A fertőző eredetû szaporodási zavarok oktanában - hazai viszonyok között jelenleg a parvovírusok, a leptospirosis, valamint egyes állományokban a PRRS vírus fordul elő gyakrabban.
Sertések leptospirosisa I. Járványtan és klinikai tünetek
A leptospirosis az intenzív sertéstartással rendelkező országokban, így Magyarországon is a tenyészállományokban szaporodási veszteségeket okoz. Az endémiás fertőzés esetén jelentős mértékû klinikai megbetegedés nem mutatkozik, azonban fogékony állományokban vagy az immunitás csökkenése esetén tetemes veszteségek (vetélések, halvaszületések, csökkent életképességû malacok fialása) jelentkezhetnek.
Hazai viszonyok között korábban elsősorban a nagyüzemi állományokban, termelőszövetkezeti és állami gazdasági telepeken fordult elő, a koncentráltan nagylétszámban tartott sertések telepen belüli rendszeres falkásítása, illetve a fogékony kocasüldők rendszeres beállítása következtében. Az 1970-es évek végéig az intézeti adatok szerint állami gazdaságokban 65-72 %-os, a tsz-állományokban 44-46 %-os fertőzöttség mutatkozott, ugyanakkor a háztáji gazdaságokban alacsony 4-5 %-os fertőzöttség fordult elő. Ez utóbbiak főként a fertőzött telepekről történt kihelyezésekkel voltak összefüggésbe hozhatók.
A korábban kiterjedten alkalmazott technológiaszerû vakcinázás, továbbá az egyéb okokból végzett gyakori preventív és terápiás antibiotikum kezelések, valamint a rendszeres rágcsálóirtás következtében 1985 és 1996 között a heveny fertőzések előfordulása jelentősen csökkent. 1997. óta a magzatkárosodással járó heveny fertőzések gyakorisága nagymértékû emelkedést mutatott. Az előbbiek, az ország sertés létszámának csökkenésével, a megnyugodott járványtani állapottal, majd a korábbi vakcinázások (az Aujeszky-féle betegség országos mentesítési programjával párhuzamosan felvetődött leptospira mentesítés) megszüntetésével, a környezeti kockázati tényezők hatásának jelentős mértékû fokozódásával (időszakonkénti súlyos árvíz és belvíz helyzettel), továbbá a járványvédelem lazulásával és a rágcsálóirtás gondjaival hozható összefüggésbe.
Sertésekben magzatkárosodást a legtöbb esetben és járványszerû előfordulással a Leptospira pomona és a L. tarassovi (L. hyos) okoz. Ritkábban azonban más szerotípusok (L. icterohaemorrhagiae, L. canicola, L. grippotyphosa és a L. bratislava) is előfordulhatnak. Járványtani és klinikai szempontból lényeges a leptospira szerotípusok esetében a természetes gazdafajok pontos ismerete. Valamennyi szerotípusnak van egy vagy több természetes gazdája, amelyhez a kórokozó adaptálódott, és ezekben a vérfertőzés lezajlása után a leptospirák bizonyos szervekben (így főleg a vesében) hosszú időre megtelepednek, és időszakonként a vizelettel ürülnek. A saját fenntartó gazdákban általában nem okoznak klinikai megbetegedést, legtöbbször tünetmentes fertőzés alakul ki, azonban vemhes állatokban magzatkárosodást okozhatnak. A természetes gazdákból (az ún. rezervoár gazdákból) más fogékony állatokban történ fertőződés klinikai megbetegedést, vemhes állatokban vetélést okozhat.. Ennek megfelelően akár rezervoár, akár fogékony fajba kerülő leptospira vetélést idézhet elő. A rezervoár gazdák között gyakorta a rágcsálók szerepelnek.
Hazai viszonyok között a sertés leptospirosis előidézésében is az előbbi két szerotípusnak, a L. pomonának, és a L. tarassovinak van alapvető jelentősége. Az eddig mentes állományok L. pomona fertőződését a sertésen kívül gyakorta más állatfajok (legtöbbször rágcsálók, ritkábban ló, kutya, szarvasmarha, juh) is közvetíthetik. L. tarassovi esetben a fertőződés kizárólag hordozó és ürítő sertések útján történhet. Az előbbieknek megfelelően az állományok fertőződése leptospira hordozó és ürítő sertésekkel (karantén jelentősége!), ritkábban ragályfogó tárgyakkal, valamint az utóbbi évek tapasztalatai alapján a jelentősen megszaporodott rágcsáló populáció (vándorpatkány, mezei egér) közvetítésével történik. A szabadon élő rágcsálók egyes területeken a Leptospira pomona természetes gócai, és ezek fenntartói a környezet esetleges ismételt fertőződésének.
A leptospirosis állományon belüli terjedését a tartási viszonyok jelentősen befolyásolhatják. A járványvédelmi rendszabályok be nem tartása (tenyészállatok rendszeres keverése (kocaszállások folyamatos üzemeltetése, a különböző vemhességi korú tenyészállatok és visszabúgó kocák együtt tartása, a zsúfoltság, a termékenyítési nyilvántartások hiányosságai) valamint a kedvezőtlen higiénés állapot kedvez a leptospirák terjedésének. A trágya, trágyalé felhalmozódása (padozati hibák következtében a vizelet pangása), a hiányos takarítás, nem kellő hatékonyságú fertőtlenítés, kifutós tartás (a sáros, pocsolyás környezet) kedvez a leptospirák hetekig, hónapokig fertőzőképes állapotban való fennmaradásának.
Bár a leptospirák ellenállóképessége csekély, a szokásos fertőtlenítőszerek percek alatt elpusztítják, azonban enyhén lúgos, nedves közegben (hígtrágyában) sokáig fertőzőképesek. Ily módon a fertőzést gyakorta az ivóvíz közvetíti, különösen, ha abba vizelet, hígtrágya, vagy szennyvíz jutott. Jelentős szerepe lehet a leptospira terjesztésében a hígtrágyának, valamint az ezzel, vagy csatornavízzel öntözött legelőknek. Lényeges az adott területen élő rágcsálópopuláció sûrûsége és fertőzöttségének mértéke.
A fogékony sertésekben a szájon át (esetleg a nedves, fellazult bőrön keresztül) fertőződést követően kb. 7-10 napig tartó leptospiraemia (vérfertőzés) alakul ki, majd a leptospirák (1. kép) megtelepednek a keringő ellenanyagoktól védett szervekben, így főleg a vese kanyarulatos csatornácskáiban. A vemhes kocákban a leptospira transplacentárisan a magzatokba is átjuthat.
A klinikai tüneteket a szerotípus, a fertőzöttség mértéke, valamint a sertések életkora, illetve vemhességi állapota határozza meg. A nem vemhes egyedekben a fertőzés legtöbbször tünetmentesen zajlik le, esetenként falkaszinten alig észlelhető átmeneti lázas hőmérsékletemelkedés, étvágytalanság mutatkozhat. A vemhes kocákban és kocasüldőkben a transplacentárisan fertőzött magzatok fejlődésük különböző stádiumában pusztulnak el, így a vetélések legtöbbször a vemhesség végső szakaszában, sokszor a várható fialása előtti napokban következnek be. Ennek megfelelően alakul ki az ún. „magzatsor” (2. kép), amikor a korábban elhalt, mumifikálódott magzatok mellett halvaszületés, kifejlett, gyenge életképességû malacok születése figyelhető meg. Ez utóbbiak jelentős része alig szopik, bágyadt, esetenként hasmenéses, és a fialás utáni napokban elhullik. L. pomona fertőzés esetében a gyors terjedés miatt viszonylag rövid időn belül a fertőzött kocák 40-60 %-a is elvetélhet, csoporton belül 1-2 hét alatt nagyszámú vetélés alakulhat ki. L. hyos, tarassovi fertőzés során lassúbb terjedés tapasztalható, a vetélések száma lényegesen kevesebb, azonban azok hónapokig is elhúzódhatnak. A leptospira okozta vetélésnél magzatburokgyulladás, méh elváltozás nem alakul ki, így a vetélt kocák ciklusban ivarzanak és termékenyülnek. A magzatkárosodás elsősorban az egyes szerotípusok (így a L. pomona) extracelluláris lipáztermelésével hozható összefüggésbe.
Sertések leptospirosisa II. Kórjelzés, a védekezés lehetőségei
A vetélt magzatok kórbonctani vizsgálata során a szembetûnő „magzatsor” mellett a bőralatti kötőszövet véres-kocsonyás beszûrődése, a parenchymás szervek bővérûsége (esetenként vérfestékes beivódása, ellágyulása), emellett L. pomona fertőzésnél a szövetek sárgás elszíneződése (1. kép), valamint a testüregekben lakkszerû, vörhenyes haemolyticus izzadmány felhalmozódása figyelhető meg.
Minthogy a kocák vetélése számos más fertőző és nem fertőző ok következtében is kialakulhat, és kórbonctani elváltozások (főleg a „magzatsor”) is legfeljebb a leptospira gyanúját vethetik fel. A leptospira okozta vetélés kizárólag a leptospirák vetélt magzatokból való kimutatásával, illetve a fertőzés következtében kialakult magas titerû ellenanyagok detektálásával lehetséges. A leptospirák kitenyésztése vizeletből, testfolyadékokból, magzati szervekből meglehetősen nehéz, a kísérleti állatfertőzés szükségessége miatt rendkívül időigényes. A leptospirák kimutatása a legmegbízhatóbban a vesék (esetleg a máj) ezüstimpregnációs szövettani vizsgálatával lehetséges (2. kép), így ezt az eljárást kórjelző értékûnek tekintjük. Célszerû azonban egy-egy vetélés kapcsán több magzat veséinek ilyen irányú vizsgálata, mivel a leptospirák esetenként nem minden magzat veséiben mutathatók ki.
A leptospirák kimutatásának újabb módszerei (immunhisztokémiai tesztek, PCR, DNS hibridizáció) jelenleg a rutin diagnosztikában nem használatosak.
Az előbbiek mellett a leptospira okozta vetélések kórjelzésében világszerte, így nálunk is széles körben használt módszer az ellenanyagok szerológiai módszerekkel történő kimutatása. A jelenleg alkalmazott standard szerológiai eljárás a mikroagglutinációs próba során kapott 1:100 magasabb titer érték heveny fertőzésre (vagy savópár vizsgálatnál a jellegzetes emelkedő titer) a magzatkárosodás leptospira oktanára enged következtetni. A vetélt kocákban már nem sokkal a vetélés időpontját követően magas (több ezres) titerek alakulnak ki. A szerológiai vizsgálat eredménye meghatározó a leptospira szerotípusának megállapítására is. Az intézetek jelenleg közel 20 szerotípus irányában képesek vizsgálatokat végezni, és ily módon az export-import vizsgálatok igényeinek is megfelelnek.
Összefoglalva a sertésállományokban történt vetélések leptospira eredetének tisztázása céljából a járványtani körülmények, a klinikai tünetek és kórtani elváltozások értékelése mellett elengedhetetlenül szükséges a vetélt kocák és kocasüldők vérmintáinak szerológiai vizsgálata, valamint a magzatok veséiből történt leptospira kimutatás.
Az esetleges leptospira fertőzés korai felismerése céljából a Szabályzatban előírt szerológiai vizsgálatok mellett célszerû a visszaivarzók időszakonkénti vagy rendszeres szerológiai ellenőrzése is. Amennyiben a vérvizsgálatok során akár néhány szeropozitív állat is mutatkozik, javasolt a kiterjedt, lehetőleg az egész állományt reprezentáló szerológiai vizsgálat elvégzése.
A beteg és/vagy leptospirával fertőzött sertések különféle, főleg a vesén keresztül, nagy koncentrációban kiválasztódó antibiotikumokkal (így streptomycinnel, tetracyclinekkel, ampicillinnel, lincomycinnel stb.) eredményesen gyógykezelhetők.
Vemhes állatok fertőződésekor az antibiotikumos terápia alkalmazásával a vetélés már nem előzhető meg, azonban a gyógykezelés az ilyen állatok leptospira ürítését, így a kórokozó terjedését jelentősen csökkentheti. Az előbbieknek megfelelően a leptospira okozta vetélések esetében a vetélt kocákat és falkatársaikat gyorsan felszívódó antibiotikum készítményekkel intramuscularisan célszerû gyógykezelni.
Nagyobb számú vetélés, vagy a szerológiai vizsgálatokkal igazolt nagymértékû leptospira fertőzöttség esetén a vetélések miatti gazdasági veszteségek csökkentése érdekében gyakorta vakcinázás válik szükségessé. Minthogy hazai viszonyok között elsősorban a L. pomona, ritkábban a L. tarassovi szerotípus fordul elő, így a vakcinázás ezek ellen történhet. A vakcinázást a kocák és a kocasüldők esetében búgatás, illetve tenyésztésbe vétel előtt, majd a vemhesség 4-5. hetében kétszer, célszerû végezni. Vakcinázás esetén max. 3 hónapos védelem érhető el. Az áthangolódást jelző vérsavó titerértékek alacsonyak (1:160 alattiak), de gyakorta előfordul, hogy a vakcinázás utáni 8-10. héten a vérmintákban detektálható ellenanyagok nincsenek. Ismételten fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az 1:100 és e feletti titerek kimutatása fertőzöttség gyanúját, így további szerológiai vizsgálatok szükségességét jelzi. Fertőzött állományokban a tenyészkanokat évente két alkalommal kell vakcinázni, tenyészsüldők bevitele esetén a karanténban azokat 2-3 hetes időközzel, kétszer vakcinázni kell.
Tapasztalataink szerint egyes állományok fertőződésekor, korai diagnózis (főleg szerológiai pozitivitás) esetén a pozitív egyedek azonnali eltávolításával, a tenyészállatok antibiotikumos gyógykezelésével, majd ismételt, rövid időn belül elvégzett állományszintû szerológiai ellenőrzéssel a mentes státus visszaállítható.
Számos hazai tapasztalat igazolja, hogy az állományok illetve a tenyészkocák havonta 7-10 napig történő takarmányba kevert antibiotikummal (ampicillinnel, tetracyclinekkel, amoxicillinnel, lincomycinnel stb.) való kezelése és ennek 3-5 hónapon át való ismétlése a leptospira fertőzöttséget jelentős mértékben csökkenti, illetve heveny, korán felismert fertőzöttség esetén mentesség kialakulásához vezet. E módszer hatékonyságát növelheti a szeropozitív egyedek eltávolítása, vagy antibiotikummal történő i.m. gyógykezelése, továbbá a születő malacok kétszeri hasonló terápiája. A gyógyszerek takarmányba történő adagolása megfelelően szigorú telepi ellenőrzést igényel (hatóanyag homogenitás, megfelelő koncentráció).
Az egyéb módon végzett mentesítés alapfeltétele a tenyészállomány fertőzöttségének megnyugodott állapota (egy éve az állományban leptospira okozta vetélés nem fordult elő). A korábban többször is vakcinázott kocák malacainak elkülönített felnevelésével mentes kocasüldő állomány alakítható ki (a mentességet 6-7 hónapos életkorban, búgatás előtt és fialás után ellenőrizni kell). Az eljárás felgyorsítható mentes állományból vásárolt, a karanténban szerológiailag egyedenként negatívnak minősített tenyészsüldők beállításával és az idősebb kocáktól elkülönített helyen való fialtatásával.
A mentesítés előrehaladását az általános járványvédelmi intézkedések betartása (többek között az egyszerre ki- és betelepítés, kiscsoportos kocatartás, a tenyész- és hízóállomány következetes elkülönítése), a mesterséges termékenyítés alkalmazása és a szaporodási adatnyilvántartás pontos vezetése nagyban elősegítheti. Ugyanebből a szempontból nagyon lényeges a telepi higiéniás állapot javítása, a rendszeres, szigorított módon végzett fertőtlenítés, valamint a rendszeres, intenzív rágcsálóirtás és hatékonyságának folyamatos ellenőrzése. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az addig mentes állományok fertőződése a legtöbb esetben az egyes területeken rendkívüli mértékben elterjedt rágcsálók közvetítésével történtek, ami hangsúlyozottan felhívja a figyelmet a hatékony rágcsálóirtás szükségességére.
A mentesítés módszerét a fertőzöttség mértékének felmérésével, a telepi technológia adottságainak és az anyagi lehetőségek figyelembe vételével a telep managementjének kell megválasztani. Végrehajtásának sikere a telepen dolgozó valamennyi szakember együttes munkájának függvénye.
Címlapkép: Getty Images
