig vegetatív túlsúlyra utalnak. A termőegyensúly felborulása esetén a túlterhelés, illetőleg az alulterhelés a jelei mutatkoznak. Az alulterhelés az előző évinél nagyobb tőkénkénti rügyszám meghagyásával kerülhető el. Túlterhelt tőkék esetében rövid metszési elemeket célszerû hagyni, így a tőke "erejét" kevesebb számú rügyre koncentráljuk.
Az optimális rügyterhelés meghatározása nem könnyû feladat, hiszen értéke tág határok között (3 - 18 rügy/m2) változhat. Megválasztásakor figyelembe kell venni többek közt az adott fajtát, az évjárathatást, a termőhely ökológiai adottságait, a választott termesztéstechnológiát, a tőkék korát és egészségi állapotát, a korábbi évek növekedését és terméshozását, továbbá a megcélzott minőséget.
Dr. Zanathy Gábor
Címlapkép: Getty Images
