ezért emésztést serkentő teakeverékek alkotórésze. Asztmatikus tünetek esetében az utóbbi években kedvező hatását figyelték meg. Külsőleg reumás panaszokat enyhítő kenőcsökben szerepel. Az ajakosvirágúak családjába tartozó növény hazánkban egyéves. Szára 25-50 cm magas, felálló, dúsan elágazó. A fiatal hajtások szürkészöldek, az idősebb szárrészek kopaszodók, pirosasbarnák. Keresztben átellenes levelei rövid nyelûek, tojásdadok, ép szélûek, szürkén molyhosak. Virágzata 7-9 álörvből összetett, tömött álfüzér. A virágok kicsik, fehér vagy zöldes rózsaszínûek, a tobozpikkelyszerûen egymásra hajló murvalevelek hónaljában ülnek. Termése négy makkocska, igen apró, gömbölyded, rozsdabarna színû. Ezermagtömege: 0,22- 0,44 g. Három-négy évig tartja meg csírázóképességét. A drogot a majoránna szárított, leveles, virágos föld feletti hajtása (Majoranae herba) képezi, melyet morzsoltan, a szárrészektől megtisztítva forgalmaznak. A drog minőségét az MSZ 17653-1967, valamint az MSZ 20621-1988 számú fûszerszabványok írják elő. Illóolajára (Aetheroleum majoranae) vonatkozó követelményeket az MSZ 6763-1983 számú szabvány határozza meg. A majoránna föld feletti részeinek átlagos illóolajtartalma 0,5-1,3 %. A szárrészektől mentes morzsolt árué 2,0-2,5 %. Az illóolajon kívül cseranyagot (rozmaringsav) és keserûanyagokat is tartalmaz. A majoránna őshazája Délnyugat-Ázsia (Ciprus, Dél-Törökország) és Észak-Afrika, ahol évelő. Magyarországra a 16. században került. A 19. századtól már két jól elkülöníthető tájegységen alakult ki a majoránna termesztése (Moson és Bács megyékben). Magas kézimunka igénye miatt ma is a hagyományos családi mûvelésû gazdaságok növénye. A magyar majoránna világhíre nagyrészt a termőtájak kiváló ökológiai adottságainak köszönhető. Származási helyéből következően azokat a termőhelyeket kedveli, ahol a magas nyári középhőmérséklet és a sok napsütés jellemző. A mag optimális csírázási hőmérséklete 18-20 °C. A kikelt kis növények növekedése 10 °C körüli hőmérsékleten leáll. Hideg- és fagyérzékeny, tápanyagigényes. Gyökérzete sekélyen helyezkedik el, ezért vízigényes. Csapadékigénye a tenyészidőszakban 600-650 mm. Gyorsan melegedő, humuszban gazdag, jó vízgazdálkodású, középkötött, löszös csernozjom jellegû talajokon termeszthető. Hazánkban a Duna-menti öntéstalajok különösen alkalmasak termesztésére. A hazai majoránna termesztésében az 1959-ben „Francia” néven elismert fajta a legelterjedtebb. 1999-ben „Magyar” néven törzskönyvezték a hazai nemesítésû, jól bokrosodó, soklevelû, 1,3% illóolaj-tartalmat stabilan produkáló fajtát. Gyommentesen tartott, szervestrágyázott kapás kultúrák a legjobb előveteményei. A hazai gyakorlatban az őszi mélyszántással, alaptrágyaként 50-60 kg/ha nitrogént, 60-80 kg/ha foszfort és 120-140 kg/ha káliumot, indítótrágyázásra 40-50 kg/ha nitrogént és 18-20 kg/ha foszfort, fejtrágyázásra (többnyire az első vágás után) pedig 60-70 kg/ha nitrogént juttatnak a talajba. Tavasszal az apró magvak vetéséhez kertszerûen elmunkált, ún. „asztallap simaságú” magágy szükséges. A magvetés ideje március második fele, a sortávolság 40-48 cm. Az optimális egyedsûrûség 120-140 db/fm, amit 6-8 kg/ha vetőmag felhasználással lehet elérni. A vetés mélysége legfeljebb 0,5 cm. A vetéshez preciziós vetőgép (Nibex, Stanhay) szükséges. Közvetlenül vetés után hengerezni kell. Optimális körülmények között a magvak kelési ideje 18-22 nap. A csíranövények kezdetben lassan fejlődnek. A kelés után 35-45 nappal megjelennek az elágazások és a növekedés felgyorsul. Hazánkban általában június végén kezdődik a bimbózás, július elején, közepén virágzik. Ebben a fejlettségi állapotban vágják először. Szeptember végén, az ismételten virágzó állomány másodszor is betakarítható. Termése egyenetlenül, szeptember közepén érik, pergésre hajlamos. Helyenként még palántaneveléssel termesztik, ez esetben a vetőmagszükséglet: 1 kg/ha. A magot fûtetlen fóliasátorban (március elején) többnyire a talajfelszínre szórva vetik, a magokat 3-4 mm vastagon homokkal vagy tőzegkorpával takarják. A palánták április közepére, végére érik el a kiültetéshez szükséges 6-8 cm-es nagyságot, ekkor általában 15-24 szálas csokorban, 40-48×20-25 cm tenyészterületre ültetik. A növényápolási munkák között fontos helyet foglal el a sorok rendszeres lazítása és az öntözés, melyek termésnövelő hatásúak. A kelés után néhány nappal már el kell végezni az első talajlazító sorközmûvelést, amelyet később, az öntözések után, vagy nagyobb csapadékot követően ajánlatos megismételni. Hazánkban a majoránna a tenyészidőszakban átlagosan 160-180 mm csapadékpótló öntözést igényel. Leghatékonyabb az öntözés keléskor, az elágazódás kezdetén, bimbózáskor és vágás után. Termesztésekor vegyszeres gyomirtást nem alkalmaznak, de a kis területû, családi mûvelés nem is igényli a herbicidek használatát. A majoránna betegségek közül legveszedelmesebb az alternáriás levél-, szár- és termésfoltosság (Alternaria spp.). A fertőzés következtében a leveleken, szárakon és a virágzat murvalevelein barnásfekete, nekrotikus foltok keletkeznek, a növények felkopaszodnak, majd elpusztulnak. A gomba fejlődésére kedvező feltételek esetén az állomány teljes pusztulása is bekövetkezhet. Ezért rendszeres megelőző védekezésre van szükség. A fertőzés különösen kritikus időszakai: a bimbózás kezdete és az első vágás utáni hajtásnövekedés. A betegség mértéke agrotechnikai módszerekkel (optimális növénysûrûség, az uralkodó széliránnyal megegyező sorirány) megelőzhető. Az első növényvédő permetezés általában az elágazások megjelenésekor indokolt, majd szükség szerint 8-10 naponkét meg kell ismételni. A vágás előtti 15 napos periódusban már nem szabad permetezni. Az Alternaria ellen a szisztemikus gombaölőszerek gyakorlatilag hatástalanok. A hagyományos (kontakt) készítmények (klórtalonil, vagy mankoceb) használhatók megfelelő hatásfokkal. A kártevők közül 3-4 évente jelenik meg a réti moly (Loxostege sticticalis), amely jelentős kártételt okozhat. Védekezhetünk ellene Bi58 EC (dimetoát) vagy Ultracid 40 WP (metidation) rovarölő szerekkel. A majoránna földfeletti, virágos leveles szára kétszer vágható. Jó minőségû, szürkészöld drogot elsősorban az első virágok nyílásakor vágott növényanyagból lehet előállítani. A második vágásra szeptember végén, október elején kerülhet sor. A betakarítás kis területen kézzel (pl. sarlóval), nagyobb felületen kaszálvarakodó géppel, 4-6 cm-rel a talajszint felett történik. A levágott friss anyagot azonnal szárítani kell (meleglevegős szárítón, TSZP-n vagy padláson). A száraz herba feldolgozásának első mûvelete a levelek és a virágzati részek lemorzsolása. Ezt a munkát speciális morzsológéppel végzik, mely elválasztja a leveleket és virágtalan szárakat, a port, a homokot és a talajrögöket. A további tisztítást tisztítógépeken, rostákon kell folytatni. A minőségileg megfelelő morzsolt majoránna drogot zsákokban, száraz, szellős helyiségben tárolják. A várható terméshozam 1,8-2,5 t/ha morzsolt drog. A kereskedelmi minőségû morzsolt majoránna min. 95% tisztaságú, szártöredéket legfeljebb 4%-ban tartalmazhat. Illóolajtartalma legalább 0,4%. A majoránnaolaj összetételére vonatkozó előírások nincsenek. Vetőmag előállítására csak az első növedék alkalmas, mert az első vágás után fejlődő hajtásokon bizonytalan a magvak beérése. A magtermő állomány vágását akkor lehet kezdeni, amikor a szár alsó részén lévő magvak már barnák (augusztusban). A magvak nem egyszerre érnek, ezért a vágást követően 7-8 napos utóérlelésre van szükség. Az utóérlelt, majd szárított növényi anyagot többnyire morzsológépen csépelik, majd tisztítják. A várható maghozam: 110-150 kg/ha. Az I. osztályú vetőmag 80 % csiraképességû, idegen magot legfeljebb 1000 db/kg tartalmazhat (MSZ 6387-1987). Aktuális feladatok Márciusban, amikor már talajmûvelés végezhető, a korai helybevetést igénylő fajok (pl. kapor, koriander, édes-és konyhakömény, mák, majoránna, borsfû) számára elő kell készíteni a talajt. Egyes, hideghatást igénylő fajoknál (pl. levendula, lestyán, angelika, stb.) az őszi vetés elmaradása esetén ilyenkor kerül sor a fagyasztott magvak vetésére is. Az őszi mélyszántás által megforgatott talajoknál ekkor már csak a magágykészítésre (kombinátorozás, kultivátorozás, boronálás, hengerezés) van szükség. Az aprómagvúaknál az egyenletes, sima és tömörített talajfelszín elengedhetetlen a megfelelő kelés érdekében. Egyes fajoknál a tavaszi magágykészítést megelőzően kerül kijuttatásra az indító mûtrágya, vagy a gyomirtó vegyszer. A palántanevelést igénylő orbáncfû, kakukkfû, citromfû, orvosi zsálya, stb. szaporítását végezzük el a fóliasátorban vagy az üvegházban. A magvetés után gondoskodni kell a kelesztő öntözésről és a palántadőlés elleni védekezésről. A gyorsabb fejlődésû palánták esetében még e hónapban sor kerülhet a tûzdelésre is. Tőosztással felszaporíthatjuk pl. a citromfüvet és a szurokfüvet, a többéves növények 4-5 gyökeres részre osztásával és eltelepítésével. Ilyenkor is fontos a talaj nedvesen tartására. Pluhár Zsuzsanna