2024. december 19. csütörtök Viola

Incimaxx Aqua S-D

Agro Napló
Teljesítménynövelés ivóvízzel

Hódagro Zrt, Hódmezővásárhely



Szabó Lajos elnök vezérigazgató úr 36 éve dolgozik a mezőgazdaságban. A Hódagro Zrt-nél 1977-ben kezdett dolgozni.



Telephelyükön kötetlen tartásban 550 fejőstehén és annak szaporulata található. Naponta három alkalommal fejik a nagytejûeket és a friss fejősöket, a többi tehenet pedig kétszer. A telep a megyei listán az első három között szokott szerepelni, az országos listán pedig általában 12 és 48 között helyezkedik el. Fejési átlag 31 l/nap, istállóátlag 29,2 liter/nap.

 






Mire alkalmazzák az Ecolab által javasolt vízkezelési rendszert?



A technológiát egy éve alkalmazzuk nemcsak a szarvasmarha, hanem a baromfi telepünkön is. Pár nap után zavaros, koszos víz ürült az itatóknál, azután a víz folyamatosan kb. két hét elteltével letisztult. Az állatok ezt követően észrevehetően több vizet fogyasztottak. Azóta csőtörés sem volt a telepen. A csőrendszerben levő lerakódások és a vízkőképződés kezelésére és a kórokozók elpusztítása céljából használjuk a technológiát.





Volt-e valami különleges észrevételük?



Észrevehetően több a nyálkásodás, ha kevesebb vegyszert adagolunk. A forróságban lényegesen kisebb volt a tejtermelésben a visszaesés, mint az elmúlt években. A baromfi telepünkön a bélsár állaga szemmel láthatóan jobb lett és az elhullás mértéke is csökkent. Fontos számunkra a folyamatos biztonság a csőhálózat teljes hosszában. A szelepeknél a kiválásokból eredő csöpögések is megszûntek. Véleményünk szerint a jó minőségû takarmány mellett a jó minőségû víz is fontos, ha ez jelenti a technológiában a leggyengébb láncszemet.










Bácsai Agrár Zrt., Nagybajcs



Megkértük Fodor Géza okleveles agrármérnök ágazatvezető urat, hogy mutassa be röviden a telepet.



Fodor Géza: Az állatoknál kötetlen tartástípust alkalmazunk, a teljes állatlétszám 1187, ebből 602 tehén, amiből jelenleg a fejős 513 db. Napi kétszer fejünk. A fejési átlag: 28 l/nap.








Miért döntött az Ecolab által ajánlott vízkezelési rendszer bevezetése mellett?



Létfontosságú, hogy az itatási pontokon is jó minőségû, iható vizet itassunk, mert a víz minőségének kihatása van az állatok egészségi állapotára, takarmány hasznosítására és tejelő képességére is. Telepünkön kemény a víz (20 NK fok feletti), ezért fontos a vezetékrendszer tisztántartása és fertőtlenítése is. A technológiát egy éve alkalmazzuk és elértük, hogy a csőrendszereink kitisztultak, az állatok több vizet fogyasztanak. A rendszerünket ez a megoldás folyamatosan vízkőteleníti és fertőtleníti is.

 












Ecolab-Hygiene Kft.

1123 Budapest, Alkotás utca 50.

Telefon: 06-1-325-3507

Telefax: 06-1-325-3534





További információ:

Kiss Attila: 30/229-6794

Molnár Helén: 30/952-9678

Molnár Bettina: 30/334-2592


Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kukoricában is a víz az úr

Kukoricában is a víz az úr

Álmatlan éjszakákat okozott a hazai kukoricatermesztőknek a 2021-es év. Teljes tenyészidőszakban folyamatos kihívásokkal kerültek szembe, melyek külön...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?