Az ábrán azonos környezetben termelő, eltérő genetikai potenciállal rendelkező populációk termelését modellezve az állapítható meg, hogy nagy genetikai értékû „C” genotípus adott környezetben nem éri el a kisebb képességû „A” és „B” genotípus teljesítményét, nem éri el végső soron azt a teljesítmény –(hozam) szintet, amelyre máskülönben a környezet színvonala predesztinálná. Gazdaságosság vonatkozásában csak az állapítható meg, hogy „B” és „C” populáció ebben a környezetben való termeltetése biztos hogy gazdaságtalan, „A” és „D” esetében lehet (valószínûleg) hogy nem.
A genotípus-környezet interakciók megismerésének jelentősége ezek alapján fontos
- egyrészt a tenyészértékbecslésben, ahol kísérletet kell(ene) tenni a genetikai potenciál megismerését gátló (a genetikai képességet elfedő, sőt torzító) környezeti tényezők kiiktatására. Voltaképpen ezt szolgálná a BLUP, amit mi is használunk. Ám ha ez nagyon jól mûködne, az azt jelentené, hogy Dánia, Hollandia és mások tömegének vennék a magyar sertésgenetikát a maguk retardált állományának feljavítására, s nem fordítva. Eltûnni látom azt a szellemi és anyagi tőkét, energiát, amit a 70-es, 80-as években láttam. Az állatkiállításokon import szülők első után – tenyésztett generációja jelenik meg hozzáadott magyar „tenyésztés” nélkül.
- másrészt az árutermelő telepeken is. Nagyon fontos lenne ugyanis annak tisztázása, hogy adott genotípusú populációk milyen környezeti feltételek mellett termelnek a legeredményesebben, illetve adott környezetben milyen genotípus (fajta, fajtakonstrukció, hibrid) választása, termeltetése indokolt.
Tulajdonképpen a genotípus – környezet harmóniájának, összhangjainak megteremtéséről van szó, a gazdaságosság optimalizálása érdekében. Az valószínûleg látszik, hogy a jövő minél magasabb szinten történő (igényes környezetben nagy genetikai potenciál), harmonizálásé, nem pedig az extenzív környezethez való genetika megtalálásáé. Az intenzifikáció persze tőkeigényes, ami nem gond egy stabil közgazdasági környezetben.
A kiszámíthatatlanul változó, tompítatlan input-output árakkal nem az az alapvető probléma, hogy adott időszakban jól megy – rosszul megy a sertéstartóknak, hanem az, hogy fékezi a jövedelem termelésbe való visszaforgatását, tartalékolásra késztet, s nincs jövőkép.
Mindemellett meggyőződésem, hogy egy mûködő sertéstelepen minden változtatásról szóló döntésnek – legyen az a genetikát, technológiát vagy takarmányozást érintő – az összes többi elem módosítását is érintenie kell (beleértve a menedzsment szemléletváltását is).
Alapprobléma, hogy a genotípus – környezet interakció – különösen több tulajdonságra – nem mérhető, inkább csak becsülhető. Legjobban a szaporítás színvonala orientál. Tekintsük kritikusan a saját eredményeinket (nem olyan könnyû ezt megtenni). Az alacsony h2 értékû tulajdonságokra érdemes koncentrálni, összevetve az adott genotípus csúcs eredményeivel.
A fogamzási eredmények mindig jelzésértékûek. A 90 % feletti NR, 85 % feletti fialás már jelent valamit. A kocaforgó számítási technika kérdése amennyiben kizárólag a két ellés közötti idő alapján számítják, lehet támpont. A fialási átlag már csak gazdasági súlyánál fogva is kiemelkedő jelentőségû. Neheztelve olvasom egy tenyésztő cég hirdetését, grafikonnal is illusztrálva: A mi kocáink átlagosan hétszer fialnak, 12,5 átlag malacot produkálva.
Az nincs mellette, hogy milyen feltételek között? Lehet, hogy a mi körülményeink között nyolcat sem. Emlékezetes a finn és a dán lapály honosításának buktatói.
Ha – az előbb elmondottak miatt – a jelenség maga (genotípus – környezet interakció) exactul nem mérhető, akkor tapasztalati, empirikus utat választunk. Melyik az a technológia, takarmány, klimatizálás, amellyel a mi fajtakonstrukciónkkal mások a legjobb eredményt produkálják, illetve melyik az a genotípus, amely – máshol – a mienkhez hasonló környezetben jobb – sokkal jobb eredményt ér el.
Nagyon jó lenne, ha létrejönne olyan regionális, specialistákból álló, cégtől független szaktanácsadói hálózat, akihez – akikhez – fordulni lehetne technológiai, takarmányozási, genetikai, állategészségügyi kérdésekkel. Nem kellene mindenkinek végigjárnia az adott problémakör buktatóit és zsákutcáit. Addig is üzemlátogatások kellenek. Nyilván mindenki félti a saját állományát állategészségügyi megfontolásokból, az ágazat előbbre jutása szempontjából azonban a leggyorsabban megtérülő beruházásként szervezett formában (lásd növénytermelési bemutatók) lehetőséget kellene biztosítani (a megyei állategészségügyi állomás FM hivatal, VHT segítséggel) a csoportos egyszeri látogatásra akár költségtérítéses formában is.
Dr.Gács Pál
Címlapkép: Getty Images
