Az oszlopok vízszintes összekötése akácléccel, karámfával, valamint sima vagy szögesdrót huzallal történhet. (Font drótháló alkalmazása nem szükséges.) Mind a lécek, mind a drót alkalmazása esetén célszerû, ha ezekből 3-5 sort alakítunk ki. Az alsó dróthuzal vagy léc a talajtól mintegy 30 cm magasságra legyen, annak érdekében, hogy a borjak ne tudjanak kibújni alatta. A felsőt pedig legcélszerûbb a talajtól 140 cm-re elhelyezni. Ennél magasabb kerítésre nincs szükség.
A drót használata esetén az adott hosszúságú kerítés kevesebb oszloppal, így kisebb költséggel megoldható, mivel az oszlopokat az említetteknél távolabbra (3-4 m) helyezhetjük el. Dróthuzalos kerítés esetén elfogadható megoldás az is, ha az előbbieknél vékonyabb oszlopokat alkalmazunk (pl. 8x5-8 cm). Célszerûbb és stabilabb azonban a kerítés, ha minden harmadik-negyedik oszlop vastagabb. A kerítés kialakítása során ügyelni kell arra, hogy a dróthuzal kellő feszességû legyen. A stabilitás érdekében azok végén, illetve a törésekben lévő oszlopokat indokolt oldalt is kitámasztani.
A kerítést viszonylag könnyen elkészíthetjük. Laza talajban a kihegyezett oszlopokat kézi erővel is könnyen leverhetjük. Jó megoldás, ha a talajba lyukat fúrunk, az oszlopot abba helyezzük, majd körbedöngöljük. Kötöttebb talajban az oszlopokat a traktor hidraulikája segítségével nyomhatjuk a földbe.
Kapuk
A legelő, illetve karámszakaszok elhatárolását szolgáló kerítéseken kapukat kell kialakítani. Ezek teszik lehetővé az állatok egyik szakaszról a másikra történő áthajtását, illetve a jármûvek közlekedését. Az állatok könnyebb áthajtása és a gépi munkák érdekében legcélszerûbb 5 m szélességû kapukat készíteni.
Lehetséges főbb kapumegoldások az alábbiak:
Sodronykötél kapu. Ilyen kapu készítése során két, mintegy 1,4 m hosszú lécet 4-5 sor sodronykötéllel összekötünk. Ha ezt felállítjuk és rögzítjük, máris kész a kapu. A zárás érdekében az egyik lécet az egyik kapuoszlophoz fixen rögzítjük. A másik végét pedig kampóval vagy dróttal erősítjük a másik kapuoszlophoz. Kinyitáskor a nem fixen rögzített lécet egyszerûen kiakasztjuk és a kaput a kerítésnek fordítva oldhatjuk meg az átjárást.
Szerfa kapu. Ez a kapumegoldás tulajdonképpen három szerfa, amelyek egyik vége egymás fölött különböző, pl. 30-40, 60-80, 90-110 cm magasságban az egyik kapuoszlophoz vaspánttal rögzített úgy, hogy az elfordítható legyen. A másik végét a másik kapuoszlopon elhelyezett „L” alakú gömbvas tartóba akasztjuk, így zárjuk.
Deszkakapu. Ez tulajdonképpen a kapuoszlopokra rögzített két félszárnyú kapu. A kapuszárnyak négy szál 15 cm széles deszkából, átlós merevítővel készülnek. A kapu a két kapuszárny találkozásánál tolólemezzel, vagy függőlegesen elfordítható léccel zárható.
Idomacél kapu. Annyiban hasonlít az előbbihez, hogy ez is két félszárnyas kapu. A különbség az, hogy ez nem deszkából, hanem zárt szelvényû vagy „L” szelvényû idomacélból készül.
Texasi kapu. Ez tulajdonképpen egy, a kapuoszlopok közötti 1 m széles akna, amit vashenger, fa- vagy betongerendákkal fednek le úgy, hogy a gerendák, illetve a csövek között réseket hagynak. A rések miatt az állatok a kapun nem mennek át, a gépjármûvek viszont könnyen közlekedhetnek.
Villanypásztor
A villanypásztor alkalmazása a fix kerítéssel szemben azzal az előnnyel jár, hogy szabadon telepíthető. Segítségével a legelőszakaszok nagysága könnyen változtatható, újabb szakaszok alakíthatók ki. E megoldást használhatjuk alkalmi legelők esetében is, például kukoricatarló legeltetése esetén. Hátránya, hogy a telepítés munkaigényes.
Jó megoldás, ha a fix kerítést villanypásztorral kombináljuk. Ilyenkor a legelőterületet vagy annak bizonyos szakaszait kerítéssel vesszük körül, ezeken belül a kisebb szakaszokat pedig villanypásztorral alakítjuk ki. Ily módon nagyobb legelőterületeken is könnyebben megoldhatjuk a szakaszos legeltetést.
Mind a fix kerítéssel, mind a villanypásztorral körülvett szakaszok nagyságát körültekintően kell meghatározni. Tekintettel kell lenni a helyi adottságokra, a legelő nagyságára, minőségére, hozamára, továbbá az együtt tartani kívánt állatcsoport nagyságára. 200-250 tehén az a maximális létszám, amely jól áttekinthető, kezelhető.
Központi gyûjtő-kezelő karámrendszer
A húsmarhákat különböző okok miatt válogatni szükséges, illetve bizonyos kezelések (oltás, körmözés, vérvétel, inszeminálás, vemhességvizsgálat stb.) elvégzését is meg kell oldani. E munkákat a kötetlenül tartott állatok esetében a szakszerûen kialakított központi karámrendszer nagymértékben megkönnyíti. A karámrendszer segítségével az állatokat kisebb területre terelhetjük, zsúfolhatjuk, illetve tetszés szerint válogathatjuk őket. E célra különböző, jól méretezett, házilag is könnyen kivitelezhető, kapukkal ellátott karámrendszer alkalmas. Ezekben az állatokat egy folyamatosan szûkülő karámba tereljük, ahol egyszerre csak egy állat haladhat át. Innét két kijáratot nyitunk, és csiki-csuki kapu segítségével bármelyikbe terelhetjük az állatokat. Néhány karámrendszer-megoldás alaprajzát a 7.1., 7.2., 7.3., 7.4., 7.5. ábra szemlélteti.
7.1. ábra. Központi gyûjtő és kezelő karám 50-100 tehén részére
7.2. ábra. Központi gyûjtő és kezelő karám nagyobb létszámú állományra (AGROBER 1979)
7.3. ábra. Kezelő folyosó
7.4. ábra. Válogató karámrendszer, kezelőfolyosó sematikus ábrázolása (Nagy Z-né nyomán, 1987)
7.5. ábra. A válogató karámrészek átjáróinak kialakítása (Nagy Z-né nyomán, 1987)
A gyûjtő-kezelő karámrendszert a legelőközpontban, illetőleg a szálláshelyhez közel célszerû kialakítani. A szóban forgó karámrendszer központi elhelyezésére azért indokolt törekedni, hogy az állatok kezelése, válogatása bármikor könnyen elvégezhető legyen.
Az említett munkák végzése során az állatokat először a gyûjtőkarámba hajtjuk. E karámot úgy célszerû méretezni, hogy benne egy állatra 4-5 m2 alapterület jusson. Indokolt e karámban kisebb részt leválasztani, hogy kisebb létszámú csoport további elkülönítésére nyíljon lehetőség.
A gyûjtőből egy szûkítő karámon keresztül az állatok a szorítófolyosóba, innét a kezelőfolyosóba kerülnek. A szorítófolyosó elején a válogatás érdekében kettős kaput célszerû elhelyezni, ennek segítségével azokat az állatokat, amelyeket a kezelőfolyosóban nem akarunk áthajtani itt könnyedén kiválogathatjuk. A szorító-, illetve kezelőfolyosó szûk karámrész, ami a válogató karámhoz csatlakozik. A rajta egyesével áthaladó állatok keresztrudak segítségével a folyosó különböző szakaszain megállíthatók. A folyosó készülhet fából vagy fémből. Oldalfala lehet hézagos, mint a karám, illetve folyamatos, zárt. Mivel ez a karámrész nagyobb igénybevételnek van kitéve, fontos követelmény, hogy a kerítéseknél erősebb, tartósabb kivitelû legyen. Az oszlopokat ezért célszerû 2,5 m távolságra elhelyezni. A kezelőfolyosót úgy kell kialakítani, hogy keresztrudak könnyen behelyezhetők legyenek, amelyekkel az állatok előtt és mögött a folyosó lezárható. A kezelőfolyosó lehet függőleges falú, amely belül 65-75 cm szélességû. Előnyösebb azonban az olyan kezelőfolyosó, amely alul keskenyebb, 45-50 cm, felül pedig szélesebb, 65-75 cm. Az ilyen folyosóban a borjak nem tudnak megfordulni, de a tehenek kényelmesen közlekedhetnek. Fontos, hogy a terelő, kezelő folyosó belső felülete sima legyen, hogy az állatokon sérülést ne okozzon és a szarvuk ne akadhasson be.
A kezelőkarámban helyezzük el a nyakszorítós kalodát, ami lehetővé teszi, hogy az állatokat a különböző kezelési munkák elvégzésének idejére rögzítsük. E kaloda fából és fémből egyaránt készülhet. A kaloda elején helyezzük el a nyakszorító keretet, aminek segítségével az állatok nyakát befogjuk. Célszerû továbbá a kalodát különböző hevederekkel is ellátni, amelyek segítségével az állatokat a körömápolás és egyéb kezelés érdekében megemelhetjük. Beépíthetünk speciális körmöző kalodát is. Jó szolgálatot tehet továbbá a döntőkaloda. Fontos tartozék a fürösztő medence, ami a folyosóhoz csatlakozhat vagy annak a részét képezi.
A kezelőkarám tartozéka továbbá a folyosóba beépített mérleg, ami az áthaladó állatok testsúlyának mérését teszi lehetővé. Különböző mérleget építhetünk be. Legcélszerûbben azok használhatók, amelyeknek be- és kijárati ajtajai kívülről könnyen nyithatók, illetve csukhatók.
A kezelőfolyosón áthaladó állatok osztályozó karámba kerülnek. Célszerû legalább négy ilyen karámot kialakítani, ahol a vemhes, illetve üres teheneket, a bika- és az üszőborjakat a legelőre való kiengedésig vagy az elszállításig elkülönítve tarthatjuk.
A karámrendszerhez csatlakozik az állatrakodó, ami lehet beépített és mozgatható. A stabil rakodó mintegy 3,6 m hosszú, 1,35 m széles. Készülhet állandó és változtatható magasságú (0,6-1,2 m) kivitelben. A rakodó oldalfalai lehetnek fából, acélcsőből. Leghelyesebb, ha az állatok jármûre történő felvonulását szolgáló középső rész padozata döngölt agyag, esetleg gyeptéglával kirakható. A mobil rakodók kerekeken guruló, vontatható kivitelben készülnek. Az ilyen berendezés rendszerint 3,6 m hosszú, 0,9 m széles, 1,2 m magas.
A kezelő karámrendszerrel kapcsolatban az alábbi fontosabb követelmények fogalmazhatók meg:
Dr. Szabó Ferenc
Címlapkép: Getty Images
