Mindez azt erősíti meg, hogy takarmányra mindaddig szükség lesz, amíg az ember - kedvtelésből vagy az állati termékek előállítása céljából - állatot tart. Amennyiben az előbbiek nem bizonyítanák eléggé a takarmányok (a takarmányozás) fontosságát mind jobban racionálódó világunkban, akkor az egyik döntő érv az lehet, hogy a költségek 50-90 %-a (a technológiától, és az adott gazdasági környezettől függően) a takarmányokhoz köthető. Egy másik fontos érvcsoport pedig, ami napjainkban mind inkább létjogosultságot nyer, az ún. fenntartható mezőgazdasági termelés, ezen belül a biológiai diverzitás megőrzése, a vidéknek és a környezetnek nem csak a védelme (szükség szerint rehabilitációja), de fejlesztése is, és mindenek előtt a helyi lakosság részére, munkalehetőség biztosítása. Mindez, még ha némely esetben nem is teljesen egyértelmû, mégis inkább csak biológia (és egy kicsit érzelem, vagy mondhatni, egy kis elfogultság a szakmánk iránt). Van azonban a (sok esetben kegyetlen) valóság: az emberiség élelmiszer ellátása.
A Világélelmezési Csúcs (2002. június) és a Johannesburgi Föld Csúcs (2002. szeptember) számai szerint:

• A Föld népessége, az elmúlt 40 év alatt, évi 1,7%-os ütemmel, 3-ról 6 milliárdra nőtt;
  
• A népességnövekedés, a következő 30 évben kb. évi 1,1%-os lesz, és 2030-ra, eléri a 8,3 milliárdot;
  
• Eközben a táplálkozási színvonal javul: 1960: 9,8 MJ/fő/nap
  2000: 11,8 MJ/fő/nap
  2030: 12,8 MJ/fő/nap
  
• Az éhezők száma várhatóan 440 millióra csökken.
  
• A becslések szerint, 1993-hoz képest, 2020-ra, 120 millió tonnával nő a hús-, és 240 millió tonnával a tejigény.
  

Ez még nem minden, mert jelenleg 840 millió (ebből csak a Sahel övezetben 180 millió) ember éhezik a Földön, 25.000 hal éhhalált naponta, köztük évi 6 millió, öt évnél fiatalabb, gyerek!
Nehéz mindezt megértenünk, mert távol van tőlünk, de sajnos távol van a fejlett világ sorsát kezében hordozó, döntéshelyzetben levőktől is. Dúl a biokalózkodás, 40 éve folyik egy agresszív Dél→Észak/Kelet→Nyugat géntranszfer, és ezek kiegészülnek még néhány, a globalizálódáshoz tartozó, biológiai szempontból nem éppen ideális módszerrel. FAO egy programot igyekszik megvalósítani, aminek fő célja, egy az egész világra kiterjedő fenntartható agrár- és vidék-fejlesztés, melyben mobilizálni kívánják a mezőgazdaság, benne a növény- és állatgenetika tartalékainak feltárását, és azok optimális hasznosítását.
Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az EU-ban, és természetesen kicsiben, de hazánkban is, ugyanezen tendenciák figyelhetők meg. A takarmányok, a takarmányozás napi gyakorlatára vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy a családok mintegy 5,5-6,0%-a van közvetlen, mintegy 30-35%-a közvetett (lehet, hogy nem is tudja) kapcsolatban vele, és a lakosság 100%-a fogyasztja a takarmánnyal etetett állatok termékeit (még a szigorú vegetáriusnak is lehet kutyája/macskája, amit takarmányozni kell). Éppen ezért érthetetlen, hogy sok jó intézkedés mellett, hogyan születhet meglehetősen nagy számú, szakmailag megalapozatlan, gyakran kötelező érvényû előírás a takarmányozásra (és az állattartásra), amivel azután - mindenek előtt a média segítségével - a hozzá nem értő lakosságot, félreinformálni, ezzel befolyásolni, ijesztgetni, bizonytalanságban tartani, sőt megfélemlíteni lehet.
Mi a hazai helyzet illetve tendencia és mi várható? Röviden: gabonafelesleg és fehérje-takarmány hiány. Mondhatjuk úgy is, hogy 100 évvel ezelőtt ez volt (az akkori könyvek bizonyítják), jelenleg is ez van, és a közel-távoli jövőben is ez várható. Mind ez igaz annak ellenére, hogy

• az állatsûrûség (állatlétszám) jelentősen csökkent az utóbbi tíz évben (az 1. táblázat adatai szerint, mintegy 30%-kal kevesebb állatot tartunk, mint 100 évvel ezelőtt),
  
• a növénytermelés hatékonysága, még az ismert gondok ellenére is jobb, mint régen volt,
  
• az állattenyésztés hatékonysága szintén javult, és még a megnövekedett fehérjetakarmány import sem elégíthette ki a szükségletet.
  

Ahhoz, hogy hosszabb távon tisztán lássunk a takarmányok, a takarmányozás világában, tudnunk kellene a várható igényeket, de senki sem ismer olyan embert, aki ezt ma meg tudná mondani. Miért nincs ilyen? Mert minden labilis. Az EU-ba való belépés előtt állunk, egy csomó EU jogszabálynak és egyéb szabályozásnak meg kell felelnünk. Most kezdjük megismerni a sokat emlegetett kvótákat (pl. a tejtermelésben nagyon kemény limit várható, tehát potenciálisan - de kényszerből - tej szabadulhat fel takarmányozási célra) és az esetleges támogatásokat (pl. várható, hogy a sertéshús-termelést teljesen piaci alapokra helyezik, tehát semmi féle támogatást nem fognak adni ennek az ágazatnak). Tudunk már egy csomó mindenről, főként hogy mit nem lehet: antibiotikum, gyógyszer, kemikália, kristályos aminosav (?), állati eredetû fehérje, GMO, és az egyik legújabb, hogy konyhai moslék sem, stb. Viszonylag kevesebbet tudunk az állatvédelemmel (az animal welfare-rel) kapcsolatos előírásokról, pedig azoknak is bőven lehet/van „takarmányozási” következménye. Mindezek ellenére van mit tennünk a takarmány/takarmányozás területén, mert egy igen csak szerteágazó területről van, amire talán sokan nem is gondolnak.
Miért van szükség takarmányra? (Pontosan ugyanez a kérdés élelmiszerekre is feltehető, és az adandó válaszok is gyakorlatilag azonosak lesznek!). Azért, hogy az állatok táplálóanyag szükséglete fedezhető legyen, egy adott életszakasznak vagy a termelési célnak megfelelően. Az már egy külön igénypont, hogy mindezt ne csak gazdaságosan, hanem úgy tegye lehetővé, hogy röviden fogalmazva, az élelmiszerbiztonsági kockázat a lehető legkisebb legyen.
Mi kell ehhez? Emberi tudás, akarat és becsület! A takarmány minden grammjában koncentrálódnia kell annak az ismeretanyagnak, amit a takarmányról tudunk és az azt elfogyasztó állatokról, valamint annak a többnyire törvényi előíráshalmaznak, aminek az adott körülmények között meg kell felelni, hogy a terméket értékesíteni/elfogyasztani lehessen. Ne legyen gondatlanság, hamisítás és csalás.
A takarmány/takarmányozás vertikum fontosabb részei: takarmánytermesztés/gyártás/vásárlás → szállítás → tárolás → feldolgozás (hőkezelés, aprítás, keverés, granulálás) → tárolás → szállítás → takarmányozás (etetés).
Ez az egyszerûnek látszó technológiai sor hihetetlenül sokrétû, rendkívül sok és sokféle képzettségû embert foglalkoztat, több ágazat együttmûködésére tart igényt, illetve sok ágazatnak biztosít, sok esetben jelentős mennyiségû feladatot, miközben, az abban részt vevők sokszor nem is realizálják, hogy munkájuk, munkahelyük a takarmányágazat (helyesebben a mezőgazdaság valamely ágazatának) lététől, sikereitől függ. A nemzetközi szakirodalom, az ilyen jellegû összefüggést agrobusiness-nek (agrobiznisznek) nevezi, melynek részeit, a teljesség szinte áttekinthetetlenül széles köre miatt, csak a legfontosabb elemeket kiemelve, röviden, az alábbiakban lehet összefoglalni:

• A szabályozás: ide tartoznak a hazai (és az EU) törvények (EU irányelvek): takarmánytörvény (Vhr. és Magyar Takarmány Kódex), állategészségügyi-törvény, élelmiszertörvény (Élelmiszerkönyv), és az ide kapcsolódó egyéb törvények (pl. állattenyésztési-, környezetvédelmi-, tûzvédelmi-, munkavédelmi- valamint az állatvédelmi törvények).
  
• A hatóságok: különböző szintû engedélyezések, ellenőrzés
  
• A fejlesztéssel kapcsolatos tevékenységek: szaktanácsadás → K+F → belső minőségellenőrzés → minőségbiztosítás (HACCP, ISO, TQM, stb.) → partnerkapcsolatok (PR)
  
• Közgazdasági tevékenységek (belső és/vagy külső): üzemirányítás → könyvelés → cash flow/pénzforgalom → tőzsde → banki ügyletek → vám ügyek → stb.
  
• Kereskedelem: külkereskedelem (export ill. import) → belkereskedelem (nagy- és kiskereskedelem)
  
• Szállítás/logisztika: üzemen belül (mobil → (kis)teherautók és targoncák; valamint stabil → szalagok, felhordók, stb.) → üzemen kívül (szárazföldi → közúti és vasúti, valamint vízi → folyami és tengeri)
  
• Infrastruktúra: elektromosáram → földgáz → víz → csatorna → telefon (internet, e.mail) - belső elektronikai hálózat (számítástechnika)
  
• Kapcsolódó iparágak:
  
  • Vegyipar: növényvédelem → mûtrágya → üzemanyag → adalékanyagok (gyógyszerek, aminosavak, ásványianyagok, vitaminok, egyéb anyagok)
    
  • Fermentációsipar: élesztők → adalékanyagok (gyógyszerek, aminosavak, vitaminok, egyéb anyagok)
    
  • Gépipar: gyártó/termelő gépek → szállítóeszközök → tárolók → automatizálás/elektronika
    
  • Építőipar: utak → épületek (magas és mélyépítés)
    
  • Bányaipar: ásványianyagok (mész, só)
    
  • Könnyûipar: csomagolóanyagok (papír, mûanyag, stb.) → nyomtatás
    
  • Élelmiszeripar: melléktermékek (növényolajipar: pl. extrahált darák → malomipar: pl. korpák → szeszipar: pl. élesztők) → állati fehérjék (tejipar: pl. tejpor)
    
• Érdekvédelem: dolgozói → Magyar Gabonafeldolgozók,

Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetsége
Figyelemmel az előbbiekre, és még egyszer visszatérve arra, hogy mi várható, néhány történést valószínûsíteni lehet. Ezeket két nagy csoportra lehet osztani. Az elsőbe a szakmai, a másodikba a politikai (kereskedelem-politikai) meggondolások tartozhatnak.
Szakmai szempontok alapján, a takarmányozás intenzív K+F tevékenysége miatt, elsősorban az állatok szükségletének a pontosítása várható, hiszen ez feltétele az élelmiszeripar (a kereskedelem „divatszerû” igényei) és a humán táplálkozástudomány (pl. az ún. funkcionális élelmiszerek iránti igénye), valamint a környezetvédelem (nitrogén és foszfor terhelés csökkentése) által megfogalmazottak teljesítésének. Új vagy újnak tekinthető takarmányforrásokat kell találni a kitiltottak helyett, ez azonban a növénynemesítőknek, a gyártmányfejlesztőknek, sőt esetenként a (kül)kereskedőknek is feladatot fog jelenteni.
Nehezebb felbecsülni a politikai meggondolások várható irányait. Ami biztosnak látszik, hogy tudományosnak látszó, experimentásilsan egyáltalán nem ellenőrzött, de hangzatos ötletek alapján, váratlan intézkedések fognak születni (lásd az indokolatlan, teljes állati eredetû fehérje stop). Ezekben az esetekben a korrekt, tudományos érvelés eredménytelensége valószínûsíthető. Öt-tíz éven belül várható, az EU - USA, EU - Új Zéland, EU - Dél-Amerika viták sok meglepetéssel teli megoldódása. Már most hírlik, hogy a GMO fajták exportja helyett, azok otthoni (energia forráskénti) felhasználására indítanak milliárdos nagyságrendû programot az USA-ban. Az EU-ban, és nekünk itthon is, át kell gondolni a mezőgazdaság mûködtetését. Ehhez meg kell nyerni nem csak a döntéshozókat, hanem mindenkit. Meg kell értetni velük, hogy az élelmiszertermelés nem csak a mezőgazdaságban dolgozók ügye, hanem az egész országé, hogy nem csak az abban dolgozók munkahelye függ az ágazat sikerétől vagy sikertelenségétől, hanem nagyon sokaké. Az állati termékek előállításában a takarmányozásnak kiemelkedő szerepe van, mert hiába a legjobb fajta, a legjobb tartástechnológia, a legjobb állategészségügyi helyzet, ha takarmány rossz minőségû, ha nem elégíti ki az állatok szükségletét, ha csak rossz transzformációval (tehát drágán) értékesül.
A lehetőségek adottak, a kihasználásukhoz, reményeink szerint, a magyar szakemberek tudása elegendő lesz.

Dr. Gundel János

Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, Herceghalom

1. táblázat
Állatsûrûség 1895 és 1999 között
(KSH, Laczkáné és mtsai, 2000)
Év Számosállat/100 ha 1895 39,5 1923 32,8 1938 34,7 1942 43,2 1945 16,8 1955 42,4 1984 45,7 1990 38,1 1997 22,2 1999 23,2

1. táblázat
Állatsûrûség 1895 és 1999 között (KSH, Laczkáné és mtsai, 2000)
Év	Számosállat/100 ha
1895	39,5
1923	32,8
1938	34,7
1942	43,2
1945	16,8
1955	42,4
1984	45,7
1990	38,1
1997	22,2
1999	23,2