Tény, hogy az őszi búza, s hasonlóan az egyéb kalászos kultúrák kiterjedt kártevő együttessel rendelkeznek. E jelenség az eurázsiai (palearktikus) géncentrumú növények esetében sajnos általános sajátság. Gondoljunk csupán az őszi káposztarepce, vagy akár a lucerna hasonlóan nagyszámú kártevő-spektrumára. Így könnyen belátható, hogy e növények növényvédelmi technológiáin belül milyen kiemelt jelentősége van az állati szervezetek, vagyis a kártevők elleni sikeres védekezésnek. Természetesen a gabonafélék esetében a betakarított termény mennyiségi és minőségi paramétereinek alakulását elsősorban a tavasszal, bokrosodást követően fellépő, fontos kártevők (vetésfehérítő fajok, gabonapoloskák, vagy akár szipolycserebogarak) határozzák meg. Mindezek tudatában sem szabad elfelejtkeznünk a közeljövőben előttünk tornyosuló feladatokról, az őszi, a növények kezdeti fejlődési stádiumában támadó fitofágok megfékezéséről sem. E rövid tanulmány keretein belül tekintsük át e juvenilis (fiatalkori) állapotban támadó rizo- (gyökér-) és filofág (levélkárosító) kártevők biológiáját, kártételét és az ellenük irányuló védekezések lehetőségeit.
A védekezést már a vetés előtt, a talaj-előkészítést megelőzően el kell kezdeni, hiszen a talajban fejlődő polifág (több-tápnövényû) pajorok (cserebogarak lárvái), drótférgek (pattanóbogarak lárvái) és áldrótférgek (alkony- és gyászbogarak lárvái) akár jelentős csíranövény-pusztítással is felhívhatják magukra a figyelmet. Károsításuk elsősorban gyeptörést követően, újonnan mûvelés alá fogott területeken lehet hatványozottabb (1. kép).
1. kép: bolygatatlan terület újonnan történő mûvelés alá vonása
(fotó: dr. Keszthelyi Sándor)
A kár a klasszikus értelembe vett kapás kultúrák (kukorica, napraforgó, cukorrépa) esetében súlyosabb, de sûrû térállású állományok vonatkozásában is említésre méltó lehet. A gyökerek megrágásával a növények foltokban hervadnak, elpusztulnak. Az említett fajcsoportok lárvái több éves fejlődésûek, tehát károsításukra ugyanazon a helyen akár több évig is számítani kell. A pattanóbogarak tojásrakásra a kevésbé bolygatott, növényekkel fedett helyeket választják szívesen, ezért nagy valószínûséggel léphetnek fel gabonatáblákon. A cserebogarak erdők, fasorok szomszédságában, humuszban gazdag, jól melegedő talajú területeket választanak tojásrakás céljából. A lerakott tojásokból kikelő lárvák a talaj nedvességállapotára és hőmérsékletének változásaira érzékenyen reagálnak, így a lárvák a talajban vízszintes és függőleges irányban egyaránt vándorolnak. Jelenlétük előzetes talajlakó-felvételezési módszerekkel (fóliatakarással, talajmintavétellel, búzacsomós-módszerrel) objektíven felmérhető, s egyedszámuk talajfertőtlenítő granulátumok alkalmazásával hatékonyan visszaszorítható.
A polifág kártevők sorát folytatva nem szabad kihagyni a fénykerülő bagolylepkék csoportját, azon belül a kiemelt jelentőségû vetési bagolylepkét (Scotia segetum). Lárvája zsíros tapintatú valódi hernyó, melyet mocskos pajornak is neveznek. A hernyó éjjel aktív. Így a kultúrnövény közelében lévő, nappal fedezékül szolgáló talajrögök közül előbújva a sötétben károsítja a fejlődő fiatal növény hajtásait. Gradációja (tömeges felszaporodása) váratlanul érheti a szántóföldi szemlét tartó gazdát, hiszen a növények tömeges tarrágásának következményeként látványosan, foltszerûen pusztulhat a vetés. Az őszi gabonákban a keléstől a fagyok beálltáig lehet kártételére számítani. A faj évi két nemzedékkel lép fel, s különösen azokban az években jelentkezik nagy egyedszámmal, amikor a hosszú meleg ősz lehetővé teszi a hernyók teljes kifejlődését. Ez azért jelentős, mert a kifejlett hernyók a -10°C-t is elviselik, a fiatalok viszont már kevéssel a fagypont alatti hőmérsékleten elpusztulnak. Az eredményes védekezés feltétele a fénycsapdák segítségével nyomon követett imágórajzás, és a lárvakárosítás gondos, táblaszintû felmérése. A tényleges kártételek fellépését megelőzve a permetezést úgy kell időzíteni, hogy az imágók rajzáscsúcsát követő egy héten belül mindenképp valósuljon meg az állománykezelés.
A talajból támadó kártevők sorát folytatva a gabonafutrinkát (Zabrus tenebrionides) kell még említeni. A faj imágója kifejezetten nyáron fellépő, generatív rész (konkrétan szem) károsító. Ezzel szemben kampodeoid típusú lárvája (2. kép) ősszel okoz kárt, hiszen a fejlődő növény mellé fúrt lárvakamrából rágja, úgymond „csócsárolja” a gabonák levelét.
2. kép: gabonafutrinka lárvája, a csócsárló
(fotó: dr. Takács András)
Kártétele foltszerûen jelentkezik, elsősorban visszavetett gabonaállományok esetében hatványozottabb. Lárva alakban telelve táplálkozása téli fagymentes napokon a hó alatt is folytatódik. A csócsárlók (a lárva népies elnevezése) április végére fejezik be fejlődésüket, majd az általuk készített aknában bábozódnak. Később a búza tejes- és viaszérés közötti fenológiai stádiumában a kirajzott fekete színû imágók megjelennek a kalászokon, ahol a még puha szemeket rágják. Ellenük leginkább az agrotechnikai módszerek alkalmazását kell kiemelni. Az időben elvégzett talajmunkák jó hatásfokkal gyérítik a lárvanépességet. A tarlók gyommentesen tartása, a tarlóhántás elvégzése szintén jelentős lárvapusztító hatással bír. A gabonaföldek egyszikû gyommentesítése, illetve a helyes vetési sorrend betartása szintén nagymértékben visszaveti a rovar kártételét. E lehetőségek megfelelő kihasználását, optimális megválasztását leginkább a rendelkezésre álló talajfertőtlenítőszer-spektrum beszûkülése is indokolja.
A kártevők sorát folytatva érdemes odafigyelni a gabonalegyek kártételére is. A gabonaféléket meglehetősen nagy fajszámú (mintegy 14 szúnyog és légy), kétszárnyú (Diptera) fajcsoport károsítja. Gazdasági kárt ősszel, azonban a fritlégy (Oscinella frit), a csíkoshátú búzalégy (Chlorops pumilionis) és az ugarlégy (Delia coarctata) kivételével elvétve okoznak. Az említett fajok esetében, a fejlődő gabona levélhüvelyébe helyezett tojásokból kelő nyüvek idézik elő a jellegzetes kárképeket. Ez hajtástorzulást, a levelek hagymásodását, vagy akár a legsúlyosabb esetben vezérhajtás elhalást is okozhat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az arid, aszályos években a gabonalegyek is nagyobb egyedszámmal jelentkeznek a korábbi évekhez viszonyítva. Azokon a területeken, ahol a légyfajok elszaporodtak, ajánlatos a vetésidő későbbi megválasztása. Az állománypermetezés általában nem indokolt, de a rovarölőszeres vetőmagcsávázás gyérítheti a fitofág légypopulációt is. Az agrotechnika jelentőségét e kártevők esetében is ki kell emelni. A monokultúrában történő termesztés elkerülése, az árvakelések felszámolása, a megfelelő tápanyag-utánpótlás jelentősen csökkenti a felszaporodás, és a tömeges kárképek kialakulásának a lehetőségét. Emellett egy jól bokrosodó fajta megválasztásával az elpusztított hajtások pótlása is nagymértékben elősegíthető.
Az elmúlt években Magyarországon szinte tájegységtől függetlenül szembe kellett nézni levéltetû kolóniák tömeges szívogatásával, amely több helyen indokolttá tette az őszi állománypermetezések megvalósítását. Elsősorban a gabona-levéltetû (Macrosiphum avenae) és a zöld gabona-levéltetû (Shizaphis graminum) tehető felelőssé az okozott kártételekért, de egyéb levéltetû fajok [zselnicemeggy-levéltetû (Rhopalosiphum padi), a halványzöld rózsa-levéltetû (Metopolophium dirhodum) és újabban az orosz búza-levéltetû (Diuraphis noxia)] is jelen vannak a gabonatáblában.
Bár az orosz búza-levéltetû a magyarországi levéltetû fauna nem meghatározó eleme, mégis érdemes megjegyezni, hogy közvetlen kártétele miatt a legveszélyesebb károsító fajok közé tartozik. Így nyugati irányú terjedésével a levéltetvek által előidézett károk a jövőben súlyosbodhatnak. A levéltetvek kolonizációja által okozott további, nem elhanyagolható aggály a növényi vírusok terjesztése. Ennek hatására több helyen csökkent a növényfejlődés, a későbbiekben a termés mennyiségi és minőségi visszaesését regisztrálhatjuk. Drasztikus kártételük megfékezésére a kémiai védekezések mellett, a vetésidő eltolása javasolható.
A vírusvektorokhoz (átadó, terjesztő) a gabonaféléken táplálkozó kabócafajok is hozzátartoznak. A levéltetvek mellett, elsősorban a csíkos gabonakabóca (Psammotettix alieneus), az üvegszárnyú gabonakabóca (Psammotettix pellucida), a törpe gabonakabóca (Macrosteles laevis) és a réti sarkantyús kabóca (Laotelfax striatella) tehető felelőssé a kialakított vírustünetek terjedéséért. A többek között az általuk terjesztett búzatörpülés vírus a növények törpülését, csokrosodását és sárgulását eredményezi, amely a táblán foltszerûen lép fel. A legfőbb probléma, azonban a később jelentkező kalászképződés elmaradása. A szúró-szívó szájszervû kabócák és a levéltetvek táplálkozásának következménye önmagában is jelentős ún. közvetlen termésveszteséget okozhat. A már kialakított kárt a terjesztett vírusbetegségek természetesen tovább súlyosbítják. Ellenük történő legjobb védelem az egyedszám-ellenőrző vizsgálatokra alapozott, a tömeges fellépésüket, így a nagyfelületû vírusátvitelt megelőző időzített állománypermetezés.
Az őszi károsítók sorát zárva a rágcsálókat (Rodentia) kell még említeni. Közülük is a mezei pocok (Microtus arvalis) kártételével érdemes kiemelten foglalkozni. A kártevő már ősszel a gabonatáblákba vonul, s a keléstől a bokrosodás végéig veszélyezteti a termesztés biztonságát. A meleg tavasz, nyár, enyhe ősz elősegítheti a faj felszaporodását. Elsősorban a bolygatatlan területeket kedveli, ahol a kolónia egyre nagyobb körben növekszik. Járatainak környékén a növényeket kipusztítja, de a túrásával is kárt okoz. Így az akkumulátor területnek számító, sûrû térállású kultúrákban néhol tömegesen figyelhetők meg (3. kép).
3. kép: mezei pocok járatai őszi gabonatáblában
(fotó: dr. Keszthelyi Sándor)
Jelenlétükről a foltszerûen kipusztított állományok egyértelmûen árulkodnak. A búzatáblákba ruderáliákról, árokpartokról, vagy öreg lucernásokból, az ún. rezervátor területekről telepszik be. Így gradációját ezeken a területeken is figyelni kell. Környezetbarát védelmet nyújthat a hektáronként kihelyezett T-ülőfa, melyen a ragadozó madarak megtelepedve hatékonyabban írthatják a rágcsáló populációt. Az agrotechnikai módszerek közül a mélyszántás, forgatásos talajmûvelési elemek jelentőségét kell még kiemelni, mivel ezek jelentősen mérséklik a kolóniák méretét. Abban az esetben, ha ősszel a járatszám 2-3 db/m2-kénti sûrûséget eléri, vagy meghaladja, mindenképp fontolóra kell venni a kémiai védekezés szükségességét. Ezzel kapcsolatban viszont nem hagyható figyelmen kívül, hogy a tömeges hatóanyag-kivonás következtében rendkívül gyér a gazdák rendelkezésére álló engedélyezett növényvédő szer kínálat. Egyébként a télen is aktív rágcsáló populáció egyedszám-csökkentése a csapadékos, hideg téli időjárástól várható.
Bár a gabonafélék jelentősebb kártevőinek fellépésére tavasz kezdetétől, az intenzív vegetatív és generatív fejlődés időszakától kell számolni, látható, hogy nem hagyhatók figyelmen kívül az őszi, vetést követően jelentkező állati károsítók sem. Jelentőségüket a korábbi években, évtizedekben fellépő tömeges gradációik, általuk kiváltott tetemes termésveszteségek is kiválóan alátámasztják. Gondoljunk csak a 70-es években fellépő drasztikus gabona levéltetû, vagy gabonafutrinka kártételekre. A juvenilis gabonakártevők esetében ritkán alkalmazott inszekticides vetőmagcsávázás helyett a hangsúly a jól időzített állománypermetezések megvalósítására esik. Mindemellett külön figyelmet érdemel az agrotechnikai elemek szak- és időszerû alkalmazása is. Hiszen e technológiai elemek segítségével tudjuk a legolcsóbban és egyes esetekben a leghatékonyabban biztosítani állományunk egészséges fejlődését, őszi kártevőmentességét.
dr. Keszthelyi Sándor
A cikk szerzője: Dr. Keszthelyi Sándor
