Egyetértenek abban, hogy a vállalkozás mindig legyen kicsit túlgépesített
Borbély István felmenői apai ágon gazdálkodók voltak, ló-fuvaros családként ismerték őket Dunavecsén és környékén. Ma már csak István édesapja – legfiatalabbként a három fivér közül – dolgozik az agráriumban, fiával együtt családi gazdaságban. Amikor lehetőség nyílt rá, az apa a kárpótlások idején egy kisebb, 4 hektáros földterületet vásárolt, majd a '89-es évet követően vásárolt hozzá még 80 hektár körülit, a '90-es évek elejétől kezdve pedig évről évre vásárolt és bérelt területeket. A nagyobb léptékű területgyarapodásra 2007-ben került sor, amikor eladó sorba került Solton egy részvénytársaság, s annak megvásárlását követően a gazdaságuk székhelyét is itt alakították ki. Ma már 1300 ha területet művelnek.
S ahogy az már jól ismert kezdet a hazai családi gazdálkodások történetében, ők is a Szovjetunióban gyártott gépekkel kezdtek, aztán szép sorjában került nyugati technika a gazdaságba. Borbélyék fokozatosan gépesítenek, apa és fia egyetértenek abban, hogy a vállalkozás mindig legyen kicsit túlgépesített. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint – ahogy az időjárás is mutatja – évről évre heterogénebb a csapadékviszony: hol száraz év van, hol pedig extrém mennyiségű csapadék hullik. Amikor az időjárás engedi, azonnal és minél gyorsabban el kell végezni azokat a műveleteket, amelyeknek éppen optimális az idő, ezért a túlgépesítéssel látják biztonságosnak a gazdálkodást. Az 1300 hektár közel 90 parcellára oszlik Dunavecsétől Hartáig, Solttól Fülöpszállásig, de vannak a Kiskunsági Nemzeti Parkban is területeik. A gazdaság földterületeinek közel 70%-a Solton van. Meglehetősen heterogén méretek jellemzik földjeiket, a félhektárostól a 100 hektárosig vannak tábláik. Minőségében a dunai öntéstalajok a jellemzők, nem jó adottságú, de könnyen művelhető talajok. Vízgazdálkodását tekintve sem igazán jó terület ez, átlagában 17–18 körüli AK értékű. Jó közepes termést azért egy szélsőségektől mentes évben el lehet érni.
A gazdaság tulajdonosai próbálnak elindulni az öntözéses kultúrák felé – folyamatosan fejlesztenek az öntözésben, és egyre több intenzív kultúrát, másodvetést termesztenek konzervipari vagy hűtőipari alapanyagként. Ezek sorában szerepel a borsó, másodvetésben utána csemegekukorica, cukorrépa, szója, zöldbab, hibrid kukorica. Jelentős részben a borsó és a csemegekukorica szerepel a növényeik között, ezek teszik ki a szántóföldi kertészeti szegmenst. Minden évben adottak a lehetőségek az öntözés fejlesztéséhez, s mivel ebben látják a megoldást, efelé mozdulnak el. Náluk a területek 70–80%-a öntözhető lenne, s úgy tervezik, hogy minden évben gyarapodjanak és fejlődjenek e tekintetben. Kertészeti pályázatra adtak be ősszel egy csomagot, amellyel nyertek is, így a következő évben villanytelepítést és öntözőrendszer kiépítést terveznek. Ebben látják a jövőt, és a megoldást is, hiszen ilyen időjárási körülmények között csak így lehet termésbiztonságot elérni.
Alkalmazkodva a megváltozott termelési körülményekhez, egyre kisebb például az őszi búza területük, amelyet mintegy 300 ha-ra csökkentettek. Az őszi árpa területük 100–150 hektár között szokott lenni, fő növényeik: őszi búza, őszi árpa, őszi káposztarepce, napraforgó, kukorica, s emellett kapnak helyet az intenzív kultúrák, amelyek évről évre, és a vetésforgótól függően egyre nagyobb területet kapnak (zöldborsó, csemegekukorica, cukorrépa, szója és vetésforgóban évjáratfüggően a zöldbab). Ezenfelül kisebb területen lucernájuk is van az állatállomány számára.
Tavaly kezdtek bele egy húsmarha állomány felnevelésébe – jelenleg 70 vemhes, és negyven növendék üszőjük van. Jelentős részük Charolais fajta, de Blonde fajtákat is vásároltak két nagy tenyésztőtől Akasztóról, ahonnan az állomány származik. A tenyésztők még segítik, és jó tanácsokkal látják el őket az új tevékenység kezdeti szakaszában. Megfontoltan vágtak bele Borbélyék az állattenyésztésbe, s van is egy kisebb legelőterületük, de a mindössze 30–40 hektár ennek az állománynak ugyancsak nem elég. A legeltetés mellett a pótlást is maguk állítják elő, így folyamatosan kapják a marhák nyáron a lucernát és a kukoricaszárat, téli időszakban pedig a szokásos tömegtakarmányt. Ez náluk kissé más, mint a gazdaságok többségében, mivel van csemegekukoricájuk, és annak a csuhéját kapják meg télire az állatok. Saját teherautóikkal szállítják a székesfehérvári hűtőházba a csemegekukoricát, a csuhét pedig el is kell onnan hozniuk. Ez a viszonylag olcsó melléktermék nagyon jó tömegtakarmány a marhák számára télire, Solt környékén sok húsmarhás használja ezt. Tejmarhák tartásánál nem elterjedt takarmány a csuhé, legfeljebb a növendékállatoknak adják. A gazdaságban tehát még újdonság az állattartás, de szépen gyarapodik és szaporodik az állomány, gazdáik pedig reménykednek a hosszú távon eredményes termelésben. Jelenleg ugyan nem a legrózsásabb a helyzet eladás szempontjából, de még nincs is eladásra szánt borjúállományuk.
Úgy vélik azonban, hogy a minőségi állatállomány előállítására igény van, s mivel a hazai takarmány ma még nagyobb arányban génmódosított eledelt jelent, komoly jelentősége van a Nemzeti Fehérjeprogramnak. A magyar állattartást teljes mértékben hazai előállítású génmentes szójával kellene kielégíteni. Jó növénynek tartják maguk is a szóját, jó előveteménye bármelyik őszi kultúrának. Náluk azonban csak öntözés mellett terem meg, így, ha lesz is valamennyi szójájuk, csak öntözött területen tudják azt megtermelni – mondja a tervekről a fiatal gazda, aki tavaly Keszthelyen végzett növénytermesztő mérnökként.
István számára eddig a nyári időszakok, az otthon töltött idők jelentették a gyakorlatot, amikor hol a kombájnra, hol a teherautóra szállt fel – mikor és miben kellett éppen a segítség. A régi fuvarozós alapok természetesen még megvannak a családban, ahogy a TÜZÉP telepeik is Solton, és Dunavecsén. A többféle tevékenységgel is foglalkozó gazdaságban a szülőkön és a fiún kívül több mint húsz alkalmazott is dolgozik. A mintegy 80%-ban saját áru saját raktárból történő szállításához szükség van a megfelelő létszámra, és persze az azt kiszolgáló gépparkra is. A technikai háttér kialakításában próbálnak elmozdulni egy-egy típus felé, hogy minél könnyebb legyen a szerviz- és a javítási feladatok ellátása. Többnyire Fendt traktorokkal dolgoznak kisebb és közép kategóriában, de idén vásároltak egy nagyobb hevederes Challanger traktort. A betakarítógépek sorában a Claas-t preferálják, de három Mega kombájn is erősíti a palettát, ahogy a munkagépekben jelentős arányban a Horsch gépei képviseltetik magukat: kultivátorok, tárcsák, vetőgép. Borbélyék elsősorban az Axiál által forgalmazott gépeket részesítik előnyben, szemenkénti vetőgépüket is tőlük vásárolták. Nagyon jó kapcsolatuk van a forgalmazóval, teljes mértékben elégedettek a szolgáltatásaikkal, és egyszerűbb számukra a szerviz is, ha egy céggel vannak kapcsolatban. A jövő évtől egyébként átalánydíjas szervizkonstrukciót terveznek – tapasztalataik szerint magas kvalitású szervizesek dolgoznak az Axiálnál, nekik pedig arra van szükségük, hogy a gépeik mindig időben és felkészítetten álljanak rendelkezésre.
A mai, modern technikával felszerelt gépekkel hatékonyan szeretnének dolgozni gazdáik, ehhez pedig folyamatosan figyelemmel kell kísérni és karban kell tartani a funkciókat – legyen az akár egy robotkormány, egy korszerű Horsch vetőgép, vagy éppen egy szakaszoló, műtrágyaszóró avagy permetező. Ma diplomás agyú traktorosokra van szükség – ahogy az édesapa gyakorta mondja –, s hozzáteszi, hogy a városi ember azt hiszi, hogy a traktor az már csak traktor. Pedig ha egy ilyen gépet be kellene indítania, az bizony nehézséget okozna még egy tapasztaltabb vezetőnek is. Ezeket a drága eszközöket rendkívül pontosan kell beállítani és okosan kell használni, mert az értéküket veszítik, ha nem így bánnak velük. A 21. századi technikával szemben olykor szkeptikus az apa, legalábbis ami azt illeti, hogy nekik szükségük van-e éppen egy adott újabb technikai elemre. Az pedig természetes, hogy a fiú próbál ebbe az irányba elmozdulni.
Mostanában kezdenek bele fokozatosan egy precíziós gazdálkodásba, és a gépvezérlésbe is – jelentős várakozással, hogy milyen mértékű megtakarítást hoz az majd nekik. Náluk nem csak azért nem termő egy-egy talaj, mert nincs ott tápanyag, hanem mert maga a talajtípus nagyon vékony termőrétegű, alig 30 cm, néhol még ennél is sekélyebb. A mélyművelést, főleg a szántást ezért nagyon figyelmesen kell végezni. Az öntéstalajból adódóan az erek futása szerint változnak a sekélyebb és magasabb részek. Vannak olyan területeik például, ahol ötféle talajtípus van 30 ha-on belül – arra pedig nem egyszerű megoldást találni.
Természetesen az édesapa is szereti az újdonságokat, a korszerű gépeket, és minden olyan beruházás szükségességéről meggyőzhető, aminek látja az értelmét és a valós okát. Az informatikai dolgokkal nyilván nem akar foglalkozni, de mindig megbeszélik az új lehetőségeket, és mások véleményét is kikérik egy-egy vásárlást megelőzően. Apa és fia rendre megbeszélnek tehát minden beruházást, és érdeklődéssel fordulnak az újdonságok felé.
Természetesen véleménykülönbségek is vannak, és ez így is van rendjén, hiszen az elmúlt időszak technikai forradalmába beletanulni vagy beleszületni is mást jelent. De mindent megbeszélnek, és minden döntést közösen hoznak meg. S bár az édesapáé a végső szó, abban már a fiú elképzelése köszön vissza.
István úgy véli, hogy az idősebb gazdálkodóknak is még több rendezvényre és konferenciára kellene rendszeresen elmenniük, és utána olvasniuk egy-egy témának – de sokszor nem egyszerű őket ezzel megcélozni. Jó volt az úgy régen, most is jó az – mondják, s ahol nincs a gazda mellett egy fiatal családtag, vagy ismerős, ott még bizonyítani sem könnyű, hogy a mai gazdálkodás már másról szól. S hogy Borbélyéknál a jövő tudatos tervezése az információk folyamatos követése alapján születik meg, annak példája az is, hogy az állattartás ötlete az édesapáé volt. A legegyszerűbbnek a húsmarhatartást ítélte, ahhoz egy gondozó elegendő az állomány mellé, majd elletési időben persze folyamatos felügyelettel.
A fiú is támogatta az új tevékenységet, ő is szereti az állatokat: Jó a szemnek – mondja. Az állattenyésztésnek is meg kell állni a talpán, ők úgy vélik, hogy ha jó gazda szemmel, és jó gazda lélekkel csinálja valaki, akkor ez is perspektivikus ágazat, amelynek önállóan is nyereségesnek kell lennie. Ezért is választották ezt a jól gépesíthető állattartást – megvoltak a takarmánytermeléshez szükséges eszközeik és a rakodógépeik, de zöldbetakarító gépeket vásárolniuk kellett. A majorban lévő épületeik a felújítást követően alkalmassá váltak az állatok számára, karámokat, és villanypásztorokat pedig építettek.
Beszélgetésünk zárásaként a fiatal gazda az öntözés fontosságára tér vissza: véleménye szerint, akinek lehetősége van rá, az ne sajnálja rá a beruházást. Azzal tudna ugyanis hosszú távon a magyar mezőgazdaság több és hatékonyabb lenni, hiszen sok folyónk és felszíni vizünk van, csak ki kell használni a lehetőségeket. Nálunk magas a napsütéses órák száma, s emellett, ha tudunk öntözni, magas terméseket lehet elérni egy intenzív kultúrával is. A fejlődés csak ebben az irányban indulhat el és valósulhat meg. Az öntözés nagy munka, amíg nincs a fix hálózat kiépítve, de ha egyszer van lehetőség rá, akkor az a beruházás biztos jövedelmezőbbé teheti a magyar mezőgazdaságot, és ennek lesz jövője – ahogy ez a kormányzati szándékból is kitűnik.
-Keresztes-
A cikk szerzője: Keresztes
