Adósságcsapdában vergődünk – vezette be előadását Popp József –, aki szerint a probléma az, hogy még ma is a 2006-os év szintjén mozog a magyar gazdaság, és ez 2013-ban sem lesz másképp. A reáljövedelmek jelentős mértékben csökkentek, az infláció „megette” a nominális jövedelem egy részét. Ma már annak is örülhetnénk, ha legalább egy helyben toporognánk. A GDP 4%-a a felvett hiteleink kamatainak fizetésére megy el tőketörlesztés nélkül. Ma az adósságállomány a GDP 80%-a körül mozog! Ezt Magyarország belátható időn belül nem fogja és nem is tudja visszafizetni. Az egyetlen kiút, amit tenni tudunk, hogy „kinőjük” az adósságot, azaz a gazdasági növekedés megindulásával a többé-kevésbé változatlan összegû adósság aránya a GDP-hez képest fokozatosan 60%-ra csökken. Akkor csatlakozhatunk az eurozónához is.
Dr. Popp József
A külföldi tőkére szükség van, ha munkahelyeket akarunk megtartani és létrehozni. Ha nincs innováció és fejlesztés a külföldi cégek részéről, akkor bérmunkások szintjére süllyedünk – részben ma is azok vagyunk, és továbbra is abba az irányba haladunk. Komoly magyar magántőke az elmúlt ezer évben nem volt, és a közeljövőben sincs kilátás erre. Akinek van is pénztőkéje, az elsősorban nem itthon fekteti be. A pénzügyi és gazdasági válság következményeként az adósságállomány, az adóteher és az infláció együtt nőtt, s ennek az árát mindig az adófizetők és a fogyasztók fizetik meg. Gyakorlatilag szünetel a hitelfelvétel, amely azt vetíti előre, hogy egyelőre gazdasági növekedésről szó sem lehet.
A világ mezőgazdasága számára a legnagyobb kihívás ma az élelmiszer, a víz, és az energia iránt növekvő szükségletek. Percenként 140 fővel gyarapodik a Föld lakossága, s a 2050-re kilenc milliárd világnépesség számára vajon ki lehet-e elégíteni úgy ezeket a szükségleteket, hogy közben a biodiverzitás nem csökken? A föld felszínének biológiailag termékeny aránya változatlan: 22% (a 9 Mrd ha termékeny földterületből 4 Mrd ha az erdő, 3,7 Mrd ha az extenzív rét, legelő). A 7 Mrd ember élelmiszer-szükségletét ma 1,6 Mrd ha szántó- és ültetvényterület elégíti ki. A 2011–2050 közötti 30%-os népességnövekedés mellett az élelmiszerek iránti kereslet értékében 60%-kal növekszik. Ennek oka, hogy a jövőben a fogyasztási szerkezet változik – egyre többen fogyasztanak több hús- és tejterméket, vagyis magasabb hozzáadott értékû élelmiszert.
Ezzel szemben a szántóterület nagysága legfeljebb 5%-kal növelhető. Ha viszont egyre több húst és tejterméket fogyasztanak az emberek, akkor a terület egyre nagyobb részét az állattenyésztés fogja használni, vagyis nem az emberiség közvetlen élelmezésére szolgál. Ma az EU-ban a mezőgazdasági terület 2/3-át foglalja el az állattenyésztés. Világviszonylatban az állattenyésztés a mezőgazdasági terület 43%-át használja, és ez az arány nőni fog. Itt kezdődik a nagy probléma a rendelkezésre álló földterülettel kapcsolatban! Az állattenyésztés takarmányértékesítése – legalábbis energia-, illetve kalóriaérték tekintetében – ugyanis nem hatékony. Átlagban 6 kg takarmányból állítunk elő 1 kg húst, holott egy kg táp kalóriatartalma magasabb, mint egy kg húsnak. A növényi fehérje hasznosítása jobb, mert 1,3 kg növényi fehérjéből 1 kg állati fehérje állítható elő.
Az élelmiszerlánc vesztesége ma a folyamatosan fejlődő technológiák ellenére még mindig óriási. A betakarításig elveszítünk 20–40% termést úgy, hogy növényvédelmet is alkalmazunk – védelem nélkül ez az arány 70% lenne. Az élelmiszerlánc további fázisaiban még 50–60% a veszteség, és a legsúlyosabb helyzet a fejlett országokban az ételmaradékkal van, ugyanis a megvásárolt élelmiszer 1/3-át kidobjuk! Márpedig az élelmiszerrel együtt az élelmiszer-termeléshez felhasznált vizet és energiát is kidobjuk. A teljes energiafelhasználás 30%-a jut az élelmiszerláncra, s a teljes vízfogyasztás 70%-a a mezőgazdaságra.
Közvetlen összefüggés tapasztalható az élelmiszer árnövekedés és az éhséglázadások gyakorisága között. Ma a földön 1,5 Mrd ember szenved attól, hogy túl sokat eszik, s közel 1 Mrd ember pedig attól, hogy keveset, vagy egyáltalán nem eszik – mert csak részben, vagy egyáltalán nem tudja megvásárolni az élelmiszert: ezért alultáplált, éhezik, vagy éhen hal. S miközben 1,5 Mrd ember számára nagyon olcsó az élelmiszer (hiszen a megvásárolt élelmiszer 1/3-át kidobják), 1 Mrd ember számára szinte megfizethetetlen. Előállítunk ugyan megfelelő mennyiségû élelmiszert a világon, de 1 Mrd ember nem, vagy csak részben jut hozzá. Az élelmezés-biztonság azt is jelenti, hogy mindenki számára elérhető áron álljon rendelkezésre az élelem. Ezt a problémát azért nem tudjuk megoldani, mert amíg 1,5 Mrd ember a jövedelme 15–25%-át költi élelmiszerre, 1 Mrd ember a 80–100%-át. S ez a probléma Európa gondja lesz, mert növekvő mértékben fognak gazdasági menekültek érkezni Afrikából. A helyzetet súlyosbítja, hogy Európában a multikulturális társadalom csődött mondott.
Számos ország, transz- és multinacionális vállalat akár millió hektáros nagyságrendben földet bérel vagy vásárol külföldön, s ezzel a nemzetközi élelmiszerkereskedelmet is befolyásolhatják. Ez azért okoz majd konfliktusokat, mert azokban az országokban, ahol földet vásárolnak/bérelnek, éheznek az emberek, az ott megtermelt élelmiszert pedig haza vagy más országba viszik.
A víz azonban a jövőben még nagyobb probléma lesz, mint az élelmiszer. Fenntarthatatlan a „vízbuborék”: a római birodalom idején 300 millió ember osztozott ugyanakkora vízkészleten, mint ma 7 Mrd, vagy 2050-ben 9 Mrd ember. A Föld vízkészlete 97,5% tengervíz és 2,5% az édesvíz, ebből 0,3% található tavakban, folyókban (a többi gleccser, hó vagy talajvíz). Az élelmiszertermelés vízfelhasználásának 78%-a esőből származik, fennmaradó részét öntözés biztosítja. A globális népesség negyede kiszáradt vagy kiszáradó medencében lakik (a nagy folyók évente néhány hónapra kiszáradnak), ezzel együtt a talajvíz szintje süllyed, a növények gyökere nem éri el a vizet, ennek következtében a sivatagok területe növekszik. A víz termelékenységének fokozása kardinális kérdés, mert egyébként a növénytermesztés vízfelhasználása megduplázódik 2050-re. A termelési technológia fejlődése lelassult, ezért hektáronként egyre nagyobb hozamok előállítására van szükség a korlátozott terület miatt.
A primer energia 40%-a a termeléssel és elosztással veszendőbe megy. A globális primer energiafelhasználásban a megújuló energia aránya 13%, ennek 80%-a bioenergia vagy biomassza, s ebben van szerepe a mezőgazdaságnak. Míg 2035-re a megújuló bioenergia aránya 13%-ról 19%-ra nő, a biomassza aránya 10%-ról csupán 12%-ra. A klímaváltozás bizonyítéka egyértelmû, az EU 70%-ban energiafüggő, de még nem döntötte el, hogy a növekvő olajfüggőség irányába, vagy az alacsony széndioxid-kibocsátás felé mozdul el. Ma évente a légkörbe 30 Mrd tonna üvegházhatású gáz kerül, szén-dioxid egyenértékben kifejezve ennek 80%-a kapcsolódik az energiához. A mezőgazdaságnak itt csupán 13%-os szerepe van.
A tőke a jövőben nem a bioenergia termelésébe vándorol, a beruházások 60–70%-a a nap- és szélenergia felé irányul. A bankok álláspontja szerint a szél és a nap mint input nem kerül pénzbe, az input ár tehát könnyen kalkulálható, s az így előállított energia árát az egyes kormányok meghatározott időre garantálják. Ezzel szemben a bioüzemanyag ára naponta változik, ahogy azok inputárai is (kukorica, takarmánybúza, egyéb gabona, cukorrépa). A föld multifunkcionális, és óriási verseny indult meg a termőföldért az élelmiszer-, takarmány-, textil-, energia- és egyéb iparágak között. A bioenergia szektoron belül is ádáz verseny zajlik a hőtermelés, a zöld áram termelés, a biogáz-előállítás és a folyékony bioüzemanyag előállítás között. Az alapanyagot azok az iparágak fogják megvenni, amelyek megengedhetik maguknak, vagyis amelyek a legmagasabb árat tudják fizetni. Nagy kérdés az, hogy ha az élelmiszertermeléshez is szûkös a földterület, akkor hogyan fogunk még több bioenergiát előállítani?
A Közös Agrárpolitika 2020-ig tervezett időszakáról elmondható, hogy a források mértéke (nominális értékben) a 2013-as szinten marad, aránya az uniós költségvetésen belül 40-ről 34%-ra csökken (vidékfejlesztésre 23, területalapú támogatásra és piaci intézkedésre 77% jut). Egyelőre óriási vita van, még nem fogadták el az állam- és kormányfők a költségvetést, ugyanis néhány nettó befizető tagország csökkenteni akarja azt. Az egyes tagállamok hektáronkénti támogatásában a korábbi (1985–91 közötti átlagtermések alapján meghatározott) akár többszörös különbség továbbra is megmarad, és nem volt még olyan bonyolult a kifizetés rendszere, mint amilyen az új időszakban lesz majd.
Új elem a zöld komponens: a tervezet szerint a vetésterület 7%-át el kell különíteni ökológiai célra, vagy pihentetni kell, Magyarországon ez átlagosan 20 euró/ha jövedelemveszteséget jelent. Aki teljesíti a zöld komponenst, az megkapja az alaptámogatást és a zöldkomponensre jutó támogatást – a számítások szerint minden termelő 220–225 eurót hektáronként, ezenfelül kapnak valamennyit a fiatal gazdák, a kérődző állattartók, és átalánytámogatást a kisgazdaságok, ha bejelentkeznek (180 ezer támogatott gazdaságból 70 ezer gazdaság rendelkezik 4 ha vagy az alatti területtel).
Mindezek ellenére a termelési szerkezet gyakorlatilag nem fog változni. Ha azonnal megszûnne a támogatás, a következő 20 évben az EU-ban akkor sem változna a termelési szerkezet, mert a gazdák 20–40 évre ruháztak be, adósságszolgálati terhük van, ezért nem, vagy nagyon lassan tudnak változtatni. A vidékfejlesztési támogatás egyszerû: senki nem kaphat kevesebbet a korábbi 100%-os támogatáshoz képesti 90%-nál, és senki nem kaphat többet 110%-nál. A változás az, hogy megszûnnek a tengelyek, hat prioritás lesz, és a tudástranszfer illetve az innováció áll az első helyen.
Ma a régi tagállamokban a jövedelem 14–15%-át költik el élelmiszerre, Magyarországon 27%-át. A hasznosított terület tekintetében előnyünk, hogy 80% a szántó aránya. Az 5,4 millió ha mezőgazdasági területből közel 5 millió ha támogatásra jogosult, s a maradék 0,4 millió ha 2014 után támogatásra jogosult lehet, ha a földhasználó eléri a minimális parcellaméretet (0,3 ha) és a minimális birtokméretet (1 ha). S bár agrárexportunk az elmúlt időszakban gyorsabban nőtt az importnál, önellátottsági szintünk csak 130%-os (vagyis 30%-kal több élelmiszert állítunk elő értékben, mint amennyit elfogyasztunk), miközben 200%-ra lennénk képesek az adottságaink alapján. A mai élelmiszergazdasági külkereskedelmi egyenleg szerkezete a volt gyarmati országok exportszerkezetére jellemző, mert a pozitív egyenleg az alapanyag, illetve elsődleges feldolgozású termék exportjának köszönhető. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a jogi személyek finanszírozásában a bankok részesedése 42%-ra csökkent, az input ellátók, integrátorok és lízing szerepe együttesen már nagyobb, mint a bankoké. A saját vagyonhoz képest az idegen tőke csökkenésének egyik oka, hogy igen nehéz hitelhez jutni.
Az elmúlt évtizedben az összes foglalkoztatottak csökkenésének 46%-áért felel a mezőgazdaság és élelmiszeripar. Új munkahelyek létesítése pedig csak akkor lehetséges majd, ha tudásintenzív mezőgazdaságunk lesz, és nő a mezőgazdaság részaránya a GDP termelésben (legalább a foglalkoztatási szintig). A mai „agrármúzeum” nem tud ennyi embert eltartani a mezőgazdaságban. A növénytermesztés nagy problémája a hozamingadozás, az alacsony mûtrágya-felhasználás és az öntözés hiánya. Míg a '70-es években 300 ezer ha volt az öntözött terület, ez ma 50 ezer ha – és aligha valószínû, hogy bármelyik kormány hajlandó lenne a közeljövőben több száz milliárd forintot beruházni a tározók és csatornák rendbetételére.
A jövő mezőgazdaságának alapja az új erőforrások hatékony alkalmazása, a tudásintenzív mezőgazdasági technológiák használata, az energiatakarékos talajmûvelés és természetesen a folyamatos oktatás és képzés. Sokkoló a szaktudás hiánya a magyar élelmiszergazdaságban, mind az alapanyag-termelésben, mind az élelmiszeriparban!
Kérdés azonban, hogy lesz-e Magyarországon társadalmi-politikai kiegyezés, mert a mai agrárpolitika nem a megfelelő irányba mutat. Az emberiség tízezer éves történelmében bebizonyosodott, hogy előbb-utóbb ahhoz kerül a föld, aki a legnagyobb hozzáadott értéket tudja előállítani egy ha-on, teljesen mindegy, hogy milyen szabályozási környezetben.
-Keresztes Júlia-
