Az elmúlt években a növényi sorrend, az elővetemények és az azt követő utónövények hatásának figyelembevétele egyre inkább előtérbe kerül. Az iparszerû, vagy kényszertakarékos termesztési rendszerekben a kevés növényfaj alkalmazása következtében kissé háttérbe szorult a növényi sorrend jelentősége, azonban különösen a környezetkímélő technológiákra való áttérés a növényi sorrend fontosságának újólagos felismerését hozza elő.

A klasszikus vetésforgó a növénytermesztés olyan tervszerû rendszerét jelenti, amelyben a növények összetétele (vagyis milyen növényfajokat termesztünk) és aránya (egy növény mekkora területet foglal el) hosszabb időre állandó, a növényeket térben és időben előre kidolgozott sorrend szerint termesztik és meghatározott idő elteltével kerülnek vissza ugyanarra a területre (rotáció). Mivel ez a rendszer rendkívül rugalmatlan - elsősorban a rotáció miatt - a gyakorlatban a vetésváltás alkalmazása az elfogadott, amely adott területen az agrotechnikai szempontból hasonló, vagy különböző csoportba tartozó növények bizonyos időközönként (1, 2 vagy 3 év) váltakoztatva történő termesztését jelenti. A körforgás hiánya miatt a vetésváltásban a növényi sorrend lényegesen szabadabban változtatható a piac igényeinek, a technológia követelményeinek megfelelően. A jelenlegi viszonyok között kevés esetben képzelhető el, hogy sok növény termesztésbe vonásával számolhassunk adott területen, de ha a növényi sorrend kialakításának legfontosabb szabályait betartjuk, akkor néhány faj váltakoztatva történő termesztésével hosszú távon hozzájárulunk a talaj termőképességének megóvásához, ami a hozamok megtartásában, illetve növekedésében is realizálódhat.

Melyek a növényi sorrend kialakításának alapelvei?

Az elővetemény érték a különböző előveteményeknek az utánuk következő növényre gyakorolt mérhető hatását jelenti. A pillangósok köztudottan jó előveteményei a kalászosoknak a talajban megkötött nitrogén miatt. Ugyanezen okok miatt a cukorrépa termesztése esetén inkább kerülni kell a lucerna előveteményt, mivel a nitrogén a vegetatív részek (levél) fejlődését segítheti elő a generatív részek (gyökér) rovására. A néhány konkrét példán túl az elővetemény értékét számos tényező befolyásolja, úgymint a termőhely, a termesztett növény hatása a talajra (tápanyagtartalomra, vízkészletre, szerkezetre, szerves anyag tartalomra), az elővetemény termése, kártevői, gyomjai, a betakarítási és vetési idő közötti időbeni távolság, a termesztés során alkalmazott eljárások, stb.

Az elővetemény igény az utónövény termesztését segítő biológiai és agronómiai követelések összességét jelenti. A cukorrépa a mélyen átlazult, foszforral és káliummal jól ellátott talajokat igényli. Mindenképpen olyan növényt válasszunk előveteménynek, amely a talajt nem tömöríti, nem foszfor és káliumigényes, kis, vagy legfeljebb közepes vízfelhasználású. Ezeknek a követelményeknek leginkább megfelelő elővetemény az őszi és tavaszi kalászosok. Jelenleg az őszi búza termesztésében több klasszikusan kedvezőnek tartott elővetemény háttérbe szorult, ugyanakkor elterjedt a kukorica és a napraforgó, amely az elővetemény hatás mûvelés általi javítását teszi szükségessé.

A vetési idő ismerete a növényi sorrend megállapításának szintén nélkülözhetetlen eleme. Ez azért különösen fontos, mert előfordulhat, hogy egy kultúrnövény jó előveteménye egy másiknak, de a vetési, vagy betakarítási idő, illetve fejlődésük egy szakasza egybeesik, ami megakadályozza a termesztésbe vonást. A hazánkban leggyakrabban alkalmazott kukorica – búza vetésváltás esetén előfordulhat, hogy a kukorica betakarítása a kedvezőtlen időjárás miatt kitolódik, ami veszélyezteti az utána következő őszi búza termesztését. Legutóbb 1998-ban több tízezer hektáron nem lehetett a búzát elvetni, helyette valamilyen tavaszi vetésû növény került a talajba.

Az összeférhetőség az egyik legfontosabb tényező, amely a növényi sorrend kialakításának elengedhetetlen feltétele, a különböző növényfajok önmaguk utáni termeszthetőségét fejezi ki. Négy nagy csoportot különböztethetünk meg:

• Önmagukkal összeférő növények, amelyek váltás nélkül több évig termeszthetők (pl. kukorica, rozs, rizs)
• Önmagukkal való összeférhetőségre különbözően reagáló növények (a környezeti viszonyoktól, az évjárattól függően) (pl. burgonya)
• Önmagukkal kevésbé összeférhetők (legfeljebb 1-2 éves termesztés lehetséges) (pl. őszi búza)
• Önmagukkal összeférhetetlen növények, amelyek önmaguk után sikeresen csak
hosszabb idő (3-6 év elteltével termeszthetők ugyanazon a területen (pl. napraforgó, cukorrépa, repce, hüvelyesek, herefélék, len)

Az összeférhetetlenségnek különböző okai vannak, de legtöbb esetben a faj- vagy nemzetségspecifikus kártevők és kórokozók fokozott veszélye miatt kell kerülni egyes növényfajok önmaguk utáni termesztését. A cukorrépánál a répafélék fonálféreg fajai károsítanak, gabonaféléknél a fonálférgek mellett a szártőbetegségek jelenlétével kell számolni. A repcében a káposzta gyökérgolyva, a repcegyökérgubacs-ormányos, valamint a repcebolha okozhat komoly károkat, amely több évig történő termesztés során az állomány és a termés drasztikus csökkenését váltja ki.

Az 1. ábra összefoglalóan néhány kiemelt szántóföldi növény összeférhetőségét, előveteményként való alkalmazhatóságát mutatja be. Odafigyeléssel, a legfontosabb követelmények betartásával a gazdálkodás jelenlegi helyzetében is javítani lehet a szántóföldi növénytermesztés eredményességén az okszerû vetésváltással.

Dr. Gyuricza Csaba