Az, hogy mi számít vadászias viselkedésnek, az idők folyamán állandóan változott, de szívbéli tartalma mindig ugyanaz maradt. A vadászati szokások egyfajta praktikumokból a gyakorlat során alakultak ki és maradtak fenn hagyományként. Ilyen bizonyos fokig az öltözködés, a szakmai nyelv, a vadász kürtjelek, valamint a töretek különböző fajtái és formái is. Kevés szebb pillanat adódik a vadászatban, mint az elejtett vad fölött átnyújtani a birtokbavételi töretet. Ezzel a véres gallyacskával átnyújtjuk a barátságunkat és elismerésünket, így tudatjuk, hogy elismerjük mint vadászt, és azt is, hogy a vadászbarátság örök. A töretek fajtánként és formánként változók. Amint azt a neve is mondja, mindig törjük és sohasem vágjuk. A letört gally útbaigazító, üzenet közvetítő is lehet, illetve különböző díszek formájában szinte minden nép kultúrájában megtalálhatók. Töretnek nevezzük azt a leveles ágacskát, amelyet a vad elejtője a kalapjához tûz és azt is, amellyel a vadat díszíti. A szokások szerint töretnek csak a tölgy, fenyő, illetve éger használható, a bükk, gyertyán nem tartozik ezekhez. A töretek három csoportba sorolhatók, úgymint: ünnepi, birtokbavételi és útbaigazító töretek. Az ünnepi töretet a vadászok, a vadászattal kapcsolatos ünnepi alkalmakkor, vagy vadásztemetésen viselik a kalapjuk bal oldalán. Ez lehet háromágú fenyőgally, vagy 3-5 levelû tölgygally. Temetésen a leveleket fonákjával kifelé viselik. A birtokbavételi töret fél karhosszúságú zöld lomb, amelyet az elejtett vad bal lapockájára kell helyezni. Trófeás vadra a tört végével, tarvadra hajtáscsúccsal a fej felé kell elhelyezni. Az elejtett vad szájába tett utolsó falat, az ősi kultikus temetkezési szokásra emlékeztet, amikor útravalót tettek a halott mellé, hogy a hosszú túlvilági vándorútján legyen mit elfogyasztania. Korábban kizárólag a trófeás csülkös vadat illette meg az utolsó falat, ma már azonban szokás a tarvad szájába is zöldet tenni.
Ausztriában és Bajorországban mmegilleti a mormotát és a fajdféléket is az utolsó falat. Az elejtőt illető töret ne legyen nagyobb, mint a kalapdísz, az elejtett vad vérével díszítve. „Üdv a vadásznak” szavak kíséretében a kísérő nyújtja át a bal kezében tartott kalapjára helyezve, a lőtt vad fejénél állva. Az elejtő, a gratulációt megköszönve „vadászköszönettel” átveszi és a kalapja jobb oldalára tûzi. Ha a vad csak utánkereséssel került terítékre, akkor az elejtő letör a töretéből egy darabotés átadja a kutya vezetőjének, aki ezután azt a kutyája nyakörvébe tûzi.
Az útbaigazító töretek, a töretek azon fajtái, amelyek mára már csaknem feledésbe merültek. Sajnos a vadászvizsga anyagából is hiányzik, a hivatalos vadászoktól sem követelik meg. Ezeket a jelzéseket Magyarországon ma már csakis a szakmájukat igen magas színvonalon ûző vérebvezető hivatásos vadászok ismerik. A véreb vezetése a vadászati szakma csúcsa. A fiatal vérebvezetőkkel általában tanfolyamokon ismertetik meg az útbaigazító töretek jelzéseit. Walter Fevert, a németek híres vérebvezetője az útbaigazító töretek fajtáit nyolc pontban ismerteti: lövéshely töret és csapatöret, főtöret, irányjelző töret, a rálövés helyének törete, álláshely töret, rálövéstöret csapatörettel, várakozásjelző töret, várakozásjelző töret - a várakozást feladták. Egyértelmû tehát, hogy a különböző töretfajták részletes ismerete nélkül ma a hivatásos és a sportvadászok szakmai ismeretei szerényebbek, hiába csörög minduntalan a mobiltelefon. Az irányjelző töretet sohasem helyettesítheti például erdőben, az ágakra akasztott papír zsebkendő. A birtokbavételi töretet a hagyománytisztelet miatt sem pótolhatja semmiféle vadra helyezett cédula, krotália vagy magántárgy és kevésboldogabb embert látni, mint a vadászház udvarán sétáló vadászvendég, akinek kalapja jobb oldalát az elejtő-töret díszíti.
Agyaki Gábor