Aloe Vera - az emberek és állatok egészsége érdekében

Agro Napló
Bizonyára már sokan hallottak az Aloe Vera gyógynövényrõl, de annak pozitív hatásairól és felhasználási lehetõségeirõl már kevesebben.
Legnagyobb termőhelye az Amerikai Egyesült Államok, Mexikó, Texas, Dominikai Köztársaság. A növény, bár kaktuszra emlékeztet, mégis a liliomfélék családjába tartozik. 80-100 cm-esre nő meg, négy év alatt fejlődik ki teljesen. Hazánkban is fellelhető, de az éghajlat miatt fejletlen marad, így nem tartalmazza azokat az anyagokat, amiket az eredeti. Vigyázzunk is, hiszen az aloénak nagyon sok faja van, ebből négy nem ártalmas az egészségre, ezek közül pedig a Barbadensis Miller az, amelyik kifejezetten gyógyító hatásáról ismert.

Hosszú ideig csak azok a szerencsés emberek használhatták, akik a termőhely közelében éltek, hiszen a vastag, húsos levél letörését követő 8 órán belül elveszíti gyógyerejét. Hasonlóan a félbevágott almához, megbarnul, használhatatlanná válik. 1978-ban sikerült tíz év kutatómunka eredményeként stabilizálni az értékes gélanyagot, amit szigorú titokként őriznek. Ennek köszönhetően a világ sok országába eljuthat bárkihez.

Már ősidők óta ismerték és használták az emberek. Magyarországra csak 1997-ben jutott el, de ez a rövid idő alatt óriási népszerûségre tettek szert az Aloe Vera géljéből készült termékek.

Ugye mindnyájan tudjuk, hogy az utóbbi 30-40 év alatt annyira megszennyeztük a környezetünket és ezzel együtt az élővilágunkat, ezalatt értem az emberi, állati és növényi szervezeteket, hogy valamit haladéktalanul tennünk kell. Soha nem látott iramban nő a szív- és érrendszeri, a daganatos, az allergiás és még számos megbetegedésben szenvedők száma.

egyre több az olyan probléma, amivel régen nem is találkoztak. A növényeinkkel sincs minden rendben, hiszen gyümölcsöseink, zöldségeskertjeink sem az igaziak már, túl sok erőfeszítés árán tudjuk csak megtermelni a szükségleteket.

A különféle ételszínezékek, adalékanyagok, állagjavítók jelen vannak a mindennapi élelmiszereinkben, nem tudjuk kikerülni őket. A szintetikus gyógyszerekre is szükség van, bár köztudott a sok-sok káros mellékhatás. A levegő szennyezettségéről is egyre többet hallhatunk. Ezek az anyagok külön-külön is ártalmasak, együttvéve pedig kifejezetten veszélyesek. A legyengült szervezet védtelenné válik a betegségekkel szemben. Gondoljunk csak az allergiára. Régen is volt virágpor, mégsem volt ennyi pollenallergiás ember. Nem a virággal van a baj, hanem az immunrendszerünkkel.

Mit tehetünk hát? Éljünk a lehetőséggel, amit az Aloe Vera nyújt nekünk. Segítségével kitakaríthatjuk a bélrendszerünket, nagyobb felszívódási felületet biztosítva a tápanyagoknak, vitamin- és ásványi anyagoknak. A szükséges gyógyszerek hatásfokát ezzel javíthatjuk, sőt a mennyiségüket csökkenthetjük, természetesen az orvossal együttmûködve.

Hazánkban már több mint kétezer orvos ismeri, elismeri és használja mindennapi munkájában az Aloe Vera termékeit. Ugye nem mindegy, hogy egy súlyos cukorbetegség esetén 20 százalékkal kevesebb inzulint kell beadni naponta? Vagy a régóta fennálló gyomorsav-túltengés elmúlik a görcsökkel együtt és nincs már szükség a savlekötők szedésére. Enyhíti a visszeres lábak fájdalmait, felgyorsítja a sebek gyógyulását, gomba-, baktérium- és csíraölő hatásának köszönhetően rendkívül széles a felhasználhatóság skálája.

Nem az Aloe Vera a csodanövény, hanem az emberi szervezet a csodálatos. Ne szalasszuk el ezt a természet adta lehetőséget. Használjuk ezeket a termékeket. Adjunk esélyt a szervezetünknek arra, hogy úgy mûködhessen, ahogy kell.



Az állatgyógyászatban is egyre jobban elterjed, ezzel kizárható a placebóhatás, hiszen a beteg állatnak nem tudjuk megmagyarázni, hogy a termék mûködni fog, mégis látványos a gyógyulás. Mivel vérzés-, fájdalom- és gyulladáscsökkentő is egyben, gyors segítség pl. a kutya sérült füle, vagy a cica mélyen felhasadt talpa esetén is. És sorolhatnám a tapasztalatokat, de inkább törekedjünk arra, hogy minél többen használjuk az egészségünk érdekében.

Tegyünk ennyit magunkért, a gyermekeinkért, állatainkért.



Az ismertetőt összeállította és a készítményekkel kapcsolatos kérdésekre szívesen válaszol:



Szabadosné Mikus Emese

06-20-94-76-777
Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?