2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Gépesítési napok Derecskén – kilencedszer

Agro Napló
Március 7-i kezdettel ismét gépesítési napokat rendezett a KASZ-COOP Derecske Rt. Az évek óta általában februárban megtartott szemle ezúttal az Agro+Mash Expo miatt csúszott némileg késõbbi idõpontra, ám a rendezvény hagyományait ezúttal is követték.
A város mûvelődési központjában először a cégcsoport fő tulajdonosa, Szabó Imre köszöntötte a vendégeket, s ismertette a KASZ-COOP cégcsoport körüli legújabb eseményeket. Elmondta, hogy a gépkereskedelmen kívül ma már integrálják a környék gabona- és gyümölcstermelőit, értékesítő szövetkezet mûködtetésében is részt vállalnak. Számos kistérségi fejlesztési program gazdája, motorja a cég. A KASZ-COOP Kft. ma már száz hektár almással rendelkezik, megkezdték a szilva és meggyes telepítést is. 500 tejelő tehenük 10 ezer literes hozammal büszkélkedhet, s szép termelési eredményeket mutathatnak fel az évi tízezer hízóval is. A másfél milliárdos Kft. mellett a KASZ-COOP Rt. 2,6 milliárdos gépforgalmazással állja a sarat. Tavaly 1,8 milliárd forint értékben adtak el új, további 300 millió értékben használt gépeket, s fél milliárdos az alkatrész üzletág forgalma.
Büszkén említette meg az előadó azt is, hogy a KASZ-COOP tudhatja magáénak az ország legnagyobb Fortschritt alkatrész bázisát, az AGIP kenőanyagok megyei fő dílere, s ma már gázolajforgalmazással is foglalkoznak. Szépen gyarapszik a cég szervizcsapata is, ma már 8 szervizszerelő gondoskodik arról, hogy az eladott gépek garanciális és garancián túli ápolása gondtalan legyen. Megemlítette azt a közeljövőben befejezésre váró beruházást, amelynek eredményeként megkezdheti mûködését az új, minden igényt kielégítő 500 négyzetméteres szerviz és javítómûhely.

Hagyomány Derecskén, hogy e rendezvény kapcsán egy-egy fontos, a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos témakört járnak körül a szakemberek. Ez a téma ezúttal a gyengébb adottságú földek jobb kihasználása volt, az, hogy az uniós csatlakozás előtt s után a talajt, mint erőforrást miként lehetne a legjobban mezőgazdaságilag hasznosítani. A téma előadója ezúttal dr. Lánszky Imre, a Környezetvédelmi Minisztérium munkatársa volt, aki abban egyetértett sokakkal, hogy nagyon sok az olyan terület hazánkban, ahol nem kellene a hagyományos mezőgazdálkodást erőltetni, hiszen az a támogatások hatékonyságát tekintve szavai szerint olyan, mintha vizet öntenénk a szitába. Az előadó meglátása szerint nagyon sok olyan kultúra létezik, amit nem köt kvótához az unió, tehát szabadon és megkötések nélkül termelhetnénk, ráadásul igazi kuriózumoknak minősülnek, s jól értékesíthetőek. Olyanokra gondolt, mint a nád, a sás, a gyékény, amik termelési körzetei ráadásul vonzanák a viziturizmust is.
Nagy fantáziát lát Lánszky a rét és legelőgazdálkodásban is, hiszen, mint mondta, az EU-ban az utóbbi évek állatbetegségei felhívták a figyelmet a túl intenzív termelés hátulütőire, s egyben felértékelték a természetes tartáskörülmények között nevelt állati termékeket. Lánszky Imre utalt arra, hogy ilyen s hasonló programok támogatására van állami keret, s reméli, ha néhány kormánycikluson átívelő programok valósulhatnak meg, azzal csak mindannyian nyerhetünk majd.

Ezután a vendéglátó cég és különböző pénz- illetve hitelintézetek munkatársai ismertették a hitelfelvétel lehetőségeit a családi gazdaságok és más gazdálkodó szervezetek részére. Felhívták a figyelmet arra, hogy az úgynevezett családi gazdálkodók által felvehető hitel megilleti a kis- és középüzemeket, valamint az őstermelőket is, ám a hitel minimálisan 10, maximálisan legfeljebb 300 millió forint lehet. Ismertetésre került többféle lízingkonstrukció is, amely várhatóan szintén kedvelt lehetőség lesz a gépfejlesztésben. A cég egyébként a hitelkérelmek elkészítéséhez maximális segítséget ígért.

Ezt követően Pápai István, az Rt. igazgatója hosszas felsorolásba kezdett, amiből a népes közönség most is – mint az ezt megelőző években – tájékozódhatott arról, miféle gépeket ajánl palettájáról manapság a KASZ-COOP. A lista olyan jelentős, jól ismert gyártók termékeit tartalmazta, mint a CASE erőgépeit, kombájnjait, az RM olasz gyártmányú öntözőberendezéseit, amelyeket a cég főimportőrként mára már az egész ország területén forgalmaz. Az előadó röviden bemutatta a közelmúltban palettára került import termékek főbb típusait, pl.: Wolagri bálázóit, Luclar takarmánykeverő kocsijait vagy a Fella fûkaszáit.
Megemlítette a már közel 2 éve sikeresen mûködő több cég által létrehozott gépkereskedői összefogás elmúlt évi eredményeit, illetve azt a tényt, hogy ez a közös cég az Agrotechnika Hungaria Kft. milyen eredményeket ért el az országos hálózata kiépítésében és a terméklistája kialakításában.
Természetesen az előadó tájékoztatását a hazai gyártókkal való szoros kapcsolat sem kerülte el.

A mûvelődési házbéli programot követően a vendégek átvonultak a cég telephelyére, ahol a korábban szóban, illetve diafelvételeken ismertetett masinákkal testközelből is megismerkedhettek. A témacsoportonkénti öt-öt perces bemutatókat követően a szellem táplálása után egy kis harapnivaló is jutott minden vendégnek, így aztán már minden energiájukat arra fordíthatták, hogy eldöntsék: az öt napos rendezvény alatt mely gépek kedvezményes megvásárlására is koncentráljanak.
Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?