Alombogár (Alphitobius diaperinus);
Leggyakrabban a mélyalmos baromfitartásban fordul elő. A bogár inkább éjszaka táplálkozik a kiszórt takarmányból és a baromfiürülékből, ha már nappal is látjuk a kb. 5 mm nagyságú kifejlett példányokat, és a 2-8 mm nagyságú hosszúkás lárvákat, sejthetjük, hogy számuk egy átlagos méretû (kb. 800-1000 m²-es) ólban akár milliós nagyságrendû is lehet. A pete – lárva – báb – kifejlett bogár fejlődési ciklus kb. 2 hónapig tart, a nőstény 1 évig él, mialatt kb. 2000 petét rak le. Ez a hosszú élettartam és a sok lerakott pete a magyarázata annak, miért tud robbanásszerûen elszaporodni kedvező körülmények között. Mik ezek a kedvező körülmények a bogár számára? Elsősorban a nedvesség az alomban és a 30-38°C körüli hőmérséklet. Azon kívül, hogy fogyasztják a baromfi takarmányát sokkal nagyobb károkat is okoznak:
– A lárvák járatokat fúrnak az épület falába és szigetelésébe, hogy rejtekhelyet találjanak a bebábozódáshoz. A falak javítása, a teljesen tönkretett szigetelés pótlása vagy ennek hiányában a megnövekedett fûtésköltségek akár több millió forint kárt jelenthetnek a gazdának.
– Mivel számos baktériumos és vírusos baromfibetegség hordozója lehet az alombogár (pl; Salmonella, Gumboro vírus, stb.), amíg megtalálhatóak a baromfiólban, folyamatosan számíthatunk a madarak újrafertőződésére.
– Nagy ellenálló képességük, hosszú élettartamuk és a rejtőzködő életmódjuk miatt túlélik a szokásos takarítási–tisztítási– mosási – fertőtlenítési eljárásokat, és még a következő betelepített baromfiállományt is befertőzhetik a bennük megbúvó kórokozókkal.
– Ha nem találnak elegendő nedvességet, éjszaka a baromfi tolltüszőiből szívnak folyadékot, nyugtalanítva a madarakat, miáltal közvetlenül is csökkentik az állatok takarmányhasznosítását.
Az ólban lévő baromfiállomány mellett nincs esélyünk a hatékony védekezésre. Rovarirtó szer használatakor a bogarak elbújnak rejtekhelyeikre, a használható irtószerek pedig gyorsan lebomlanak. Maga az alombogár is rendkívül ellenálló, még a rovarirtó szerrel érintkező, átmenetileg mozgásképtelen egyedek is később magukhoz térhetnek.
A nem engedélyezett szerek használatának súlyos következményei lehetnek: mérgezést okozhatnak mind az állatoknál, mind az őket kiszolgáló gondozóknál, maradékanyagok jelenhetnek meg később az értékesített húsban, tojásban. A hosszabb távú egészségügyi és környezeti ártalmak miatt is óvatosan kell bánnunk a rovarirtó szerekkel: ezek gondatlan használata a jövőben nálunk is komoly kártérítési pereket vonhatnak maguk után.
A baromfiállomány termelési ciklusának végén, a kiürített ólban lehet eredményesen hozzálátni az alombogár eltávolításához. A trágyás almot mielőbb messze el kell vinni az ólaktól, mert a bogarak nemcsak mászni, de repülni is tudnak, vizsgálatok szerint az óltól egy mérföldre (1,6 km) kihordott alomból, 6%-uk visszatalált az eredeti helyére. Az ólban visszamaradt, megbolygatott bogarak igyekeznek vagy a falrepedésekbe, vagy a padlástérbe elbújni, de az ólak környéki rendezetlen gazos terület is jó búvóhely a számukra. Ezért ilyenkor a legeredményesebb módszer az, ha az alom eltávolítása után minél hamarabb lezárjuk és gázosítjuk rovarirtó szerrel az ólat, mivel csak a gáz képes a padlástérben és a falrepedésekben tartózkodó bogarakat utolérni. Ehhez már megfelelő berendezések és rovarirtó szerek is rendelkezésre állnak. Mindez azonban hiábavalónak bizonyul, ha ezután nem javítjuk ki a falakat, nem rendezzük az épületek környezetét, vagy nem vittük el a régi almot elég messzire. A fellazuló vakolat alatt megbúvó több ezer bogár és lárva még a gázosítással sem mindig érhető utol. A rovarirtás után a rovartetemek összesöprése és elégetése pedig azért fontos, hogy a csak átmenetileg mozgásképtelen, különben túlélő egyedektől is megszabaduljunk. Mivel 100%-os eredmény még így sem mindig várható – valahol mindig maradhat megbújva egy-két egyed, amely aztán elkezd később szaporodni – érdemes a következő baromfiállomány termelési ciklusa után is a rovarirtó gázosítást elvégeztetni.
Madártetû-atka (Dermanissus gallinae);
Több országban ez a legfontosabb külső baromfiélősködő, amely leginkább a ketreces tojótyúkállományokat érinti. Összetett nevéből az atka az igaz, a közönséges baromfitetûtől mind alakja, mind életmódja alapján könnyen megkülönböztethető. A kifejlett példánynak 8 lába van (a baromfitetûnek 6) és míg a baromfitetû nappal is a madáron tartózkodik, a madártetû-atka csak éjszaka, a vérszívás idejére (0,5-1,5 óra) keresi fel a madarakat, különben leginkább a környezet repedéseiben, ketreclábakon, tojásszalagon találhatók meg. Kis gombostûfejnyi méretük miatt nem könnyû észrevenni őket, gyakran csak akkor derül fény a jelenlétükre, ha már komoly veszteségeket okoznak.
A madarakon nappal csak a vérszívás nyomait lehet megtalálni, de a vérszegénység és a tojástermelés csökkenése is figyelmeztet az elszaporodásuk mértékére. Súlyos esetben akár elhullásokat is okozhat a paraziták inváziója. Gyakran csak a tojásokon előforduló véres pöttyök hívják fel rájuk a figyelmet: a tojások a tojásszalagon tartózkodó, már előzőleg vért szívott madártetû-atkáktól szennyeződnek. Ez a tojás értékesítésében okozhat súlyos veszteségeket a gazdáknak. Akárcsak az alombogárnál, a madártetû-atkánál is kimutatták szerepüket a különböző baktériumok és vírusok terjesztésében (Salmonella, baromfihimlő, Newcastle vírus, stb.). Ugyan emberből nem szívnak vért, de a testmeleget megérezve szívesen rájuk vetik magukat, kellemetlen viszketést, olykor allergiás bőrtüneteket okozva az állatgondozóknak.
Az atkák fejlődési ciklusa igen rövid, kedvező körülmények között csupán 7 nap. A kifejlődés után rögtön párosodás és peterakás következik, amely többször is ismétlődik. Mindez az igen gyors elszaporodásukat biztosítja. Lényeges, és megnehezíti az ellenük való védekezést az a tulajdonságuk, hogy 8 hónapig is képesek a környezetben megbújva táplálkozás (vérszívás) nélkül is életben maradni.
A fentiekből egyenesen következik, hogy ellentétben a baromfitetûvel, itt nincs értelme a madarakat rovarirtó szerrel kezelni, hiszen az atkák túlnyomórészt nem a baromfin tartózkodnak. A madarakra nem mérgező szerek általában gyorsan le is bomlanak, így a környezetben 8 hónapig is életben maradó atkák közül csak lényegtelen mennyiséget lehet így elpusztítani. Ráadásul az atkák igen kis méretük folytán por alatt, szennyeződések alatt úgy el tudnak bújni, hogy még a környezetbe juttatott rovarirtó szerek hatását is ki tudják kerülni. Itt is fontos megemlíteni, hogy a nem engedélyezett, és a nem megfelelően használt rovarirtó szerek mérgezést okozhatnak mind a madaraknál, mind a gondozóknál, ráadásul, mint maradékanyag az ember által fogyasztott tojásban is megjelenhetnek!
A legjobb lehetőség itt is a termelési ciklus végén kiürülő ól kezelése. Ellentétben azonban az alombogárnál leírt sorrenddel, itt érdemesebb az alapos takarítással, portalanítással, és mosással kezdeni. Csak ez után várhatjuk az alombogárnál lényegesen kisebb atka esetében, hogy a rovarirtó gáz érintkezzen az atka testfelületével. Az atka nem tesz meg olyan nagy távolságokat, mint az alombogár, hogy elhagyja az ólat, majd visszatérjen oda, így már a takarítással, mosással is sokuktól megszabadulhatunk. Sajnos a kémiai szerekkel szemben gyakori a rezisztencia, az eredményességük meglehetősen bizonytalan. Mivel áruk sem csekély, érdemes parazitológus szakemberrel előzőleg megvizsgáltatni a begyûjtött atkákat, melyik rovarirtó szert érdemes használni. Fejlesztés alatt álló új szerek is várhatók, külföldi kísérletek bíztató eredményekről számolnak be ezekkel kapcsolatban.
Mindezeknél is fontosabb azonban a megelőzés. Vadmadarak bejárása az ólakba, használt papír tojástálcák használata, egyéb, másik baromfitelepről behozott berendezések, állatgondozók, egyéb személyek átjárása egyik ólból, sőt esetleg egyik telepről a másikba, végül, de nem utolsósorban a betelepített állomány, mind- mind előidézhetik a telep fertőződését. Megfelelő telepi zártsággal, új tojástálcák használatával, a bejáró személyek és a betelepítendő új állomány ellenőrzésével megakadályozhatjuk a behurcolást. Ez lényegesen könnyebb és olcsóbb, mint a már behurcolt atkától való megszabadulás.
Házi légy (Musca domestica);
A nedves baromfitrágya ideális élőhely a közönséges házi légy számára. Ezért elsősorban a ketreces tojótyúktartásnál és a trágyaaknás brojler tenyésztőtelepeken okoznak gondot. A legyek szintén gazdái és terjesztői lehetnek sok, embert és állatot is megbetegítő kórokozónak. A legyek zavarják, nyugtalanítják a madarakat, és a telepen dolgozókat. A telep közelében lévő lakóterületeken is szétszóródhatnak. A legyek ürülékükkel és visszaöklendezett gyomorváladékukkal folyamatosan pöttyös szennyezettséget okoznak a berendezéseken, világítótesteken, és a friss tojásokon. Mélyalmos tartásnál akkor számíthatunk tömeges elszaporodásukra, ha túl nedves az alom, például a rossz szellőzés, az itatóvíz csepegése, vagy az esővíz bejutása miatt.
A légy életciklusa 6-10 nap, amelyet leginkább a baromfitrágya összetétele, nedvességtartalma és a hőmérséklet befolyásol. Petéit csomókban rakja le a trágya felső részébe, amelyek 24 órán belül lárvává alakulnak. A lárvák fehérek, hosszúkás, hengeres alakúak, könnyû észrevenni őket a trágyában. A báb viszont már ovális, sötétbarna, és mozdulatlan. A báb a trágya szárazabb és a felületéhez közeli részein tartózkodik, megkönnyítve ezzel a kifejlett rovar kirepülését. Amennyiben harmadik stádiumú lárvákat és bábokat tartalmaz az istállótrágya a földekre való kiszórásakor, számíthatunk arra, hogy ezekből hamarosan kifejlett legyek lesznek az adott területen, kellemetlenséget okozva a környező településeken. Ajánlatos ezért ezt hûvösebb időben elvégezni, és beforgatni a trágyát mindjárt a talajba.
A védekezés szempontjából elsődleges fontosságú a felgyülemlő trágya folyamatos levegőztetése, szárítása. Az épület szellőztetésével egybeépített trágyaszellőztető-rendszer a legjobb megoldás a cél eléréséhez. Másrészről érdemes figyelemmel kísérni a madarak vízfogyasztását. A szokásosnál nagyobb vízfogyasztás, amelyet kiválthat például a takarmány nagyobb sótartalma, vagy a túl magas hőmérséklet, nedvesebb trágyát, ezáltal nagyobb légyinváziót is eredményez.
A szárazabb trágya kedvez a légy természetes ellenségeinek fennmaradásához is. Darazsak, hangyák, sutabogarak, egyes atkafélék szívesen fogyasztják a légy petéit és korai stádiumú lárváit. Hogy ez a kedvező trágya fauna fennmaradhasson, a szárazabb trágya mellett fontos szempont, hogy ne használjunk permetezéssel kijuttatott olyan rovarirtó szereket (különösen a trágyára ne!), amelyek a légy természetes ellenségeit is elpusztítaná. Ezért ajánlottak jobban a csalétkes és a csak kis területre elhelyezett légy etetőhelyek. A trágyára kijuttathatók viszont azok a növekedésgátló szerek, amelyek specifikusan csak a légy fejlődését gátolják meg (cyromazin). A rezisztencia gyors kifejlődése a kémiai szerekkel szemben itt is nagy probléma, ennek elkerüléséhez ajánlatos időszakonként eltérő kémiai- és hatástípusú rovarirtó szereket (piretroidok, szerves foszforsav-észterek, karbamátok, legújabban pedig a kloronikotinilok) váltogatni.
Összefoglalva megállapíthatjuk tehát, hogy a rovarkártevők elleni hatékony védekezés ma már sokkal több ismeretet, odafigyelést és erőfeszítést igényel, mint korábban. A nagyobb állatsûrûség, a nagyobb hulladék- és trágyaképződés, a kártevők rezisztenciája a korábban hatékony kémiai mérgekkel szemben, az emberi- és állategészségügyi szempontok, a környezetvédelmi előírások mind megkövetelik, hogy biológiai szemlélettel közelítsük meg a problémákat, és kis ökológiai rendszernek tekintsük az állattartó telepeket.
Dr. Sághy Tibor
állatorvos
Címlapkép: Getty Images
