Dr. Gyuricza Csaba, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar dékánja köszöntőbeszédében kiemelte, hogy a felsőoktatás jelenlegi kritikus helyzetében, amikor az agrár-felsőoktatásban is folyamatosan csökkenő hallgatói létszám mutatkozik, a Szent István Egyetemen ebben az évben sikerült szinten tartaniuk a jelentkezők létszámát, s az államilag finanszírozott létszámot még növelték is. Idén több szakon tudták elindítani az angol nyelvû képzést is, amelyben 60 hallgató vesz részt.



S bár ezúttal dékánként kapta a felkérést a megnyitó beszédre, Dr. Gyuricza Csaba szakdolgozatos diákként és doktorandusz hallgatóként immáron két évtizede bírja a professzor asszony ismeretségét. Így maga is szívből osztozik abban az örömben, amely egy könyv megjelenését jelenti. A most útjára induló tekintélyes terjedelmû kiadvány azonban egyúttal rendhagyó is, mert olyan személyes megközelítésben beszél a termőtalajról, amelyre sem a hazai, sem a nemzetközi irodalomban nincs példa. De rendkívüli a könyv azért is, mert egyidejûleg szól a tanítómesterekről, a tanítványokról, és azokról a meghatározó kortársakról, akiknek tükröt tartva mutatja be a gyakorlati és tudományos élet legfontosabb eredményeit a talajhasználat területén.

Dr. Birkás Márta ugyanis iskolateremtő professzorrá vált kitartó munkájával az évtizedek alatt. Az általa képviselt talajiskolát az elmúlt években nagyon sokan elvégezték – életre szóló, meghatározó ismeretet szerezve a szántóföldi talajhasználathoz alkalmazkodó gazdálkodásról. A professzor asszony azonban soha nem elégedett meg az egyetem falain belüli oktatással, mára az egész magyar gazdatársadalom a tanítómesterének tekinti. Dr. Birkás Mártára még azok is odafigyelnek, akik nem feltétlenül értenek vele mindenben egyet. Az viszont tény, hogy a világon egyedülálló módon szerzett ismertséget és elismertséget a tudományos és a gyakorlati életben egyaránt – nőként, egy nagyrészt férfiakból álló szakterületen. Olvassák a cikkeit, hallgatják az előadásait, igénylik a szaktanácsait itthon, de a határokon túl is.

Dr. Solti László, az egyetem rektora tapasztalatként említette, hogy „Birkás Mártát mindenki ismeri, és ő is ismer mindenkit”. A terepen ugyanis mindig személyesen van jelen, vizsgálja a talaj állapotát, beszélget az emberekkel, tanácsokat ad – amelyet a gazdák meg is fogadnak. Ez annak köszönhető, hogy a professzor asszony kitûnik mérhetetlen nagy gyakorlati tudásával. A rektor örömmel üdvözölte egyúttal, hogy a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, mint a SZIE egyik legtradicionálisabb kara, az idén meg tudta őrizni a korábbi évek létszámát. Hangsúlyozta, hogy az egyetem nem tûzhet kisebb célt maga elé, minthogy az agrárképzésben az ország zászlóshajója legyen – hosszú távon pedig az országhatárokon is átnyúlhatnak képzési terveik.

Dr. Várallyai György akadémikus vállalkozott a tekintélyes terjedelmû könyv bemutatójára, bár hozzátette, hogy óhatatlanul nehéz szubjektív érzések nélkül véleményt alkotnia. Ahogy megfogalmazta: „a monumentális mû nem életrajzi kötet, nem egy homogén szakmai monográfia, nem egy didaktikusan felépített jól megtanulható tankönyv, nem egy követőket toborzó népszerûsítő kiadvány, nem idegen nyelvû publikációkat összegyûjtött kötet, nem a célszponzorok igényeit kielégítő propaganda kötet – jóllehet a felsorolt mûfajok mindegyikében kiváló mû”.

A szerző-szerkesztő maradandót alkotott hazai és nemzetközi vonatkozásban egyaránt – így vált szakterülete széles körûen és sokoldalúan ismert népszerû egyéniségévé. A kétnyelvû (magyar és angol) könyv maga is tükrözi Dr. Birkás Márta személyiségét – sokoldalú szakszerûségét, széles körû kapcsolatrendszerét, tudományos munkásságának állomásait, iskolateremtő egyéniségét, szuggesztivitását, kreativitását és népszerûségét egyaránt. A mû szemléletes és életszerû képet mutat be a hazai és nemzetközi mezőgazdaság talajhasznosítási és talajmûvelő kutatásairól, az ez irányú társadalmi elvárásokról, és az erre adott válaszokról, a sikerekről és a kudarcokról egyaránt.

A könyv címe – Talaj-Iskolák – találón kifejező, mint ahogy az alcím is pontosan fogalmazza a lényeget: Mit tanuljunk a talajokról, mit tanítsunk a talajokról? Erre a kérdésre természetesen csak az tud meggyőző választ adni és tanácsot megfogalmazni, aki elsajátította, megtanulta, megtapasztalta, és naponta gyakorolja, illetve fejleszti a talajjal, a növénnyel vagy éppen a mûvelőeszközzel történő közvetlen, kölcsönös párbeszéd titkát és mûvészetét. Birkás Márta ilyen egyéniség, mondta a kötetet méltató akadémikus, hozzátéve, hogy a professzor asszony már-már misszionáriusi szakmai elhivatottsággal teszi mindezt, valódi küldetéstudattal, optimista és szuggesztív kisugárzással. A könyv hátsó borítótáblájának zsebében egy a gazdatanításokról szóló DVD is helyet kapott. A szerző előszava pedig akár önvallomásnak is tekinthető, az elmúlt négy évtizedes gazdag életmû esszenciájának.

A rendezvény főszereplője készséggel adott interjút könyvének bemutatója alkalmából az Agro Naplónak. A tőle megszokott határozottsággal és lelkesedéssel beszélt a szakmáról, és az ésszerû, okszerû talajhasználatról.

Óriási figyelem kíséri a munkásságát, ezt a nemzetközi érdeklődés is igazolja, hiszen a világ számos pontjáról érkezett a kollégáktól üdvözlés – Bangkoktól Ausztrálián át Németországig a mai könyvbemutató alkalmából.

- Ennek az az oka, hogy a városok (Zágráb, Eszék, Brno, Újvidék, Nyitra, Mosonmagyaróvár, Debrecen, Karcag…) csak kilométerekben vannak távol egymástól, de gondolkodásban, és egymás megbecsülésében nagyon is közel állnak egymáshoz, mert a világ minden részén szembe kell nézni a mezőgazdasági kihívásokkal.

Ez a szándék azonban nem állhat meg pusztán az elmélet talaján, ezt az Ön munkássága mindennél jobban igazolja.

- Olyan alkotásra ösztönző légkörben dolgozhatok a Szent István Egyetemen, ahol érzem a támogató segítséget a hitem erősítésében: minden nap jobbnak kell lenni! Számomra a tudás magas szintû elsajátítása elvárás. Nem velünk kezdődött a talajmûvelő szakma, de ha jó tanítványokat nevelünk, nem is velünk zárul. Nekem jó iskoláim voltak, és hálás vagyok a gazdáknak is, akik elfogadták és továbbadják ezt a tudást. Példamutató a körzetünkben, hogy az ország szántóföldi termőterületének már a felét jól mûveljük, és lassan a másik fele is sorrakerül. Köszönet illeti a gépgyártókat és -forgalmazókat is, akik megértették, hogy én nem gépeket, hanem a talajokhoz alkalmas mûvelési módokat népszerûsítek. Ha mi közösen nem beszélünk a talajról, s ha mi nem teszünk érte, akkor ugyan ki teszi ezt meg? A teendő, és a munka sok, de mi meg tudunk felelni a tantermekben és a földeken is. Tisztának, őszintének, becsületesnek kell lenni – és dolgozni kell! Ha ezek mûködnek, az egész rendszer mûködik.

A most megjelent, minden tekintetben jelentős paraméterekkel bíró könyv egy szakaszállomás a szakmai életében, de a mindennapi kihívásoknak ezután is óriási küzdelemmel kell megfelelni.

- Igen, talán sarokpont a könyv, amely bemutatja az elmúlt évtizedek örömteli és kemény munkáját, de a jövőbe is mutat. Nem csak azért, mert nekem még sok az erőm, hanem azért is, mert a szélsőséges klíma ezt megköveteli! Érdemes elgondolkodni azon, hogy akár csak ezen az elmúlt nyáron mennyi kihívásnak kellett megfelelnünk. Számolgatni kell például, ha a hántott tarlón pluszhengerezést végzünk, az többletgázolaj-igényt jelent, de két hét alatt akár 25 mm nedvességtöbblettel lehet kalkulálni. Fel kell tudni mérni, melyik ér többet. Ezen lehet vitatkozni, mert két hét elteltével már kisebb a különbség a pluszhengerezett és a nem hengerezett talaj között, de még akkor is 10–12 mm a nedvességtöbblet. Ha pedig van szalmatakaró a talajon, két hónap nyeresége már 42–48 mm. Lehet választani!



Beszélhetünk a gépek szerepéről is – a legújabbakon már vannak a hengerek, de nincs mindenkinek új gépe. Mivel a régieken nincsenek hengerek, sokszor úgy kell könyörögni a gazdának, hogy a tárcsával együtt vigyen ki a tarlóra hengert is. Nagyon sokat lehet tenni azért, hogy több mm vizet őrizzen meg a talaj, és kevesebb legyen a veszteség.

Az Ön elszánt missziójának az eredménye mennyire látszik már? Felelősebben gondolkodnak ma a gazdák, mint egy-két évtizeddel ezelőtt?

- Nagyrészük már igen, és boldog vagyok, hogy ezt tapasztalom. Volt elég kritikus év 2000 óta, amikor rá kellett jönniük, hogy a talajlazításra nagyobb szükség van, mint a szántásra. A Pannon-tenger hatását pár milliárd év után is őrzi a föld, s a mélyből feltörő vizek 2010-ben az eltûnt folyóágak nyomait jelezték. Ahogy fejlődik a fotótechnika, úgy lehet majd bizonyítani a föld rejtett tartalékainak meglétét, de már ma is nagyon jól ki tudják mutatni, hogy például a Marosnak mennyi ága van a föld alatt, amit nem is látunk. Ezeket talán egyszer majd ki lehet használni az öntözésnél is. Az új generációknak már egészen más lehetőségeik lesznek.

Gondolom, hogy a legnehezebb dolguk mindig azokkal van, akik a hagyományos gazdálkodást már nem, az újat még nem ismerik.

- Tény az, némelyek bírálnak, mondván, hogy haragszom a szántásra. Én azonban kifejezetten a rossz szántásra haragszom! Az elmunkálásra régóta intem a gazdálkodókat: a szántásokat ősszel el kell egyengetni, nyáron pedig le kell a felszínüket zárni. Egész évben meg kell fogni a nedvességet – a tarlóhántástól egészen a vetésig, s akkor nem kell kétségbeesetten várni a havat, amit a tél vagy hoz, vagy nem! Örülünk, ha esik a hó, de az már csak „grátisz” csapadék. Az egész évben tartó okszerû nedvességmegőrzés az, ami nem hagyatkozik a bizonytalanra.

Mintha az agráriumból hiányozna egy generáció.

- A rendszerváltáskor voltak agrármérnökök, s hirtelen sok-sok új gazda lépett színre. Hál' istennek sokan közülük szakiskola nélkül is jó gazdák lettek, mert nem tanulták meg a rossz gyakorlatot! De azt is látom, sokaknál hiányzik a jó iskola! A divatos környezetvédelem „betört” külföldről, és megjelentek a zöld mozgalmak is – s ekkor nagyon sok fiatal, köztük gazdagyerekek is úgy gondolták, hogy nekik majd azon a területen lesz keresnivalójuk. Közülük sokan jönnek az egyetemeinkre levelező és nappali agrármérnök mesterszakra, mert rájöttek, a környezetvédelem a gazdálkodási alapok nélkül nem mûködhet. Magának a gazdálkodónak kell legmagasabb szintû környezetvédelmi tudással rendelkeznie! Aki csak a környezetre hangolódik, de nem tanul meg szakszerûen talajt mûvelni, növényt termeszteni, az miként tudja majd, mit kell valójában megvédenie? Képesek azt hirdetni, hogy a nitrogén ártalmas elem, de lehet nélküle termelni? Csak éppen okszerûen kell használni, mint ahogy a mély vagy a sekély talajmûvelést is. Szerencsére újra vannak szakma iránt nagyon elkötelezett diákjaink, akiket öröm a szakmára tanítani. Amikor elmesélik, hogyan végezték szakszerûen a tarló hántását, vagy a talaj lazítását, s miként győzték meg szüleiket, hogy nem szabad a szalmát elkótyavetyélni, úgy érzem, nem dolgozunk hiába.

Az Ön példaértékû tudása és lelkesedése bizonyára sokakat inspirál.

- Fiatalként azt láttam a környezetemben, hogy a gazdálkodók szeretik a szakmájukat. Én is nagyon szeretem, és jó érzés a tudást továbbadni. Mindennap tanulni kell, és mindenünnen! A gazdálkodókat kérem, rendszeresen nézzenek a talajukba! Ha jól ismerik, megértik, olykor miért segít a kevés csapadék is, és máskor miért nem a jelentősen több. A szárazság kárának enyhítésében a talaj állapota kulcstényező. Jól kell ismerni a talajunkat, jobban, mint bármikor!

Köszönjük szépen az interjút, egyúttal további sok sikert kívánunk a munkájához – mindannyiunk hasznára!

-keresztes-