2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Szükség van a lombtrágyázásra?

Agro Napló
Sokan, sokféle szemszögbõl közelítették már meg a kérdést: szükség van-e a szántóföldi növények esetén lombtrágyázásra, vagy a kevésbé alapvetõ tápelemek utánpótlására? Van, aki azt mondja, a makroelemek kizárólag alap, vagy fejtrágyázással pótolhatók, mások szerint a lombtrágyázás „tûzoltásra”, a már látható hiánytünetek korrigálására való. Akadnak szép számmal olyanok is, akik kiegészítõ megoldásként esküsznek a lombtrágyázásra.
Egy dolgot viszont bizonyosan tudhatunk Liebig óta: a minimumban lévő tápelem határozza meg az összes többi hasznosulását, tehát korántsem biztos, hogy csak a hiánytünetet kiváltó tápelem az, amelyet a növény számára azonnal hozzáférhetővé kell tennünk.

Mi tehát a teendő?

Legegyszerûbb persze az okszerû tápanyag-utánpótlás volna, azaz a talaj- és növényvizsgálatokon alapuló trágyázás. De hát a szántóföldi növényeknél – az egyetlen cukorrépa kivételével – ez az eljárás sajnos ma koránt sem általános. Megvárni a hiánytünetek kialakulását, és célzottan gyógyítani azokat pedig igazán luxus, hiszen nem kevés termést veszíthetünk már a tápelemhiány látens (láthatatlan) fázisában is.

Célszerûnek az tûnik tehát, hogy még a tünetek megjelenése előtt segítsük a növényt, mégpedig olyan termékkel, amelyik minden fontos makro- és mikroelemet tartalmaz, és kijuttatásának időpontja pedig gyakorlatilag egyetlen tényezőtől függ: a növény igényétől.

Ezt szem előtt tartva döntöttek úgy a Haifa Chemicals munkatársai – nagyban támaszkodva a Biomark Kft. hazai tapasztalataira – hogy létrehoznak egy olyan lombtrágyacsaládot, amely a nitrogén, foszfor, kálium és magnézium mellett tartalmazza a hat legfontosabb mikroelemet is, mégpedig vízben oldódó, a növény számára azonnal felvehető formában. Megszületett tehát a Poly-Feed mûtrágyák egy újabb generációja, amely változataiban a harmonikus N-P-K-tartalom mellett egy-egy mikroelem kiemelkedő mennyiségét tartalmazza.

A Poly-Feed Gabona I. (21-21-21) kicsit kakukktojásnak számít ebből a szempontból, a termék ugyanis egyenletes N-P-K arány mellett a mikroelemek mindegyikéből többet tartalmaz az átlagosnál. Mindezt azért, hogy a növények kezdeti fejlődéséhez minden fontos tápanyag rendelkezésre álljon. Ebben az időszakban még nem tudhatjuk biztosan, mi az a tápelem, amely kiegészítésre szorul, ezért javasoljuk ezt a formulát minden növénykultúrában a tenyészidőszak elején.

Később a tápanyagfelvétel egyre jellemzőbbé válik az adott növényfajra, így a javasolható lombtrágya is egyre speciálisabb.

A Poly-Feed Gabona II. (23-7-23) már a gabonaféléknek a kalászfejlődés idején megnövekedett rézigényét veszi figyelembe.

A Poly-Feed Cukorrépa (15-7-30) a bórból tartalmaz többet az átlagosnál. A bórigényes növények többnyire igényesek a káliummal szemben is. A termékben ennek megfelelő a nitrogén/kálium arány (1:2). Legyen szó cukorrépáról, napraforgóról, repcéről, mustárról, de akár káposztafélékről, a Poly-Feed Cukorrépa megbízható segítőtárs.

Sokáig elképzelhetetlennek tûnt a kukorica lombtrágyázása. Ma a kukoricabogár terjedésével sajnos ennél a növénynél is szükségessé vált, válik az állománykezelés. Ha viszont kezelni kell, miért ne segítsük a kukorica fejlődését az abban az időszakban legfontosabb tápelemek kijuttatásával? Mivel a kukorica köztudomásúan igényes a cinkkel szemben, Poly-Feed Kukorica (16-7-30) termékünk ezt az elemet tartalmazza kiemelt mennyiségben.

Természetesen a vastagon szedett tápelemek más növénykultúrák fejlődésénél is alapvetően szükségesek. Bátran ajánljuk tehát termékeink használatát mindenütt, ahol az alaptrágyázás anyagi, vagy egyéb okok miatt nem megfelelő, a talajból történő tápanyagfelvétel korlátozott, vagy egyszerûen csak biztosak akarunk lenni abban, hogy a növényünk minden szükséges tápelemhez hozzájuthat.

Ez a Poly-Feed lombtrágyák 5 kg/ha/alkalom (1-2 kezelés többnyire elegendő) dózisával a növényvédelmi beavatkozásokkal együtt megoldható, hiszen tapasztalataink szerint a termékek a legtöbb gyomirtó és növényvédő szerrel keverhetők.

A címben megfogalmazott kérdésre a válasz számunkra egyértelmû. Igen, a lombtrágyázásra szükség van! Hiszen ezzel a technológiai elemmel nemcsak a növények egészséges fejlődését tudjuk biztosítani – ezáltal a termesztés biztonságát is növelni tudjuk – , hanem megteremtjük a lehetőségét annak is, hogy a növényünk a lehető legjobban használja ki a benne rejlő biológiai potenciált, és ezzel biztosítsa számunkra a minél nagyobb és jobb minőségû termést, végeredményben a profitot.
Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?