A fehérjéket az élő szervezet a táplálékkal veszi magához, a húsevők a hússal, a növényevők a növényi fehérjét, a mindenevők pedig vegyesen. A kérődzők egy speciális csoportot képviselnek, mivel csak növényi fehérjét fogyasztanak, de az előgyomrokban jelen lévő mikrobális fermentáció hatására olyan kiváló minőségû és aminosav garnitúrájú fehérje jut az emésztőrendszer további szakaszába, amely felér a legjobb minőségû állati fehérje aminosav garnitúrájával is. De most maradjunk a monogasztrikus állatoknál. A gyomorba jutott fehérje emésztése már itt megkezdődik a sósavas pepszin hatására, ahol a fehérje eredetétől és minőségétől függően eltérő ütemben polipeptidekre bomlanak. Ezt követi a vékonybélben aktivizálódó hasnyálmirigy enzimek, a tripszin a kimotripszin és az elasztáz fehérjebontó tevékenysége, amely enzimek a pepszin által már bontott fehérje származékait kisebb peptidekre és aminosavakra bontják. Fehérjeemésztés a mikrobiális enzimhatás következtében a vastagbelekben is folyik, és részben a vékonybél emésztetlenül ide jutott kevés fehérje, másrészt a szétesett baktériumok fehérjéire terjed ki. Ebből a folyamatból származó aminosavakat az állat már nem tudja hasznosítani, mivel a vastagbélben már csak folyadék felszívás van.
Az mindenki számára ismeretes hogy a fehérjeláncokat aminosavak építik fel az adott fajra jellemző sorrendben. A sertésnek 10 esszenciális, és 10 nem esszenciális aminosava van. Az aminosavak minden esetben tartalmaznak nitrogéngyököt, és változatos felépítést mutatnak. Az állati szervezet a 10 esszenciális (nélkülözhetetlen) aminosavat képtelen előállítani, így a takarmánnyal kell felvennie. Jelen ismereteink szerint a receptúrák összeállításánál a lizinre, metioninra, a treoninra és a triptofánra kell fokozottabban odafigyelnünk. A nem esszenciális aminosavakat a sertés képes a szervezetében előállítani glükózból, metabolitokból és egyéb nitrogénforrásokból. A fehérjeszintézis színhelye a sejten belül a riboszómákon van, és az RNS-ek (messenger, transfer, ribosoma) segítségével történik a DNS egy szakasza alapján. Ez egy szigorúan szabott folyamat, amelyben az aminosavak nem helyettesíthetik egymást és a sorrend szigorúan szabott (a fehérjelánc mindig metioninnal kezdődik). Ha valamely esszenciális aminosav az adott időben a fehérjeszintézis helyén nincs jelen, akkor a fehérjeszintézis leáll, és hiába hozzáférhető a lánc további építőelemei, nem képződik újabb fehérjemolekula. Ha nincs fehérjeszintézis akkor nincs izomépítés sem, és az aminosavak energiatermelésre használódnak fel. Természetesen ez egy erősen elsarkított példa, mivel az aminosavak a vérből kerülnek ide egy speciális kötő és szállító RNS segítségével, ahová a bélből való felszívódás után kerülnek, és szabad aminosavként pár óra hosszat hozzáférhetőek.
Ha az aminosavakat említjük a sertés takarmányozásnál, akkor mindenki a lizinre asszociál először. Ennek két nagyon fontos oka van. Egyrészt az izom és egyéb szövetekben a lizin koncentráció relatíve magas (7% körüli), másrészt számos alapanyag - ami fontos a sertéstakarmányozásban - alacsony lizintartalommal rendelkezik. A gabonáknak köztudottan alacsony a lizintartalmuk, például a kukorica 0,25% körüli lizint tartalmaz, ami kevesebb mint egy harmada egy negyede az ajánlott lizin szintnek a hízósertésnél. A búza és az árpa lizinszintje magasabb mint a kukoricáé, (0,35-0,4%) de ez még mindig elmarad a követelt szinttől. Tehát a sertéstápokban mindenképp plusz aminosavakat kell bevinnünk, vagy fehérjehordozókkal (szója, halliszt stb.) vagy szintetikus aminosavakkal.
Az aminosavaknak a sertéstápokban három fő ismérvük van. Az első a mennyiségük, a második az egymáshoz viszonyított arányuk, és a harmadik - főleg a szintetikusokra vonatkozik – a minőség. A mennyiségre vonatkozó ajánlásokból valószínûleg már sokat látott a tisztelt olvasó, de azért én is bemutatok egy általam jónak tartottat. (2.sz. ábra) Ezek az értékek egy magas genetikai potenciállal bíró állományra vonatkoznak.

Az egymáshoz viszonyított arány megállapításánál általában a lizint veszik alapul, és azt mutatja meg, hogy 100 egység lizinre vonatkoztatva hány egység egyéb esszenciális aminosavat kell az adott korcsoport tápjainak tartalmaznia ahhoz, hogy az állat a genetikai maximumát ki tudja használni, és a nitrogénürítés a legkisebb legyen. (3.sz. ábra) Ezt nevezik az ideális aminosav elvének, amely elv hátránya, hogy az életkor és a genetika erősen befolyásolja. Tehát minden korcsoport és genetika számára más és más aminosav szintû és garnitúrájú tápsorokat kell alkalmaznunk. Elvileg az optimális aminosav szintek és ideális aminosav elv alkalmazásával lehet legolcsóbbá tenni a sertéshízlalást, és emellett minimálisra csökkenteni a környezetvédelem szempontjából egyre erősebben jelentkező értéket, a kiürített nitrogén mennyiségét.

Ideális aminosav arányok 60-100 kg közötti hízósertéseknél a lizinhez viszonyítva

A szükséglethez mérten a legkisebb mennyiségben előforduló esszenciális aminosavat limitáló aminosavnak nevezzük. Ezt gyakran hasonlítják a Liebig-féle hordódonga elvhez, amely szerint a legalacsonyabb donga limitálja a beletölthető folyadék mennyiségét. Ez igaz a fehérjeszintézisre is mint már az elején említettem, tehát a rendelkezésre álló aminosavak közül a fehérje lánc szintézisekor hiányba kerülő aminosav lesz a limitáló. Beszélhetünk első, második vagy harmadik limitáló aminosavról, ha az első, második aminosav szükséges mennyiségének kielégítése után relatíve hiányba kerülő következő aminosavra gondolunk. (4.sz. ábra)

LIMITÁLÓ AMINOSAVAK

A gabonák, mint az elején említettem relatíve szegények esszenciális aminosavba, amelyet nekünk a fehérjehordozókkal kell ellensúlyoznunk. A főbb fehérjehordozók elsődleges limitáló aminosavát mutatom be az 5.sz. ábrán.

Fehérjeforrások az első limitáló aminosav

Ha ezen adatokat összevetjük az előző táblázattal, akkor jól látszik, hogy egy gabona + fehérjehordozó párosításból ha aminosav pótláson kell gondolkodnunk akkor a lizinhez metioninhoz, treoninhoz és a triptofánhoz kell nyúlnunk. Ezen aminosavakat szintetikus formában is meg tudjuk vásárolni, igaz hogy a treonin és triptofán széles körû felhasználásának az ára szab határt. A jövőben egyre jobban el fognak terjedni a szintetikus aminosavak, és valószínûleg az áruk is egyre kedvezőbb lesz. A fehérjeszintézis tárgyalásánál nem szabad megfeledkeznünk arról a tényről, hogy a fehérjeszintézis egy energiaigényes folyamat. Az energiát a sertés szervezete vagy a táp táplálóanyagainak, vagy a saját testtartalékainak a bontásából tudja kielégíteni. Normális esetben a második esetet el is felejthetjük, így én is csak az első esetet vizsgálom meg. A takarmányok nitrogénmentes kivonható anyagát és zsírtartalmát fordítja az állat általában energiatermelésre. A sertéstakarmányok esetében emészthető (DE) vagy metabolizálható (ME) energiatartalommal számolunk. Az energia:fehérje arány megadásakor a szakemberek a tápok Lizin:ME arányát adják meg. (6.sz. ábra)

Lizin:ME arány

Ha valaki veszi a fáradságot és utánaszámol annak, hogy tápszinten ez mennyi additív energiahordozó hozzáadását jelenti, akkor az arra a következtetésre fog jutni, hogy egy kukoricára és szójára alapozott receptúrasor alkalmazásánál 50-60kg-os élősúlyig bele kell tenni a növényi olajokat és/vagy állati zsírokat – természetesen csökkenő mennyiségben. Ezen terjedelem arra volt csak elegendő, hogy az aminosavak jelentőségét érzékeltessem a tisztelt olvasóval, de arra nem, hogy a mélyebb rejtelmeibe bevezessem. Már évek óta ígérem azt az időt, amikor a takarmányok nyers fehérje tartalma másodlagos lesz az aminosav garnitúrával szemben a telepi receptúrák optimalizálásakor, de sajnos ezen időszak még most sem jött el, talán majd jövőre…