A sikeres termesztés egyik alapvető feltétele, hogy ismerjük és biztosítsuk a növény környezeti igényét. A paradicsom a melegigényes zöldségek közé tartozik. Növekedési optimuma nappal 22 °C, éjjel 15 °C. Növekedése 10 °C alatt és 35 °C felett leáll. A növény a virágzás, majd a termésképződés idején is érzékenyen reagál a hőmérséklet-változásokra. A kötődés 20-25 °C nappali és 15-18 °C közötti éjszakai hőmérsékleten optimális. Éréskor a túl magas (32 °C feletti) hőmérséklet rontja a bogyók színeződését, a termésen a kocsány körül barnássárga foltok (gyûrû) alakulnak ki.

A paradicsom fényigényes növény, melynek növekedésére és fejlődésére a megvilágítás erőssége és hossza egyaránt hatással van. Hazánkban a korai hajtatás kivételével (november, december és január hónapok) elegendő fény áll rendelkezésre.

A paradicsom termesztésére, mint általában a többi zöldségnövény esetében is, a síkfekvésû vagy az enyhe déli lejtésû táblákat javasoljuk. A fagyzugos, szélnek erősen kitett területekre, valamint az olyan helyekre, ahol az esővíz vagy hólé összefolyik és hosszabb-rövidebb ideig elborítja a talajt, nem szabad paradicsomot ültetni. 5-8%-os lejtőn csak a rétegvonalak kiképzett sorokba javasoljuk az ültetést, ennél meredekebb lejtőn az eróziós és deflációs károk miatt paradicsomot ne termesszünk.

A szélsőségeknek számító futóhomokot és a nagyon kötött agyagtalajokat nem számítva mindenütt megtermeszthető a paradicsom, természetesen csak megfelelő talajmûveléssel, szervestrágyázással és mûtrágyázással. Korai termesztésre a gyorsan melegedő homok és homokos vályogtalajok, kései szedésre a vályogtalajok alkalmasak. Nem termeszthető paradicsom a rögös, köves, kavicsos talajokon, továbbá ott, ahol a mûvelt réteg vastagsága nem éri el a 20-25 cm-t.

A kémhatás tekintetében az enyhén savanyú és semleges talajokat kedveli, vagyis ilyen vonatkozásban az igénye megegyezik a többi zöldségfajéval. 5 %-nál meszesebb talajon gond lehet a mikroelemek felvételével. A paradicsom esetében a bór, mint a megtermékenyülést elősegítő fontos elem, hiánya a lúgos talajokon okozhat tüneteket és rossz kötődést.

A vetésforgóban az ún. “szerves trágyás szakasz”-ban termesztjük, ami általában azt jelenti, hogy jó szerkezetû jó tápanyag-ellátottságú, jó vízgazdálkodású talajt igényel. Eltérően a paprikától vagy az uborkától, amelyek csak kiváló szerkezetû közegben termeszthetőek, a paradicsom a valamivel gyengébb minőségû talajokon is elfogadható termésmennyiséget és minőséget ad. A 2 %-nál alacsonyabb humusztartalmú talajokon csak nagyadagú istállótrágyázás az eredményes termesztés feltétele.

A paradicsomot nem soroljuk az ún. sóérzékeny zöldségfajok közé, ennek ellenére a szikesedésre hajlamos területeken ne termesszük, az ilyen talajokon lassabban indul meg a gyökeresedése, apró bogyókat terem és gyakori a bogyófoltosság.

A gyökérbetegségek miatt a pangó vizes területeket kerüljük. Szántóföldi növények után, ahol gyakran használnak gyomirtó szereket, amelyek hatása huzamosabb ideig megmarad, célszerû saláta- vagy mustármaggal csírázási próbát végezni.

A paradicsom tápanyagigénye egyenes arányban van a termés mennyiségével. Egy tonna termés és az ehhez tartozó lombtömeg képzéséhez 2,4 kg nitrogént (N), 0,9 kg foszfort (P2O5), 3,5 kg káliumot (K2O) igényel.

60 tonnás termés esetén- ami nálunk szabadföldi körülmények között egy jó termésnek mondható- az 1 hektárra vetített tápanyag-felhasználás a következőképpen alakul: 144 kg nitrogén, (N), 54 kg foszfor (P2O5), 210 kg kálium (K2O), 70-80 kg kalcium (Ca) és 60-70 kg magnézium (MgO).

A tenyészidő kezdetén a növény tömegéhez képest jelentős mennyiségû foszfort, a terméskötődések után nitrogént vesz fel. Míg a nitrogén alapvetően a termésmennyiséget, addig a kálium a jobb színképződésen, a keményebb, betegségnek ellenálóbb levélzeten keresztül elsősorban a minőséget javítja. A nitrogén-túladagolás bizonyos határig rossz kötődést, terméselrúgást és lassúbb érést, azon túl sókártételre emlékeztető tüneteket idéz elő.

A paradicsom napi vízfogyasztása átlagos fényviszonyok mellett homokos vályogtalajon a következők szerint alakul:

Nappali hőmérséklet Vízfogyasztás

10-15 °C 0,5-0,8 l/nap/növény

15-20 °C 0,8-1,0 l/nap/növény

20-25 °C 1,0-1,5 l/nap/növény

25-30 °C 1,5-1,8 l/nap/növény

Az előző évek gyakorlati tapasztalatai igazolták, hogy a paradicsomot csak öntözéssel szabad termeszteni. Ezt a vízigénye is indokolja, ami a tenyészidőben lehullott természetes csapadéknak többszöröse. A termesztési gyakorlatban erre vonatkozóan több mutatót is kidolgoztak:

1. Vízfogyasztási együttható: az egységnyi termésre vetített elpárologtatott vízmennyiség. Ez a paradicsomnál 50.

(60 tonnás termésnél naponta 1m² felületről elpárologtatott vízmennyiség 2,5 liter.)

2. Transparációs együttható: egységnyi szárazanyagra vetített elpárologtatott vízmennyiség, ami nemcsak a termésre, hanem az egész növény szárazanyag-tartalmára vonatkozik. Értéke a paradicsomnál 270.

3. Az ötvenéves csapadékviszonyok alapján kijuttatandó öntözővíz mennyisége: a gyakorlatban legjobban elterjedt vízigényt jellemző szám, ami a különböző talajkötöttségeket is figyelembe veszi. Homokon 200-250 mm, homokos vályogon 150-200 mm, vályogon 120-220 mm.

4. A talaj nedvességtartalma alapján számított öntözővíz- mennyiség: a legpontosabb vízigény számítási mód, ha eléri a talaj nedvességtartalma a vízkapacitás 65-70 %-át vagy ez alá süllyed, akkor öntözni kell.

A növény szempontjából az lenne ideális, ha a talaj nedvességtartalma nem ingadozna, közel 80-90 % lenne. 100 %-os vízkapacitás hosszú időn keresztül nem tartható, mert a gyökérzet levegő nélkül megfullad.

Lényegében mind a négy számítás útján arra az eredményre jutunk, hogy a paradicsomnak az ültetésétől a tenyészidőszak végéig megközelítően 120-250 mm kiegészítő csapadékra (öntözésre) van szüksége. Ezt az értéket másképpen idénynormának is nevezik. Egy mm csapadék 1 l/m² vízadagot jelent, ami a talajt megközelítőleg 1 cm mélyen áztatja be.

A paradcsom kapcsán gyakran felvetődik, hogy hazai körülmények között melyik szaporítási mód az előnyösebb. A helyrevetés lényegesen jobban gépesíthető, egyszerûbb szaporítási eljárás, nem igényel nagy előkészületeket és sok ápolási munkát, mint a palántanevelés. Szükségessé tesz viszont egy nagyon alapos talaj- előkészítést, egy tökéletes magágyat, aminek a következő ismérvei vannak:

• A felülete sima, ülepedett legyen – nem lehetnek a felszín alatt üregek, amelyek idővel beomlanak, és ennek következtében a magvak mélyebbre kerülnek, nem lesz egyenletes a kelés.
• Ún. aprómorzsásnak kell lennie a magágynak, nem lehetnek benne nagyobb rögök.
• Cserepesedésre ne legyen hajlamos, mert az így kialakuló kéreg a magvak kelését, különösen olyan apró magvakét, mint a paradicsom, igen nagymértékben akadályozza.
• Gyommentes legyen.

Talán a követelmények túlzottnak tûnnek, de ha arra gondolunk, hogy egy-egy szem mag az 5-10 Ft-ot is meghaladja, érthető a szakszerû talaj-előkészítés iránti nagyobb igény, hisz a felsorolt magágy-tulajdonságok meghatározzák a csírázás ütemét, mértékét, egyszóval a kelés minőségét.

Nagy hátránya a magvetésnek, hogy később ad szedhető termést, ami hátrány akkor mutatkozik meg igazán, ha az őszi fagyok korábban már szeptember végén beköszöntenek, és ebből adódóan a termésmennyiség nagyon alacsony.

Számos dolog szól a palántázás mellett, de van néhány hátránya is, amit a döntésnél messzemenően figyelembe kell venni, ezek a következők:

A palántázással megnyújtjuk a tenyészidőt, és induláskor – ültetéskor – egy erősebb, biztosabb fejlődést tudunk a növénynek azáltal biztosítani, hogy nem gyenge csíranövényt nevelünk a szabadban, hanem erős palántát helyezünk ki.

Gyengébb szerkezetû talajokon, ahol a keléssel gond lehet, a palántázással megoldható a 100 %-os növényállomány kialakítása.

Az utóbbi időben egyre jobban terjed a nagy- és kisüzemekben a pillírozott vagy drazsírozott magvak használata, amely lényegesen megkönnyíti az apró magvak vetését.Az ilyen magokról tudni kell, hogy sok esetben még nagyobb figyelmet és gondosabb ápolást igényelnek, mint a csupasz magok, sokkal kiegyenlítettebb vízellátást szükséges a csírázáskor számukra biztosítani. Ugyanakkor kedvező feltételek esetén a kelésük közel 100 %-os, kiegyenlítettebb és gyorsabb, nincs szükség a kelést követő egyelésre.

A palánták eredése annál jobb és gyorsabb, minél nagyobb földlabdával kerülnek kiültetésre. Ugyanakkor a nagy földlabda vagy tápkocka lényegesen drágább, mint a szálas vagy tálcás palánta. Ezért a nagyobb földben nevelt növényeket csak korai termesztésre (pl. hajtatásra), a kisebbekbe tûzdelteket, későbbi kiültetésre gazdaságos felhasználni. Konzervipari célra csak a szálas, vagy ún. tálcás palántát lehet a költségek miatt választani.

Van olyan megfigyelés is, amely szerint a helyrevetett növények a szárazságot jobban tûrik, mint a palántázottak. Ennek az a magyarázata, hogy a helyrevetett növények hosszú, mélyre hatoló gyökereket növesztenek, míg a palántázottak sûrû, de sekélyen elhelyezkedő gyökereket fejlesztenek.

Szálas palántát fûtött, esetleg fûtés nélküli fólia alatt neveljük meg. Négyzetméterenként 2-4 gramm magot vetünk, amelyből 500-700 palánta nevelhető fel. A palántanevelési idő 6-8 hét.

A konzervparadicsomot május elején-közepén ültetjük. Kézi betakarításnál előnyösebb az ikersoros elrendezés, amelynél 125+35 cm vagy 110+40 cm sortávolság vált be a legjobban. Tőtávolság a fajta igényétől függően 25-30 cm legyen.

A helyrevetés április 10–20 között esedékes, amikor a magot 2-3 cm mélyre, 125+35 cm-es ikersortávolságra vetjük. A tőtávolságnak 13-18 cm-t hagyjunk, amit véglegesen a kelést követő ritkítással állítsuk be. Vetőmagigény 0,6-1,0 kg/ ha.

A kiültetést követően alaposan öntözzük be a palántákat – függetlenül a talaj nedvességtartalmától – ugyanis ilyenkor az öntözés célja nem a vízutánpótlás, hanem a gyökerek beiszapolása. Tanácsos egy kevés foszfordús tápoldatot is használni ilyenkor, ami a begyökeresedésre van kedvező hatással (pl. Tomasol, Ferticare S, stb.).

A paradicsomot – hosszú tenyészideje következtében – csak úgy termeszthetjük eredményesen, ha a mûtrágyákat és szerves trágyát a tenyészidő folyamán elosztjuk. Az alap-, az indító- és a fejtrágyázások során azokat a tápelemeket adjuk, amelyek adott időszakban a paradicsom számára a legfontosabbak, és olyan mélyen helyezzük el őket, hogy a gyökérzet a legjobban tudja hasznosítani.

Alaptrágyaként a szerves trágyát, a meszező-anyagokat, a foszfor mûtrágya döntő részét, és a káliumnak megközelítőleg a felét ősszel a szántás idején dolgozzuk a talajba. Mivel a foszfor az a tápanyag, amely a leglassabban mozog a talajban – erősen kötődik a talaj felületéhez –, célszerû ősszel gyökérmélységig leszántani. Ellenkező esetben a tenyészidő második felétől a növény nem jutna foszforhoz. Ilyenkor a nitrogént csak nagyon indokolt esetben célszerû adni, mert az őszi csapadékkal kimosódik, a növény számára elvész.

Arra vonatkozóan, hogy mennyi és milyen mûtrágyát használjunk alaptrágyaként, a talaj tápanyag-ellátottságának ismerete nélkül nem lehet pontos tanácsot adni. Egy közepes tápanyag-ellátottságú talajon 2-3 dkg/m² nitrogénmûtrágyát adjunk – meszes talajon jobb a 34 %-os ammóniumnitrát, mészben szegényebb helyen, ahol a talaj kémhatása savanyú, előnyösebb a 27-28 %-os mészammonsalétrom használata, amit nálunk legtöbben Pétisó néven ismernek. Foszforból akár 3-5 dkg/m²-re is szükség lehet, ezt szuperfoszfát formájában adjuk.

A kálium elsősorban a minőséget befolyásolja: termés színe, íze, keménysége, betegség-ellenálló képessége, stb. Lehetőség szerint ne a klorid típusú mûtrágyákat, hanem a lényegesen jobb minőséget adó szulfát és nitrát káliumot használjuk ilyen célra.

Alaptrágyának mehet a roszszabbul oldódó, de olcsóbb káliumszulfát, vagy ahogy sokan ismerik kénsavas káli, míg a fejtrágyának a csepegtetés miatt, a vízben tökéletesen oldódó káliumnitrátot adjuk.

Kereskedelemben kapható az alaptrágyának kiváló Patentkáli, amely szulfát káli mellett a magnézium számára nagyon fontos magnéziumot is tartalmazza olyan arányban, ahogy azt a növényt igényli. Káliumból négyzetméterenként 4-6 dkg mennyiséggel számolhatunk.

Az indítótrágyázás (starter) célja a kezdeti növekedés tápanyagfeltételeinek a megteremtése azáltal, hogy közvetlenül a palánták gyökeréhez kevés tápanyagot adunk. Ilyenkor adjuk ki a foszfor fennmaradó részét, a káliumnak 20-25 %-át és kevés nitrogént. A starterral vigyázni kell, mert ha a mûtrágyaadagot helytelenül választjuk meg és sokat adunk, éppen az ellenkezőjét érjük el vele, a gyökeresedést fogjuk meggátolni.

A fejtrágyázás elsősorban a termésképzéshez szükséges nitrogén folyamatos utánpótlását szolgálja. A szükséges nitrogén egyszerre nem adható ki, mert perzselést okozna, kimosódna a talajból, a tenyészidőszak végére a tápanyagok elfogynának.

A fejtrágyázást a paradicsom esetében 2-4 alkalommal kell végezni, attól függően, hogy mekkora a kijuttatandó nitrogén mennyisége.

A három fő tápelem elosztását százalékos formában a következőképpen fejezhetjük ki:

alaptrágya:
nitrogén 0 %

foszfor 80-90 %

kálium 50 %

indítótrágya:
nitrogén 10-20 %

foszfor 10-20 %

kálium 25 %

fejtrágya:
nitrogén 80-90 %

foszfor 0 %

kálium 25 %

Egy-egy alkalommal kijuttatott vízmennyiség az öntözési norma, ami a növény gyökeresedési mélységéből adódóan 20-25 mm kell hogy legyen. Ettől eltér az ún. kelesztő öntözés vagy a palántázáskor adott beiszapoló öntözés, amely nem haladhatja meg 4-5 mm-t.

Az idénynormát és az öntözési normát összevetve kiderül, hogy a paradicsomot homoktalajon 1,5-2 hetente, vályogtalajon 2-3 hetente kell öntözni.

A növény a vizet és a tápanyagokat együtt veszi fel, ezért nagyon előnyös és hatékony, ha a mûtrágyákat vízoldott formában juttatjuk ki. Ezt a tenyészidőben végzett trágyázási (öntözési) módot tápoldatozásnak nevezzük.

Tápoldatozásnál valamennyi vízoldható mûtrágya számításba jöhet, azonban a növény tápanyagigényét alapul véve, azokat az összetételeket szoktuk a gyakorlatban alkalmazni, amelyek arányaiban sok nitrogént és káliumot (2:2-3) és kevés foszfort tartalmaznak.

Régen a mûtrágya töménységét adták meg (pl.: 0,2 % vagy 0,5 %), újabban a tápoldat elektromos vezetőképessége alapján határozzák meg a mûtrágyák és tápsók mennyiségét.

A paradicsom lombozata és gyökérzete nem kifejezetten érzékeny a tápoldatok töménységére, ezért a 0,3-0,5 %-os oldatokat, illetve azokat, amelyek EC-értéke 1,7-2,0 javasolják fejtrágyázásra.

A tápoldatozáshoz leggyakrabban használt mûtrágya készítmények:

a.) vízben kevés maradékkal oldódók:
Volldünger
(N:P:K, 14:7:21+2 %)

Buvifer
(N:P:K,14:7:21+2 %)

b.) vízben maradék nélkül oldódók:

Kristalon mûtrágya család

Agrosol mûtrágya család

Ferticare mûtrágya család

Poly Feed mûtrágya
család

MULTI-K (16:0:46 %)

Káliumnitrát (16:0:46 %)

Kalciumnitrát
(16:0:0:25 CaO%)

Magnéziumnitrát
(11:0:0:10 MgO %)

Magnéziumszulfát
(16 MgO %)

A szedési idény -ha a fajtákat és a szaporítási módokat jól egyeztettük- akár három hónapra is elnyújtható. A legkorábban palántázott rövid tenyészidejû paradicsomnak a betakarítása már június végén megkezdhető, a helyrevetetté csak augusztus végén – szeptember elején.

Az utolsó szedések időpontját az első fagyok határozzák meg. A várható termés 4-10 kg/m² között várható.

Dr. Terbe István