Ezért még N-ben természettől fogva gazdag talajon is lehet olyan fejlődési fázis, amelyben a talaj nem szolgáltat elegendő nitrogént a búzának, viszont a fejlődés más fázisaiban fölös mennyiségben áll nitrogén táplálék a növény rendelkezésére. A talaj tartalék N-készletéből egy tenyészidő folyamán csak igen kis hányad táródik fel. A feltáródás mértéke és időpontja a talaj szerkezetétől, a hőmérséklettől, a csapadéktól függően igen eltérő. A talajvizsgálat ezért a nitrogénmûtrágyázáshoz kevésbé nyújt támpontot, mint a foszfát esetében. Eltérő továbbá az, hogy míg a foszfort és a káliumot a búza többé-kevésbé szükségletének megfelelően veszi fel, addig a nitrogénfelvételt a rendelkezésre álló felvehető N-készlet határozza meg: annyit vesz fel belőle, amennyit csak képes, és igyekszik azt N-tartalmú szerves anyagokká feldolgozni. A N-mûtrágya mennyiségét a talaj természetes N-szolgáltató képességén kívül az utolsó istállótrágyázás ideje, az elővetemény, a talaj felvehető foszfor- és káliumkészlete, illetve a kiszórt foszfor- és káliumtrágya mennyisége, a termesztett búzafajta szárszilárdsága, a N-mûtrágya alkalmazásának ideje és módja, továbbá a csapadék mennyisége határozza meg.

A talaj természetes N-szolgáltató képességéről jól tájékoztat a táblatörzskönyv. Ha a jó és rossz elővetemény után vetett búza termésátlaga között nagy a különbség, a talaj nitrogéntáplálék-szolgáltató képessége gyenge, és körültekintő N-mûtrágyázásra szorul. Ilyenkor a közepes, vagy rossz elővetemény után következő búzát bőségesen el kell látni N-mûtrágyával. Viszont, ha rossz elővetemény után is éppen olyan jó búzatermés mutatkozik, mint a jó elővetemény után, ez arra vall, hogy a talaj N-szolgáltató képessége igen jó, és ezért kevesebb N-mûtrágyával közelíthetjük meg a megdőlés határát.

A pillangósok és az istállótrágyázott, rövid tenyészidejû, a talajt éretten visszahagyó (pl. repce) elővetemények után a talaj N-szolgáltató képessége lényegesen nagyobb, mint a régen istállótrágyázott területen, a tág szén-nitrogén arányú gyökér- és tarlómaradványt visszahagyó növények után.

Jó foszfor- és káliumszolgáltató képességû talajon a búza több nitrogént képes feldolgozni a szár meggyengülése nélkül, mint ha ezekben a tápelemekben szegény. A mûtrágya adagolás idejének és módjának megválasztásánál növelni lehet - a megdőlés veszélyének növelése nélkül - a nitrogén mennyiséget. Ehhez alapul annak az ismerete szolgált, hogy a búzának a fejlődés különböző fázisában milyen a N igénye.

A N-trágyázás szempontjából 3 fejlődési fázis érdemel figyelmet: a bokrosodás, a szárbahajtás és a virágzás. Ősszel, a fejlődés kezdetén a búza N-igénye kicsi, csak nitrátfogyasztó elővetemény (gabona, kukorica) után szükséges ezért a vetéskor N-mûtrágyát adni. A bokrosodáskor adott N-mûtrágya elősegíti a levelek, az oldalhajtások növekedését, és ezáltal növeli az asszimiláló felületet, illetve az állománysûrûséget. Ha viszont a fejlődésnek ebben a fázisában túlságosan sok N áll a búza rendelkezésére, túl buja, sûrû lesz az állomány, és nagymértékben növekszik a megdőlés veszélye. A bokrosodás az októberben vetett búzánál már ősszel megindul, de mindenkor a fő ideje a kora tavasz. Ilyenkor a búza nitrát-tartalmú mûtrágyára igen élénken és biztosan reagál, egyrészt mert a hideg talajban a nitrifikáció még szünetel, a búza viszont már növekszik és igényli a nitrogént, másrészt mert bőven áll rendelkezésre víz a talajban a búza táplálkozásához, illetve csapadékra biztosan lehet számítani. Szárazságra hajló éghajlatunkon a terméskialakító tényezők közül különös jelentősége van az állománysûrûségnek. Ezért is a legjelentősebb N-trágyázási időszak a bokrosodás. A gyakorlatban ennek ideje a tél vége, kora tavasz.

A tél végi fejtrágyázás előnye, hogy fagyott földön könnyebben járnak a gépek, azok más munkákkal kevésbé vannak elfoglalva és a tavaszi növekedés megindulásakor a N-táplálék jókor a növények rendelkezésére áll, míg ha várunk a kitavaszodásig, gépekkel csak a teljes megszikkadása után lehet dolgozni, ezért gyakran megkésik a munka, ami pedig a mûtrágyázás hatékonyságát veszélyeztetheti. A szárbahajtás kezdetén jelentkező N-hiány kielégítésével a kalászonkénti szemszám növelhető. Ha ilyenkor kevés a felvehető nitrogén, a hajtások kevés szemet hozó kalászokat nevelnek. Bár a kalász differenciálódása már a bokrosodás végén megtörténik, és a szárbahajtás kezdetén a kalászonkénti kalászkák száma, részben pedig a kalászkánkénti virágok száma is meghatározott, a kalászonkénti szemszám mégis a virágzást követően attól függően dől el, hogy a fejlődésnek ebben a szakaszában mennyi táplálék, elsősorban N áll a növény rendelkezésére. Tápanyaghiány miatt ugyanis a megtermékenyült virágok valamennyiéből nem fejlődik szem. A szárbahajtás idején ezért el kell látni nitrogénnel a búzát a kalászonkénti szemszám növelésére, éspedig minél bővebben mûtrágyáztunk a bokrosodáskor, annál lényegesebb, hogy bőven legyen a talajban felvehető nitrogén. Szárazságra hajló éghajlatunkon azonban az ilyenkor adott fejtrágya érvényesülése bizonytalan. A nagy búzatermések érdekében ezért fontos, hogy a talaj termékenységét, nitrogénszolgáltató képességét jó elővetemény megválasztásával, rendszerességét, nitrogénszolgáltató képességét jó elővetemény megválasztásával, rendszeres szervestrágyázással növeljük. A korán tavasszal kiszórt pétisó ammóniumionjainak adszorbeálódása nyomán a mûtrágya tartós nitrogénszolgáltató képessége is számításba vehető. A harmadik terméskialakító tényezőt, a szem nagyságát (az ezerszemsúlyt) a virágzást követő tápanyag-, elsősorban nitrogénellátás és az időjárás határozza meg. Minél tovább mûködnek az asszimiláló szervek, annál jobban kitelnek a szemek, annál nagyobb lesz az ezerszemsúly. Ha a virágzást követően áll a talajban felvehető nitrogén rendelkezésre ( és a talajban van elegendő nedvesség ahhoz, hogy a növény azt fel is vehesse), az asszimiláció az érés későbbi szakaszáig tart, és ezért a szemek súlyosabbak és fehérjében gazdagabbak lesznek.

Az állománysûrûség, a kalászonkénti szemszám és a szemek ezerszemsúlya egymástól függetlenül befolyásolják a termés nagyságát, de mindhárom tényezőre hatással van a növény N-ellátottsága. A nagy állománysûrûség, a sok kalászonkénti szem és a súlyos szemek kialakításához megosztottan, három részletben célszerû adni a fejtrágyát (bokrosodás kezdetén, szárbahajtáskor, virágzáskor). Minél jobb a talaj természetes N-szolgáltató képessége, annál inkább korlátozódhat a fejtrágyázás a bokrosodás segítésére, mert az idő felmelegedésével megélénkülő nitrifikáció mûtrágya nélkül is fedezi a búza N-szükségletét. A megosztott fejtrágyázás akkor megokolt, ha a talaj nitrogénben szegény, nem száraz az időjárás, nem rossz a talaj vízvezető képessége, és a termesztett fajtának nagy a N-igénye.

Hazánk szárazságra hajló tájain a második és harmadik N-fejtrágya kedvező hatásfokú érvényesülését gyakran korlátozza a szárazság. Azokon a tájakon, ahol a tavasz és a nyár eleje száraz, a talaj N-szolgáltató képességének növelésével elégíthető ki inkább a virágzás és a szemfejlődés idején a búza N-igénye.

Sok esetben üzemi megfontolások szólnak amellett, hogy a búza alá szánt N-mûtrágyaadag harmadát-felét vetés előtt, a többit pedig egyszerre a tél végi fejtrágyázáskor szórják ki.

Általános az a tapasztalat, hogy a tápanyaggal jól ellátott búzavetések jobban bírják a szárazságot, és az aszályos időjárás ellenére jó termést adnak.

A fentiek figyelembevételével az alábbi N-trágyázási gyakorlatot javasolom: Egy jó közepes (5-6 t/ha) búzatermés N- tápanyag igénye a talaj termőképességétől és agrotechnikai viszonyoktól függően 120-160 kg/ha N-mûtrágya hatóanyag. A N-mûtrágya számított adagjából a magágyba csak „starternyit„ adjuk, mivel az ősz folyamán a búza N-igénye mintegy 30-40 kg/ha N-tápanyag. Jó elővetemények, optimális vetésidő, jó vetőágy esetén 15-20 kg, nagyobb gyökér és tarlómaradványt visszahagyó őszi betakarítású növény után, elkésett vetés és durvább magágy esetén 30-50 kg N-t juttassunk a talajba a magágy készítésekor. Pillangós elővetemény, istállótrágyázott elővetemény után, továbbá >2 % humusztartalom és jó elővetemény után az őszi N-mûtrágyaadag elhagyható, mert a fel nem vett többlet N a téli csapadékkal kimosódhat.

Tavasszal a megmaradt adagot a gyakorlatban legtöbb gazdálkodó két részletben adja ki. Ennek harmadát közvetlenül a tél végén indító fejtrágyának, kétharmadát pedig április elején, a vegyszeres gyomirtással egy időben. Nagyobb várható, illetve tervezett termésszint esetén a szemképződést elősegítendő, az előbbieket permettrágyázással egészíthetjük ki. Az ammóniumnitrát, vagy a pétisó kipermetezése virágzáskor az amúgy is szükséges gyomirtó permetezéssel összekapcsolva terméstöbbletet jelenthet. A búza lombtrágyázására csak kivételesen kell sort keríteni, így a hó alatt késve, gyengén kelt vetésre szórhatjuk száraz tavasz esetén áprilisban vagy május elején.

Nagy termésszint (>6/ha), intenzív gazdálkodás esetén nem nélkülözhető a talaj ásványi-N tartalmának vizsgálata, és a levélanalízis elvégzése. Hivatott szaktanácsadási rendszer irányításával a fenti számok pontosíthatóak. Végezetül el kell, hogy mondjam, hogy az a gazda, aki ismeri a földjét, annak előéletét, agrotechnikai viszonyait, tapasztalattal rendelkezik, az érzi, hogy adott évjáratban és adott helyzetben, a fentiekben hogyan döntsön.

Dr.Kismányoky Tamás

egyetemi tanár