A búza hazai vetésterülete 2007 óta – a korábbi évekhez hasonlóan – 1 millió hektár körül alakult. A termésátlagok nagy ingadozást mutatnak: 3,6–5 t/ha országos termésátlagot sikerült elérni a 2007–2011 közötti időszakban. A jelentős termésátlag-ingadozás és a stabilnak mondható vetésterület alapján az összes betakarított termés 3,7 és 5,6 millió tonna között volt, ami az éves export árualap esetében okozott inkább komoly különbségeket az egyes évek között (1. táblázat).

(Nagyításhoz katt a képre)

Ami szembetûnő, és a hazai búzatermesztés elmúlt évekbeli teljesítményét jól leíró mutató: a termésátlagok jelentős ingadozása.

Az egyes évek közti nagy különbségek csak részben indokolhatók az időjárási tényezőkkel (azon belül is a leggyakrabban emlegetett éves csapadékmennyiséggel és annak éven beüli eloszlásával). Az alkalmazott technológia és egyes elemeinek (termőhelyválasztás, vetőmag, fajtaválasztás, talajmûvelés, vetés, tápanyag-gazdálkodás, növényvédelem, betakarítás) hozzájárulása a stabil (vagy legalábbis szélsőséges ingadozásoktól mentes) termésátlagokhoz, és ezáltal kiszámítható jövedelem alakulásához, a gazdálkodó döntésein múló tényezők.

Napjainkban a búzatermesztéssel akkora hektáronkénti jövedelem érhető el egységnyi területen, ami korábban csak kevés szántóföldi kultúra esetén jöhetett szóba. Míg az uniós csatlakozást követő első években a búzatermesztés jövedelme gyakorlatilag a megnövekedett területalapú támogatásból és az intervenciós felvásárlás nyújtotta garantált minimumáras biztonságból adódott, addig az utóbbi éveket már teljesen más piaci helyzet és támogatási környezet jellemzi. A piaci, felvásárlási árak jelentős emelkedése mellett a területalapú támogatás évenkénti összege is jelentősen nőtt. Egy hektár búza termelési értéke ma már olyan magas, hogy a költségek kordában tartása mellett a technológiai fegyelem maximális betartása elengedhetetlen az ehhez tartozó megnövekedett jövedelmi szint fenntartásához.

Ráadásul nagyon magas lett a szántóföldi növénytermesztésen belül a búzatermesztés alternatív költsége, vagyis más növények (kukorica, repce, napraforgó) termesztésével is hasonló, vagy még nagyobb jövedelem érhető el egy hektáron, ami az adott évi vetésszerkezet kialakításánál jelent komoly kihívást.

A termelési költségek kontrollja a legfontosabb eszköz a gazdálkodók kezében, hogy a jövedelmi szintet hosszú távon is tartani tudják. Természetesen ezt is csak korlátozottan tudjuk befolyásolni, hiszen pl. az input anyagok ára szintén a külső, alig befolyásolható tényezők közé tartozik.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) tesztüzemi adatai szerint (2. táblázat) a hazai meghatározó árutermelő gazdaságok átlagát tekintve a búzatermesztés ágazati eredménye 2007–2011 között 20 és 112 ezer Ft/ha között volt. Ami a búzatermesztés jövedelmezőségi mutatóit illeti, a termelésiköltség-arányos ágazati eredmény 2007–2010 között átlagosan 36% volt, míg 2011-ben elérte a 64%-ot is. A meghatározó árutermelő gazdaságok összességükben a hazai termelésnek minimum kétharmadát adják, ezért a búzatermelésük költségeit és jövedelmét jellemző adatok kiváló összehasonlítási alapul szolgálhatnak egy adott termelő számára, aki a saját termelési adatait szeretné összehasonlítani az „átlaggal”.

Nagyításhoz katt a képre

Az egy hektárra jutó termelési költségek 2011-ben 173 320 Ft-ot tettek ki, arányait tekintve ebből:



- a vetőmagköltség 9%,

- a mûtrágya költség 20%,

- a növényvédőszer-költség 10%,

- a gépköltség 23% részarányt képviselt. A költségek mintegy kétharmadát tehát ez a négy kategória adja.

A búzatermesztés során a fajtafelújítás aránya mindössze 24-25%-os, ami rendkívül alacsony mértékû. A biztonságos, hosszú távon fenntartható jövedelem érdekében elengedhetetlen ennek az aránynak az emelése, a fémzárolt vetőmaghasználat elterjedtebb alkalmazása. A tápanyag-utánpótlásnál a talajvizsgálati eredményekre alapozott, reális termésszintet megcélzó tápanyag-gazdálkodási terv alapján történő kijuttatás kell, hogy legyen az alap. A nitrogén mûtrágyák osztott, megfelelő időben és formában történő kijuttatása biztosíthatja, hogy a tápanyag-utánpótlásra fordított összeg meg is térüljön a többlettermésben, minőségben, és ne csak a mûtrágyával együtt kiszórt pénz legyen.

A növényvédelemnél újra le kell porolnunk a kártételi küszöb fogalmát és a beavatkozásokat nem rutinból, hanem aszerint elvégezni, hogy a védekezés felmerült többletköltségét fedezi-e a növényvédelmi célú beavatkozásból adódó pótlólagos jövedelem. Ennek kalkulációja okozhatja a legnagyobb fejtörést, hiszen sokszor csak a védekezés elmaradásából eredő veszteségekkel tudunk számolni, de rendszerint ekkor már késő. Természetesen a termésbiztonság itt is elsődleges: egy technológiai elem kihagyásával, megspórolásával nem szabad az összes többi felmerült költség megtérülését veszélyeztetni, legyen szó mennyiségi vagy minőségi paraméterről.

A gépköltségek esetében (saját és külső gépi szolgáltatások) a csökkentett menetszámú, vízmegőrző talajmûvelési eljárások elterjedésében még vannak tartalékok. Itt a költségcsökkentés mellett olyan jelentős pozitív hatásokkal is lehet számolni, mint a talaj szervesanyag-tartalmának megőrzése, tápanyag-szolgáltató képességének javulása.

A költségkímélő technológiák alkalmazása növelheti a jövedelmet, de ennek eredményeit több év tapasztalata alapján szabad csak megítélni, figyelembe kell venni a hosszú távú és más kultúrákban jelentkező hatásokat is (pl. gyomosodás).

Az AKI munkatársai által 2012-ben publikált tanulmány szerint, amelyben a hazai „nyertes” és „vesztes” üzemeket jövedelmezőségük alapján választották ki, a búza esetében 1 t/ha átlagos hozamkülönbséget mutattak ki a nyertesek javára. A tanulmány szerint a nyertes gazdaságok rendre jobb vetőmagot használnak, nagyobb mûtrágyadózisokkal dolgoznak, a szakszerû használatnak köszönhetően kisebb a növényvédőszer-költségük és az üzemanyagköltségük. A termesztéstechnológia több pontján van tehát lehetőség javításra, előrelépésre.

A jövedelmi szintet alapjaiban meghatározó terménypiaci árak esetében legyünk őszinték: a hazai termelőknek kicsi a mozgástere, a világpiaci árak a meghatározók. Az a korábbi években sikeres értékesítési stratégia, ami a kivárásra játszik és a betakarítást követő többhónapos raktározásra épül, is megdőlni látszik. Ha az elmúlt két évben megnézzük a betakarítást követő augusztusi, és az azt követő év tavaszi tőzsdei árait, minimális a különbség. Vagyis nem járt rosszabbul az a termelő, aki aratás után rögtön eladta a termést.

Az áralakulás másik fontos meghatározója, a minőség esetében is komoly változások zajlanak: a malmi búza mellett a takarmánybúza áránál is jelentős volt a növekedés, a kétféle minőség közti árkülönbség alig néhány %-ot tesz ki. A minőség megtérülése az árban tehát kérdéses, ez alapvetően meghatározhatja a jövőben a fajtaválasztást, illetve továbbra is fenntartja „a 4 tonna malmi búzát, vagy 6 tonna takarmánybúzát termeljünk egy hektáron?” kérdés aktualitását.

Egyes elemzők szerint a terményárak hektikus ingadozásának még csak az elején vagyunk. Ráadásul az áringadozások okai nem elsősorban és kizárólag a terménypiaci spekulációban, hanem a szabályozatlan piaci viszonyokban is keresendők. A stabilnak mondható keresletnövekedés mellett tehát a termelőknek számítaniuk kell az áringadozásokra is. Továbbá látni kell, hogy a korábbi hagyományos exportpiacainkat adó országok (Oroszország, Ukrajna, Románia) búzatermesztése egyre intenzívebb: ami korábban exportpiac volt, az nagyon hamar versenytárs lehet.

A búza termelési értékében jelentős részt képviselő területalapú támogatások szintje 2014 és 2020 között várhatóan a jelenlegi szintnek megfelelő értéken marad, ez az egy pont tehát biztosnak tûnik közép távon. Ugyanakkor nem lesz elhanyagolható az ún. zöldítéssel (növénytermesztés diverzifikálása, ökológiai célterületek kialakítása) járó többletköltségek mértéke a gazdálkodás során.

Összegzésként elmondható, hogy a hosszú távon is jövedelmező búzatermesztés fenntartásához új típusú megközelítés szükséges, amelynek során az integrált termelési szemlélet keretében a termelési költségek olyan kontrollja valósul meg, amely nem zárja ki a növekvő inputárak és a magas termelési érték miatt gazdaságilag is szükséges technológiai fegyelem maximális betartását.

Dr. Weisz Miklós

FORRÁSOK

AKI Tesztüzemi adatok, www.aki.gov.hu  

Béládi K. – Kertész R. (2012): A főbb mezőgazdasági ágazatok költség- és jövedelemhelyzete 2010. Agrárgazdasági Kutató Intézet, 2012.

KSH: Stadat – Idősoros éves adatok, www.ksh.hu  

Somogyi N. (2013): A globális szemestermény-piac és a KAP jövője, ezek összefüggései. Agrofórum, 24. évfolyam, 3. szám, p. 155.

Udovecz G. – Pesti Cs. – Keszthelyi Sz. (2012): Nyertes és vesztes gazdaságok Magyarországon. Gazdálkodás, 56. évfolyam, 5. szám, p. 387-397.

A cikk szerzője: Dr. Weisz Miklós