AGRO+MASHEXPO - rövid összefoglaló

Agro Napló
Minden jellemzõjében csúcsokat döntött a Budapesti Vásárközpontban február 19-22. között 22. alkalommal megrendezett AGRO+MASHEXPO Nemzetközi mezõgazdasági és mezõgép kiállítás. A szakmában jegyzett valamennyi szervezet egyetértésével megújított, az EU-s elvárásokat is kielégítõ rendezvényen ez alkalommal 182 kiállító, több mint 17.000 m²-en mutatta be kínálatát a tavalyinál 30 %-al nagyobb, 20.000 fõt meghaladó látogatóközönségnek.
A kiállításra a hazaiak mellett Ausztriából, Fehéroroszországból, Csehországból, Franciaországból, Törökországból és Ukrajnából érkeztek kiállítók.

Az idei az utolsó teljes év az Európai Uniós csatlakozást megelőzően. Ezért is fontos a mezőgazdaságban tevékenykedő szervezetek és gazdák számára - ahogy Németh Imre földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hangsúlyozta -, hogy a tavalyi évhez képest 30 %-al megnövekedett a technológiai felzárkózást segítő gépvásárlási támogatások összege és ilyen célokra összességében több mint 100 milliárd forintot költhetnek a gazdálkodók.
A kiállítás fentiekben jelzett mérete is azt igazolja, hogy az idei évben a gyártók és forgalmazók minden eddiginél szélesebb termékpalettával álltak a vásárlók rendelkezésére és rajtuk nem múlhat, hogy a gazdálkodók teljesen kihasználják az ez évi támogatási keretet és csökkenhessen a technológiai lemaradás.

Ebben az évben is adták át az Agro+Mashexpo Nagydíjakat. A Nagydíjak odaítéléséről az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet szervezésében összeülő zsûri döntött. A három győztes a New Holland TM 190 nehéz univerzális traktor, a Super Komfort tehénistálló és a Komondor 520 univerzális mulcs (talajtakaró) kultivátor.

A kiállítás idején és ahhoz kapcsolódóan több száz szakember és látogató részvételével tartottak kísérő programokat: Fórumot a 2003. évi támogatásokról, az EU csatlakozás feltételeiről, tájékoztató rendezvényeket a Nemzeti Földalapról és birtokpolitikáról, a nemzeti agrárfejlesztési programról, a mezőgazdaság gépesítési feladatairól; konferenciát a mezőgépgyártás és kereskedelem kérdéseiről, a mezőgazdaság EU csatlakozás utáni lehetőségeiről.

A Hungexpo Rt. megbízásából egy piackutató cég megkérdezést és felmérést végzett a résztvevők körében, melynek értékelése arról tanúskodik, hogy mind a kiállítók, mind a látogatók elégedettek voltak a rendezvénnyel és a jövő évi Agro+Mashexpo-n a kiállítók 92 %-a, a látogatóknak pedig 93 %-a részt kíván venni. A kiállítás szakmai programjai közül a Fórum színpad rendezvényei voltak a legnépszerûbbek.

A kiállítók és látogatók kívánságával egyetértésben 2004-ben újra februárban megrendezésre kerül az Agro+Mashexpo kiállítás .

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?