- Ha az istállótrágya értékét főként a tápanyag-szolgáltató képessége határozza meg, szükség van-e egyáltalán istállótrágyára, nem helyettesíthető-e az teljes egészében mûtrágyákkal?
- Fenn lehet-e tartani tartósan a talaj termékenységét állat nélküli gazdálkodásban?
- A jelenlegi ismereteink alapján a felmerülő kérdésre a válasz az alábbi:
Az istállótrágyában és a mûtrágyában adott növényi tápanyagok különbözőképpen érvényesülő vegyületek alkotórészeként fordulnak elő. Az istállótrágyában részben szerves anyaghoz kötve, részben pedig szervesanyaggal keverve igen finom eloszlásban. Az istállótrágya a talajban – bármilyen apróra szétszórva teregetjük is el – kisebb-nagyobb, szervesanyagban gazdag fészkeket alakít ki, amelyekben a környező talajhoz képest aktívabbak a mikrobiológiai folyamatok. A növényi táplálóanyagok a talajjal sokkal kevésbé kerülnek közvetlen érintkezésbe, mintha mûtrágyákkal adjuk, ennek következtében érvényesülésük sokkal biztosabb és függetlenebb a talaj tulajdonságaitól, mint a mûtrágyáké. A különbség továbbá az, hogy a mûtrágyáknál egyenletesebben és folyamatosabban szolgáltatja a növények számára a tápanyagokat, ezért egyszerre – főként nitrogénből – nagyobb mennyiség adagolása lehetséges. Minél terméketlenebb a talaj és minél kedvezőtlenebbek a talaj kémiai, fizikai és biológiai sajátosságai a mûtrágyák érvényesülésére, annál nagyobb különbség mutatkozhat az istállótrágyában és a mûtrágyában adott táplálóanyagok érvényesülésének biztonságában. Ebből következik viszont, hogy minél jobb szerkezetû és termékenyebb a talajunk, talajmûvelésünk minél inkább a talajélet aktiválását szolgálja, és minél kedvezőbb a csapadék eloszlás, annál inkább csökken a tápanyagvisszapótlás két lehetőségének hatékonysága között az eltérés.
A talajt szervesanyagban gyarapító növények növekvő aránya a vetésforgóban szintén a különbség csökkenéséhez vezet. Eszerint istállótrágyázás nélkül is lehetséges huzamos időn át fenntartani a talaj termékenységét, sőt jelentősen növeli is azt, kedvező körülmények között. A gyakorlatban azonban csak a mûtrágyázásra alapozott talajerő-gazdálkodásból ellentmondások adódhatnak. Az ellentmondás lényege, hogy az istállótrágya akkor veszít jelentőségéből, ha növekszik a vetésforgóban a talaj szervesanyag-tartalmát gyarapító növények aránya. Ezek a növények pedig szinte kivétel nélkül értékes takarmánynövények. Az istállótrágya tehát olyan üzemekben válhat elsősorban nélkülözhetővé, amelyek sok és jó minőségû takarmányt termesztenek, és így ott lehetne fenntartani állat nélkül a talaj termékenységét, ahol az állattenyésztés legjobb feltétele és alapja leginkább biztosított.
A felhasználást illetően ma már megváltozott az a korábbi törekvés, amely szerint a szántóföld mindenegyes tábláját a talajtípustól függően 4-5 évenként istállótrágyázásban kell részesíteni. Ez nem valósítható meg részben azért, mert nincs elegendő istállótrágya, továbbá a táblák nagyobb része távol fekszik az állattartó telepektől, és egy részük csak rossz utakon közelíthető meg. Az ilyen táblákra a hektáronkénti 3-4 vagon trágya kihordása nem gazdaságos. A várható terméstöbblet nem arányos a szállítási költségekkel, de sok esetben a szállítási kapacitás nem elegendő. Nincs elég istállótrágya! Az 1960-as 1970-es években országosan 10-15 millió tonna almos istállótrágya képződött, míg jelenleg a 4,5 millió ha szántóra mintegy 3 millió tonna istállótrágya jut. Ebből könnyû kiszámítani, hogy csak istállótrágyázásra alapozott tápanyag-gazdálkodást mûtrágyázás nélkül, csak állattartó gazdaságokban, ökológiai növénytermesztésben és a biogazdálkodásban tudjuk megvalósítani. Ezért keresni kell a szervesanyag-utánpótlás más megoldásait. Ilyenek lehetnek elsősorban a megfelelő mûtrágyázás, amely közvetett szervesanyag-növelő hatású, a termesztett növények nagyobb tömegû tarló- és gyökérmaradványa révén, féladagú istállótrágyázás, helyben termett kukoricaszár, pillangósok tarló- és gyökérmaradványai, a gabonaszalma és zöldtrágya felhasználása.
A fentiekből levonható következtetés; több évtizedes szántóföldi tartamkísérleteink bizonyítják, hogy a talajok termékenysége és ehhez tartozó termésszintek csak mûtrágyázással is fenntarthatóak a főterméshez tartozó nagyobb tarló- és gyökérmaradvány és egyéb melléktermékekből származó biomassza visszaforgatásával. Azonban legnagyobb terméseket és a legjobb talajfizikai, talajkémiai és talajbiológiai paramétereket a jól megválasztott vetésforgó, istállótrágyázás és mûtrágyázás együttes hatásával értük el. Ezért a végső következtetés az, hogy a képződött istállótrágyát, szakszerûen kezelve és tárolva, optimális időben és módon fel kell használni, mert hosszútávon a talajtermékenység fenntartásának és a tartós nagy termések elérésének záloga. Talajvédelmi és környezetvédelmi funkciója sem alábecsülhető.
Az istállótrágya az állattartó telepeken folyamatosan képződik, azonban a kijuttatás időpontja csak a nyár végén és ősszel lehetséges az alap-talajmûvelésekkel egy időben. Ezért a frissen kihordott (trágyatelep, trágyaszarvas) almos trágyát kezelni, érlelni és tárolni kell a jó minőség és jól szórhatóság érdekében. A klasszikus szakirodalom szerint számos trágyakezelési eljárás ismert (lapos teregetés, szakaszos-magas szokásos, Krantz-féle eljárás, Kreybig-féle eljárás, tőzeges, lignitporos kezelés, Keszthelyi betonlapos eljárás, stb.). A jelen gyakorlatban sem kézi, sem pedig gépi erő – figyelembe véve a költségeket – nem áll rendelkezésre a klasszikus trágyakezelési eljárások megvalósítására. A lényeg az, hogy a trágyakazal megfelelő tárolásához, és érleléséhez 6-8 hónap szükségeltetik. Az érési folyamatoknak két fontosabb szakasza van, az oxidációs és a redukciós szakasz. Az oxidációs szakasz, ahol az aerob baktériumok tevékenykednek 4-5 napig tart, majd utána a redukciós szakaszban főként (3-8 hónap) az anaerob baktériumok dolgoznak. Ezért a feladat, hogy a redukciós szakaszban a trágyakazalt nedvesen és tömören tartsuk, tároljuk.
Az istállótrágya mintegy 3 hónap után kerül félérett állapotba, illetve kiszórása csak későbbi érett állapotban javasolt az egyenletes kiszórás érdekében. Az érett istállótrágyában a C/N arány 20/1, jól szórható, tápanyag tartalma a legnagyobb. A szarvasmarhatrágya összetételének változását az érlelés során az 1.sz. táblázat szemlélteti.
1. táblázat
Az érleléstől és a tárolástól függően a beltartalmi értékek különbözőek, amelyek szerint jó-közepes-gyenge kategóriák képezhetők. Mivel az istállótrágya gyakran piacos termék, értékét a beltartalom és konzisztenciája határozza meg. Az istállótrágya elbírálása az NPK beltartalom szerint a 2.sz. táblázat szerint alakul.
2. táblázat
Gyakorlatilag a három makroelem (NPK) vonatkozásában 10 t istállótrágya esetében 30-60 kg N, 25 kg P2O5 60 kg K2O számítási alap. A N tápanyag esetében a tárolási veszteségektől függően adódnak a szélsőértékek, a PK esetében a számok viszonylag stabilak. Egy 35 t/kg-os átlagos istállótrágya adag alkalmazásakor 100-200 kg N/ha, 89-90 kg P2O5/ha, 200 kg/ha K2O tápanyagot juttatunk ki a táblára, amely gyakorlatilag egy nagy termés eléréséhez elegendő minden növény esetében, mûtrágya kiegészítést nem kíván. Az NPK hatóanyagok érvényesülését azonban 2-3 évre célszerû szétosztani (pl. első évi hatás 60 %, másodévi hatás 40 %), mivel a szerveskötésben lévő tápelemek érvényesülése folyamatos. Emiatt a szervestrágyázás rendszeres gyakorlata megköveteli a táblatörzskönyv vezetését.
Az istállótrágyázás esetében kevésbé beszélünk annak mikroelem tartalmáról, pedig a mikroelem visszapótlás legjobb eszköze ez. Mesterséges készítmények (permetlé, kelátok, granulátumok, stb.) hatásfoka az istállótrágyában rejlő lehetőségeket nem éri el. Egy átlagos érett istállótrágyában vizsgálataink szerint a fontosabb mikroelemek mennyisége mg/kg dimenzióban a következők: Fe 1000-2000, Mn 50-150, Cu 2-15, Zu 2-10, B 3-17.
Az istállótrágya a trágyakazalban minimum 100 nap alatt érik be. A beérett és jól leföldelt trágyakazal csak akkor bontható meg, ha azonnal kezdődik a kihordás, a szétterítés és az alászántás, ellenkező esetben tetemes a veszteség. A trágyázásra a nyári, nyár végi és az őszi időszak felel meg. Az aratás utáni nyári és az augusztusi, szeptemberi nyárvégi időszakok előnye, hogy a száraz földutakon a trágyázandó táblán a jármûvek könnyen haladnak. Ezzel szemben számítani kell a nyári nagy melegben a N veszteséggel. Figyelembe kell venni azt is, hogy nagy szárazságban az alászántás minősége sem kifogástalan. Az őszi trágyázás előnye, hogy a trágya hatóanyag vesztesége jóval kisebb mint nyáron, az alátakarás pedig az őszi mélyszántással végezhető el. Hátránya viszont, hogy az utak állapota az őszi esőzések miatt rosszabb, a jármûvek csak kisebb terheléssel közlekedhetnek. Azt is figyelembe kell venni, hogy a betakarítás csúcsidőszakában a szállító kapacitás más fontos munkák miatt leterhelt. A tavaszi istállótrágyázás csak homok talajokon fogadható el, a téli trágyázás a legrosszabb, mert a fagyott talajra kihordott és csak később leszántható trágya tápanyagai elveszhetnek. Az istállótrágyát elsősorban olyan növények alá kell adni, amelyek szervestrágya igényesek. Ilyenek a kapásnövények, a silókukorica, a szálastakarmányok, a kender és az olajnövények. Optimális esetben a szervestrágyát táblánként 4-5 évente célszerû kijuttatni. A trágya talajba juttatásakor figyelembe kell venni, hogy hatása csak akkor érvényesül jól, ha a talajjal egyenletesen és jól keveredik. Az alászántás eszköze a kormánylemezes eke. Előhántó nem használható. Nyárvégi szántásnál célszerû a gyûrûshengerrel való szántáslezárás. A laza talajokon és jó szerkezetû talajokon az alászántás mélysége 18-20 cm, kötött, levegőtlen talajokon 12-16 cm. Mélyebb alászántás különösen homok talajokon fontos, mert ezzel a gyors mineralizáció és a képződött tápanyagok kimosódása mérsékelhető. Az alászántás mélysége a trágya érési fokától is függ, a szalmás trágya (friss trágya) ugyanis mélyebbre szántható alá, mint az érett trágya.
A fentiekben vázoltak végső konklúziója, hogy nagy terméseket és a legjobb talajfizikai, talajkémia, talajbiológiai paramétereket a jól megválasztott vetésforgó, az istállótrágyázás és a mûtrágyázás együttes hatásával érjük el.
Keszthely, 2001. augusztus 23.
Dr.Kismányoky Tamás
egyetemi tanár, tanszékvezető
Veszprémi Egyetem
Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar, Keszthely
Címlapkép: Getty Images
