Az 1970 évektől kezdődően, az ország délnyugati részétől észak-kelet irányba haladva, különös gesztenye pusztulás terjedését figyelhettük meg. A fitoftórás gyökérnyaki rothadást, a tünetet jellemző „tinta betegség” kórokozóját eddig csak Pécsváradon azonosították. A fertőzött fák gyökérnyakán nedves rothadás és sötét színû nedvfolyás figyelhető meg. A betegségre jellemző, hogy nem fejlődnek gyökér- és tősarjak, hanem alulról kiinduló pusztulással hal el a fa. A kórokozót eddig csak egy ízben, egy helyszínen izolálták, valószínû, hogy a kórokozónak nem kedveznek a hazai környezeti viszonyok, de figyelni kell a ritka tünet ismételt megjelenésére.
A másik, sokkal veszélyesebb és gyakoribb kórokozó a krifonektriás (régebbi, ismertebb nevén) endótiás ágrákosodás. A betegség kórokozóját, a Cryphonectria parasitica mikrogombát a költöző madarak hozták be hazánkba, ezért a leggyakoribb a magas, környezetből kiemelkedő fák csúcsszáradása. A kórokozó sebparazita, a vándormadarak megkapaszkodva az ágakon felsértik vessző héjat és egyben a fertőző spórákat is bejuttatják a sebbe. Később, a betegség-góc kialakulása után, a madarak mellett már a rovarok is terjesztik a kórokozót, és természetesen az esővíz lemossa a rákos sebeken, nyáron fejlődő konidiumokat az alsóbb ágemeletekre. A tavasszal fejlődő aszkospórák terjedését a szél segíti elő. A rendelkezésre álló réz-tartalmú gombaölőszerekkel biztonságosan tudunk védekezni a kéregrákosodás ellen, amennyiben a magas fák legtetejét is sikerül nagynyomású gépekkel lepermetezni. Fontos védekezés a csúcsszáradás megjelenésekor a száradó részek azonnali eltávolítása, de ez hasonló gondot jelent, mint a permetezés, csak magas létráról, vagy kosaras emelőről végezhető a mûvelet.
A törzs nagy felületû, vadak által okozott, fatestig hatoló sebzéseit a xilofág taplók fertőzhetik. A gesztenyén megtelepedhet a vöröskorhadást okozó sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus), melynek szabálytalan, félkör-, vese-, legyező-alakú termőtestei a törzs oldalán csoportosan fejlődnek. A fiatalabb fák törzsén, vagy az idősebb fák vékonyabb ágain lévő sebeket a rétegtaplók fertőzhetik (Chondrostereum purpureum, Stereum hirsutum). A törzs tövi részén, vastagabb gyökerein, a fehérkorhadást okozó kérges rozsdástapló, régebbi elnevezése szerint könnyező likacsosgomba (Inonotus dryadeus) telepedhet meg. Az egyéves, fiatalon élénk sárga színû termőtest vízcseppeket választ ki. Később szivacsos állagú, majd elöregedve rozsdabarna, kéregszerû, morzsalékony lesz. A gesztenyefát elsősorban tölgyesekben, vagy tölgyerdő közelében fertőzheti.
Elsősorban a fiatal fákat kell védeni a mikoszferellás levélfoltosság és a szintén korai lombhullást okozó lisztharmat betegségek ellen.
A rovarkártevők közül a cserebogarak, és a lombrágó hernyók okozhatnak jelentős rügypusztulást és lombveszteséget a fiatal fákon.
A szelídgesztenye termését a gesztenyeormányos és a gesztenyemoly károsíthatja, élvezhetetlenné téve a magot. Mindkét károsítóra jellemző, hogy a termés belsejében morzsalékos ürülék, rágcsálék található.
Az ormányos bogár lárvái a gesztenyeérés idején elhagyják táplálkozásuk helyét és a talajba húzódva bábozódnak. A bogár csak nyár elején jön elő és akkor ormányával befúrva, a még fiatal termésbe rakja tojását. A gesztenyemoly imágói hosszú ideig, júliustól szeptemberig rajzanak. A levélre lerakott tojásokból kikelő lárvák befúrják magukat a termésbe és megrágják a magot. A termés érésekor elhagyják a magot és a talajban bábozódnak.
A termést károsító rovarok elleni védekezésre kevés lehetőség van. A talaj mûvelése szokatlan a gesztenyeültetvényekben, pedig minden talajmozgatás megzavarhatja fejlődésüket. Védekezést jelenthet a korai szüret. A ponyvára halmozott termést elhagyják a lárvák, és nem tudnak bábozódó helyet keresni. Zsákolás után a ponyváról összegyûjthetők és megsemmisíthetők. Vegyszeres védekezés csak akkor hatásos, ha lehetőség van a bogár és a molylepke rajzás előrejelzésére.
Dr. Véghelyi Klára
Címlapkép: Getty Images
